Bihari Napló, 1990. december (1. évfolyam, 281-306. szám)
1990-12-22 / 298. szám
BN 1990. XII. 22 FORRADALOM A KULTÚRÁBAN, KULTÚRA A FORRADALOMBAN 8760 óra. Egy év. Hosszúra sikerült ez a film, s még néhány epizód bizonnyal hátravan. Kezdetben valahogy egy fehér helikopter felemelkedett, miközben valami Dinescu nevű közép-keleteurópai költő azt ordibálta a kamerák előtt, a képernyők kockájába, hogy Szabadság. Valahonnan lyukas lobogók s ropogó jelszavak kerültek elő — furcsa módon szinte ugyanazok az egész országban — s megteltek az utcák és terek. Miközben lőttek. Nagyon sokat lőttek, és öltek valakik. Terroristák, szekusok, ismeretlenek. „Keleti“ szokás szerint itt is igen sok művész bábáskodott a felkelés, a hatalomváltás körül, mégsem az ő számlájukra írható a kitűnő rendezés. A színfalak mögött nem ők böngészték a rendezői utasításokat. A súgópéldányt. Jól ismerjük a film többi részletét is, legalábbis a vászonra kivetíthető történéseket: Front, hatalmi harc, Vásárhely, május 20, Egyetem tér, június 13—14, bányászok, csődgazdaság, Gyulafehérvár, s újra Temesvár. Mint tavaly. Az ember emlékezik és emlékeztet. Számbavesz és számonkér. Például a kultúra világát. Honnan hova érkeztünk? Kezdjük a sajtóval, ahol a dömping lassan kiszorítja a minőséget. S a gondolatot az indulat. Állítólag a „leginkább nyereséges“ írószövetségi lap is négyszázezres deficitet hozott össze kilencvenben. S a zöme üti az egymilliót. Jövőre pedig nem valószínű, hogy valaki biztosítani tudja (akarja) a túlélésüket. Mert most a jobbszélsőknek áll a rúd. S a szellemi rágógumit kínálóknak. És könyvre már nem jut papír, nem jut nyomda. Aligha jelent meg több mint az utóbbi évek bármelyikében. Színházaink sem kényeztettek el túlságosan, de azért érkezett néhány jó hír is. Egy tucatnyi színészjelölt kezdte meg Vásárhelyen a főiskolát. Megalakult a hetedik magyar színház Erdélyben, Csíkszeredán. Fesztivál-díjasok lettek Bukarestben a kolozsváriak, és a mi Szigligeti társulatunk is kiállhatott egy Rock Passióval, egy Téli zsoltárral. A szerencsések újra megnézhették a váradi román tagozat sikerprodukcióját: az Amadeus-t. No és decemberben néhány óráig színházi ember volt a város polgármestere... Volt bőven miről írni, beszélni: Cseh Tamás eljöhetett (sajnos hozzánk nem jött), az Eddát letiltották. Nem nagyon akarták a Honvéd együttest sem, mégis jöttek. Jó, hogy magyarországi képzőművészek állíthatnak ki a bukaresti Dalles-teremben. Rossz, hogy ismét szóbajött a vizionálás fogalma. Jó, hogy a hatalom már kevésbé szól bele a művészvilág dolgaiba. Rossz, hogy azért mégis. Jó, hogy újra adott egy kevés pénzt — például a színházaknak —, rossz, hogy csak keveset, s jövőre talán annyit sem. Forradalom a kultúrában? Inkább egy kis levegőváltozás. Az oktatásról külön is kell szólnunk. Több a magyar osztály, de azokat árgus szemekkel figyelik és félnek az egyetemünktől. Pedig tavasszal még milyen lelkesen gyűjtögettük az aláírásokat. Talán az egyházaknak sikerül elérni valamit. Hamar lepergett ez az egy év, ez a 8760 óra. Talán túlságosan is hamar. Felemás arcot mutat a „forradalmas“ év kultúrája. Ráférne némi konszolidáció, akár az egész országra. Helyükre kellene kerüljenek az értékek. Mert különben nem lesz felzárkózás. Sem az áhított Európához, de még önmagunkhoz sem. SZŰCS LÁSZLÓ MATHIAS HEX - 1490 -1990 Nemzetközi megemlékezéssorozatok keretén belül, Kolozsváron a Király utcai múzeumban kiállítás nyílt, Mátyás király halálának 500. évfordulójára