Famunkás, 1958 (56. évfolyam, 1-11. szám)
1958-01-31 / 1. szám
_ ______ Pezseg a kulturális élet az Egyesült Épületasztalosipari Vállalatnál. Nagy a sürgés-forgás a kultúrterem környékén. Máté Lajos technikus, a fiatal kultúrfelelős mondja, hogy a vállalatnak sokáig nem volt kultúrterme, ahol összegyűlhettek volna a munkások szórakozni, tanulni. A dolgozók 3 évig harcoltak a létrehozásáért. Az üzemi bizottság Pető elvtárssal az élen volt a lelke e nemes mozgalomnak. Végre ebben az évben összefogtak a munkások és 3 hónapi társadalmi munkával az asztalosműhelyből varázsolták elő ezt a szép, barátságos helyiséget. A termet Máté Lajos tervezte, de ha kellett ő is odaállt a gyalupadhoz. Az idősebb asztalosok is szívesen jöttek segíteni. Különösen sokat tett a Szekeres és a Bach brigád, de a nők is kivették részüket a munkából. Amikor belépünk a terembe éppen próba folyik. A falak ízlésesen kifestve, bordó tapétával borítva, meghitt hangulatot árasztanak. Az ablakokon magyarmintás függönyök. (Egyelőre felkötve, mert a festék még szárad. A színpad sem kész még teljesen, festése hátra van.) A színpadi próbát Martinovszky Lajos segédmunkás és rendező vezeti. Humoros egyfelvonásossal készülnek a megnyitóra. A szereplők még gyakorlatlanok, kicsit merevek, de lelkesedés és odaadás arad belőlük. A színjátszókat most toborozták össze, mert eddig nem volt hol játszaniuk. — Nagyobb terveink is vannak — mondja Martinovszky Lajos. Van már két énekesünk, komolyabb, többfelvonásos darabot is elő szeretnénk adni. .Az üzemben jó a közönségszervezés is. Baskovi Mária szerint a dolgozók mintegy 50 százaléka jár havonta, színházba. Főleg az operetteket kedvelik, de a komoly darabok iránt is nagy az érdeklődés. A könyvtáros Nagy Sándor büszkén sorolja, hogy az üzem 280 dolgozója közül 80 jár rendszeresen a könyvtárba. Az üzemnek Leányfalun nyár óta szép nyaralója van. Máté elvtárs tervei között 3—4 csónak is szerepel, amit társadalmi munkában készítenek el a dolgozók. A kultúrterembe rádiót biliárdot, sakkot szeretne. Ha minden jól megy hajó, vagy repülő modellező kört is szerveznek majd. Pezseg az élet az Épületasztalosipari Vállalatnál, tervek fonódnak a kultúrterem köré és a tervek meg is valósulnak. A színpadon a szereplők között egy dereshajú idős férfi tűnik fel. Elbeszélgetünk vele. — 74 éves vagyok — mondja Jancsó Károly — a tavasszal nyugdíjaztak, asztalos voltam. Az üzemtől azonban nem tudok véglegesen elszakadni. A havi 48 órát most is ledolgozom, bejárogatok a könyvtárba és szerepelek a színdarabban is. Csupa tűz, csupa elevenség az idős szakmunkás, aki mint elmondja 1903-ban lépett be a Famunkás Szakszervezetbe és a múltban is örömmel tevékenykedett kulturális téren. Tizenöt évig énekelt a Rákospalotai Szabadság Dalkörben, sokat járt a Rákospalotai Munkásotthonba, ahol a könyvtári munkát segítette. — Állásomat is elvesztettem nem egyszer, mert 1919-ben vöröskatona voltam és Szolnoknál harcoltam — meséli büszkén. A felszabadulás után végre biztos munkához jutottam. Voltam sztahanovista és kiváló munkás is. A könyveket mindig szerettem. Egy ideig én voltam a könyvtáros a vállalatnál. Ajándékoztam is vagy 30 könyvet a könyvtárnak. — És kik a kedvenc írói? — A magyarok közül Móriczot, Mikszáthot szerettem, a mai írók közül Ridegh Sándor és Illés Béla tetszik nekem. Petőfi, és Arany kedvenc költőim. De olvastam Zolát, Gorkijt, Ehrenburgot, Steinbecket és Thomas Mann „Varázshegyét” is. Ahogy ősz fejére nézünk és hallgatjuk okos szavait, érezzük, mennyit kellett küzdenie a múltban apáinknak, az egész munkásosztálynak, hogy