Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-22 / 12. szám
Szociális érzékenység A legújabb szerencsejáték sorsolásait közvetlenül az Objektív műsora elé időzítették, így ha valaki rosszul tippelt, nem sokáig búsulhat. Hamarosan megnyugtatják ugyanis, hogy ’94-ben viszont micsoda szerencséje volt, hogy a mai koalíció pártjai nyerték meg a választásokat. Hiszen azóta napról napra több esélye van a felemelkedésre. Csakugyan. Most már például kenózhat is... Óvár I. JOTTÁNYIT SÍMA mmS2£L£KCmÓL? A szépnek nem a nem szép az ellentéte (ellensége), hanem a félszép. A műveltségnek sem a műveletlenség, hanem a félműveltség. Gyakran jut eszembe ez az alapigazság, valahányszor a balliberális sajtó (főleg az újra szerencsésen egyenirányított elektronikus sajtó) egyre inkább konrtraszelektálódó újságíróinak öntelt magabiztosságát, bőmellényű, szűkfejű, nagyképű „szövegelését” látom, hallom. A minap a Sajtóklub című tévéműsorból fröccsent rám egy ilyen impozáns műveltséget sugárzó (fitogtató) aranyképet. A Magyar Nemzet egyik elszántan kormánypárti újságírója, aki minősíthetetlen színvonalúnak nevezte a parlamenti ellenzék Bokros távozását értékelő felszólalásait, a következőképpen vette védelmébe a népszerűnek valóban nem túlságosan tekinthető ex-pénzügyminisztert: „van úgy, hogy a kormánypolitikusok népszerűek, és mégis: az ország szekere egy jottányit sem halad előre”. Nem kellett (volna) neki igazán a jottisták és ypszilonisták harcáról hallania ahhoz, hogy ezt a szót helyesen használja és a baklövést elkerülje. Elég lett volna, ha tudja, hogy ez az idióma csak az „egy jottányit sem enged” formájában használható. Esetleg — vagy ez még hagyján —„egy jottányit sem hátrál”. No de előre megy?... Persze, van, akinek hátra van az előre, és megfordítva. Ez lehetne például a jelszavuk: „egy jottányit sem engedünk a kontraszelekcióból!” Egyre kevésbé gondolom ugyanis véletlennek, hogy az ellenzéket olykor szinte tajtékozva pocskondiázó, eggyé forrott pártunk és kor-I mánykoalíciónk mellett keményen elkötelezett (pártos) médiabajnokok lövik elsősorban az ilyen bakokat (bakikat). De hát a balliberális sajtó kettős mércéje szerint: a jó sajtó mindig ellenzéki, kivéve, ha balliberális kormány van hatalmon. A kettős mérce, mint tudjuk, már eleve garantálja az (erkölcsi) minőséget. Azaz, hogy inkább a kontraszelekciót. Erre aztán már az utca embere, vagy legalábbis az utca értelmiségije is csak azt mondhatja: „aki nem tud arabusul, (csak kormánypártiul), ne beszéljen arabusul”. Röstellem a dolgot, nemcsak úgy, mint a Magyar Televízió nézője, hanem azért is, mert középiskolában tanára voltam az illetőnek. Nem magyar, csak orosztanára, de mégis röstellem. Mert igaz ugyan, hogy nem oroszból vizsgázott (le), de még csak nem is elsősorban magyarból... K.I. Nosztalgia? Beszélik, hogy hamarosan intézkedési tervet dolgoznak ki a szexipari dolgozók helyzetének rendezésére. Magyarul ez annyit tesz, hogy ismét lehetnek bárcás kurvák, netán kuplerájok az országban. Igazából semmi meglepő nem lenne ebben. A balliberális kurzus röpke két év alatt visszaállította a hatvanas évek életszínvonalát. A fásultság, a félelem az emberekben már egyenesen az ötvenes éveket idézi. A végén még sikerül visszahozni valamit az úri Magyarországból is... — Ó — EZ A HÉT