emlékezve. Adósságot törlesztett a város. Februárban kezdődött a szervezés az Erdélyi Múzeum Egyesület kezdeményezésére. A továbbiakban azonban az Erdélyi Történelmi Múzeum munkatársai: Petre Sambor és Pap Ferenc, a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum segítségével valósította meg a sokak érdeklődésére számot tartó eseményt. December 17-én Stefan Mátéi, az Erdélyi Történelmi Múzeum igazgatója nyitotta meg a kiállítást. Bevezetőjében értékelte Mátyás király személyiségét, műveltségét, igazságosságát. Köszönetet mondott a budapesti vendégeknek, segítségükért, közreműködésükért, valamint a református és unitárius egyháznak a korabeli tárgyak kölcsönzéséért. Dr. Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóhelyettese hangsúlyozta, hogy ez csak a kezdet a kapcsolatok kialakításában a magyarországi rokonintézményekkel. Reméli, hogy most már nem lesznek akadályok a folytonosság, a szabad munkalégkör megteremtésében, a két ország között. A bensőséges, baráti viszony elengedhetetlen feltétele egymás kultúrájának megismerése, szaktanfolyamok, újságok, könyvek cseréje révén. Jólesően meleg szavak hangzottak el mindkét részről. Reméljük, nemcsak a protokoll kedvéért... A közönség, mely meglepően nagy számban képviseltette magát, szívesen hallgatta a frissen alakult Régi zene barátai együttest, mely korabeli dallamokat szólaltatott meg. Az ünnepélyes megnyitó után megkértem Dr. Gedai Istvánt, beszéljen kicsit bővebben arról, hogy a két ország muzeológusai hogyan képzelik a folytatást, vannak-e konkrét tervek? — Eddig is szívesen láttuk a romániai román és magyar szakembereket különféle találkozókon, ásatásokon, továbbképző tanfolyamokon. Pontos javaslataink vannak közös kiállítások szervezésére, anyagok, cseréjére, kiadványok fordítására és közlésére. — Mint magánembernek, mi a véleménye erről a kiállításról? — Úgy érzem, barátokkal találkozhattam itt, sok kedves emléket viszek magammal. Az egyetlen, amit hiányolok: a magyar nyelvű feliratok. Remélem, ez csak szervezési hiba, amit viszont mi nem követtünk el Budapesten. Az éremgyűjteményt is — amit a múzeumnak most hoztunk — kétnyelvű feliratokkal láttuk el. Ismerjük a gondokat — nehéz volt tető alá hozni ezt a kiállítást —, de talán több körültekintés, igényesség nem ártott volna a szervezők részéről. Hiszen Mátyás király, aki a Kárpát-medence minden népével igazságos volt, ma is szimbólum Kolozsváron. Egyebet ne mondjunk, csak azt a tényt, hogy a görög katolikus gyülekezet — templomaikat visszakövetelő transzparensekkel minden vasárnap — szobra előtt tartja a szentmisét. Örvendjünk mégis, hogy az első, kezdeti lépés megtörtént, legyen ez biztosíték a jövőbeni együttműködésre ... BARTOS CSILLA Az óegyiptomi temetkezési kultúrából ismeretes mumifikálás, mely az időszámításunk előtti III. évezred táján a gazdagok kiváltsága volt, a későbbi történelmi korokban eltűnt. Csupán a XX. század elején, a kommunizmus „Atyaistenének“ halálával kezdték újra alkalmazni, a bolsevik ideológia kultuszteremtő kellékeként, 1924-ben, mikor is Lenin, a hatalmas Szovjet állam és a mintegy hetven évig tartó vörös kényszerzubbony megteremtője örökre lehunyta vigyázó szemeit. Temetkezési helyéül természetesen a Vörös teret jelölték ki, ahol az eredeti terv szerint öt napon keresztül tekinthették volna meg tetemét csodáiól. Csakhogy az orosz pusztába elvetett vörös magból kicsírázott alattvalói is látni akarták a bálványt. Táviratok özöne érkezett a Kremlbe, halasszák el a temetés