művelhessék magukat, s kielégíthessék kulturális igényeiket. Mennyivel jobb ma az Épületasztalosipari Vállalat dolgozóinak. A saját maguk építette gyönyörű kultúrteremben tanulnak, szórakoznak. Verseghy György Társadalmi munkával építettek kultúrotthon mánknak Szaktárs, gyere a Fás-bálba! A hagyományos Fás-bált február 15-én, szombaton fél 8 órakor rendezi meg a Faipari Szakmai Bizottság a Rózsa Ferenc kultúrotthon helyiségében. A műsorban kitűnő színészek szerepelnek, utána pedig öt zenekar húzza a talpalávalót reggelig. Meleg vacsora, büfé és kitűnő italok állnak a bálozók rendelkezésére. A meghívó belépőül is szolgál, ára 10 forint. Meghívókat az üzemi bizottságtól lehet igényelni február 4-ig előjegyzés alapján. A túlzsúfoltság elkerülése érdekében ugyanis csak korlátozott mennyiségű meghívót adunk ki. A rendező bizottság ■ ■■■■ ›»»»» Faanyaggyárak nemzetközi versenye Mintegy másfél évvel ezelőtt versenyszerződést kötött egymással a budapesti Furnér- és Lemezművek a zarnovicei szlovák lemezgyár, a középcsehorsági faárugyár, a hodonini fafeldolgozó üzem és a lengyel przemyslei testvérüzem. A napokban Prágában értékelték az öt üzem vetélkedését és megállapították, hogy a versenyt a múlt félévben a budapesti gyár nyerte, ő teljesítette legjobban a tervét, s egyebek között az előírtnál 40 százalékkal több nyereséget fizetett be az államnak. A verseny rendkívül hasznos valamennyi gyárnak, mert ellátogatnak egymás üzemébe, és átveszik a legjobb tapasztalatokat A nemzetközi versenybe az idén bekapcsolódnak a Német Demokratikus Köztársaság és Jugoszlávia lemezgyárai, de tárgyalás folyik szovjet és román üzemek részvételéről is. MI LÁTTAM A SZOVJETUNIÓBAN Róka Pál élménybeszámolója MÁSODSZORI MOSZKVAI TARTÓZKODÁSUNK ALKALMÁVAL az első napon a Kremlbe látogattunk el, amelynek múzeummá átalakított gyönyörű termeiben óriási történelmi és gazdasági értéket képviselő vagyon van felhalmozva. Míg a leningrádi Ermitage-ban a földkerekség különböző részeiről származó történelmi és művészeti tárgyak vannak kiállítva, addig a Kreml múzeuma az Orosz Birodalom, illetőleg a Szovjetunió hasonló, nem kevésbé gazdag anyagát foglalja magában. Az embereket (főképpen a külföldieket) ámulatba ejtő cári koronázási és nagymennyiségű egyéb ékszerek, lovagi öltözetek, drágakövekkel kirakott fegyverek stb. mellett ott látható Rettenetes Iván elefántcsont-trónja; Borisz Godunov drágakövekkel kirakott trónja; valamint Nagy Péter apjának, Alexej Mihajlovnak ún. gyémánt-trónja. Láttunk egyebek mellett egy 280 kg színezüstből készült, 3285 darabból álló étkészletet, amelyet Katalin cárnő egyik szeretője részére készíttetett és sok más hallatlan értékű kiállítási anyagot. Mint érdekességet említem meg Bronyikov orosz mester által a XIX. században teljes egészében fából készített zsebórát, amelynek csupán a hajszálrugója van fémből és még ma is jár. Szeptember 25. volt a Szovjetunióban tett egyhónapos látogatásunk legemlékezetesebb napja. Ezen a napon róttuk le kegyeletünket Lenin és Sztálin elvtársak földi maradványai előtt. A KARÉLIAI MÁRVÁNNYAL BURKOLT, de kívül és belül igen egyszerű kiképzésű mauzóleumban, üvegezett szarkofágokban egymás mellett fekszik a szovjet nép és a nemzetközi proletariátus két nagy halottja. Lenin elvtárs egyszerű sötét ruhában, Sztálin elvtárs pedig katonai díszegyenruhában. Arcukon nyoma sem látszik a halálnak. Mind a ketten úgy néznek ki, mintha mélyen aludnának. Olyan meghatódottsággal, mint ez esetben, életem során még sohasem találkoztam, korra és nemre való tekintet nélkül mindenki mélyen megrendülve távozott a két