Fehérvári Hiradó, 1882. július-december (3. évfolyam, 28-54. szám)
1882-09-17 / 39. szám
III. évfolyam. Székesfehérvár, 1882. szeptember 17. 39. szám. A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre ... 4 frt. Fél évre.... 2 frt. Negyed évre . 1 frt. Egy szám ára . 8 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (megyeház-utcza 8. szám) intézendők. Kéziratok vissza nem adatnak. VEGYESTARTALMU HETILAP. Ird megjelen minden vasárnap. A lap anyagi részét illető közlemények elöli fizetési, hirdetési pénzek a kiadóhivatalhoz . (megyeház-utcza 8. sz.) intézendők. : Hirdetések jutányosan számíttatnak. Nyilttér sora 20 kr. Bélyegdíj a hirdetések ! után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Hiradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, V. Hrdlicka, Mosse Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Parisban Mosse Rudolfnál. Székesfehérvár, 1882. szept. 16. A mily igaz az, hogy „Ínséget nyel, a ki sült galambra tátja a száját“ és oly igaz az, hogy „bűnösebb, a ki a szerzettet nem tudja megtartani, mint az, a ki nem tud szerezni!“ Pazarló nő mellett értéktelen a férfi szorgalma: rosz gazdasszony mellett vízzé lesz a férfi keresete s ezzel aztán világgá úszik a család jóléte s a családok jóléte a nemzetek önállósága, függetlensége, szabadsága, boldogsága! E néhány sorból is eléggé kitűnik, mily fontos szerepe van a társadalomban, a nemzetek életében a nőnek mily veszedelemnek szülője a gondatlan, a pazarló nő. Tiszta igazságot mondunk, amidőn azt állítjuk, hogy az utóbbi nők ép oly hazaárulást követnek el, mint azok a férfiak, akik az ellenség kezébe játszák a nemzet jogait, várait, seregét! A nő, az otthon pénzügyminisztere. Jaj annak az országnak, amelynek pénzügyminisztere Csáky szalmájának tekinti az állam jövedelmét s a kiadásokat jó előre meg nem hányja veti; jaj annak a családnak is, a melyben a nő a bevétel takaróján túl nyújtózkodik s ki nem számítja mennyit adhatunk ki szállásra, ruházatra, élelemre; mennyit kell a betegség, a munkahiány, az aggkor idejére s a gyermekek számára félretenni s mennyi marad azután még. .TC£vlC Ar w. : Aki háztartását a bevételek és a kiadások mérlegelése nélkül vezeti, annak sokkal gyakrabban lépi át a küszöbét a szükség, asztalánál többször jelentkezik hivatlan vendégül az ínség, feje alól többször rángatja ki a párnát a gond s gyermekeinek arczáról többször vigyorog a nyomor, mint a kevesebb, talán csak fél annyi jövedelemmel biró, de háztartását észszerűen berendezett családnál. Nagyon sok nő addig turkál mind a két kezével férje keresményében amíg van és a hónap első felében nyakára hág az egész hónapra való összegnek. A másik felében azután a zálogház, a házaló zsidó, a hitelező, az uzsorás tartja a családot. Nem intézem én szavaimat a fényűzés, a hiúság bolondjaihoz, mert hisz ezek számára úgy sem képes a férj soha eleget keresni, csak azon nőkhöz szólok, akikben megvan az önfentartási ösztön, a jólét utáni vágy, a gyermekek iránti szeretet, kik a kenyérkereső férjnek nem kifosztogatói, hanem segédtársai akarnak lenni, de ferde nevelésünknél fogva nem tudnak a pénzzel bánni s az idővel és körülményekkel számolni. Csodálatos is ez a mi nevelési s különösen a nőnevelési rendszerünk. Behozták az iskolába a takarékpénztárakat, de elfeledték a serdülő leányokat arra figyelmeztetni, hogy jövendő férjeinknek ne legyenek a keresetet eldorbézoló czimborái, hanem legyenek takarékpénztárai! Másnap már majd minden leány zongoraművésznő, kész operaénekesnő és ballett