napját, ne fosszák meg a távolabbról érkező, kegyeletes bámészokat sem a kecskeszakállú dermedt testének látványától. A ceremóniát végül a tervezett időpontban megtartották, ám egy lépcsőn megközelíthető ideiglenes bunkerben hetekig közszemlére tették a koporsót. A „tartósításba“ besegített mínuszaival a nagy orosz tél. Ekkor született meg a „zseniális“ ötlet, hogy az utókor számára ne csupán a vörös ige, hanem első számú „igehirdető“ is fennmaradjon testi valóságában. S hiába tiltakozott a feleség, Krupszkaja asszony, a Központi Bizottság döntött, vezérüket bebalzsamozzák. Csakhogy ehhez szakember-gárdára volt szükség. A szovjet tudomány „világhírét“ ezzel is megalapozandó, elő is varázsoltak néhány, a pártfeladatokat öntudatosan végrehajtó, ízig-vérig kommunista orvost, vegyészt, akik közül csupán Zhorszkij élte túl Sztálin későbbi „tisztogatásait“. Hogy a „nagy művön“ meddig és hogyan dolgoztak, pontosan nem lehet tudni. De elkészült, s még (!) mindig látható — (egy lelkes karbantartó-csoport érdeme is) — az 1930-ban sztálini koncepció alapján, disztribünös mellvéddel ellátott mauzóleumban. Míg az „Atyaisten“ porsátra szinte véletlenszerűen lett átmentve, addig a „Fiúisten“, Sztálin tudatosan, még életében készült a halhatatlanság eme formájára. S mivel nem talált exponáltabb helyet a Vörös téri neopiramisnál, gondolta, beköltözik a nagy elődhöz társbérletbe. Ezt 1953-ban meg is tette, s mindaddig élvezte a közös lakást, míg egy „lakóbizottság“ — méltatlannak találva eme kegyhelyre — kilakoltatta az anyaföldbe. Haláláig viszont két „vidéki helytartó“ konzerválásával is megpróbálkozott a már világhírnévnek örvendő Zborszkij és csoportja. Elsőnek az 1949- ben elhunyt — épp Sztálin vendégszeretetét élvező, s szovjet gyógykezelésen lévő — Georgij Dimitrov, a nagy bolgár (inter)nacionalista, a lipcsei per hőse, a munkásmozgalom rendíthetetlen vezérharcosa következett, akihez nem volt kegyes a természet. Óriási hőségben pöfögött be hullájával a vonat Szófiába, ahol a már ismert mumifikálóink nekiláttak a bálványtartósítás bűvös műveletéhez. Számára építészetileg hasonló, de a Leninénél kisebb mauzóleum készült. Kényelmesen nyújtózkodhatott a légkondicionált teremben, de csak negyvenegy évvel hosszabbíthatta meg földi pályafutását, mert ő is visszakerült oda, ahonnan vézetett. Személyi titkára, Ignatov szerint nagy kár, mert épp úgy nézett ki, mint életében, „ahogy a nép ismerte“, s nem úgy lesoványodva, mint halálakor. Nahát?!... Gottwald, a csehszlovákok csodatevő kommunista vezére következett, akinek testét ugyanaz a szovjet „tudóscsoport“ akarta a halhatatlanságaira segíteni. Méghozzá egy I. világháborús emlékműben, melyet — kiszórva az igazi hősök csontjait — teljesen átépítettek. Az építészeti remekmű sikerült is, ám az örök nyugalomra és a megtekintésre szánt „főmű“ nem. Fokozatosan ki kellett cserélni az oszlásnak indult testrészeket. Először a jobb lábat, (úgy látszik, gazdája baloldalisága ez esetben is erősebbnek bizonyult), majd a balt, a kezeket, később a mellkast (acélból) pótolgatták. Mígnem egy szép napon jobbnak látták, ha elhamvasztják. Sikertelenségüket Zborszkij azzal magyarázta, hogy Gottwald alkoholista volt. Ezért nem lehetett a szöveteket tartósítani. Node, jól tudjuk, Sztálin is eléggé iszákos volt, Dimitrov májzsugora sem a bolgárkertészet termékeinek eredménye! Velük mégis sikerült! (Vajon mennyire sikerült volna „hős házaspárunk“ esetében, melyről Elena annyit álmodott?) Feltevődik hát a