nagy halott utolsó pihenőhelyéről. • A mauzóleum egyik nap délelőtt, a másik napon pedig délután áll nyitva a látogatók előtt. Ennek ellenére állandóan kilométeres, kettős sorokban várakoznak a Vörös téren, az oda vezető utcában és a szomszédos parkban a kegyeletüket leróni akaró emberek ezrei. A MAUZÓLEUMBÓL KIJÖVET TISZTELEGTÜNK az októberi forradalmi harcok halottainak a Vörös téren, a Kreml falának tövében levő tömegsírjánál és a nemzetközi munkásmozgalom nagy halottainak — Klara Zetkinnek, Krupszkajának, Landler Jenőnek és másoknak a Kreml falába helyezett hamvai előtt. Ezt követően elmentünk a Lenin-múzeumba, ahol a kiállított gazdag anyag (képek, szobrok, könyvek, kéziratok stb.) megörökítik Lenin egész életét. Láttunk egyebek mellett két, bennünket magyarokat szorosan érintő fényképfelvételt is. Az egyik Lenin és Számuely elvtársak beszélgetését örökíti meg, a másik pedig a Vörös téren 1319. május 29-én tartott népgyűlést, rögzíti, amelyen Lenin jelenlétében — a Magyar Tanácsköztársaság küldötteként — Számuely elvtárs is felszólalt. Ebben a múzeumban őrzik Lenin Kreml-beli dolgozószobájának teljes berendezését. Bemutattak a múzeumban egy Lenin életéről felvett eredeti filmet, amelyben 1918—1922. években kifejtett tevékenységéről mutattak be részleteket. HAZAJÖVETELÜNK ELŐTT, SZEPTEMBER 26-ÁN, látogatást tettünk a VCSPSZ-nél (a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsánál), ahol Sevcsenko elvtárs fogadott bennünket. A baráti légkörben folytatott beszélgetés során Sevcsenko elvtárs elmondotta, hogy a Szovjetunió szakszervezeteinek, illetve a szakszervezeti munkának átszervezése folyamatban van. A gazdasági vezetés decentralizálásának megfelelően bővítik a szakszervezeti területi szervek hatáskörét. Ez azt jelenti, hogy a saját területükre vonatkozóan jogaikat kiszélesítik, nagyobb pénzügyi szabadságot kapnak stb. Sevcsenko elvtárs — amiként Leningrádban Slepiscsin elvtárs — megkért bennünket arra, hogy adjuk át a szovjet nép üdvözletét a magyar dolgozóknak és egyben sok sikert kívánt további szocialista építő munkánkhoz. Távozásunk előtt a szovjet elvtársak küldöttségünk minden tagjának értékes ajándékokkal kedveskedtek. 1957. augusztus 29-én indultunk a Szovjetunióba és szeptember 29-én — 10 000 km-es vasúti utazás után — élményekben gazdagon érkeztünk haza. A BESZÁMOLÓBAN ÉRINTETT KÉRDÉSEK sokrétűsége alapján, felvetődhet a kérdés: a Szovjetunióban tett látogatásunk során mi volt rám a legnagyobb hatással? E kérdésre igen könnyű választ adni. A szovjet emberek — a férfiak, nők és ifjak egyaránt — a munkában és tanulásban mutatkozó szorgalmukkal, céltudatosságukkal, fegyelmezettségükkel, a felmerülő nehézségek leküzdésében tanúsított kemény helytállásukkal, szerénységükkel, segítőkészségükkel és a példamutató proletár-internacionalizmusuk melletti határtalan hazaszeretetükkel. Jóleső érzés volt egyszerű, fizikai dolgozóktól olyan kijelentéseket hallani, hogy a párt és a kormány által előirányzott feladatokat a kijelölt időpontra nemcsak lehet, hanem feltétlenül teljesíteni is kell. A fiatalság — beleértve a tanulóifjúságot is — megköveteli azt, hogy a kommunizmus építéséből, a legnehezebb feladatok megoldásából ők is kivehessék részüket (lásd: a szűzföldek meghódítása terén tanúsított nagyszerű helytállásukat). A FEGYELMEZETTSÉG ISKOLAPÉLDÁIT LÁTTUK naponta a trolibusz- és autóbusz megállóknál Véletlenül sem láttunk olyan esetet, hogy a későbben érkezők, a már ottlevők elé tolakodtak, volna, hanem az érkezés sorrendjében, sorban állva várták meg a járműveket, majd lökdösés és szóváltás nélkül