tánczosnő, de azért egyik sem tud úgy tánczolni, amint a sors fütyül, egyik sem tudja a megelégedés, a kevéssel beérés, az igénytelenség gyönyörű dalát elénekelni, egyik sem ért az élet hangjegyeinek eljátszásához, ma már alig van leány, aki hímzésével vagy egyéb kézimunkájával az iparkiállításokon ne szerepelt volna, de azért foltozni egyik sem tud s a háztartáshoz szükségelt nőiparczikkeket egytől a házon izívül. nTfisapABzen készítteti: ma is több leány tud ismeretlen számokkal számolni, tud hatványozni, gyököt vonni; de egyik sem tudja a férj jövedelmét a hónapnak 30 napjával elosztani! Pedig ez a családra, a nemzetre nézve sokkal fontosabb, mint a „sinus“ és „cosinus“ ismerete! Minden nőnek, de különösen a magyar nőnek, ha nem akarja, hogy önmaga és családja a nyomor áldozata legyen, takarékoskodni kell tudnia. A takarékosság könnyű tudomány, csak hozzá kell fogni a megtanulásához! Ha valamit vásárolni akarunk, ne azt kérdezzük, hogy „használhatom-e, hanem azt, hogy nélkülözhetem-e az érte járó összeget?“ A meggondolatlanul kiadott pénz: az utcán elvesztett pénz! A bevásárlásoknál ne keressük az olcsót, hanem a jót. Aki feltűnően olcsó dolgokat vásárol, rendesen rosszat vásárol s kétszer annyit ad a roszért, mint más a jóért, mert a jó négyszerré tartósabb a rosznál. Nagyobb kiadásokat sohase tegyen a nő férje tudta és beleegyezése nélkül; a háztartás heti avagy havi összegén túl ne költekezzünk soha s a kiadásokról pontos jegyzéket vezesünk. Aki be tud magának számolni minden krajczárral, azt sohasem hozhatják a körülmények zavarba. A család szükségleteire előre kell gondoskodnunk és azokról sohasem szabad megfeledkeznünk. Mindig a legszükségesebbet kell először beszerezni s csak azután a kívánatosat. Fizessünk készpénzzel s becsüljük meg a krajczárt is. Ne legyen soha üres az éléskamaránk s ne tegyünk soha csip csap bevásárlásokat. Kíméljük és tartsuk tisztán minden néven nevezendő ingóinkat és lehetetlen, hogy megelégedettek, boldogok ne legyünk! A költő azt énekelte: „Magyar nőnek születni: szép és nagy gondolat!“ Igaz, de „Takarékos nőnek lenni: szebb és nagyobb dolog!“ Az első csak büszkeségünket legyezgeti, de a b‡'Andik boldogságunk várát ériti fp'1 | !“ - 'AVmc .ui Költészet * e0 ‘ nemzetgazdász ..ozött! B. P. A „Fehérvári Híradó“ Tárnia. Szeretsz hát.... Szeretsz hát te barna kis lány Ne tagadd, Hisz jól tudod az titokban Nem marad. Elvesztetted kis szivedet Helyébe Megkaptad az én hő szivem Cserébe. Hisz éltünkben bánat úgyis Bőn terem, Viruljon hát most csupán a Szerelem, Érted élek ezután csak Kis babám, Mit aggódom, mit törődöm Más baján. Átölelem sugár karcsú Derekad, Megcsókolom bíbor piros Ajakad Bele nézek szép éjsetét Szemedbe, Boldogságom van felírva Ezekbe. jMccgocsi cejébe. És mégis egymásé lettek. — ZElTbeszélés. — Irta: Bogyay Jenő. V. (Folytatás ) Kálmán e szomorú jelenet után rögtön szobájába sietett s ott kimerülve dőlt le pamlagára. Nem volt többé már a büszke ifjú, nem volt a megsértett férfiú, gyermek lett újra, kinek szívét tépték össze. Még nagybátyjával volt szemben, addig erős volt, mint sziklavár és merészen dobta szemébe a keserű vádat, most hogy nem látta senki, ember lett, érző szívvel s gyönge lélekkel. Oh hatalmas erő az a szerelem, a gyávából hőst, a hazugból igazat, a roszból jót csinál! — Istenem, sóhajtott fel a megtört ifjú, te tudod, hogy miért tettem e végzetes lépést, te tudod, hogy mi volt oka ez önkénytes száműzésnek. Elvetettem egy vagyont, megfosztottam magamat a gondtalan élet