Ex Symposion, 2009 (68. szám)
2009 / 68. szám
BAZSÁNYI SÁNDOR NAP, SZAKADÉK, ZAROKO Avagy krízis és lelemény - három példa: Platón, Kant, Schelling „[...] szerintem ez nagyobb feladat, semhogy jelenlegi lendületünkben el tudnánk jutni a róla most vallott felfogásomig. Inkább arról szeretnék beszélni[...]" „[...] ha már egyszer ezt kívánod hallani. Bár isten tudja, igaz-e. Én mindenesetre így képzelem [...]" Platón: Állam A korai Wittgenstein szerint „kétségtelenül létezik a kimondhatatlan", amely ugyanakkor időnként „megmutatkozik", és „ez a misztikum". De mivel a „misztikus érzés" tényleg „kimondhatatlan", ráadásul utóbb még csalfának is bizonyulhat, a legtöbb, amit vele kapcsolatban megállapíthatunk, hogy - szól a jól ismert slusszpoén - „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell", sőt muszáj. Noha később Wittgenstein mégiscsak úgy véli, hogy nem mondhatunk le bizonyos fontos (etikai, esztétikai és vallási) témákról, minek következtében időnként kénytelenek vagyunk „visszaélni" a nyelvvel, „nekirontani a nyelv korlátainak"2. És mintha az igazán komoly filozófusok igazán komoly kérdései éppen ilyen határsértő nyelvi „visszaélések" volnának. Vegyük csak a filozófusok ősatyját, Platónt; vagy a modern filozófia Kopernikuszát, Kantot; vagy éppen a jénai kora romantikusok ifjú sztárfilozófusát, Schellinget. Hármójuk egy-egy hangsúlyos szöveghelyét, egy-egy emlékezetes metaforáját. * Sokan kárhoztatják - de legalább ugyanennyien dicsérik is - a méltán népszerű filozófiai dialógusok főhősét, Szókratészt, és persze magát a szerzőt, Platónt: a mindig tartalmas és távlatos beszélgetések többnyire olyan apóriába torkollnak, amelyet ő nem az odavezető dialektikus érveléssel, hanem valamiféle költői eszközzel old meg. Azazhogy dehogyis old meg. Sokkal inkább elnapolja, elodázza a megoldást. Át- 1. 2. Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés. Ford. Márkus György. Budapest, Akadémiai, 1989. 89. Ludwig Wittgenstein: Előadás az etikáról. Ford. Babarczy Eszter. Nappali Ház, 1990/1.11. 1