Bihari Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-20. szám)
1993-01-05 / 1. szám
ÄPOLITIKA NAPRÓL NAPR VÁLASZTÁSOK ÉVE „Az 1992-es év minőségi ugrást hozott a demokratikus átalakulás folyamatában“ — nyilatkozta Oliviu Gherman, a Demokratikus Nemzeti Megmentés Frontjának elnöke, amikor a rádió riportere a múlt év kiértékelésére kért fel néhány ismert politikai személyiséget A kormánypárt vezetője természetesen a helyhatósági, és főleg az általános, illetve az elnökválasztás problémamentes lebonyolításával indokolta állítását, s természetesen az sem volt mellékes számára, hogy a politikai erőpróbákat az általa irányított politikai alakulat nyerte. A rádióműsorban megszólaltatott másik négy politkus, némi meglepetésre, az ellenzék soraiból került ki. Corneliu toposa, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke is a múlt évi választásokra helyezte a hangsúlyt, amelyek szerinte a demokrácia felé való szélesebb nyitást bizonyítják, és azt, hogy a román társadalom véglegesen leszámolt a kommunizmus szörnyetegével, és elindult a jogállam felé vezető úton. Emil Constantinescu, a Demokratikus Konvenció pártszövetség elnöke, az ellenzék megerősödését tekintette az 1992-es év legfontosabb eredményének. „A demokratikus ellenzék jelenleg a második legerősebb politikai alakulat a parlamentben; a nagyvárosok polgármesterei nagyobbrészt a Romániai Demokratikus Konvenció soraiból kerültek ki, és több mint ötmillió választópolgár szavazott a gyors gazdasági reformra és az államhatalom, valamint a társadalom valódi demokratizálódására“ — érvelt a kulcsosok volt államfő-jelötje, hangsúlyozva, hogy a fiatalokban látja Románia jövőjét. »Az 1992-es év a választások éve volt. Az a tény pedig, hogy a választásokat különösebb problémák nélkül sikerült megrendezni, nagy nyereség a romániai demokrácia számára“ — nyilatkozta Frunnla György RMDSZ-szenátor. A negatív jelenségek közül ugyanakkor főleg a szélsőséges nemzeti kommunista ideológiát terjesztő pártok megerősödést és előretörését emelte ki, amelyek már az ország törvényhozásába is befurakodtak. Az RMDSZ tevékenységét értékelve Frunda György megjegyezte, hogy a múlt év a magyarság érdekvédelmi szervezete számára a be nem teljesült vágyak éve volt, de reméli, hogy 1993-ban az RMDSZ sokkal hatékonyabban és aktívabban fog tevékenykedni. Nicolae Manolescu jelentős változásokról beszélt, és megrótta azokat, akik szerint mindez nem érzékelhető az ország politikai életében. A Polgári Szövetség Pártjának elnöke szerint már az is nagy fegyverténynek tekinthető, hogy a kormánypártok és az ellenzék között viszonylagos erőegyensúly „állt be“, és a hatalom birtokosai most már egyenrangú tárgyalópartnernek tekintik az eddig lenézett demokratikus ellenzéket. KRALIK LOIíAND A Vásároiu-kormány kialakulatlan és körvonalazatlan, hosszabb távon csak megfoghatatlan általánosságok szintjén mozgó gazdaságpolitikai programja számos konfúzus fogalom egybemosása révén rajzolódott ki, a határozott kontúrök kiütközése nélkül. Talán csak egyetlen motívum vált egyértelművé a meghirdetett „szociális piacgazdaság" hajnalának beköszöntekor: az erőben központosított gazdaságirányítás igényének bejelentése, az állam, azaz a mindenkori kormányzat azon jogának fenntartása, hogy bármikor, bármilyen mértékben belejesedtek ki a külgazdaság és a magántulajdon liberalizálása terén. „A gazdálkodás és a szerződés szabadsága alkotmányos elvvé vált“ — mutatott rá Csaba László közgazdász a Valóság legutóbbi számában. Az alkalmazott költségvetési és pénzpolitika tette lehetővé, hogy a gazdasági folyamatok nem szabadultak el. Tulajdonképpen az történt, hogy a magyar gazdaság fokozatosan emancipálódott, levált