örömeitől, odadobtam mindenemet, egy új élet bizonytalanságai közé, csak azért, mert nem volt erőm s akaratom — lemondani. A lét és nem lét kérdése feltárult előttem a maga valóságában, a kemény megpróbáltatás perczei megkezdődtek részemről azért, mert sokkal jobban szerettem őt, hogy sem nemtelenül fel tudtam volna emléket áldozni a hideg éretért. Ám legyek elfeledve általa, legyen szerelme emlékké, de számomra elég lesz az a szent tudat, hogy becsületes maradtam hozzá. És ez a bátor férfiú, ki erős volt testben, erős lélekben, most sírt mint a kis gyermek, kinek játékát összetörte egy goromba kéz. Pár perczig csak a heves zokogás zavarta a néma csendet, s miután lassan lecsillapult a vihar hevesen felugrott helyéről. — Beszélnem kell vele még egyszer s talán — utoljára. Oh légy erős most szivem, légy nyugodt arczom s ne mutasd azt, hogy az utolsó „Isten hozzád“ tán megtöri a lelket. Csöngetett s a belépő szolgának megparancsolta, hogy legszilajabb lovát nyergeljék fel. Pár pillanat múlva jelentették neki, hogy „Vihar“ lova nyergelve készen áll. Kisietett s felpattanva a tüzes ménre, mint vihar vágtatott ki az udvarról s egyenesen Forna felé tartott. Máskor ez utat félóra alatt tette meg, most mintha lova is érezte volna gazdája kétségbeesését, tiz percz alatt már Fornayné kastélya előtt fújta lángoló hortyáit. Kálmán leugrott lováról s a lakás felé közeledett. Szive hangosan dobogott börtönében, aróza a gyors lovaglástól vérvörös szint váltott s elvesztette azt a nyugodtságot, mi mindig sajátsága volt. Érezte, hogy nem tud erős lenni, fájt az a gondolat lelkének, hogy attól örökre el kell búcsúznia, kit oly végtelenül szeretett. Alig tett pár lépést a kastély felé, meg kellett állnia, hogy összeszedje magát, mert a válás gondolata összetörte. Megpillantotta Ilonát, ki a kis erdőben egy padon ült s kezében könyvet tartva olvasgatott. Elképzelhető, mily kínosan esett Kálmánnak Ilona látása, avval a gondolat mellett, hogy talán utoljára gyönyörködhetik ez égi alakban. Halkan feléje sietett s remegő hangon „jó reggelt“-et kívánt. Ilon felrezzent gondolataiból s helyéről felkelve feléje sietett. — Az édes Kálmán ön itt, kiáltott fel a leány, de Istenem mi baja, oly halvány, oly zavart tekintete. Szóljon, mi lette? — Búcsúzni jöttem, válaszolt Kálmán lemondó hangon, hosszú időre, talán örökre. — Istenem mi történt, ön búcsún jön hozzám, hosszú időre, örökre? Oh ez lehetetlen! — Egy félóra előtt még én is azt hittem, de a sors megmutató azt, hogy nagyon is szomorú való ez elválás. Nagybátyám levelet irt jó anyjának, melyben engem kitiltatni kér e kedves körből és anyja, kit anyámként szeretek s szerettem válaszolt nagybátyám levelére s ő is... megtagadó beleegyezését házasságunkhoz. — Mig nagybátyám szava volt az akadály, nem féltem, mert reméltem, most, hogy anyja ellenemévé lett, meghajlok a sors keze előtt s nincs már mit reménylenem. Oh Ilon, én nagyon szerencsétlen ember lettem, kit még az Isten sem szeret. E szavaknál szemeibe könyek csillogtak és lehajtó fejét megtörve, kimerülve. — Egy órával ezelőtt, folytató tovább, nagybátyám magához hivatott és ott megmutató a levelet s kényszeríteni akart arra, hogy önről édes Ilonám lemondjak és én feledve mindent, sértett haragomban durván szemére hánytam ez utálatos eljárását s örökre szakítottam vele. Most elhagyott mindenki s nem volt erőm eltávozni e helyről a nélkül, hogy még egyszer el ne mondjam kegyednek : szeretem! — Oh Kálmán, miért tette ezt?! Hát elfelejtette már a jelszavat, mire