Bihari Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-01 / 205. szám

-TbZ A Biblia ere A hívők százmilliói szerint a Biblia, a könyvek könyve „minden tud" nemcsak az emberiség múltjáról, de jelenéről, sőt jövőjéről is, így többek között arról biztosítja napjaink olvasóit, hogy a kommunizmus végnapjait éli. Mindezekről a neves bibliakutató, R. Abihail nemrég nagyszabású tanulmányban elmélkedett. Szerinte minderről János Mennyei Jelenésekről szóló könyve részletesen beszámol. Itt a 17. részben a véres fenevad, azaz Babilon azonos a kommunizmussal. Ennek számos bizonyítéka van: azt mondják róla, hogy sok víznek a hazája. A Bibliában pedig a vizek jelentése a népekkel azonos. A megfejtést maga a bibliai szöveg adja: „A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek“. A veres fenevadnak, mely a tengerből jött fel „hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona és az ő fejein a káromlásnak nevez. A bibliamagyarázó szerint a hét fej a hét szovjet vezető Lenintől Csernyenkóig. A tíz szarv a szocialista országokat jelenti, melyek a második világháborút követően jöttek létre. A hét vezető egy másik részben hegyeknek neveztetik („a hét fő a hét hegy“). Ugyanakkor hét király is van. Világos tehát, hogy a hét fej, a hét hegy is megírta... vagy király, a hét vezető személye. A hét vezető három, csoportra osztható: öt már lebukott (Lenin, Sztálin, Malenkov, Hruscsov, Brezsnyev), egy még létezik (Andropov), a másik még nem érkezett meg, de akkor is csupán kevés ideig marad (Csernyenko). A rögtön felvetődő kérdés az, hogy a bibliai szöveg miért állapodik meg a hetedik vezetőnél, miért nem mond semmit a nyolcadikról, M. Sz. Gorbacsovról? Az igazság az, hogy nem csupán beszél erről is, hanem a nevét is tudomásunkra hozza, mert nagyon fontos tudni, kinek az uralkodása alatt ér véget a kommunizmus. Erre vonatkozóan a Biblia a következőket írja: „A fenevad pedig, mely vala és nincs, az maga a nyolczadik, és a hét közül való, és a veszedelemre megy.“ Ahhoz, hogy megértsük, hogyan lehet a nyolcadiknak a hétből származnia egy szintagmát kell megfejtenünk, a hét hegy, azaz — oroszul — a Sem Gori elnevezésben elegendő elemet találunk ahhoz, hogy Mihail Szergejevics Gorbacsov nevét ismerjük fel benne. Ezért beszél a szöveg hét fejről, mely hét heggyé válik a későbbiekben és a hétből származik, azokhoz tartozik. Térjünk vissza a hét szarvhoz, melyeket a csatlós államokkal azonosítottak. A 12. versben olvassuk: „A tíz szarv pedig, a melyet láttál, tíz király, olyanok, akik még birodalmat nem kaptak, de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal.“ Majd a következő versben ezt találjuk: „Ezeknek egy a szándékuk, erejüket és hatalmukat is a fenevadnak adják." Abihail a megfejtett értelmezés szerint úgy véli, hogy a tizek nem egy időben veszik át a hatalmat a fenevaddal, de annak segítségével nyerik azt el. Ez a hatalom egy óráig fog tartani, egy gondolatuk van a fenevaddal, annak szolgálatába állítják hatalmukat. Egy óra bibliai jelentése nem ugyanaz, mint napjainkban. Az Ótestamentum szerint (Zsoltárok könyve, 90. zsoltár, 4. vers): „Ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt és mint egy eljárási idő éjjel." Ugyanezt mondja az Új Testamentumban Péter apostol második levele (3. rész, 8. vers): „ ... Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap.“ A két idézet a Biblia egységes voltát mutatja. Amennyiben ezer év egy nap, akkor egy óra 1000 : 24, ami egyenlő kb. 42-vel. Mikor jött létre és mikor szűnt meg a kommunizmus a csatlós országokban? 1947—48 a születés éve és 1989—90 a finálé éve. Ennyit ír a tíz király uralkodásának időtartamáról a Jelenések Könyve. Azaz a Biblia szerint elérkeztek a kommunizmus végnapjai. A jelenlegi szovjetunióbeli események is ezt látszanak igazolni. Tengeri tradíciók A süllyedő hajó elhagyására felszólító parancs két irajdan szabályt foglal magába: elsőnek a nők és a gyerekek, utolsónak a kapitány. A regények, a filmek vagy akár a történelem által romanleszftlt szállóigék szinte törvényerőre emelkednek. Ennek ellenére a hónap elején elsüllyedt görög személyszállító óceánjáró — az Oceanos — kapitánya, Yiannis Avranas másként cselekedett. Amikor hajója a dél-afrikai partokhoz közel hirtelen süllyedni kezdett, már akkor felszállt egy mentőhelikopterre, mikor