Ex Symposion, 2010 (69-72. szám)
2010 / 69. szám
Józsa Márta Sok szerencsét, Mr. Grabowsky! Éppen negyven éve, hogy ember először tette lábát a Holdra. Fennkölt, ugyanakkor jellemző pillanat volt: 1969 nyarának egyik hősét, Neil Armstrongot a legenda szerint az idegen égitestre lépés pillanatában azonnal cenzúrázta az azóta is sokat kárhozhatott, minden bajok okozójaként bármikor megjeleníthető média. A pilóta elmondta ugyanis, hogy mi kis lépés az embernek, az nagy az emberiségnek, ám mindenki számára váratlanul és értelmezhetetlenül hozzátette: sok szerencsét. Mr. Grabowsky (más források szerint Mr. Gorsky). A legenda a következőképpen folytatódik: Armstrongot azonnal lekeverték a tévétársaságok, és évtizedeken át gyanúsította őt az amerikai titkosszolgálat azzal, hogy e váratlan, s a kommunikációs csapatával szembeszökően nem egyeztetett „vörös farokkal" kódolt üzeneteket küldött az oroszoknak, mely kínos vádra az űrhajós sejtelmes mosolyon kívül érdemi választ nem adott. Eljött azonban nyugdíjazásának időpontja, mikor is állítólag kielégítő, legalábbis hőshöz méltó választ adott a rejtély miatt gyötrődő univerzumnak. Megvallotta a következőket: gyerekkorában a szomszédos portára való leskelődéssel múlatta idejét, s egy alkalommal a következő jelenetnek lett akkoriban avatatlannak tűnő, de az emberiség történetét illetően jelentős tanúja: a nagytermészetű szomszéd Grabowsky kérlelte nejét orális szex hitvesi teljesítésére. Szomszéd Grabowskyné felháborodottan üvöltött rá, majd akkor, édes fiam, ha szomszéd gyerek a Holdra megy! Grabowskyné világtörténelmi sorsában mindannyian osztozunk, akik ezért vagy azért kitátjuk a szánkat. A legkínosabb jóslatok a rendre beteljesülők, ideértve az önbeteljesítőket is: semmi sem lesz többé olyan, amilyen volt. Ezt szokták krízisnek nevezni. A varsói gettó területén sétálok épp, park van a helyén, nem muszáj kiszállni a buszból, mondja Zygismund, az idegenvezető, mert ott már semmi nincs, azt pedig nem érdemes keresni. Négyszázezer ember helyén nincs semmi, és ezzel nem maradnak egyedül. Lett légyen hajléktalan, milliárdos, avagy a mai nap poétája, kortársunk jó eséllyel sertés-vagy madárinfluenzával előzi meg a rákot, a jövő poétikai leleteit pedig a közegészségügyi hivatal karanténjában, vagy a winchester temetőkben keresik majd a teoretikusok, bár ha jobban elgondolkodom, a tömegsír lehetőségét még nem zárnám ki. Az legalább olyan emberi. Amúgy olvasható mostanság, hogy egyre kevesebb az ember elleni cápatámadás, mert válság idején kevesebben meresztik a seggüket a tengerparton, no meg jó soruk lett a londoni patkányoknak is, részint ezért, mert a válság miatt leállított építkezésen háborítatlanul húzhatják meg magukat, másrészt mivel a közszolgáltatások akadoznak, a ritkuló szemétszállítás a korábbinál jóval több tápláló csemegéhez juttatja őket. Valahogy így szoktuk ezt a mi házunk táján is csinálni: ha nincs tüzelő a kályhába, hát összebújunk, ha nem szeretnek bennünket, annál jobban szeretjük egymást. Néha felnézünk a Holdra, mit üzennek onnan, mit is üzennének - csupa hasznosat. A helyzet - figyeljen, Mrs. Garbowsky - nagyon tömör.