megtanítottam? Hát nem gondolt én reám? — Oh mindig csak önre, de én jobban szerettem önt édes Ilon, mindennél e világon. Kegyed lett életem öröme, boldogsága és én fel tudtam áldozni szerelméért a világi megvetett vagyont. Sokkal inkább szerettem önt, hogy sem lemondással éltem volna ott, hol a férfiú csak meghalni tud. Most, hogy elválok kegyedtől örökre, legyen még egyszer hozzám oly jó, mint eddig volt. Jöjjön, üljünk arra a kis padra, azok az árnyat adó lombok sok boldogságot tudnának regélni. Ezzel kézen fogta a remegő leányt és odavezette a padhoz, hol mindketten helyet foglaltak. — így édes Ilonám, folytató beszédét Kálmán s megcsókolta a parányi kezét, legyünk az utolsó perezben boldogok és álmodjuk újra végig egy elröpült boldogság perczeit. Emlékszik-e még a boldog gyermekkor eltöltött feledhetlen napjaira? Midőn sok évvel ezelőtt megismerkedtünk egymással, akkor ön is, én is még kis gyermekek valánk, de már akkor nem vevé-e észre, hogy sokkal figyelmesebb voltam kegyed mint mások iránt. Ha együtt játszottunk, mindig ön volt az én feleségem s én voltam önnek kis ura. Ha sokszor nem találkoztunk egymással, mily szomorú lett ön is, én is Már akkor egy megmagyarázhatlan Az antiszemita hajtogatásról. Ily czím alatt kezdett meg Csernátony Lajos egy czikksorozatot, melyből mi is közlünk vázlatot, azért, hogy olvasóink megismerkedjenek a szemita és antiszemita nézetekkel. A lapokból tudják már olvasóink, hogy Drezdában, a kedélyes német városban antiszemita zsinatot készülnek tartani a zidófalók. Sikerül-e, nem-e bizonytalan, de ha sikerül, annyi bizonyos, hogy nagy hasznuk lesz a drezdai sörházaknak s erbeparti korcsmáknak, mert az uj vallás apostolai bizonyosan nem fognak megfeledkezni a dogmakészítés mellett a sörfogyasztásról sem. Az is bizonyos, hogy legtöbb apostol fog zarándokolni a humánus Muszka és czivilizált Németországból és legkevesebb a barbár, faragatlan Magyarországból. És ezt ne szégyeneljük. Az is bizonyos, hogy ezen a szent zsinaton ott látnánk a félvilág elfogult, babonás, bigott és szédelgő embereit, akik szeretnék visszaidézni azon gyászos kort, mikor ember embertársát ölte, gyilkolta, pusztította vallásáért, benső meggyőződéséért. Az is bizonyos, hogy nevetséges egeret fog szülni ez a nagy széllel összehordott homokhegy, mert Olasz-, Angol- és Francziaországnak semmi köze ezen keresztény saktergyűléshez, mert a muszkaországi zsidóüldözések megbélyegzésére XIII. Leó pápa, az angol uralkodó egyház érsekei, püspökei, az angol katholikusok kardinális főpapjai, a párisi érsek több püspöktársaival, tehát minden vallásfelekezet főpapjai és a franczia legmagasabb értelmiség olyan világhírű egyéniségeivel, mint Hugo Viktor, Renau, Gambetta és mások —akik mellett a mi kis muszkáink eltörpülhetnek — ritka érzelem-egységben nyilvánítottak méltatlankodó ítéletöket és midőn végre Németország egész mí----Lifcfcjeai, ungui. Jvjftgv TiPhár.v s~2-e mozgalomból" élősködő tagja homályfoltot "vet czivilizált nevére. Midőn tehát az egész mívelt világ elitéli ezt az idétlen mozgalmat, a magyar nemzetnek, mely joggal számíthatja magát a mívelt nemzetek sorába, ha csakugyan létrejön ez a drezdai keresztény sakterzsinat, szent kötelessége eleve tiltakozni az ellen, hogy az ezen zsibvásáron megjelenendő apostolok közül bárki is a magyar nemzet nevében nyilatkozik; eleve kimondani, hogy az ott megjelenendő magyarok csak saját hóbortjaikat viszik piaczra. Mert ha a 30—40 milliót képező egyöntetű népességű nagy államok rázkódás nélkül