Fehérvári Napló, 1949. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1949-02-02 / 27. szám
1949. február 2 FEHÉRVÁRI NAPLÓ Szűknek bizonyult a Szent István terem a köztársaság fehérvári ünneplésén Németh Istv Zsúfolásig megtöltötte a fehérvári népmunkások,, parasztok ésértelmiségiek a Szent István termet a köztársasági ünnepélyen. Több, mint ezer ember szorongott bent s hallgatta Németh István elvtárs, megyei párttitkár ünnepi beszédét. Németh elvtárs beszélt a magyar történelem útját megvilágító három fényes csillagról : a három magyar köztársaságról. A szabadságharc vihiarálan megszületett respublikáról majd a 48-as hagyományok parazsát ismét felszító 1919-es tanácsköztársaságról. Mindkettő elbukott, mert az urak idegen segítséget sem átallották igénybevenni a népakaratot megvalósító köztársaságok letörésére. A proletárdiktatúra után lealkonyult a második csillag, de nem hullott le. A szabadságeszmék tovább éltek s megvalósulásuk útját világosan mutatta a ke rn elvtárs tartotta leli égen tündöklő csillag: a Szovjetunió ötágú csillaga — mondothotta a szónok, majd vázolta a magyar köztársaság eredményeit, különösen a fordulat évének hatalmas sikereit. Mindezt — hangsúlyozta — elsősorban a Szovjetunió támogatásának köszönhetjük. Sztálin népének ereje tette lehetővé, hogy nálunk a város és falu megindult a szocializmus útján s arról a reakció,t a népáruló Mindszentyés" társainak minden fondorlatoskodása sem térítheti le. — Bármilyen nagyok is az eddigi eredmények — folytatta Németh elvtárs — a magyar dolgozó nép azokkal nem elégedhet meg. A szocialista építés hatalmas feladatai megkövetelik, hogy a Magyar Dolgozók Pártjának vezetésével tovább erősítsük népköztársaságunkat, népi demokráciánkat, az ünnepi beszédet Erre a célra alakul meg a köztársaság kikiáltásának harmadik évfordulójának az összes demokratikus erők közös frontja, a Magyar Függetlenségi Népfront. A MINSZ által rendezett műsorban a líceum és tanítóképző női karának számai, a MÉMOSz dalárdájának Szemere Gyula vezényletével előadótt s többször megújrázott forradalmi dalai arattak nagy sikert. A Táncsicskollégium táncosainak zászlós tánca s a MÁV fiataljainak népi táncai sem maradtak mögöttük. Igen szerencsésen válogatták össze a szavatokat. A kis úttörő Fekete Margit Szurkon: A bátrak dala című költeményének előadásával belopta magát az ezres közönség szívébe. Pilótás Ferenc ifjúmunkás Petőfi, Habuda Miklós kollégista József Attila, Gams György pedig Kuczka Péter költeményét szavalta. Az ünnepséget a reggelig tartó köztársasági bál fejezte be. PILLANATKÉP PERKÁTÁRÓL amely a mintaközség kitüntetést ünnepelte Az enyhén hajló dunántúli dombok között fekszik Perkáta. Nem sokat szerepelt a neve régen a nagyközönség előtt. Talán a földbirtokosok többet tudtak róla, mert vadászni jártak a Hunyadi grófok végeláthatatlan perkátai birtokaira. A földreform aztán azoknak juttatta a földet, akik kérges kezük napi munkájával megművelik. S hogy a perkátaiak megérdemelték a köztük szétosztott grófi birtokot, bizonyságot szolgáltatott róla a vasárnapi ünnepség. A termelésben elért kiváló eredményekért ekkor kapta meg Perkáta a «mintaközség» címet. A mozi helyisége tömött. A Himnuszt többszáz torok énekli, majd figyelmesen hallgatják meg György Mihálynak, a DÉFOSz-központ küldöttének szavait. Kipirulnak az arcok, tapsra verődnek a tenyerek. Virág István gazdasági főfelügyelő lép az emelvényre s átadja a községnek a kitüntető oklevelet. Felsorakoznak az emelvény előtt a mintagazdák: Király Pál, Nagy Lajos, Kohut Mihály, Pávlcsek László, B. Nagy Lajos és Mikodi József. Mindnyájuknak 600 forintot nyújt át a főfelügyelő. Az első meggrasulá-saik Hank Ede, Gecseg József, Bogó Lajos és Lakatos Pál gazdák, akik jó munkájukért fejenként 400 forint jutalmat kapnak. Tetőfokát éri el a lelkesedés, mikor a budapesti Rökk-gyár üzemi bizottságának elnöke Sztálin-szobrot ad át Hank községi