szálltak fel azokra. De nem láttunk — a munkahelyről való elkéséstől félő — rohanó embereket sem. Lenyűgöző hatással volt rám az a lelkes, hatalmas méretű munka is, amellyel a szovjet nép hazáját, s ezzel együtt a kommunista társadalmat építi. A Szovjetunióban látottak megerősítették küldöttségünk tagjait abban a meggyőződésükben, hogy a béke és a szocializmus erői legyőzhetetlenek. Köszönet mindazoknak — elsősorban a szovjet párt,állam- és szakszervezeti vezetőknek , akik lehetővé tették számunkra a sok tanulságot adó egyhónapos szovjetuniós tartózkodást. FAMUNKAS Miért nem lehet A „Famunkás" júniusi számában megjelent hasonló című cikkemre válasz érkezett, amely azonban nem volt kielégítő. Persze a koordinálás hiánya és a feldolgozó ipar kielégítésének mellőzése következtében nem is volt más válasz várható. Pedig nem kívántam lehetetlen megoldást, mindössze annyit, hogy az ajtólapokhoz szükséges 65x200 cm, 80x200 cm és 90x200 cm méretű enyvezett lemezt gyártson a lemezipar és akkor nem keletkezne az üzemben olyan sok hulladék, ami értéken alul, csak mint hasznos hulladék értékesíthető. A fenti méretek többszörösének figyelembe vétele mellett, a lemeziparnak módjában állana a présgépeiket kellően kihasználni. A válaszban említett több száz fajta méret túlzás, mert a cikk írója, főleg azokat, az épületasztalosipar részére szükséges legfontosabb méreteket sorolta fel, amelyek gyártása igen kívánatos volna. Állítom, hogy amennyiben az épületasztalos iparág részére a fenti méretű lemezeket gyártanák a hulladék (a felszabandó 125x200 cm lemeztáblát véve figyelembe) nem 10—30, hanem csak néhány ezred százalék volna. Nem kellene egyedi gyártásra sem rátérnie a lemeziparnak, mert a 125x200 cm méret sosem volt az épületasztalos iparág méretszükséglete. A legtöbb nagyobb üzem részére a lemezgyártó vállalatok méretre gyártottak s szinfurnérozott lemez is rendelkezésre állott bármilyen mennyiségben. Jelenleg az épületasztalos iparágnak nincsen különösebb kívánsága, mint a lakásbejárati 90x200 cm méretű ajtólapokhoz szükséges tölgyszínezésű lemez. A faipari szakemberek előtt nem ismeretlen, hogy a lemezgyárban színezett lemez ugyanúgy elkészíthető, mint az egyéb enyvezett lemez. A lemez- és furnérgyártó vállalatoknál a nagymennyiségű tölgyfurnér közvetlen felhasználása sok szakmunkás termelékenységét fokozná. S a termelékenység emelkedése — az előkészítő munkák és az ismételt enyvezési folyamatok mellőzése miatt — népgazdaságunk faipari területén is kimutatható lenne. Helyes, hogy a lemezipar céljául tűzte ki a felvetett probléma megoldását, azonban semmiesetre sem fogadható el a cikkel kapcsolatos válasznak az a része, amely a lemezipar által termelhető méretet ajánlja figyelembe venni. A lakások külső és belső ajtajainak méreteit hosszú évek tapasztalatai alapján határozták meg jó egynéhány évvel a lemezgyártás születése előtt. Tehát a korszerű enyvezett lemez kereskedelmi és gyártástechnológiája szintén éppen a kialakult szükségleti méretekhez kell hogy igazodjék, s nem fordítva. Egyet nem szabad figyelmen kívül hagyni a válaszcikk írójának. A szükségletek kielégítése a feladatunk. Ezen túlmenően népgazdaságunk fejlesztése szempontjából minél vannak emberek, akik érzéketlenek minden dologgal szemben, ami nem kapcsolódik közvetlenül a saját becses személyükhöz. S vannak olyan emberek, szerencsére ezek egyre többen, akiknek minden ügy fontos, minden munkástársuk baja-gondja mintha a sajátjuk volna. Ilyen ember Blum István bácsi is, az idős, de „örökmozgó’ szakszervezeti bizalmi, a Lágymányosi Épületasztalosipari V. gépmunkása. 