Ezermester, 1979 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
ledve* (Huasánk! 1957 januárjában — mint sok más olvasónk — talán még ön sem volt a világon, vagy gondtalan kisgyermekként játszadozott. Az idősebbek viszont emlékeznek rá, hogy 1957 gondoktól terhes kezdetén milyen örömmel fogadott színfoltot alkotott az újságosstandokon az „Ezermester’’ első száma. Szó szerint színfoltot, hisz akkoriban nálunk a színes borítójú folyóirat még ritka volt, mint a fehér holló. Lapunk nemcsak színességével, hanem célkitűzéseivel is ritkaságnak számított. Hiszen az „Ezermester” előtt kontinensünkön mindaddig csak egyetlen számottevő barkácslap (a francia „Systeme D”) jelent meg. 1970-ben ismét figyelmet keltett az „Ezermester”, amikor a KISZ irányításával működő Ifjúsági Lapkiadó Vállalatunk a lap kis méreteit — az igényekhez igazítva — kétszeresre növelte. A nagy formátumú, színes borítójú „Ezermester”-t hamar megkedvelték olvasóink, amit az is jelez, hogy példányszáma az 1964—74 közötti tíz év alatt négyszeresére, 50 000- ről több mint 200 000-re nőtt. Ezzel példányszám szerint egész Európában a második legnagyobb barkácsoló folyóirattá fejlődött. A hazai folyóirat-választékban pedig külsejével és tartalmával egyaránt élenjárt. Ám a legutóbbi öt évben a folyóirat-előállításunk rohamos fejlődésével mind szebbé vált lapok áradatában egyre szürkébbnek tűnt. Előbb-utóbb nyilvánvalóvá lett, hogy a barkácsolók várják, hogy az „Ezermester” zárkózzon fel a népszerű hazai folyóiratok élvonalába, ahová megjelenése óta joggal sorolták. Ezért került sor arra a legújabb fejlesztésre, aminek eredményét most kezében tartja kedves Olvasónk! Az oldalszám 40-re nőtt, s abból nyolc oldalon színes képeket, ábrákat közlünk. A papír minősége egészében javult és azon belül a lap oldalainak fele — köztük a nyolc színes is — igen jó minőségű papírra nyomott. Persze, a fejlesztés csakúgy anyagiakat igényelt, mint az 1970 januárja előtti (amikor a lap ára 2,50 Ft helyett 4,— Ft lett). Az új, nyolcforintos ár nemcsak a fejlesztéssel járó kiadásokat tartalmazza, hanem az előállítás megnövekedett költségeinek egy részét is. Az áremelésnek — velünk együtt — senki sem örül. De bízunk abban, hogy amennyiben az ár növekedésével javul a lap minősége is, olvasóink úgy érzik majd, hogy az új Ezermesterért nem sok a 8,— Ft. Annál inkább sem, mert a nyolc forint még mindig kevesebb, mint egy doboz jobb cigaretta, egy pohár felszolgált sör, a legolcsóbb divatlap, vagy egy köteg lombfűrész-szál ára. Reméljük, hogy olvasóink — akik munkatársaink is — nemcsak megszokásból tartanak ki a lap mellett, hanem mert meggyőződnek róla, hogy az új „Ezermester” is megéri az árát! Mi fokozottan törekszünk, hogy ez valóban így legyen, és ne csak a papír meg a színek vonzzanak, hanem a lap tartalma is. Ehhez kérjük - mint az elmúlt 22 év során is - Olvasóink együttműködését, támogatását. A sarckcszt é a 2 ezermester A MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BARKÁCSOLÓ FOLYÓIRATA 1979. 1. szám. XXIII. évfolyam Főszerkesztő : SZŰCS JÓZSEF Szerkesztőség : 1051 Budapest V. ker., Münnich Ferenc utca 15. Telefon: Э17-334 Postaküldemények: 1361 Budapest, 501 Pf. 34 Felvilágosítás korábbi cikkeinkről: 1054 Budapest V., Beloiannisz u. 10. Telefon: 115-680 Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Dr. PETRUS GYÖRGY Kiadóhivatal: 1374 Budapest, VI., Révay utca 16. Telefon: 116-660. Megjelenik havonta egyszer. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI, 1900 Budapest, V., József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalvánnyal, valamint átutalással a KHI 315—96163 pénzforgalmi jelző számára. Előfizetési díj: negyedévre 34,— Ft, fél évre 48,— Ft, egész évre 96,— Ft Közlésre alkalmatlan kéziratokat, képeket, rajzokat nem őrzünk meg és nem juttatunk vissza Index: 25 213 78.3564 Athenaeum Nyomda Kozma utcai üzeme, Budapest. — Rotációs mélynyomás. A borító offsetnyomás. Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató 8 A TARTALOMBÓL: LAKBERENDEZÉS Vasalóasztal .......................... 3 Virágtartó létra ......................... 11 Lámpaernyő lécekből ............ 22 Függesztett polc ................... 28 Gördülő edénytartó ................. 37 JÁTÉK KRESZ-pálya a pokrócon ... 16 Körömfoci ................................ 25 CSALÁDI HÁZ Csempézés új anyagokkal... 6 Fák, cserjék ifjítása ............... 36 FOTÓ, FILM Filmvetítő sebességszabályozás ............. 10 Ex libris fotózással ................. 14 Diamásoló előtét ..................... 30 AUTÓSOKNAK Elektronikus autó-teszter ......... 12 Trabant ajtó tömítése ............. 30 Frekvenciatáblázatok autósoknak ............................. 31 Célszerszám olajszűrő cseréhez ................................ 32 KÜLÖNFÉLÉK Filccsizma .................................. 5 Nyomtatott áramkör készítése ........................... 8 Motoros repülőmakett ............. 18 ÖTLETPARÁDÉ 10 1979/1