Fejér Megyei Hírlap, 1962. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-14 / 11. szám
Vasárnap, 1962 .január 14. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP tanácskozásán vállalni, akkor ebben benne volt a termelőszövetkezet szeretete, az a törekvés, amivel segíteni akarják második ötéves tervünk sikeres végrehajtását a mezőgazdaságban. Igaz, sokan dicsekedtek. Nemcsak azt mondották el, hogy jól dolgoztak, hanem a munkaegységre eső forintösszegről is szó esett. A tabajdi Zsár Endréné nem a polgárdiak 40 forintjával, a Besnyőn és a Szabad Életben munkaegységekre jutó 50—60 forintokkal büszkélkedett, de úgy véli, hogy a fiatal gazdaságoktól ilyen aszályos esztendőben szép eredmény a harminc forint körüli munkaegységenkénti részesedés. Vannak, akik méltatlankodnak, hibát látnak a vezetésben. És amikor Kalincsák Istvánné Bakonycsernyéről, Szendei Vilmosné Nagyvelegről, vagy az alcsútdoboziak küldötte a problémákról szólt, akkor is a termelőszövetkezet megszilárdítása érdekében mondták el véleményüket. Érthető aggodalmuk, mert szeretik szövetkezetüket. Nem a nagyüzem létében keresik a hibák miértjét, hanem egyes vezetőkben, vagy éppen a közös tulajdont herdáló termelőszövetkezeti tagokban. A beszámoló bírált is. A társadalmi, a szövetkezeti tulajdont csorbítókat pellengérezte. Nagyszerűen reagáltak erre az aszszonyok, akik nap mint nap együtt dolgoznak a 15, vagy éppen 20 kiló kukoricát szatyrukban cipelőkkel. A becsületes, önérzetes termelőszövetkezeti tagokat sérti a lopás Perkátán, Soponyán, Bodajkon és másutt is. Több felszólaló sérelmezte, hogy a nők egyáltalán nem, vagy kevés helyet, de még annál kevesebb szót kapnak a termelőszövetkezet vezetésében. Pedig munkájukra nagy szükség van, csak éppen az a baj, hogy még sok helyen nem tudtak elszakadni a régi, maradi nézetektől. Ilyen eset is előfordult: ha észrevételezték a jogos, vagy vélt hibát, akkor kiebrudalták a különben munkában nagyon is példamutató asszonyt a vezetőségből. Ezeket az egyéni sérelmeiket is elmondották. Bár rossz a kifejezés, mert ha egyéni sérelemnek hízik is, mégis a közösségben, a munkacsapatokban dolgozó tíz és száz asszony és lány problémája ez. Örömmel hallgatták a jó tanácsokat a Vasas Szakszervezet küldöttétől, aki úgy szólt, mint régi szervezett munkás. Figyelték és sokan feljegyezték — ki ceruzával, ki emlékezetében, hogy a vezetésben való részvétel nagy felelősséget jelent és állandó továbbképzést, tanulást kíván. Tetszéssel fogadták az aszszonyok a körükben megjelent két termelőszövetkezeti elnököt Figyelemmel hallgatták Nagy István elvtársnak, a polgárdi Vörös Csillag Tsz elnökének véleményét az asszonyi összefogásról, munkáról. Lendületet adott az értekezletnek Kovács Gy. Pálné országgyűlési képviselő, termelőszövetkezeti elnökhelyettes felszólalása, megértésre találtak versenymozgalom fellendítésével, tartalmasabbá tételével kapcsolatos javaslatai, dr. Farkas Lajos megyei tanácselnökhelyettes számos problémára kérdésre adott megnyugtató választ. Hasznos volt a tapasztalatcsere, az élenjáró termelőszövetkezeti asszonyok, lányok találkozója. Számos új lehetőségről esett szó, amelyek megvalósítása segíti a