az 571 ember közül 160 még a fedélzeten volt. Avranas még azt sem várta meg, amíg minden idős vagy rokkant mentőjárműre került volna. A hős szerepét egy délafrikai művész vette át és a fedélzeti rádió működtetésével sikeresen megszervezett mindent. Még arra is maradt ideje, hogy a megfutamodott kapitány kutyáját partra küldje, kanáriját pedig kiengedje kalitkájából. Valójában a tenger törvényei közt nem szerepel az, hogy a kapitány utolsónak maradva a végletekig ki kell, hogy tartson. Avranas utólag azzal védekezett, hogy a partitól jobban irányíthatta a mentést. A balesetet követően sajnos hanyagabbul válaszolt a kulcskérdésre, azt mondván, hogy „miután kiadtam ” az elhagyásra vonatkozó parancsot, már nem számított, hogy én mikor lépek le. A parancs mindenkire egyformán vonatkozik, de ha valaki maradni akar, hát,maradjon.“ Avranas „bűne“ tehát az, hogy fütyült a hagyományokra. Ennek egy híres ellenpéldáját E. J. Smith, a Titanic kapitánya szolgáltatta, ő ezredmagával együtt a hajón maradt és elsüllyedt, de azelőtt azt kérte utasaitól, hogy viselkedjenek „britekhez méltóan“ és engedjék előre a nőket és a gyermekeket. Bármily furcsa is, az ilyen tengeri lovagiasság nem túl régi eredetű. Mindez 1852- ben kezdődött, amikor a Birkenhead nevű angol csapatszállító hajó szinte ötszáz emberrel együtt elsüllyedt. A fedélzeten lévő tizenhárom nő és gyerek viszont mind megmenekült, mert a katonák őket ültették a néhány használható mentőcsónakba. Ez előtt az eset előtt ilyenről nem lehetett hallani. Korábban a nőket inkább átdobták a korláton, hogy szabaduljanak a súlyfölöslegtől. Más szemszögből nézve a dolgokat, az, hogy a kapitány hajójával együtt száll a tengerfenékre, talán menekülést is jelent. (A Titanic kapitánya például nehezen tudott volna a világ szemébe nézni, minekutána ő mondta a szuperhajó elindulása előtt, hogy ennek az úszó palotának semmi baja nem történhet.) Ma természetesen mások a mentési lehetőségek is. Az Oceanosról például szerencsére mindenki megmenekült három héttel ezelőtt, és gyávának minősített kapitánya is sajnálja már azt, ami történt. A sok kritikától teljesen megtörten a legutóbb kifakadt. „Nem elég, hogy elvesztettem a hajómat? Mit akartok még?!“ Az Oceanosról szerencsére mindenki megmenekült__ MEMZ ET Kft . IMAGAZIM Jelentős nemzetközi érdeklődést váltott ki Kaifu japán miniszterelnök pekingi látogatása, amelynek során Csiang Cöminnel, a Kínai KP főtitkárával is megbeszélést folytatott. A londoni Financial Times cikkírója szerint az a tény, hogy a tokiói kormányfő a Tienanmen téren koszorúzott, azt jelenti: Tokió kész a történelemkönyvek lapjaira helyezni a két évvel ezelőtti vérengzést ugyanezen a téren. Persze említik még azt is, hogy Kaifu felszólította Kínát: tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az AP és a Reuter megjegyzései szerint a japán politikus gondosan ügyelt arra, hogy elegánsan fogalmazza meg a felszólítást, és ne sértse a vendéglátók érzékenységét. Mert ezzel csökkentette volna a látogatás jelentőségét. Természetesen Peking is „körítést" biztosított a kapcsolatteremtéshez. A kínai vezetés jelezte, hogy feltétel nélkül aláírja az 1968-as atomsorompóegyezményt, amelyet eddig 140 ország fogadott el. Kaifu egyenesen korszakalkotó lépésként értékelte a pekingi döntést, amely elősegítheti a nemzetek közösségének célját, a nukleáris fegyverek elterjedésének a megakadályozását. A kínaiak más döntéseket is sejtetnek, hogy fekeltség maguk iránt az érdeklődést. A világlapok ezért aláhúzzák: a Tienanmen téri felkelés vérbe fojtása óta a fejlett ipari országok közül elsőként a japán miniszterelnök kereste föl Pekinget. A már idézett Financial Times hozzáfűzte, hogy a Kaifu-látogatás bizonyos értelemben úttörőnek minősíthető, így szeptemberben Major brit kormányfő is nyugodtabban indulhat ötnapos pekingi látogatására és egyezményt írhat a a Hongkongi repülőtér megépítéséről. Tokió és Peking kapcsolatai nagyon fontosak az ázsiai csendes-óceáni térség békéje és stabilitása szempontjából. A kínai—japán kapcsolatok hosszú történetében volt „egy szerencsétlen időszak, amelyért Japánnak mélységes felelősséget kell vállalnia“ — mondotta Kaifu —, de 1992-ben lesz a viszony normalizálásának huszadik évfordulója, és ebbe az irányba kell haladni a huszonegyedik század küszöbén. Olyan