Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-20 / 38. szám
Az én objektívem „Félidőben” Olvasgatom kormányzatunk legújabb vaskos propagandafüzetét, amely a „Magyar Köztársaság kormányának tevékenysége 1994 júliusától 1996 júliusáig” fedőcímet viseli. Legfelülre meg az van írva: „Félidőben”, így, idézőjelben. Van ebben aztán minden. Siker, siker és siker, s ha valahol valami mégsincs jó úton, annak nyilvánvalóan vagy az EU- csatlakozás, vagy az előző kormány az oka. Kínzó hiányérzetet csak az okozott, hogy nem találtam olyan fejezetcímeket, mint pl. „az életszínvonal alakulása”, „a létminimum alatt élők száma" hogyan alakult kicsiny hazánkban e sikerekben bővelkedő 2 esztendő alatt. S ha már ez így kimaradt, ai úgy gondoltam, nekiülök és összegereblyézem úgy öt perc alatt, amit valahogy kifelejtettek ebből a 110 oldalas kis sikercsomagból. (És közben elmerengtem, hogyan is lehet az, hogy senki nem kérdi meg azt, mibe került az adófizetők pénzén sok ezer, tízezer példányban kiadni a hülyítésükre szolgáló kiadványt. Nem szerepel a sikercsomagban a kormányzati szintre emelt törvénysértések magas szintű művelése. Ilyen volt az expó lemondása, a törvényellenesen megválasztott polgármester-képviselők jogállásának szentesítése. Ilyen bemutatkozás után Kuncze és Horn felváltva bizonygatta, hogy itt bizony nem lesz nagytakarítás. Aki értett a szóból, csomagolt és ment, aki nem, azt azóta is rugdossák ki. Nem szerepel a sikeranyagok között a sajtó tökéletes szőnyegbombázása. A közpénzen fenntartott központi médiából tökéletesen kisöpörték a nemzeti oldalhoz tartozókat, nélkülük imitálva plurális híradást. És utánuk jött a kirúgott tisztviselők végtelen áradata... Államtitkártól falugazdászig, kórházigazgatótól a pedagógusig. Nincs említés a sikerkönyvben a szakmai ágazatok erkölcsi megtöréséről. Erre csak két kis példa a sok közül: adjunktusnak álcázott tanársegéd (tan. seg.) dúlása a magyar kultúrában, Bokros mérhetetlen pökhendisége. És nincs szó az oligarchiák kialakulásáról, a maffia beépüléséről a magas politikába és persze a rendőrségbe, a kis falvak tömeges és feneketlen — egyes városok mérhetetlen nyomoráról, az utak állapotáról, milliók (!) fekete munkájáról, a „megélhetési adócsalás” össznemzeti kényszeréről, az igazságszolgáltatás idegőrlő lassúságáról, a vétlenek és ártatlanok kiszolgáltatottságáról az öregek nyomorúságáról... Emberek! S mindez csak a félidő! Ez a kormány az igazságtól fél. Időben. Kiss Oszkár Az más labancokról Kulin leboncosodása Kulin nem lehet (még) labanc, MDF-es anyaországi barátaim szerint csak az árulók egyike, de ha így folytatja, magát állítja amazok sorába! Hogy azt mondja (az egyik pesti lapban, merthogy budai hírharsona elöljut, igaz, pár havi késéssel, kies Zarándonkba is): —Ma nem azok képviselik a nemzet igazi értékeit, akik a feltartóztathatatlanul globalizálódó világunkban hősies utóvédharcot vívnak a tőke és a média nemzetek feletti tulajdonformáival szemben, hanem azok, akik ezen az új feltételrendszeren belül védelmezik a sajátosan magyar érdekeket és sajátosságokat. Jól hangzik s külön öröm, hogy Kulin uram azért még hősiesnek érzi viaskodásunkat veres- és gyarmatosítótőkével meg sajtóval, de nem annyi az! Nem oda Pest. De nem ám! ... Ferenc bátyám uram — mert egy csonka hazai előadását (ha már egyszer arra jártam), magam is meghallgathattam — az 1990-es évek elején leleplezte magát előttem, ugyanis arról igyekezett javarészt értelmiségi hallgatóságát meggyőzni, hogy a művelődésben is szabad a piac! S ha meg akarunk kapaszkodni, újunk ügyes pályázati kérvényeket, szerezzünk tekintélyes támogatókat; az sem árt, ha egyenest a tehetős míveltségtámogatónál kopogtatunk egy kis baksisért. És akinek ez nem megy? Például mert az időben is inkábban föltalál, drámát ír, fest, eszkábál valami egyedülállót inaszakadtáig?!... Mit lehet arról tenni. Az, ugye, versenyképtelen — tehát nem erre az életre való. Bármekkora tehetség? Szóval megint nem a képesség számít. ...Köszönjük szépen, nem kérünk belőle! Belőletek. Csak ha mellénk állsz, ha óvod a gyöngét, meg a legalább annyira segítségre szoruló alkotó embert... ...Ne csudáid, MDF-es haver, hogy ’94-ben buktatok! Népünk — Zarándban nem kevésbé, mint a megcsonkított Magyarországon — őt értő közemberekre vágyik. Aki érte (értünk!) tűzbe megy, amilyen nálunk Tőkés László. Mert aki semmibe veszi (népe, vagy épp az egyes ember) nehézségeit, fájdalmát, kínkeserveit..., köthet nemzeti színű szalagot a karjára! Tűzhet árvalányhajat a kalapjába, nem kell. Akkor inkább a másik! ...Vissza is jött a labancvilág. Úgy a, Kulin! Ferencz: Kurta Miska Zarándvármegyéből EZ A HÉT