Fáklya, 1988. június (43. évfolyam, 129-154. szám)
1988-06-08 / 135. szám
FÁKLYA 2. OLDAL HÉTKÖZBEN Június VI. hónap II. évnegyed 8 30 nap: —160; +206 Napkelte: ">.31 Szerda Napnyugta: 20,58 Ügyeletes szerkesztő: ZENFR JÓZSEF Telefon: 1-71-26 ■ Meleg, nyári idő várható, közölte a helyi meteorológiai állomás. Helyenként, főleg a délutáni órákban záporesőre, zivatarra számíthatunk. A nappali hőmérséklet tovább emelkedik 23—28, az éjszakai 12—17 C fok között alakul. A délkeleti szél mérsékelt lesz. ■ A Szakszervezetek Művelődési Házában kedd délután tartották meg a Munka, szépség, fiatalság elnevezésű vetélkedő megyei versenyszakaszát. A versenyt követően divatbemutatói és virágrendészeti kiállítást tekinthetett meg a közönség. ■ Az iskolanapok rendezvénysorozatában nagyszabású akciót szervezett június 4-én az Oradea-i Történelem-Filológiai Líceum vezetősége. A tudományos előadáson meghívottként részt vettek egyetemi előadótanárok és a helybeli Almérnöki Intézet munkatársai, valamint meghívottak a Megyei Múzeumból és az Állami Levéltárból. A líceum tanárai tapasztalatcsere keretében találkoztak a Satu Mare-i tanárok egy csoportjával. A nagyszabású rendezvény a tanulók kulturális előadásával zárult az Állami Színházban. A közelmúltban euforászlaboratóriummal bővült a Vascau városi Állami Vegyeskereskedelmi Vállalat közélelmezési részlege. A laboratóriumot korszerű berendezéssel látták el, s kiegészítették egy bemutató teremmel is, ahol azonnal meg is kóstolhatók a készítmények. Ma 19.30 órakor hangversenyt tartanak a Szakszervezetek Művelődési Házában. A műsorban N. Cuclin, Kinghory, Händel, M. Haydn és Mozart művei szerepelnek. Közreműködik: Lucian Malija (hegedű) és Schmidt Magda (zongora). Mimién érdeklődőt szeretettel várnak. ■ Idán ősszel — első alkalommal — Satu Mare-n rendezik meg a hullámospapagáj tulajdonosok vetélkedőjét. Páratlan alkalom a madártenyésztők számára, hogy eldöntsék: kinek a madara a legszebb, legügyesebb. Ennek elbírálására pedig a leghozzáértőbb személyekből álló zsűri hivatott, nemzetközi standard kritériumok alapján. Kikeltek a kolorádóbogár petéi s a lárvák mohó étvággyal fogyasztják a burgonya leveleit. Ha a védekezést elhanyagolják, néhány nap alatt az egész termés tönkremehet. Az Orlitox 50 és az Onefon használatával jó eredményt lehet elérni. Az Obitoxból 2 kg, az Onefonból pedig 3 liter a hektáronkénti szükséglet. Ha a lárvák újra megjelennek, a permetezést meg kell ismételni. A GRAFIKONT EMBEREK KÉSZÍTIK Vártuk a beígért magyarázatot arra vonatkozóan, miért vesztegelnek a villamosok a Nufárul negyedbeli végállomáson, miközben az útvonalon emberek tömegei topognak a megállókban. A Helyi Közszállítási Vállalat illetékes diszpécsere a jelek szerint megfeledkezett ígéretéről, s nem árulta el a vállalati „titkot“. Azt elöljáróban kijelentette, hogy 2—3 szerelvénynél több semmi esetre sem álldogálhat egyidőben az említett végállomáson. A villamosok egyébként grafikon szerint közlekednek, melyek betartása mindenki számára kötelező. Kés, grafikon ide, vagy oda, június elsején 10 órakor egyidőben hét szerelvény sorakozott egymás mögött! Be se fértek a térre. Piros négyesek, fekete négyesek, ötösök egyaránt. Egymást követően három piros négyes állt be az indítóba, s öt percen belül egyik se indult. Némiképpen indokolt, hogy a csúcsidőn kívül, egyazon irányban ne közlekedjék túl sűrűn és gyér közönséggel a villamos. Arra is gondolni kell azonban a