Ex Symposion, 2015 (89-92. szám)

2015 / 89. szám

Nagy József MINTHA CSAK EGY KÍVÁNCSI EMBER LETTEM VOLNA, MEGTA­PADTAM Balog József beszélgetése alapján l kell fogadnod, hogy nem fogod csak úgy ki­nyitni, mint egy szekrényt, ami tele lenne a múltja darabjaival. Aztán csak hullik rád a tár­gyak, a dolgok, az emlékek zápora. El kell fogad­nod, hogy nincsenek készen a mondatai, hogy azoknak is többször fut neki, akár a maga sodor­ta cigarettáknak. Átlagban hétszer gyújt meg egy szálat. A szemét ilyenkor összehúzza, mélyet szippant, a következő pillanatban pedig már nincs is ott. El kell fogadnod, hogy ilyenkor nem a szá­modra legfontosabb és legkomfortosabb kinyilat­koztatásokat keresi. Azon gondolkodik, amit csi­nált, még inkább azon, amit csinálni készül. Nem a te kedvedért, az olvasóidért vagy a hallgatói­dért teszi ezt. A nézőkért. Igen. Most az emészti, hogy meg tud-e építeni egy olyan nézőteret, ahon­nan minden néző azt és úgy látja az előadásban, ahogy az ő víziójában szerepel. Ko­ntroll alatt kí­ván tartani minden színpadra irányuló pillan­tást. Sokkal inkább mérnök, mint terapeuta vagy művész. Azaz: így művész. Amíg hallgatom, ne­kem is arra kell járnom, ahol ő. Egy terepaszta­lon, amelynek közepén az a színház áll, amelyben az utolsó, örökre befejezetlen előadása készül. De kivel is tartok, tartunk-e színház felé? Nagy József Egyre többet hallom, mióta a Wilhelm-da­­lokat játsszuk itt. A plakáton így vagyok fel­tüntetve. Josef Nadj - Szkipe Az kint, Franciaországban működik. Itt még azért - szűkebb körökben - a Szkipe. Az régi, gyerekkori ragadvány. Szkipe már - ez egy földrajzórán volt, még az általános isko­lában, amikor az albánokról tanultunk. Még ott ragasztották rám. Az albánok így hívják magukat, a Sas Fiai. Egy fenegyerek az osz­tályban ezzel szórakozott, hogy neveket adott, és egyszer rám került a sor. Később a „tár" szó le lett nyisszantva, így egyszerűbb. Előtte Szkipetárként kiabáltak utánam, ké­sőbb maradt a Szkipe. Otthon, Ókanizsán mindenki Szkipének hív, és így jöttem át Pestre a hetvenes évek végén. Viszki Viszki is lett később. Azt egy másik fiú ad­ta. Egy moziból jöttünk ki, westernfilmet néztünk, tizenkét-tizenhárom évesek lehet­tünk. Úgy találhatta, hogy hasonlítok az egyik szereplőre. Egy ideig ment a pingpon­gozás a két név között. Mindkettőre hallgat­tam. Aztán a Viszki kikopott, mert a Szkipet hoztam Pestre. Franciaországban ezekről nem tudnak. Ott Josef Nadj vagyok. Jel Színház. 1986-ban úgy alakult, hogy most már ki kell rukkolni egy első darabbal. Egy kávéház teraszán üldögéltünk Hudi La­cival. Cetlikre írogattuk a lehetséges neveket, s ez többször visszatért. Theatre Jel. Persze franciául is próbáltuk olvasni, jel=zsel, ami Jel 1

Next