Ex Symposion, 1997 (17-20. szám)
1997 / 17-18. szám
17—18. szám 1997. Irodalom művészet filozófia reflexió Nem tudom, hogy csak álmodtam ezt, hogy kinyitottam a szemem, vagy valóban kinyitottam, de egy arcot láttam fölém hajolni. Az arcon vasálarc volt, mint titkos fegyenceken, vagy mint páncélos vitézeken, de ezen a vasmaszkon lassan változtak az arcvonások, mintha mégiscsak élő arc lenne. A vasnál puhább fémből készült arc meredt rám, szemei vörösen izzottak, mint a kandalló mélye. Azután nyüzsgő emberkék vettek körül, parányiak, mint a hangyák, apró szuronyokat döftek belém, és akkora nyílvesszőkkel szurkáltak, mint a varrótű. Azon kaptam magam, hogy össze vagyok kötözve, kezemen vasbilincs, lábszáraimon fekete ólomgolyók vasláncon, így hurcoltak végig a parti fövenyen, körülöttem megannyi ólomkatona menetelt. Színesek voltak, tarkák, volt köztük tüzér az ágyújával, lovas kivont karddal, mindegyik egyetlen pózba merevedett. Úgy masíroztak, hogy nem mozgott eközben egyetlen tagjuk sem. Akkor még nem tudtam, mi mozgatja őket, hogy vajon mitől haladnak, ha nem mozognak. Egyenest az ólomkatonák városába vittek. BÓNA László