Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-12 / 15. szám
Elvárások Ugye, milyen pompás és furmányos szó ez az elvárás? Nem tudom, mikor keletkezett, ki volt a szülőapukája, mert hogy nem a honfoglalók puhították nyereg alatt, annyi biztos. Azt viszont tudván tudjuk, hogy népes rokonságával, így például a pártos helyébe lépett elkötelezettel az igényesebb elvtársi nyelvezetben kapta meg kitüntetett szerepét. Ez a kitüntetett is megéri ám a pénzét! Ha megüti a fülemet, mindjárt gyanakodni kezdek, hogy csúsztatáson fogjukkapni azt, aki használja. Mert egy időben annyi volt itt a csúsztatás is, hogy egy hatalmas össznépi játszóteret be lehetett volna vele rendezni. Kárpótlásul a gyermekeinknek a kutyaszaros homokozókért. Mert annak idején álmainknak, terveinknek csak a csillagos ég szabott határt, most meg a homokcserének Demszky úrék költségvetése. Szóval, tele vagyunk új fogalmakkal, hangzatos szavakkal. A legidősebb Gipsz Jakab tehát április elsején nem is csodálkozott, amikor megzavarták délelőtti magányát, s amikor a csengetésre ajtót nyitott, a két jól öltözött úr közölte vele, hogy életmódfelmérő-biztosok. Rövid látogatásuknak pedig hivatalos jellege van. — Népszámlálni akarnak? Engem már nem nagyon érdemes megszámolni. Legutóbb olyan rossz leleteket adott a háziorvosom, hogy a felírt gyógyszerekből is csak fél adagot váltottam ki a famíliával — mentegetőzött a legidősebb Gipsz Jakab, és szívélyesen beterelte a lakásba a két férfiút. Közben ugyan eszébe jutott, hogy nem ártana a látogatóktól valami dokumentet kérni, de nem vitte rá a lélek, szégyellte bizalmatlanságával megbántani őket. Az öreg Gipsz fejében még az is megfordult, hogy málnaszörppel megkínálja az urakat, hiszen napok telnek el úgy, hogy a kutya sem nyitja rá az ajtót, pontosabban ő viszi sétálni az öreg spánielt, mely morgós és zsémbes, mint egy vénember, s melynek már lassan kölcsön kellene adni a műfogsort. A vendég urak nem tűntek barátkozásnak. Nem volt náluk aktatáska, nem szedtek elő papírokat, csak szigorúan néztek mind a ketten az öregúrra. Egyszer csak megszólalt a testesebbik vendég, aki alighanem a kéttagú brigád főnöke lehetett. — Gipsz tata, mi csalódtunk magában! — Nem értem, hogy miért? — dadogta az öreg, hiszen hagyom magam megnépszámlálni. — Mi nem népszámlálóbiztosok vagyunk ám! A mi feladatunk sokkal jelentősebb. Hatásos szünetet tartott, hogy az öregúr összeomoljék, s csak aztán folytatta: — Mi a lakosság életmódját tanulmányozzuk, méghozzá nem öncélúan. A mi dolgunk például, hogy a szegénységi küszöböt úgy vigyük napról napra lefele, hogy azt akár a rokkant állampolgárok is átugorhassák. Ám most nem ebben az ügyben járunk. Cél- és hatásvizsgálatot folytatunk a nyugdíjasok körében. Az utóbbi időkben ugyanis nem az előzetesen tudományosan kiszámított mértékben apadt a nyugdíjasok aránya. Legidősebb Gipsz Jakab kissé meghökkent a vízállásjelentésekből kölcsönvett szakkifejezésen. — Apadt? Mit jelent az, hogy apadt? — Hármat találhat! — szólt rá szigorúan a főbiztos. — Egyébként maga is azok közé tartozik, akik porrá zúzzák, szétrombolják a mi gondosan kimunkált stratégiai tervünket. Szóval, Gipsz tata, ez így nem megy tovább! Az öregúr, aki becsületben kopaszodott meg, bíróság előtt nem állt, és szabályt sem igen sértett, legfeljebb azzal, hogy pálinkát főzött a család hobbikertjében lehullott gyümölcsből, a kihágásait is egy kézen meg tudta volna számolni. Nem értette tehát, miért vonják kétségbe állampolgári erényeit. — Szóval, Gipsz tata, magában csalódnunk kellett! Az életmódváltásával gondokat okoz nekünk. — Miért, én csak azt tettem, amire az összes média rábeszélt. Követtem az egészségügyi tanácsokat. — De mi lenne velünk, ha az állampolgárok mindent komolyan vernének, amit az érdekükben összezagyválnak? Nézzünk szembe a nyers valósággal. Maga bedőlt annak a hülye ötletnek, hogy új esztendőben életmódot kell változtatni. Egyszerre lemondott az italról is meg a cigarettáról is. Hát, hova jutnánk, ha tömegesen követnék a maga példáját? —Egészségesebb lenne az ország! — Na, nem az ország, hanem csak az a generáció, amelynél ez tetemes közkiadásokkal járhat, és ugyanakkor eléggé el nem ítélhető módon megcsapolja az állami bevételeket. A bizonytalan jövőbe húzódik el a nyugdíjkifizetések annuitásának határnapja. A másik oldalon az adóbevételek érzékeny apadása követi a maga meggondolatlan elhatározását. Hiszen az ital és a dohány árába van beépítve a legmagasabb adóelem. Ön, Gipsz tata, már akkor nagyot hibázott, amikor lemondott az autóvezetésről. Ez nem fog menni, hogy önző módon kivonja magát a közteherviselésből. —De hát a nyugdíjam... — Jó, rendben van, vegye fel, ha már annyira ragaszkodik hozzá. Viszont az elmaradt ital és dohány jövedéki adót, azt pótlólagosan be kell fizesse. Tekintettel a tájékozatlanságára és jóhiszeműségére, ez esetben még eltekintünk a büntető kamatoktól. A két biztos leadta a már jó előre kitöltött csekket, és magabiztosságukat továbbhurcolva elvonultak. Legidősbb Gipsz Jakab pedig a lelkiismeret-furdalástól gyötörve ment ki a konyhába. Előbb a saját főzésű gyümölcspálinkából akart tölteni magának, de azon nincs jövedék. Kilesett az ablakon, hogy elmentek-e már a biztos urak, s elhatározta, átmegy a szomszéd ABC-be, vesz adócédulás piát, meg finánclátta cigarettát is. — solymár —