Fejér Megyei Hírlap, 1961. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-01 / 127. szám
Csütörtök, 1961. június 1. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Buga doktort NEM MAGÁNÜGY Nagyon furcsán érzem magam. Bíráskodom. A marakodó Péter és Pál ügyében, akik — Ahogyan írják —, váratlanul összemarakodtak. Persze — szereptük —, csekélységen. Ha nem is fülemülefüttyön, mint Arany János Péter és Pálja, de — tisztesség p° essék szólván — az árnyékszéken. A tényállás a következő: Az egyik Fejér megyei faluban él egy szomszédpár: Péter és Pál. Már másfél esztendő óta becsületben, békességben. Soha a legkisebb nézeteltérés sem volt közöttük. Egy néhai gazdag porta kertjét hasították ketté és arra építkeztek úgy, hogy tenyérnyi udvar még maradt is mindkettőnek a kút, a tyúkól, a disznószállás, a trágyadomb, meg az előbb említett egészségügyi intézmény számára. Mondom: hely maradt, de pénz — sajnos — nem. Úgy, hogy az idei tavaszig mindkét család a szükségmegoldást választotta: hulladékdeszkából tákolt össze bódét a trágyadomb mellett. De a tavalyi végelszámoláskor a tél folyamán pénzhez jutottak és az idén rendezni kezdték a házuk táját. Péter, a fiatalabb, a ruganyosabb sok népszerű egészségügyi könyvet olvasott. Különösen a légyveszély érdekelte. Megtanulta, hogy a légy kárára van embernek, állatnak egyaránt. Tudja, milyen komoly szerepe van a fertőző betegségek terjedésében. Azt is, hogy trágyadomb alján, ólak zugaiban, meg a nyitott árnyékszékben szaporodik és tisztasággal, a légytenyészőhelyek — elsősorban a nyitott árnyékszékek megszüntetésével kell harcolni ellene. Mert a bélfertőzés kórokozóit onnét cipeli a konyhába, a tányér szélére meg a kisbaba dudlijára. Úgy gondolta, hogy korszerű, zárt űrgödrös árnyékszéket épít, a trágyát pedig rendszeresen kihordja a határba; harmadnaponként tér vele egyet a tehén. A gondolatot tett követte. Másfél hónap óta áll a falusi közegészségügy egyik legfontosabb alkalmatossága Péter portáján és az áttelelt legyek petéi már a határban kelnek ki, mert még nyű vagy báb alakjukban kicipeli őket a tehén, meg a rendszeretet. De ahogy megjöttek a koratavaszi meleg papok, azt tapasztalták Péterék, hogy ismer van legyük. . ._ ám! Mert seregestől repültek át Pál portájáról, aki azt mondta, hogy eb ura fakó, az ő udvarában ő rendelkezik és ő nert költ egy garast se árnyékszékre Ezzel kezdődött. Az igazi háborúság a múlt héten tört ki A kétnapos eső széjjelmosta Pál trágyadombját és tekergő patakocska alakjában átcsurgott Péter portájára a trágyák és veszedelmesen ballagott kút felé. Sajnos, a kút környékét Péter elfelejtette feltölteni. Mindezt el kellett mondanom mert a körülmények tisztázása nélkül senki sem ítélhet. A veszekedést a két asszony kezdte, összecsattogtak a trágyáié miatt. Később jöttek segédcsapatok: Péter, meg Pá és---- de hogyan is mondja e költő?. ..Ez sem enged, az se hagyja , a két ház kicsinye, nagyja összehorgolnak keményen. Mint kutyájok a sövényen, Innen és túl összeugat....”’ Az átugrás, az ölremenés és hasbakapás szerencsére elmaradt, mert felülkerekedett Péter józan, higgadt paraszti esze és — bár Pál kijelentette, hogy az udvar, a trágyadomb és az árnyékszék ügye magánügy, ahhoz senkinek semmi köze, — rábeszéle Pált, hogy a vitát visyék olyan helyre ahol értenek hozzá. így került a dolog a Rádióhoz, pontosabban: hozzám. És most felelősségem tudatában érzem ilyen furcsán magam. Nem vagyok bíró, csak egyszerű orvosi ítéletet nem hozhatok, de nem is kell, mert az egészségügyi igazságok olyan világosak, olyan érthetőek, hogy hiába ütögetnék a zsebemre, — mint ahogy a versben van — még onnét is kibújna az igazság. Az igazság, ami azt mondja, hogy nincs igaza Pál