kérdés, a közelmúltig vagy napjainkig közszemlére kitett Lenin, Dimitrov múmiája valóban az ő csontjaikat, szöveteiket tartalmazza, vagy pedig csak bábuk? Ismerve a kommunizmus átveréseit, tömegeket ámító hamisításait, inkább hajlok az utóbbi vélemény felé. PATAKI ISTVÁN KOMMUNISTA MÚMIÁK 5 NI JÁTSSZUNK AZ ADÓVAL! Az épületekre, területekre, személygépkocsikra és épületbérlésekre kirótt, ez évi adók és bérek kifizetésének határideje szeptember 30-án lejárt. Justin Purza úrtól, a municipiumi Pénzügyi Igazgatóság igazgatójától a következőket tudtuk meg: Számos állampolgár van, aki e határidőig nem egyenlítette ki az állammal szembeni tartozását. Nekik a legrövidebb időn belül jelentkezniük kell a Pénzügyi Igazgatóságon, adósságaik törlesztéséért, valamint a büntetések elkerülése érdekében. Bihar megye prefektúrája sok működési engedélyt bocsátott ki szabadvállalkozóknak. Az engedéllyel rendelkezők kötelesek jelentkezni a lakhelyük vagy működési területük szerinti pénzügyi szervnél, a 201/1990-es számú kormányhatározat által előírt okmányok beadásáért. Ugyanakkor kötelességük beadni az ezen határozatban említett technikai-operatív és könyvelési nyilvántartásokat. Egyesek kérvényezték az engedélyt, de még nem váltották ki azt. Az engedéllyel rendelkezők, attól függetlenül, hogy megkezdték-e már a munkát vagy sem, kötelesek jelentkezni a Pénzügyi Igazgatóságon, adóbevallás céljából a bevételek és kiadások alapján, amelyekből kiszámítható a nyereség (adóköteles jövedelem) és az adó. Akik több engedéllyel rendelkeznek, kötelesek a kibocsátó szerveknél kérvényezni semmisnek nyilvánításukat, mert csak egyetlen működési engedélyre jogosultak. A volt néptanácsok által kibocsátott régi működési engedélyek újabb rendelkezésekig érvényesek, azzal a kikötéssel, hogy szigorúan tiszteletben kell tartani az engedélyezett tevékenységet. A kisvállalatok vagy munkáltató célú társulások (asocial« cu scop lucrativ) az 54/1990-es számú Törvényerejű rendelet értelmében, 1991. január 15-ig kötelesek leadni folyó évi bevételi—kiadási költségvetésüket, az 1990-es pénzügyi mérleget és végrehajtást, egy magyarázó jelentéssel együtt. Az engedélyeket 1991. január 31-ig láttamoztatni kell a Pénzügyi Igazgatóságon, a következő évre. Ellenkező esetben az engedély érvényét veszti. 1991. január végéig a családi vállalkozásoknak le kell adniuk Nagyvárad municípium Pénzügyi Igazgatóságán az 1991. évi bevételi—kiadási költségvetést, míg a személyi vállalkozóknak a jövő évi adóbevallást kell beadniuk. A 31 /1990-es számú, a Kereskedelmi Társaságokra vonatkozó törvény szerint: A kisvállalatok, a munkáltató célú társulások, a szabad vállalkozás alapján szervezett és folytatott gazdasági tevékenységekre vonatkozó 54/ 1990-es számú Törvényerejű rendelet értelmében alakult jogi személyek folytathatják tevékenységüket, amennyiben ezen törvény érvénybe lépésétől számított 6 hónapon belül (legkésőbb 1991. május 16-ig) a törvényben előírt valamely társulási formába szerveződnek át. Az első bekezdésben foglaltak szerint, az átszervezéssel megalakuló kereskedelmi társaságok az eredeti kisvállalatok és a munkáltató célú társulások jogutódai. A technikai—operatív és könyvelési nyilvántartások pontatlan vezetéséért 1000— 5000 lej közötti pénzbírság róható ki. A jövedelem részleges vagy teljes be nem vallása esetén a büntetés 5000— 10 000 lej, az adócsalás függvényében. A kihágás megismétlődése esetén a büntetés 6 hónaptól 1 évig terjedő szabadságvesztés. WAGNER CSILLA