Ex Symposion, 2009 (68. szám)

2009 / 68. szám

BAZSÁNYI SÁNDOR NAP, SZAKADÉK, ZAROKO Avagy krízis és lelemény - három példa: Platón, Kant, Schelling „[...] szerintem ez nagyobb feladat, semhogy jelenlegi lendületünkben el tudnánk jutni a róla most vallott felfo­gásomig. Inkább arról szeretnék beszélni[...]" „[...] ha már egyszer ezt kívánod hallani. Bár isten tudja, igaz-e. Én mindenesetre így képzelem [...]" Platón: Állam A korai Wittgenstein szerint „kétségtelenül létezik a kimondhatatlan", amely ugyanakkor időnként „megmutatkozik", és „ez a misztikum". De mivel a „misztikus érzés" tényleg „kimondhatatlan", ráadásul utóbb még csalfának is bizonyulhat, a legtöbb, amit vele kapcsolatban megállapíthatunk, hogy - szól a jól ismert slusszpoén - „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell"­, sőt muszáj. Noha később Wittgenstein mégiscsak úgy véli, hogy nem mondha­tunk le bizonyos fontos (etikai, esztétikai és vallási) témákról, minek követ­keztében időnként kénytelenek vagyunk „visszaélni" a nyelvvel, „nekironta­ni a nyelv korlátainak"2. És mintha az igazán komoly filozófusok igazán ko­moly kérdései éppen ilyen határsértő nyelvi „visszaélések" volnának. Ve­gyük csak a filozófusok ősatyját, Platónt; vagy a modern filozófia Koperni­­kuszát, Kantot; vagy éppen a jénai kora romantikusok ifjú sztárfilozófusát, Schellinget. Hármójuk egy-egy hangsúlyos szöveghelyét, egy-egy emlékeze­tes metaforáját. * Sokan kárhoztatják - de legalább ugyanennyien dicsérik is - a méltán népsze­rű filozófiai dialógusok főhősét, Szókratészt, és persze magát a szerzőt, Pla­tónt: a mindig tartalmas és távlatos beszélgetések többnyire olyan apóriába torkollnak, amelyet ő nem az odavezető dialek­tikus érveléssel, hanem valamiféle költői eszköz­zel old meg. Azazhogy dehogyis old meg. Sok­kal inkább elnapolja, elodázza a megoldást. Át- 1. 2. Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés. Ford. Márkus György. Budapest, Akadémiai, 1989. 89. Ludwig Wittgenstein: Előadás az etikáról. Ford. Babarczy Eszter. Nappali Ház, 1990/1.11. 1

Next