a kormányzatról. A gazdasági alkalmazkodás, az írányítás átalakulása főleg a vállalatok és az egyének szintjén ment végbe. A magánszektor minden elméleti vita, párt- A BEZZEG-GYEREK szóljon — nemcsak makroszinten — a gazdasági élet alakulásába. A nemzetközi pénzvilágban viszont nem ígéreteket és programokat, hanem teljesítményeket hasonlítanak össze, lett légyen szó akár rövid, akár hosszú távú folyamatokról. Sem az elképzelések rendíthetelensége, de még a programok radikalizmusa sem mércéje a világpiaci megítéltetésnek. Az eredményesség egészséges fetisizmusa dívik „odakünn“. Magyarországon, ahol 1993 májusában egy olyan pártkoalíció került hatalomra, amely eleve elvetette a sokkterápiát, a rendszer mindent átfogó, nagyívű átszabását, a kormányzat a kis lépések stratégiájára kapott megbízatást választóitól. Magyarország a fokozatos rendszerátalakítás éltanulójaként ismét kezd az egykori szocialista tábor bezzeggyerekévé válni... S mindez nem elsősorban a hatalom érdekeként történik. A kormányzat hatása legfennebb közvetett: az eredmények nagyobbára éppen a vé Thai‘a hatalom — részben kényszerű, részben tudatosan vállalt — önkorlátozásának adhatók be. A korábbi rendszerben elkezdett, akkor még csökkentett hatókörű intézkedések tejhuzavona ellenére önérdekeit és öntörvényeit követte. 1992 közepén 640 ezer egyéni vállalkozás és 60 ezer társas magánvállalkozás működött, tehát a magyar családok közel egyharmada kötődött a gazdaság fejlődő-terjeszkedő részéhez. Ezalatt 13 ezer vegyes vállalatba külföldi beruházók 4 millárd dollár tőkét fektettek be, s az ország devizatartalékai elérték az 5 milliárd dolláros szintet. A pénzpolitika mozgásterének megnövekedése az infláció leszorítását eredményezte — a külterhek enyhítése nélkül. Ugyanakkor — s ez egyáltalán nem elhanyagolható tény —, tetemesen növekedett a belső megtakarítások mennyisége. Annak dacára, hogy sem a munkanélküliség, sem a pénzromlás még nem érte el a mélypontját. Viszont az ipar részarányvesztése a gazdaságban elkerülhetetlen és szükséges folyamat, hiszen a részbeni túlmarosítottság állapotából el kell jutni a bel- és külhoni piac reális igényeinek és lehetőségeinek szintjére, s ehhez a válságtermelő ágazatokat több kevesebb kíméletlenséggel le kell építeni. SZILÁGYI ALADÁR NEHEZEBB, MINT HITTÉK Az ENSZ főtitkára nem aratott osztatlan sikert Szomáliában, ugyanis az éhező keletafrikai országban még mindig szemben álló fegyveres csoportok mindegyike úgy tartja, hogy az odaérkezett kéksisakos egységek az ellentábornak nyújtanak segítséget. Ezért történt meg az a paradoxális eset is, hogy a világszervezet feje nem tudott bejutni a mogadishui ENSZ-főhadiszállásra. Ghali a kőzápor elől az amerikai tengerészgyalogság parancsnokságára menekült. A fekete holocaust hazájában tehát nehezebb rendet teremteni, mint azt a nemzetközi hadművelet elindítói eredetileg gondolták. A válságkezelést és az élelmiszerek célba juttatását egyre több ország érzi humanitárius feladatának, s mivel nőtt a Szomáliában katonákat küldeni hajlandó államok száma, az amerikaiak — akik az egységek zömét alkotják — kijelentették, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem 28 ezer, hanem csak 24 ezer fegyverest küldenek a Remény hadműveletbe. A kéksisakosok háza táján sem uralkodik teljes egyetértés: az ENSZ egyik alkalmazottját például saját biztonsági emberei lőtték le, mert az UNICEF brit képviselője közölte beosztottjaival, hogy csökkenteni fogja bérüket. A meleg éghajlaton a jelek szerint könnyebben sülnek el a fegyverek ... Közben tegnap az etióp fővárosban nem hivatalos tárgyalások kezdődtek a Szomáliai rendezésről. Adusz-Abebában közös asztalhoz ültek a