termelőszövetkezet további szilárdítását, a nagy családban a szóértést, második ötéves tervünk sikeres megvalósítását. Németh Erzséb Rabáczy Szilárd Tanácskoznak az asszonyok. kannát, elővett egy könyvet és ledőlt a heverőre. A könyv egész idő alatt ugyanazon az oldalon maradt nyitva. A víz már felforrt, de Marija Nyikolajevna minden iránt érzéketlen maradt. Az ajtó felől hallatszó erőteljes kopogtatásra ocsúdot csak fel. Leugrott a heverőről, kikapcsolta a villanyfőzőt, és miután gépiesen megigazította haját, kinyitotta az ajtót A szobában érezni lehetett a beáramló hideget és a hó szagát. — Majka, te naplopó! — kiáltotta Olga és átölelte Marija Nyikolajevnát. — Mindjárt tudtam. Nyugodtan heverészik a díványon, mi meg izgulhatunk, amíg rá várunk. Hiszen elkésünk a színházból. Két percet kapsz az átöltözködésre, aztán gyerünk! — fejezte be Olga ellentmondást nem tűrő hangon. Vlagyimir Petrovics az ajtóban állt és mosolyogva nézett rájuk. — Jó napot, Maja — üdvözölte lágy hangon és megszorította a kezét. Simára borotvált arcán különösen élesen rajzolódott ki egy sebhely, amely keresztül szelte bal orcáját. A sebhely szigorú kifejezést kölcsönzött arcának, de jóindulatú, kissé kidülledt szeme azonban gyengéd bizalommal tekintett beszélőtársára. — Istenem, de sokat piszmogsz, Majka — támadta ismét barátnőjét Olga. — Így feltétlenül elkésünk. Amikor észrevette, hogy Maria kérő tekintettel néz rá, hirtelen odafordult a férjéhez, és megvillant égszínkék szeme. — Fordulj már el, Vologya! Olyan nehéz rájönni? — kiáltott tettetett haraggal férjére és arccal a fal felé fordította. ... Marija nagyon szerette volna megkérdezni, velük lesz-e Sztyepankovszkij. Az utóbbi években, sőt már korábban is, amikor Marijával még nem voltak ismeretségben, Matvejevék és Sztyepankovszkij elválaszthatatlanok voltak egymástól, minden estét együtt töltöttek. Marija, aki Olgával egy kórházban dolgozott, összeba-43 Röpköd a forgács, zizeg a hegesszőpisztoly lángja — A mezőszilasi Új Élet Tsz gépjavító brigádjánál — Január... A pipázgatás és a régi történetek felelevenítésének, no meg a letisztult borok kóstolgatásának az ideje a mezőgazdaságban — tartották még nem is olyan régen Mezőszilason is. Az Új Élet termelőszövetkezet irodájában még az elmúlt évi munkák eredményeit mérlegelik, de kint a gépműhelyben már az 1962-es évi tervek biztosításán fáradoznak. Völgyi Lajos brigádvezető kalauzolta a beteg gépek között. — Megkezdtük az ősziek fejtrágyázását. Sok munkát ad! A fagyos föld szétrázza a műtrágyaszóró gépeinket. A gumiragasztó maróan szúrós szaga csiklandozza meg orrunkat. A sarokban Tulok Ferenc és Borza Kálmán traktorosok salleroznak. — Még csak tanulunk — mondja Tulok —, hiszen alig két hete, hogy elvégeztük a Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskolát Bitán tanultak őket. A szövetkezet küldte el Mindketten nősök. Havi kilencszáz forint ösztöndíjat kaptunk ezekben a hónapokban! No meg a teljes ellátás... Egyszóval megérte. Még az aszszony sem zsörtölődött. Ez pedig nagy szó! — mondja a két szerelő, szinte egyszerre, de mosolyogva. Már az utolsókat simítják az egyik műtrágyaszórón. Solti Gyula szerelő felegyenesedik, aztán lenyúl, megfogja a vonórudat. — Hó.. .