Magyar Évkönyv, 1966
A magyar irodalom világa
hoz, ezért írt eposzokat, ezért akarta a művelődést, a könyvtárakat, ezért üdvözölte a könyvnyomtatás 400 éves évfordulóját. A reformkor reménye lüktetett szívében, világra akarta segíteni a születőben levő újat. Petőfi Sándor 1823-ban született a magyar forradalom és szabadságharc nagy költője, Petőfi Sándor. Hatalmas feladat várt rá — s amit előtte sok aggódó és nemes szándék nem tudott megvalósítani, azt egy rövid költői pálya egész sajátosan megteremtette. Ismerte a nép, a nemzet gondolkodását, vágyát és irányt mutatott az ígéret földje felé. Megteremtette az irodalmi forradalmat, az új tartalmat új formában szólaltatta meg. A népdal egyszerűségével, a mindenki számára érthető szavakkal, a közvetlen népi realizmussal mindenkihez szólt. Ez volt a kezdet, majd, tudatosan és határozottan — a politikai harc előkészítése következett. Fenyegetett és rombolt, ledöntötte a régi bálványokat és népjogokért szállt síkra. A nép nevében követelt és prófétaként jövendölt arról, hogy „nem kell már a mennybe mennünk, mert a menny fog a földre leszállni.” Nagyszerű politikai programját összekapcsolta egyéni életének minden rezdülésével. Petőfi a század demokratikus küzdelmeinek legkiteljesedettebb költője, egyúttal nemzete és a világirodalom egyik legnagyobb lírikusa. Petőfi költői levélben fordul Arany Jánoshoz — a költőtársban harcostársra is talál. „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjon” — írja. Ez a század feladata. A barát és költőtárs Arany János lesz a Petőfi-hagyomány, az 1848—1849-es forradalmi hagyományok igazi őrzője. A magyar irodalom legkiegyensúlyozottabb költői egyénisége. Mélységesen művelt, finom emberi lélek. Lírai fájdalommal sír fel benne a szabadságharcban hősi halált halt Petőfi emléke, reményvesztetten, árván, elhagyottnak érzi magát. A szabadságharc bukása után mégis rá vár az a feladat, hogy a zsarnokság ellen tiltakozzék. Nagy, európai érvényű költészet Aranyé, gondolati lírája magasrendi és nemes, balladái drámaiságukkal és zeneiségükkel ráznak meg. Az a felismerés, ami már Petőfinél is megszületett, Aranynál valósul meg teljes mértékben: a nemesi eposz elavult, új műfajra van szükség, így létrejött az elbeszélő költemény. Ebben az újszerű epikában a modern regény igénye: a lélekrajz kap helyet. (Petőfi: János vitéz, Arany: Toldi-trilógia, Buda halála.) Jókai Mór — a század egyik legnépszerűbb regényírója — a reformkor és a szabadságharc nagy mozzanatairól maradandó képet rajzolt regényeiben. Mesélő kedve, csodálatosan gazdag képzelőereje, romantikus álmokkal körülszőtt világa mindenkiben érdeklődést kelt, olvasóját magával ragadja, írásait véletlen, váratlan fordulatok, szinte lehetetlenségig jutó cselekedetek, történések alkotják. Főhősei kiváló, emberfeletti alakok, akiknek mindenre elszánt ellenségeik vannak, — tehát a romantikus jellemábrázolás szélső esetei. Az egyes tájak bemutatásában a legaprólékosabb részletek 202