polgárháború sújtotta ország hadurai; a világot többek között Ghali ENSZ-vezér képviselte. A megbeszélések eredményeire következő lapszámainkban visszatérünk. w. i. f T A START II. LEHETŐSÉGEI Ami George Bushnak és Borisz Jelcinnek egy percébe került — parafálni a START II. leszerelési egyezményt —, az a két nagyhatalomnak tízévi folyamatos munkát jelent majd. Először parafálni kell a sok száz oldalas szöveget, s a jelek szerint ez Moszkvában nehezebben megy majd, mint Washingtonban. Azok a megrögzött orosz kommunisták, akik az aktust Jelcin árulásának minősítették, könnyen keresztbe tehetnek a nagy terveknek — főleg akkor, ha az elkövetkezendő években nagyobb befolyást szereznek a törvényhozásban is. A tengerentúlon látszólag egyszerűbb a dolog, Bill Clinton ugyanis egyetért a START 1L kitételeivel, s máris jelezte: messzemenően támogatni fogja annak gyakorlatba ültetését. A nemrég még farkasszemet néző két mamutállam jelenlegi elnöke „barátomnak“ nevezte egymást, s cirkalmas szavakkal beszélt a tető alá hozott megállapodásról. Jelcin szerint Oroszország biztonsága nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg: nő a START II. révén. Bush úgy látta, hogy a maratoni diplomáciával előkészített atomalku nem a két állam kormányának vagy elnökének könnyíti meg a dolgát, hanem egy újabb háborútól rettegő anyáknak és gyerekeknek teremt biztonságosabb világot. A biztonság a világpolitikában természetesen mást jelent, mint a hétköznapokban, s ezért nem kell meglepődni azon, hogy a 2003 után készenlétben maradó nukleáris ütőerő még mindig többszázszorosa lesz annak, ami feltétlenül elengedhetetlen lenne. De hogy mégse kicsinyítsük az egyezmény érdemeit, el kell mondani róla, hogy az „első csapás“ sikerességi lehetőségeit nagymértékben csökkenti. Ezután tehát még kisebb lesz a kísértés arra, hogy a két helyszín bármelyikén valaki is rátegye az ujját arra a bizonyos indítógombra. Ezért aztán — ha nem lennének helyi és regionális konfliktusok és forró pontok közelebbi és távolabbi vidékeken —, akár jobban is éreztetnénk magunkat egy föld A konvencionális háborúk fenyegetésétől azonban egy jó ideig még nem szabadul meg sem a világ, sem Európa. WAGNER ISTVÁN KORMÁNYOZ AZ ELLENZÉK Szatmár megyében hosszas, több mint kilenc hónapos huzavona után a múlt év utolsó napjaiban végre megalakult a megyei tanács. Az eseménynek az a nagyobb jelentősége, hogy az eredetileg kiegyensúlyozott választási eredmény ellenére, a Demokratikus Konvenció pártjai és az RMDSZ megszerezték az összes kulcspozíciót. A megyei tanács elnöke a Nemzeti Liberális Párt fiatal számyához tartozik, az alelnök pedig az RMDSZ, illetve a Demokratikus Konvenció listáin indultak a februári helyhatósági választásokon. A Román Nemzeti Esrysénpárt és a Demokratikus Nemzeti Megmentés Frontja korábban távolmaradásukkal szabotálták a megyei helyhatósági szerv megalakulását, így (legalábbis Szatmárban) ellenzékbe szorultak. Az ellenzéki pártszövetség győzelme azonban még nem jelenti azt, hogy a tanács a továbbiakban működőképes lesz, ugyanis határoz > ** zatait — az érvényes jogszabályok szerint — a prefektusi vétó megsemmisítheti, és a közeljövőben — más medvékhez hasonlóan — a kormánybiztosi szék környékén változások várhatók. Nem hivatalos információk szerint Szatmárban épp a két „helyi ellenzékben lévő“ párt, mármint az Egységpárt és a DNMF, küzd egymással a prefektusi szék megszerzéséért. Amennyiben Vasile Moiu, a Szenátus volt alelnöke, aki az őszi választásokon nem jutott be a parlamentbe, sőt a törvényhozás a Vacaroiu-Sabnettől is „kiszavazta“, nem talál a prefektusi széknél zsírosabb állást, nem valószínű, hogy a nemzetvédők még labdába rúghatnak. (K. L. 