grafikonok összeállítóinak, hogy a többieket ne gátolják az említett járművek, esetleg a holtvágány igénybevételével engedjék útjára a soros villamost Amelyek ugye az utazóközönség kiszolgálására hivatottak. K. S. A PARADICSOM ÁTVÁLTOZÁSA A cím lehet, valami varázslatot, megtörtént csodát sejtet. De nem erről lesz szó, hanem egy nagyon is hétköznapi, gyakran előforduló jelenségről, ami nem éppen összeegyeztethető a kereskedelmi etikával, íme, a történet. Egy zöldség-gyümölcsbolt előtt árut raknak le. Az utca embere árgus szemekkel figyeli a ládák tartalmát és felragyog a kedve, amikor észreveszi, hogy széken pirosló paradicsom érkezett. Le is cövekelnek sokan az üzlet előtt, mit sem törődve „az idő pénz“ aranyigazsággal. Mert mit ér a pénz, ha nincs paradicsom . . Szóval állnak, ácsorognak a jámbor vásárlók és elégedetten állapítják meg, ahhoz képest szép a paradicsom. Akkor sincs jele a türelmetlenségnek, amikor már félórája elment a teherautó és az üzlet ajtaján csak a cédula hirdeti: árut veszünk át. Persze erre a tevékenységre a sebtében odavetett sorokon kívül semmi jel nem utal. De milyen az ember?! A primőr áru reményében vár és bízva, bízik. Azt viszont nem igazán érti, miért kell kihordani az utcára az előbb még behordott ládákat ... A magyarázatra nem kell sokat várni: az előbb még szép áruval teli ládák helyett félig-háromnegyedig töltött göngyölegben csupa apró és jobbára zöld paradicsom jelenik meg. Bevittékkihozták s közben átváltozott a paradicsom, kínálkozik egy misztikus magyarázat. Bár biztosan rájött már az olvasó, már csak saját tapasztalatai alapján is, hogy nem ez történt. Az árut egyszerűen átválogatták és a pultra csak az került, amin nem akadt meg az „élelmes“ kereskedők szeme. Ez aztán az igazi természetes szelekció! S. 1. Városunk kevésbé tájékozott lakossága előtt sem ismeretlen tény, hogy a Nyomdászok Klubjában évek óta indítanak tánc- és filemtanfolyamokat. Azt azonban kevesebben tudják, hogy nyolc évvel ezelőtt ebben a klubban alakult meg az ország legelső társasági tánccsoportja, Bajusz István akkori klubigazgató és Sándor András koreográfus mester kezdeményezése következtében. Azóta sok víz lefolyt folyóinkon , és sok díj befolyt a tánccsoport vitrinjébe. Amellett, hogy a Megéneklünk, Románia fesztivál rendezvénysorozatának szakaszain végig a díjazottak között szerepelnek, rendszeresen részt vesznek a Pitetti-i „Virágok táncai" elnevezésű országos szintű társasági táncversenyeken — szerényen szólva, elsöprő sikerrel. Tóth István, a Nyomdászok Klubjának igazgatója tájékoztatott bennünket arról, hogy az idén május 8—8. között zajlott le az V. országos társasági táncverseny, amelyre 50 táncpáros nevezett be az ország különböző részeiből. A zsúfolásig megtelt Pitest-i Sportcsarnokban a közönség három napon keresztül élvezhette az izgalmaktól sem mentes látványos versenyt, amelyen nyolc táncospár képviselte városunkat: három az Ifjúsági Házból, öt pedig a Nyomdászok Klubjának színeiben. Az utóbbiakat a Mangra házaspár (Mangra Valéria koreográfus és Mangra András korrepetitor) készítette fel, akik immár három éve a klub társasági tánccsoportjának és párosainak szakirányítói is. Három versenykategóriában indultak párosaink, szép eredményekkel. Kezdő kategóriában: Bugyi József — Imre Lucia páros II. díjat kapott. Haladó kategóriában: a Mos Liviu — Sándly Enikő párost I. díjjal, a Popovici Gheorghe — György Ildikó párost pedig II. díjjal