bírónak. "Vöröstalpazaton áll a bronzszobor, Sztálin elvtárs mintha mosolyogna... Aki látta ezt a jelenetet, meggyőződhetett róla, hogy Perkálán úgy dolgozik a dolgozó parasztság, ahogyan az emelvény felett lévő vörös drapériára írt sorok mutatják: «A munkásosztály vezetésével építjük a szocializmust!] Poloska és molyirtási ciángázzal vagy szagtalan contakt permetet olcsón, szakszerűen végez. HALÁSZ ősz-utca 9. Telefon: 229. Egyes darabok ciánozása. Fizeteti kedvezmény Kiskereskedők Beszerző és Elosztó Szövetkezete flpponyi-tér 1. Tel.: 282. A fűszeráru kiskereskedők legjobb beszerzési forrása Népszupertől a Csúcsszuperig minden jó rádió RÖHLICH-nél Nagy Sándor u. 5. Fontos taggyűlések Szerdán: Alsóváros (7) Herczeg Pál. Belváros (7) Károlyi Sándor. Felsőváros (7) id. Mohai József. Almásitelep (7) Schobert Zoltánná. Maroshegy (7) Somogyi István. Palotaváros (7)1 Bertalan Imre. Öreghegy (7) Györök Ferenc. Víziváros(7)1 Várkonyi Endre. MÁV műhely, (3) Várkonyi Endre. MÁV forgalom (3) Kesztyűs István. MÁV sütőház (3) Kővári József. Barukgyár (3) Farkas Mihály. Feldmayer-gyár (5) Eiterer Ferenc. Vadásztölténygyár (5) Habuda Ádámné. MOSzK (7) Bak Béla. OTI (fél 4) Galla Miklós. Posta (6) Kerlai Gyula. Közigazgatás, (6) Szász István. Tűzoltók (6) Mácsai Lajos. Fogház (6) Kővári József. BART (9) id. Mohai József. Csütörtökön: Honv. Kiég. P ság (7) Slerczeg Pál. Weiss és Túri bőrgyár (fél 4) Mácsai Lajos. Közművek (fél 4) Károlyi Sándor. Ráchegy (7) Szász István. • Fehérváron befejeződött az ország első háromhónapos esti pártiskolája Munkások, értelmiségiek ülnek egymás mellett a sorban. Egyik-másik ruháján ott fénylik az élmunkás-jelvény.Huszonnyolcan vannak együtt ezen a nagy napon, három hónapi tanulás eredményeiről kell ma beszámolniuk. Néhány órával ezelőtt még munkahelyükön dolgoztak, ki egyik, ki másik üzemben, vagy hivatalban.A gyakorlati életből jöttek az élenjáró elmélet elsajátítására. Vizsga van. Egymásután kapják a kérdéseket, 28 kéz nyúlik a levegőbe, mindenre mindenki válaszolni akar. Társadalmi formák fejlődése, imperializmus, nemzetközi helyzet, a dolgozók nagy forradalmai — sorban jönnek a kérdések, rá gyorsan a válaszok is. — Érdemes volt végigjárni — tekint vissza a hosszú tanulásra Töreki Imre elvtárs, élmunkás. — Bár a múlt három hónapban rengeteg gyakorlatig aaunkápa volt, de szívesen jöttem el hetenként kétszer, mert a gyakorlathoz kell az elmélet is. Októberben kezdődött az iskola, azóta jött a felülvizsgálat, csaknem valamennyien bizottsági tagok vagyunk, sokszor éjszakáig is kellett dolgozni, de közben, vagy utána mindig előkerültek a jegyzetek. Legalább egy félórácskát tanultam naponta. — Jó hasznát vettük a felülvizsgálatnál is az iskolának — fűzi hozzá Wagner János elvtárs, a ráchegyi alapszerv titkára — láttam magam is, hogy amit tanulunk, nemcsak elmélet, de jól bevihető a gyakorlatban is. — Hiányozni fog a hétfő és péntek este — beszélgetnek az iskolát végzett hallgatók. — Nagyon összeszoktunk már, jó volna ezután is találkozni, elvitatkozni néha-néha... — Az a fontos, hogy felhasználjuk kint, a munkában, amit itt tanultunk. Akkor továbbra is érezzük, hogymindnyájan összetartozunk — ez a véleménye Fischerer Gyuláné kitüntetett munkásnőnek. A vizsgának vége. Az ország első háromhónapos esti iskolája befejeződött. Huszonnyolc elvtárs holnap reggel elindul újra munkahelyére, tanítani társait, az elmélet irányítása mellett jobb munkát végezni.... — A vasutas színjátszók nagy sikere Péten, Pétfürdőn mutatták be vasárnap a vasutas színjátszók a »Mélyek a gyökereket«. Nagy sikerben és soha nem tapasztalt barátságos vendégfogadásban volt részük. A üzletek és üzemek orvosi ellenőrző könyve kapható a PANNONIA Nyomdavállalat Nádor-u. könyvkereskedésében. 3 A legújabb könyveket frissen olvashatja fillérekért a PANNÓNIA Szövetkezeti Kölcsönkönyvtárában NÁDOR UTCA 13. SZ. Hetenkint háromszor cserélhet aZ ÜZLETI ÓRÁK ELATT