1.) A MUNKANÉLKÜLI: KETTŐS ÁLDOZAT Gyakorta figyelmen kívül hagyjuk, hogy az átmeneti korszak nem minden nehézsége ered magából az átmenetből; ezek egy része az előző időszakban gyökerezik. Ugyanígy eltekintünk attól is, hogy a '89 utáni bajok nagy hányada nem a „kapitalizmus rákfenéje", hanem a (gyakorlatba ültetett) „vad kapitalizmust“ jellemzi, amelynek képét rögeszmésen idézték elénk évtizedeken át különböző intézmények, az iskola, a mass media stb. A múlt és az átmenettel kapcsolatos felületes gondolkodásmód áldozatai a munkanélküliek is. Romániában ma több mint egymilló munkanélküli van, ez a munkaerő 9 százalékát jelenti. Ez jobb arány, mint ami a volt NDK-t, Lengyelországot, Bulgáriát jellemzi, mégsem ad okot a derűlátásra. A román ipar felépítése a szomszédos államokéinál is aberránsabb. Egy normális gazdasági szerkezetre való áttérés jelentős változásokat feltételez a munkaerő-piacon, ennek ára egyes munkahelyek elkrülhetetlen felszámolása, ugyanakkor nélkülözhetetlen egy nagy arányú átcsoportosítási, átképzési terv. A többi volt szocialista országhoz viszonyított alacsonyabb munkanélküliségi arány ily módon nem az átmenet jobb szervezésének fele, hanem a termelési szerkezetek megváltoztatáának lassúságát (hogy azt ne mondjam: hiányát) bizonyítja. Amit most halogatunk, aízért az elkövetkező években drágábban fogunk megfizetni. Figyelemre méltó a munkanélküliségi adatok és a gazdasági tevékenység csökkenése közötti különbség. Tulajdonképpen rejtett munkanélküliégről van szó: a dolgozókat kötelező módon fizetés nélküli szabadságra küldik, de létezik egy sokkal kétértelműbb jele is a tevékenység hiányának: a termelékenység és a vásárlóerő csökkenése (három év alatt a felére). Ezek a fejlemények még inkább korhasztják a gazdaságot, de előre jelzik a munkanélküliség akkori arányát is, amikor a munkaerő, a tőke és a jövedelmek természetes módon viszonyulnak majd egymáshoz. De ha az aberráns ipar a múlt rendszer bűne is, az átmenet irányítását az utóbbi három évben (a választók támogatásával) hatalmon lévőknek róhatjuk fel. Túl sok esetben fordul elő, hogy az elbocsátások nem gazdasági megfontolások eredményeként következnek be. Hogyan lehetne elfogadni a létszámcsökkentést, miközben megsokszorozódik az igazgatók száma (elvről kettőre, háromra, négyre, de volt már példa tízszeres „szaporodásra" is)? Hogyan indokolható néhány állami vállalat csődje, ha vezetőik kft.-i virágzanak, hiszen átveszik az állami cég számára leszerződött nyersanyagokat, gépeket, felszereléseket? A burjánzó korrupció nem annyira a közvagyon „meglovasítása" által károsítja meg a társadalmat, mint inkább a gazdasági egységekben okozott egyensúly-bomlással, a munkanélküliségre gyakorolt — beláthatatlan ideig leplezett — hatásával. De a korrupció csak egy durva hiba. Túl kell lépnünk ennek elfojtásán. A civilizált társadalom nagyon kifinomult ellenőrző, a csoportos és egyéni érdeket, az azonnali és hosszú távú célokat összehangoló mechanizmusokat feltételez. A munkanélküliségnek — a maga személyi drámáival és általános negatív hatásaival együtt — nemzeti stratégia tárgyát kellene képeznie, hiszen ez az átmeneti korszak egyik kulcskérdése. Mégsem észlelek valódi érdeklődést e kérdés iránt, és ez nem kizárólag a hatalmat átvevők, a gazdaságot uralók hibája. A közvélemény is kevéssé érzékeny a munkanélküliségre (a másokéra). A román társadalom, amelybe évtizedeken át sulykolták a „vad kapitalizmus" elméletét, belenyugodott, hogy most a gyengébbnek vesznie kell. Csakhogy a társadalmi darwinizmus hirdetőinek sokasága összetéveszti a brutalitást az erővel, a gátlástalanságot pedig az életerővel. GABRIEL ANDREESCU (megjelent a 22-ben)