Fehérvári Napló, 1948 (3. évfolyam, 148-301. szám)
1948-08-13 / 185. szám
1948. augusztus 13. FEHÉRVÁRI NAPLÓ A BORT is be kell szolgáltatni, minden száz liter termés után 75 litert — mondja a legújabb rémhír, amely Fehérváron a legutóbbi napokban felröppent. Különleges érzékkel szimatolták ki helyi reakciósaink, hogy az állam éppen azt a cikket fogja beszolgáltatásként követelni, amely egyébként is állami monopólium. Még nincs egy hete, hogy Fehérvár vészmadarai egymás fülébe suttogtak. Hallotta, nem adnak sem kenyért, sem lisztet, már nincs a városnak egyetlen deka lisztje sem. Másnap aztán jött a megnyugtatás: nem törlik el a kettős ellátást és újra volt liszt az üzletekben — a rémhír — mint az utolsó három évben annyi elődje — megbukott és nevetségessé vált. Azóta köztudomású lett, hogy olcsóbb a zsír, több lesz a hús, tej, vaj és a reakció minden élelmiszerspekuláció bástyája mögül kivert ügynökeinek nem maradt más hátra, csak a bor. A budaiuti kiskocsmák borainak kedvelői most háttérre vetették magukat — miközben nem látják a fától az erdőt, saját rémhíreiktől azok képtelenségét. őszintén kívánjuk a budaiuti »fekete« rémhírközpontnak: annyi bort ihlásson csak, amennyit azidén be kell szolgáltatni. Akkor tallán józanabbul ítélné meg a helyzetet és felhagyna az állandó rémhírterjesztéssel. Kisgépakciót indított a MOSzK A Magyar Országos Szövetkezeti Központ fehérvári kirendeltség áruosztályához az elmúlt napokban több vágon, a mezőgazdasági termelés szempontjából igen jelentős ,kisebb, nagyobb termelőeszközök, gépek, ekék, magtakaró- és rögtöző borona, lókapa, vetőgép érkezett. A szállítmány tartalmaz a MOSzK központi áruellátó osztályától régen várt szecskavágó, kukoricamorzsoló, répavágó és daráló gazdasági gépeket is és jóval a kereslet elején a szőlőtermesztő gazdák számára küldött szőlősajtoló- és daráló gépeket. A MOSzK helyi áruosztálya a szállítmányból egy-egy teljes készletet bocsát bizományban a központi fekvésű földművesszövetkezetek rendelkezésére. Átlátszó angol kabátok, férfi és női ballonok, esőkabátok legnagyobb választékban Gerendaynál, Kossuth-u. 4. REX filmszínház 1 50 °/C-os helyárral] Csütörtöktől—vasárnapig Cronin világhírű regénye. Ezt látják a csillagok LEGÚJABB HÍRADÓ Előadások kezdete: hétköznap s/6 és 8 órakor, — vasárnap délután 3- 4, */ 6 és 8 órakor. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének határozata A Magyar Újságírók Országos Szövetsége választómányi keslésén a következő határozatot hozta : «A magyar újságírótársadalom megdöbbenéssel értesült a Magyar Kurír című hivatalos katolikus egyházi közlönyből, hogy Mindszenty József esztergomi érsek teljesen fasiszta ízű, minősíthetetlen támadást intézett a sajtószabadság és a lelkiismereti szabadság ellen, különösen pedig az újságírók meggyőződésének és lelkiismereteinek szabadsága ellen. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének választmánya mélységes felháborodással utasítja vissza ezt a hallatlan támadást, a dolgozók olyan rétegének nevében, amelynek mindenekfölött életeleme a sajtó, a szólás, a lelkiismeret szabadsága. Amennyire meg tudjuk ítélni, Mindszenty újabb demokráciaellenes rohamát a Magyar Nemzet augusztus 1-i vezércikke váltotta ki, amely a demokráciárhoz hű katolikus tömegek nevében élesen elítélte Mindszentyt a politikust, a magyar reakció vezérét. Az esztergomi érsek a fasiszta gyakorlatból jól ismeret módszer szerint egyszerűen megkísérelte belefojtani a szót a katolikus újságírókba. A Magyar Kuriír közleménye lényegében kiközösítés terhe mellett megtiltja a katolikus újságíróknak, hogy Mindszenty Józsefet, vagy más egyházi személyeket bíráljanak. A magyar újságírók, akik becsülettel működtek közre a demokrácia védelmében és építésében, nem ijednek meg a lelki terror fegyverétől sem és a demokráciától kapott sajtószabadságot minden támadással szemben megvédik. Katolikus és nem-katolikus újságírók pártkülönbségre és vallási hovatartozásra tekintet nélkül egyhangúan visszautasítják Mindszenty József kísérleteit a sajtószabadság és lelkiismereti szabadság korlátozására. Mindszenty fenyegetőzései egyetlen igazi újságírót sem fognak eltéríteni attól, hogy kötelességét változatlanul legjobb meggyőződése szerint teljesítse. (MTI) Kigyulladt