szomszédnak. Egy piszkos, elhanyagolt udvar, egy szemetes ház az egész utcát, az egész faluszert elcsúfíthatja, mert a szemetet széjjelszórja, széjjelteregeti a szél. Egy bűzös, fedetlen illemhely az egész környék levegőjét tönkreteheti, kútjait megfertőzheti és egy elhanyagolt trágyadomb vagy istálló az egész falut belegyesítheti. Az udvar, a trágyadomb és az árnyékszék ügyei tehát nem magánügyek, mert falutisztaságot csak a becsületes összefogás teremthet. A kérdést felvető levelet az írta, akit én Péternek nevezek. De a választ biztosan elolvassa Pál is. Nem az a fontos, hogy kiről van szó, hanem az, amiről írtam. Abba a kis Fejér megyei faluba, ahová szántam, így biztosan odatalál. És ha megértik, az lesz az én legnagyobb örömöm. Iránytű A volt református iskolát kerestem Felcsúton. A református templomhoz indultam. Valahogy megrögződött az emberben, hogy a templom mellett találja legtöbb községben az iskolát is. Így volt Felcsúton is. A református templom udvarában, a templom árnyékában egy szerény, régi ház áll. Ez volt a református iskola. Ma itt folynak az ipari jellegű gyakorlati foglalkozások. Az új iskola ettől feljebb van. Modern, világos ablakokkal, korszerű tantermekkel. Két éve ha készült. Nagykarácsonyban is a templom mellett akadtunk először az iskolára. Itt is egy vagy két tanterem lehet a már nem új épületben. Innen azonban a falu másik vége felé irányítottak: ott találtuk az új iskolát. S ma ez szinte mindenütt így van. Annak, aki az iskolát keresi, már egyre inkább nem a templom körül kell tájékozódni. A falvak képében a régen, legtöbbször szerény, a templom árnyékában meghúzódó iskolák helyett és mellett újak épültek és épülnek. Ezek és a szintén örvendetesen szaporodó művelődési otthonok is mutatják a falu ismételten újuló arcát. Tanterem és iskola is kell még sok, s ha nem is azonnal, anyagi erőnkhöz mérten állandóan épülnek, S mindig korszerűbbek lesznek és egyre jelentősebb helyet foglalnak el a falu életében. A templom mellett rendszerint kicsiny helyet hagytak az iskolának és az új, tágas, a falu fejlődését figyelembe vevő intézmény a régi helyére, ha akarnák se férne. Ezért épül rendszerint más irányban. Ez az irány azonban nemcsak más, de új is. Most ott tartunk, hogy a templom árnyékából kimaradnak az új iskolák, s ha nem is érik el a templomtorony magasságát , az elesettségből és a mellérendeltségből jócskán kijutottak. A hétköznapok sodrásából való iránytű ez életünk útján, mely nemcsak annyira akarja megtanítani az embert, hogy ha esik az eső az eresz alá álljon és a templomban fohászkodni tudjon, hanem életének formálására, tudatos alakítására. Amit szeretne az ember. Az ipari tanulóintézet tornatermében szól a zene, táncolnak a párok. Szokásos szombati klubest. Az udvaron állók közül az egyik nyúlánk fiú köszön és megkérdi, megism°rem-e? Két-három éve ő is idejárt Eleven, szolgálatkész gyerek Volt, tele tervekkel— Mi van veled» — Pesten dolgozom egy építőipari vállalatnál egy szocialista címért küzdő brigádban. —Jól vagy? — Kétezer körül keresek. Technikumba járok. — Meggondoltad magad? Hiszen ipari tanuló korodban ugyancsak nehezen birkóztál a tanulnivalóval___ — Hát igen — sóhajt egyet. Beszélgetünk még egy darabig. Érdekes ez a fiú. Az iskolában nem volt türelme semmihez, fellelkesedett, de a második lépésnél elakadt. A szocialista brigád úgy látszik felismerte gyengéjét, formálta, kitartó munkára szoktatta — gondoltam. Másnap utána érdeklődtem a dolognak. A fiú dolgozik, de nem ott ahol mondta és nem jár technikumba. Ma is fellelkesedik, de aztán a tervek elillannak, tett nem követi az elképzeléseket. Nem szeretem a hazugságot, de most nem tudom ezt a fiút egyértelműen elítélni. Azt hazudta, amit