hírek kaptak szárnyra, hogy jövőre Akihito japán császár is Pekingbe látogat. A tokiói külügyminiszter kínai kollégájának átadott egy memorandumot s ebben szorgalmazza, hogy tartsák kordában a nemzetközi fegyverkereskedelmet, próbálják meg a fegyverexportot és -importot ellenőrizni az ENSZ segítségével. Csiang Cö-min pártfőtitkár a Kaifuval folytatott megbeszélésein összegezni próbálta mindkét oldal kezdeményezéseit, ám arra is figyelmeztetett: egyelőre csak a kis lépéseket tartja lehetségesnek. A Reuter hírügynökség szerint a pártfőtitkár udvariasan visszautasította a kívülről gyakorolt nyomást „a társadalmi rendszer megváltoztatására", ugyanakkor megköszönte a japán kormányfőnek az eddigi tokiói erőfeszítéseket Peking elszigeteltségének enyhítésére. F*■ Egyszóval: Kína érzi a nemzetközi kapcsolatok enyhülő széljárását, talán maga is részt óhajt vállalni az együttműködés politikájában, de hát önmagát sem akarja megtagadni. Kis lépések közben még lehet töprengeni azon, hogy mit is kezdjenek a korábbi években kovácsolt vörös csillagos vaskalappal. K. F. Kaifu volt az első Menekülő Az exodus immár letagadhatatlan világjelenség. Iránya a szegény országokból a gazdaságilag fejlett országok felé mutat s ez egyben jelzi annak okát is: az embermilliókat a jobb életmód elérése-biztosítása indítja útra szülőföldjükről, ahol erre a közeli jövőben nincsen vagy nem is lehet reményük. ENSZ-statisztikák szerint a menekültek száma közel húszmillióra tehető a világon. És ez a szám évről évre folyamatosan növekszik, megállítása lehetetlennek tűnik szakértők és kormányok előtt egyaránt. A legnagyobb gyűjtőtábor Thaiföldön üzemel, ahol 190 ezer kambodzsai menekült tartózkodik évek óta. A táborba naponta kb. százhúszan érkeznek és ötszázan születnek. Hasonló a helyzet a hongkongi vietnamiakkal, a malawi mozambikiakkal, a pakisztáni afgánokkal vagy éppen az etiópiai szudániakkal. A hazájukból távozók megnevezésüktől (emigránsok, politikai menekültek, bevándorlók) függetlenül az elidegenedés áldozatai. Hazátlanok, akiket senki nem akar befogadni, akiket sorsuk elszigeteltségre, alkalmazkodás-képtelenségre ítélt. A világ menekülttáboraiban tengődő milliók mindennapi élete harcot jelent az éhség, nélkülözés, a betegségek, a lakáshiány ellen. Csupán Törökországban 6700 kurd menekült pusztult el, többnyire gyermekek. A malária, a tbc, a vérhas állandóan szedi áldozatait a hiányos egészségvédelem miatt. Egy nemzetközi orvosi bizottság megállapította, hogy az etiópiai menekülttáborokban található 274 000 szudáni egészében rosszul táplált, tíz százalékukat álomkór fenyegeti. Saigon eleste után több százezer vietnami menekült el Thaiföldre, Malajziába, Indonéziába, Hongkongba s most igyekszenek politikai menedékjogot milliók kieszközölni ezen országok kormányaitól. Izrael állam híre jötte után palesztinok tömegei özönlöttek Libanonba, ahol jelenlétük nyomán felbomlott a keresztények és muzulmánok között fennállott törékeny egyensúly, ami végül is 1975-ben a polgárháború kirobbanásához vezetett. A palesztinok azóta, minden ott harcoló hadsereggel, szembekerültek és mindannyiszor veszítettek. Táboraik ma már inkább romtelepek. A kambodzsaiak exodusa tizenhárom évvel ezelőtt kezdődött, amikor az országot elözönlötték a vietnami csapatok. Jelenleg 350 000 kambodzsai menekült van Thaiföldön, s táboraik az ottlévők politikai hovatartozását is jelzik, tehát nem „keverednek“ az ellenféllel. Vannak antikommunisták, Vietnam-pártiak, Vörös Khmerek, míg különböző fegyveres bandák valamennyi tábor ellen intéznek olykor támadásokat. Az indiai Bihar államból 1947-ben érkeztek az első menekültek Kelet-Pakisztánba, mely 1971-ben Banglades néven független állammá vált, s a függetlenségért a bihariak is harcoltak. Mégsem nézik jó szemmel őket az amúgy is szegény országban. A menekülteket, bármi legyen is érkezésük oka, a világon mindenütt idegenkedve fogadják. Jelenlétük ugyanis minden ország gazdasága számára megterhelést jelent, ezért minden eszközzel — beleértve a törvényes intézkedéseket és az erőszakot is — igyekeznek megszabadulni tőlük. A menekültek viszont nem akarnak hazatérni. Az ENSZ segélyakciói csak felületes, ideiglenes eredményeket hozhatnak. A megoldás: a regionális feszültségek megszüntetése világszerte. Ami viszont még várat magára. M.L.