jutalmazták. Külön kategóriában indultak az előző években már díjazott párosok. Ebben a minőségben a Nyomdászok Klubjának két táncospárja vett részt: Az Imre Sándor — Cristache Gabriela páros az Arges megyei Művelődési és Szocialista Nevelési Tanács különdíját kapta. Az Arges folyóirat szerkesztőségi különdíjával a Stark János — Nu il Gyöngyi párost jutalmazták. A nézők szavazatai alapján a Népszerűségi Különdíjat a Mos Liviu — Sándly Enikő páros nyerte el. És hogy teljes legyen a mérleg, a Nyomdászok Klubja méltán büszkélkedhet azzal is, hogy a Miss Festival szépségdíj szintén városunkba került, Fándly Enikőnek köszönhetően. A klub többszörösen díjazott Társasági Tánccsoportja meghívottként szerepelt a fesztivál gálaestjén. A Pitetti-i közönség elismerő, viharos tapssal jutalmazta szereplésüket. A fesztivál díjazott párosai hazai közönség előtt is bemutatták tudásukat három előadáson keresztül a klub nagytermében. Ezenkívül, a vasárnapi szórakoztató esteken külön is bemutatják az immár országos hírű táncospárokat. Itt említjük meg, hogy az öt díjazott páros meghívottként részt vett a Szakszervezetek Művelődési Házában június 7-én lezajlott Munka, szépség, fiatalság elnevezésű megyei színtű versenyének külön bemutatóján. A Román Televízió sem maradt hálátlan, hiszen az elmúlt év októberében, Titus Munteanu rendezésében sugározta „Mi a tánc?“ című, társasági táncot népszerűsítő műsorát, amelyen a Pitesti-i tánccsoportok mellett a mieink is felléptek. A nagy sikerre való tekintettel, a televízió szórakoztató rovata elkészítette második népszerűsítő műsorát is „Tánclépésekben“ címmel (rendező Titus Murteanu), amelyben részt vesznek a fesztivál díjat nyert párosai, valamint városunk Nyomdász Klubjának társasági tánccsoportja. A műsort e hónap folyamán láthatjuk majd a képernyőn. Részünkről melegen gratulálunk a táncospároknak az elért eredményekhez, és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban az esetleges nemzetközi versenyekhez is! BALLA ISTVÁN MECÉNEKIÜNK, HUMÁNIA FESZTIVÁL VIRÁGOK TÁNCA A Pitesti-i fesztiválon díjat nyert társasági táncospárok (TÓTH ISTVÁN felvétele) 1988. június 8, szerda SPORTGYŐZELEMMEL IDEGENBŐL A Mecanica férfi kézilabda csapata szemszögéből nézve, bravúros teljesítmény született Oderhei-en. A B-osztályú bajnokság utolsó fordulójában dőlt el a második kieső csapat sorsa, és bármilyen hihetetlenül hangzik, városunk gépgyártóipari gárdájának sikerült elkerülnie a kieesést, hiszen 21—20 arányban felülmúlták a hazai pálya előnyét élvező Odorhei-i fiúkat. A mérkőzés alatt végig a Mecanica együttese kezdeményezett, a hazaiak egyetlen egyszer, 19—18-nál jutottak vezetéshez, ám nem sokáig, mert a Mecanica elhúzott 21—19-re, és az utolsó másodpercekben sikerült a hazaiaknak szépíteni és beállítani a 21— 20-as végeredményt. Mindenképpen dicséretes a gépgyártóipariak sikere, mert — ígéretük szerint — a következő idényben már nem lesz kiesési gondjuk, hiszen tapasztalt játékosokkal fogják felerősíteni az együttest. A mostani sikerhez vezető gólszerzők: Szabó 6, Laczkó 4, Timiceru 4, Sárácyi 3, Bart 3 és Lukács 1. B. I. KÖLLNYESEN NYERTEK RÖGBIZOINK Helyelosztó mérkőzésen (az A-osztályú bajnokság második értékcsoportjának 5—8. végső sorrendjéről van szó) vasárnap délelőtt a saját pálya előnyeit élvezte az IAMT Oradea rögbi csapata. Ennek megfelelően nyert is fölényesen 31—15 (15—9) arányban az MG Bucuresti ellen. Gyors, szélen vezetett támadásokkal morzsolták fel az ellenfél védekezését. Szvercsák István tanáredző jól felkészítette az együttest, amely a következő összeállításban lépett pályára: Man, Veres, Golban, Sandro, Todan, Pávai (Halas), Petru?, Bota, Patea?, Csornai, Asztalos, Gudea, Frert, Perte, Sepetiuc (Szvercsák Robert). Pontszerzőik: Todan 12, Frenj 7, Sepetiuc 5, Pávai 4 és Csornai .?