szíve mélyén tenni szeretne és amit nálunk százanezren megtesznek. Neki nem volt rá ereje, sem otthon, sem az intézetben, sem most a munkahelyén nem tanították meg arra: a tervek megvalósításáért, az elképzelések valóraváltásáért dolgozni kell, keményen és kitartóan. Álmodozni tervezni! Kell és lehet is! Ma nincsenek lehetetlenek de az iskolában, az ifjúsági szervezetben, a szülői házban és a munkakollektívában, az emberbe azt is jobb°n be kell plántálni, csakis szívós kitartó munka vezethet eredményre, teszi az embert képessé, hogy többet lásson a világból és többet is tehessen társai és a maga javára. Bányász Béla t, Oldal, Napközi otthonokról tárgyaltak a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ankétján Nemrégen fejezte be a Fejér megyei Népi Ellenőrzési bizottság iskoláink napközi otthonainak vizsgálatát és állította össze részletes jelentését, amely hű képét adja azoknak az eredményeknek és hiányosságoknak, amelyet népművelésünk e fontos területén megállapított. A vizsgálat hullámai azonban tovább gyűrűznek, mert a NEB nem elégedett meg a vizsgálat eredményével, hanem népes ankét elé vitte ifjúságunk nevelésének problémáit, amelyre meghívta a megyei és városi párt, tanács és más tömegszervezetek vezetőit, a szülői munkaközösségek elnökeit és a szülőket, hogy javaslataikkal fejlesszék tovább mindnyájunk ügyét. A felszabadulás előtti, lenézett, rászorultak intézményének nevezett napközik tartalma a kisebb hiányosságok ellenére is megváltozott. Ha bukkanókon át is, de mindinkább betöltik otthont helyettesítő, felügyeletet gyakorló és a szülők kenyérkereső elfoglaltsága következtében okos pedagógiával vezető szerepüket. Ma már nem toborozni kell a gyermekeket a napközibe, hanem kevés a hely, hiszen a megvizsgált 36 általános iskolai napközi otthon 2059 gyermeknek biztosított foglalkoztatást, míg a folyó tanév elején 531 felvételt kérő szülőt visszautasítottak. Ez a szám megyei viszonylatban nagyobb, mert a felmérés nem terjedt ki a megye 58 költségvetési napközi otthonára. Kevés tehát a napközi otthon. A művelődésügyi osztály felmérése szerint csupán Székesfehérváron 25 új csoport szervezésére lenne szükség, hogy minden igényjogosult szülő elhelyezhesse gyermekét. A népgazdaság azonban egyik napról a másikra nem terhelheti meg költségvetését, hiszen minden forintnak jól felmért helye van. Ahonnan elveszünk, ott hiányzik egy tégla. Ez az út tehát csak hosszabb idő után vált járhatóvá. Az ankét azonban olyan — ha úgy tetszik — rejtett tartalékokra világított rá, amellyel éln; annyit jelent, mint a forint! Az első és legfontosabb lépés a rászorultság megállapítása. Az igazgatók állandó és elkeseredett ostromnak vannak kitéve a szülők részéről és ember legyen a talpán az a bizottság, amely a sokfajta igényjogosultság szemrevételezésekor megtalálja a szociális igazságot. És ennél álljunk meg egy szóra! Az igényjogosultság megállapításához egyéb okmányok mellett igazolni kell, hogy mindkét szülő dolgozik. Ez a merev határozat azonban nem számol azzal, hogy éppen azért nem dolgozhat — általában — az anya, ha három-négyet, vagy több kiskorú gondozása miatt arra egyszerűen képtelen. Eddig rejtve maradt tény, hogy a kapacitások nincsenek teljes mértékben kihasználva, mert az évközi lemorzsolódások folytán üresen maradt helyeket nem töltik be és — erre a vizsgálat tényekkel mutatott rá — költségvetési megtakarítás mutatkozott. Az ilyen „takarékosságból” pedig nem kérhetünk, amikor az 531 jogosult, de visszautasított tanulóból 269 fővel többet helyezhettek volna el napközi otthonban. Felmerül a kérdés: hol van tehát a kiút? Elsősorban a nincsből, mert a többi hiányosságot gyorsabban lehet orvosolni. Erre is választ adott az ankét: Építsünk pedagóguslakást — egyelőre — tanterem helyett. Oktatási intézményeinkben mindenütt van pedagógus lakás. Ezeket a javaslat szerint át lehetne alakítani tantermekké és napközi otthonokká. Egy tanterem felszereléssel hatszázezer forint, egy pedagóguslakás — tartozékkal— 153 000 forint. Nem is sokat kell számolni. Vidéken nem minden esetben igényel a szülő étkeztetést rs. Ezért meg lehetne oldani a napközi problémát társadalmi összefogással létesített napközi otthonokkal. Álljon élére a tanács, a termelőszövetkezet, az állami gazdaság, gépállomás stb ennek az ügynek önként kínálja magát a lehetőség, hogy vegyék igénybe erre a célra az egyműszakos tantermeket, hiszen ha ideiglenes megoldás is, de szükség van rá. Felmerült a kérdés: honnan veszünk rá pénzt? Nos van pénz, de ráül a bizonytalankodás, a fölösleges óvatosság és a bürokrácia. Van községfejlesztési alapunk, a termelőszövetkezetnek van szociális és kulturális alapja, az üzemeknek-vállalatoknak is megvannak a maguk forrásai. Ha szükséges, éljen előterjesztéssel a megyei tanács, — ha nincs is rá precíz és félreérthetetlen kiadási cím — adják meg a felső számadó szervek a lehetőséget, hogy ezek a csak ritkán felhasznált összegek előre is vigyék azt a célt, amelyért a költségvetés szerkesztői életre hívták. Ez az alkotó türelmetlenség volt az ankét alaphangja. Eltekintve a borúlátástól és a néha megnyilvánuló — bár jóakaratú — túlzásoktól, mégis elmondhatjuk: lehet segíteni fiatalságunk iskolán kívüli elhelyezésén, de szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy adjon mindent az állam és ki kell iktatni a bürokratikus huzavonát, amely itt-ott még tapasztalható. Bartha Tibor Három légy egy csapásra avagy mindenki jól jár Még a tavaszon történt, hogy a Szabadegyházi Szeszgyárba éppen akkor látogattunk el, midőn a tanácskozó teremben vagy harminc jelenlévő illetékes előtt a szeszgyárból kivezető szennyvízcsatorna ügyét tárgyalták. Voltak ott mezőgazdasági és vízügyi szakemberek egyaránt. A javaslatot a Szeszgyár tette: — Itt van nálunk egy hatalmas szennyvíztároló. Ha kétszer ekkora volna is kevés volna, mert a szeszgyár kapacitása egyre nő, a tárolóban meg nem emésztődik olyan gyorsan a szennyvíz, mint kellene, a további kapacitásnövelésnek gátjává válik, ha nem tudjuk elvezetni a vizet. De hová? És akkor támadt az ötlet, hogy a földekre. Igen ám, de a környező földek a termelőszövetkezet termőföldjei, szennyvizet ereszteni arra, kész vétek. Tönkretenné a termést. Vagy mégsem? És kiderült, hogy nem. Ellenkezőleg, a termelőszövetkezetek nagyon is jól járnának, mert a szeszgyártásból visszamaradó moslékos szennyvíz kitűnő táperejű trágya volna. Egyben az öntözést is megoldaná, mert ez a tápanyag vízzel együtt áramlik a földekre. Azon a tavaszi megbeszélésen ez került terítékre, megvitatásra, öntöző csatornát kell építeni, ezen elvezetni a drága vizet a szeszgyárból. A gyár is jól járna, a szövetkezetek is és az agárdi állami gazdaság is, amelynek földjei ugyancsak részesülnének a gyárból kiáramló vízből. Ott született meg a megegyezés és két hét óta már a munkálatok is folynak. A földet hatalmas markológép emelgeti a kijelölt vonalon és a csatorna körvonalai már bontakoznak. Viszi majd ez a csatorna a vizet a földekre, hogy a nagy táperejű trágyával, vízzel sokszorosan szép legyen a termés. — Közös összefogás eredménye lesz ez a csatorna — mondja Takács elvtárs, a szeszgyár igazgatója. — A költségeket közösen viseljük, hozzájárul a gyár, az agárdi állami gazdaság és három termelőszövetkezet. Mindenki jól jár, mert ez a csatorna részünkre megoldja a szennyvíztárolás kérdését, részükre pedig megoldja a földek trágyázását, öntözését. Három légy egy csapásra — — D. S. —