11 éve dolgozik itt a gyárban, abból 9-et mint bizalmi töltött el. Azért „örökmozgó”, mert talán senki sem jár anynyit az üzemi bizottsághoz és az igazgatóhoz, hol emlék, hol annak a munkásnak az ügyében, mint ő. Mintegy 32 ember tartozik a családjába. A gépmunkásokon kívül az udvari segédmunkások, rakodók, portások közül is többen. Mindet úgy ismeri, mintha közeli rokona volna. Mindnek tudja a gondját, baját, örömét, bánatát. Múltkor is mit csinált? Blum bácsi megtudta, hogy öreg barátja, a nyugdíjazott segédmunkás Horváth Ferenc anyagi gondokkal küzd, beteg. Jött az ÜB-hez, hadd gyűjtsenek Horváth megsegítésére. 10 forinttal nyitotta meg a gyűjtőívet, sorra járta a munkásokat, s az irodákat: segítsetek! Mindenki feliratkozott az ívre, hiszen mind ismerték és szerették a becsületes, szorgalmas Horváth bácsit, össze is gyűjtöttek a számára 786,5 forintot. A gépházban, ahol Blum bácsi a bizalmi, a gyár legösszetartóbb, legegyetértőbb munkáskolektívája található. Itt ismeretlen a kapzsi, törtető, a jól fizető munkáért veszekedő munkás. Nem is tűrnék el, hogy egyesek a mások rovására könnyen jussanak jobb keresethez. Blum bácsi szerint ez Lantos művezető érdeme, aki olyan igazságosan osztja el a munkát, hogy senki se kerüljön hátrányba. De szerényen hallgat arról, hogy ő is sokat tesz az egyetértésért azzal, hogy neveli az új munkásokat, megmagyarázza mintább és megfelelőbb anyagkihasználással kell segítenünk a termelékenység fokozását mind a saját, mind a feldolgozó ipar területén. Új lemezszabványt is említ Prazsák János a válaszcikkében. Ezeknek az új szabványoknak megtárgyalására kívánatos lenne például az épületasztalos iparág illetékes irányító szervét is meghívni. A jó koordinálás gazdaságosabb termelést biztosítana. Zoltán János senkinek, hogyan segíthetnek magukon és másokon, hogy jobban menjen a munka, több legyen a kereset. És persze segít mindenkinek, ahol csere tud. Van neki egy „mindenttudó” szekrénye, ami olyan, akár egy bazár: mindenféle különleges kés és szerszám megtalálható benne. Gyakran jön egy-egy fiatal munkás késért, tanácsért, Blum bácsi pedig szívesen adja. A fiatal munkásokról igen jó a véleménye: tisztelettudók, rendesek, iparkodók. Meg is csinálják a késeket a szériamunkához, de „ugye vannak különleges darabok is, mindenhez nem lehet még felkészülve egy ilyen fiatal munkás, hát nekünk öregeknek kell segíteni őket” mondogatja Blum bácsi. Különben is egyik régi probléma a gépteremben, hogy az áru apró, darabos tételek különleges munkák és a hozzávaló kések készítése a bérezés szempontjából még mindig hátrányban van a szériamunkákkal szemben, mint ahogy hátrányban volt a sztahanovista szint tekintetében is. Blum István bácsit becsülik, szeretik a munkások is, a vezetők is. Két éve az ÜB jutalomüdülésre küldte Hévízre a jó munkájáért. De azért Blum bácsinak is rágja a szívét egy régi bánat, amin talán csak a szakszervezeti központ tudna segíteni. Az történt ugyanis, hogy a fogságban sok egyéb irattal együtt elveszett szakszervezeti tagsági könyve is, amellyel igazolni tudná, hogy 1927 óta tagja a szervezett munkások táborának. Így aztán a tagsági könyvben a tagságának kelte a hazatérésének idejétől számít. Ezt fájlalja, mert szívében hordja a több mint 30 éves szakszervezeti múlt minden emlékét és tapasztalatát. De azért sem a bánata, sem idős kora és eléggé súlyos asztmája sem tudja megakadályozni abban, hogy törődjön mindennel, ami a gyárban történik és mindenkivel, még azokkal is, akik senkivel sem törődnek. . Surányi Mária méretre gyártani ? Kilenc éve bizalmi 1958. január 31.