a fény Perkáta községben Az Állami Villamossági RT. újabb 15 községben adta át rendeltetésének az újonnan felszerelt villanyhálózatot. A községek között szerepel a fejér megyei Perkáta is. Tegnap este ünnepélyes külsőségek között gyulladt ki Perkátán az első villanyfény a diadalmas tervgazdálkodásunk eredményeként. Szent István napján ugyancsak a hároméves terv keretében 12 új traktor állomást adnak át rendeltetésének. Az átadás mindenütt ünnepélyesen történik, a Függetlenségi Front szónokai beszélnek az új gépállomások átadásakor. Indul az 5 hónapos munkaverseny Elkészítették tervüket a fehérvári üzemek Az élmunkások kongresszusának felhívása nyomán a fehérvári üzemek is belekapcsolódnak az új, öthónapos munkaversenybe. A Szakmaközi Választmány legutóbbi ülésén Sorhodi István elvtárs, a MDP megyei bizottság tagjának javaslatára elhatározta, hogy felhívást intéz az üzemekhez az öthónapos munkaverseny fokozása érdekében. A versenyfelhívásra néhány helyről már meg is érkezett a válasz, így a városi közművek részletes tervet dolgozott ki, a MÁV gitarely, a posta és az OTI a munkaversenyben az augusztus elsejéig érvényben volt feltételek mellett vesz részt továbbra is a budapesti központ által javasolt változtatásokkal. Mint értesülünk, a munkaverseny tervét kidolgozták a többi üzemek is. A Vadásztöltény gyár, Bőrgyár, Felmayer és az Aluminiumgyár szintén részt vesz a munkaversenyben. Ezekben az üzemekben a tervezetek kidolgozása folyik. A Rózsáskert strandfürdője Fehérvár legszebb szórakozó helye Szombat-vasárnap kitűnő jazz és tánc olcsó Árak, jó italok, büffet. SZABVÁNY MENTŐDOBOZOK Autó, motorkerékpár 0111% Meglévő dobozok és cséplőgéphez X U W 1 kiegészítése DROGÉRIÁBAN, ARANY JÁNOS UTCA 2. SZÁM. HÍREK — ISMÉT MELEGEBB LESZ Várható időjárás: Mérsékelt, időnként élénkebb szél, változó felhőzet, néhol záporeső, zivar tar. A hőmérséklet nyugaton emelkedik. — 200 napig tart az új iskolaév, amely szeptember 6-án kezdődik, 25 napos karácsonyi szünet lesz, nem lesz tanítás a nemzeti ünnepeken és a három munkanappá nyilvánított kivételével a pirosbetűs egyházi ünnepeken sem. — Árokba fordult egy csehszlovák teherautó, amely magyarországi szlovák gyermekeket vitt nyaralni. Egy utas meghalt, 30 súlyosan megsebesült. Saját készítésű pénztárca, levéltárca, igazolványtok kapható Reichardt Gotthárd bőrdíszművesnél, Nagy Sándor u. 2. — MÁV nyugdíjasok vezetősége« köszönetét fejezi ki ezúton mindazoknak, akik az árvák javára rendezett népünnepélyen adományaikkal, vagy egyéb hozzájárulásukkal a nemes célt elősegítették. — Pórffy, a fővárosi cirkusz énekes-bohóca demokráciaellenes kuplékat énekelt", kizárták az artista szakszervezetből. — Rendszeres közvéleménykutatást szervez a Közvéleménykutató Intézet, így az ország vezetői közvetlenül értesülnek majd az egyes kérdésekben a nagyközönség véleményéről. Játékáruk, sportcikkek szaküzlete Gerenday, Kossuth-u. S Kecskemét határában hatalmas jégverés pusztítótér szilva és almatermésbín. Keszümlyen dió- nagyságú jégdarabok estek. — Rádióháború folyik Andorra, a világ legkisebb állama és egy francia rádióállomás között. Az andorrai rádió két francia kezében van, akik együttműködtek a nácikkal. Rádiójuk tönkretételévek akarják lehetetlenné leírni őket. Minden bőrt tartósan újjáfest Reichardt Gotthárd bőrfestőüzeme, Nagy Sándor u. 2. — Aranyláz tört ki Nyugat-Afrikaiban. Az Elefántcsontpart közelében aranytartalmú ércet találtak, amelyből kilónként 30 gramm aranyat lehet kimosni. — A csók veszélye — mint válóok. Egy los angelesi asszony válópert indított férje ellen, mert férjje veszélyesnek tartja az egészkségre a csókot, ezért kerülte, a Football-labdák már 35 forintért is kaphatók. Reichardt Gotthard sportárukészítőnél, Nagy Sándor u. 2. — Az új párizsi divat — ismét a röviid szoknya. A párisi »divjata királyok« bemutatóján nagy tetszést keltett az új divat, amely feltámasztja a rövid szoknya viseletét. x Veszek minden mennyiségben borsót, árpát, zabon tengerit, habot, szénát, valamint szabad terthényt. Bruck Gyula, Kossuth u. 5., raktár: Simor utca 15. Telefon: 153. Ugyanott egy 1000 kg-os mázsa eladó. x Típus férfi ruhák tiszta gyapjú szövetből, minden méretben kaphatók Gerendaynál. Kossuthutca 4. " s 3