( A fővárosi Nicolae Chiciu jól bíráskodott. HELYI VÁLOGATOTTAK A PÁLYÁN Ma kettős labdarúgó mérkőzést tekinthetnek meg a labdarúgás kedvelői az FC Bihor stadionban. Először 14 órai kezdettel a C-osztályú, illetve a megyei bajnokságban szereplő ifjúsági csapatok válogatottjai mérkőznek meg egymással, majd 16 órától a C-osztály és a megyei bajnokság felnőtt korú labdarúgó válogatottjai találkoznak. A műsor érdekesnek ígérkezik. A mérkőzések között rövid munkagyűlést tartanak az edzők és szakoktatók. BAJNOKHOZ Az utolsó előtti forduló zajlott le a megyei labdarúgó bajnokságban. Az első helyen tanyázó Voina Oradea viszont már be is fejezte műsorát, mivel az utolsó fordulóban — a Vointa Cheresig visszalépése miatt — nincs ellenfele. Éppen ezért a listavezető együttes (talán mert annyira jól érzi magát hivatásos edző nélkül?!) az elmúlt vasárnap bajnokhoz méltóan zárta le a hosszú és fárasztó küzdelmet. A Victoria Avram Innen pályáján szerepelt és öt góllal győzött, a 10. percben már 3—0-ra vezetett, a 35. percben esett a negyedik gól, az 50. percben pedig az ötödik. A helyi csapat szurkolótábora is tapsolta ezt a remek kezdést. Ritkán látható színvonalas, sportszerű labdarúgásban gyönyörködött. Tódéra? egymaga négy gólt rúgott, az ötödik Fekete nevéhez fűződik. A fölényes vezetésnél aztán a Vígh Zoltán játékos-edző által irányított szövetkezeti gárda visszafogta az iramot. Sok-sok gólhelyzete akadt még, de elegendőnek találták a különbséget. FI. Marcu játékvezetőnek alig akadt dolga. Egyébként is sok gól esett a megyei bajnokság legutóbbi (A Minerul Oranul Dr. Petru Groza csapatát 5, a Cri$ana Tinea és az Avintul Mizies csapatát 2—2, a Bihoreana Marghita együttesét 1 pont levonásával büntették.) Az utolsó forduló (június 12): Victoria Tulca — Avintul Mizie?. Termálul Livada — Biharea Va§cau, Cri§ana Tin miit oA N fordulójában. Ugyancsak öt gólt rúgott a második helyen tanyázó Mincrul Craiul Dr. Petru Groza és az ötödik helyre lépett Recolta Diósig. Pedig jó ellenfeleik voltak. Az egyetlen tisztázatlan kérdés, a kiesés. Most megint a Lticla került a kiesés utolsó helyre, az Avintul reménykeltő győzelmet ért el. Pontjaik száma (18) így is egyforma. Az utolsó fordulóban az Avintul a Victoria Tulca vendége lesz, míg a sticla a Binoreanát fogadja. Győzelmükkel viszont még a Termálult is zavarba hozhatják. Eredmények: Stáruinta $NT Sácuenl — Metaiica Oradea 3—1, Avintul Mizies — Termálul Livada 3—0, Recolta Diósig — Petrolul IMU Marghita 5—1 (ifjúsági 2—5), Biharea Va§cau — Sticla > Pädurea Neagrá 3—0, Victoria Avram lancu — Vointa Oradea 0—5 (ifjúsági 2—3), Minerui Voivozi — Cri?ana Tinea 3—0, Minerui Órásul Dr. Petru Groza — IAMT Oradea 5—1 (ifjúsági 2—0), Bihoreana Marghita — Stinca Vadu Cri?ului 3—0 (ifjiisági 9—1). A Victoria Tulca állt. A táblázat most a következőképpen mulat: ca — Recolta Diósig, Stinca Vadu Crisului — Minerui Órásul Dr. Petru Groza, Metaiica Oradea — Victoria Avram lancu, Sticla Pädurea Neagrä — Bihoreana Marghita, Petrolul IMU Marghita — Stáruinta $NT Säcueni. IAMT Oradea — Minerui Voivozi. A Vointa Oradea álL