ó.. .rukk! — kiálltja, de már ott az ajkán az Állj! is. Félúton hangzik el, s kérdőn néznek rá a többiek. A sármentőre mutat Odanéznek... A fagyos földek alaposan megrázzák a gépeket, gyakran pattannak el a hegesztett kötések a gépen. Ezt fedezte fel most Solti is. A meglazult sárvédőre mutat, s óvatosan visszaengedik eredeti helyzetébe a gépet. Már villan is a hegesztőpisztoly kék, sistergő lángja. Nagy István védőszemüvege mögül kíséri a láng útját. Két perc mindössze, s a sárvédő újra szilárdan áll a helyér — Tegnap délután vontatták be — mutat az indulásra kész gépre Völgyi Lajos —, s már vihetik is. Ilyenkor télen nincs egy percnyi csend sem a gépek körül. Nem pihennek télen sem a gépjavítók, hiszen nemsokára itt a tavasz. Legalább is a munkák szempontjából. S addigra már dolgozni kell a két T—28-as traktornak is, melyek ma még darabokban vannak. — Ez már csak egy jó napú munka — mutat Solti az udvaron álldogáló T—28-asra. Erőátviteli csapágy kellene. Koszorútörése volt, s még szerencse, hogy Csesznek Ferenc traktoros időben észrevette. Mert könnyen „kiverhette” volna a hajtókar-csapágyakat is. — A másiknak már egy kicsit a „torka volt véres”, — mondják nevetve. Az első traktoruk volt. Az első, és ez azt jelentette, hogy éjjel-nappal mennie kellett. Most is csak szelepszár-szakadás miatt állt le, de végre leállt. És most már megnézik minden porcikáját. Főjavítás. Egy-két hónap, s megfiatalodva gördülhet ki a műhelyből. Ez a gép még az „idősebb jóján” kapott helyet a szinte tenyérnyi műhelyben. De a többi gép az ég alatt, s az emberek is a szabadban dolgoznak. — Miért? Nem tudnának építeni egy fedett műhelyt? —Nem kell építeni, mert van. — magyarázza Völgyi — Csak éppen, hogy nem a célt szolgálja. Ugyanis a Kislángi Állami Gazdaság növényvédőszer-raktára a mellettünk lévő helyiség. ígérgetik ugyan, hogy elviszik, de hát tavasszal már késő lesz... Az ésszerű megoldás az lenne hogy minél előbb kiürítenék a kislángiak a szóbanforgó helyiséget, hogy emberséges körülmények között dolgozhatnának a Mezőszilasiak. Nappal is, meg éjszaka is. Kalapács kopog az összegyűrődött lemezen, esztergapad köpköd vijjogó forgácsot, hegesztőpisztoly lángja zizeg... Dolgoznak. Dolgoznak, hogy az 1962-es esztendő mezőgazdasági munkáinak eredményeit üzembiztos gépekkel biztosíthassák. A műhely problémáival nem sokat foglalkoznak. És az lenne a helyes, ha a kislángiak se sokáig töprengenének rajta, hanem cselekednének. Kátay Antal rátkozott vele is, meg a férjével is. Olga gyengédlelkű együttérző anyja pedig Marijának szinte második anyjává lett. Marija, nagyra becsülte ezt a szívből jövő barátságot, hiszen a háború alatt minden hozzátartozóját elvesztette. Itt, Matgvejevéknél találkozott Valentyin Alekszandrovics Sztyepankovszkijjal... A színházba és moziba járás, ünnepnapokon a hagyományos találkozók mit sem értek Sztyepankovszkij nélkül. És ma? Velük lesz-e vajon ő is? Nem! Mellette a páholyban idegenek foglaltak helyet. Csak a felvonás közti szünetben látta meg távolrólSztyepankovszkijt a foyerban, Lídiával a karján. Lídia feketével szegett acélszürke ruhát viselt és ez jól kihangsúlyozta nyakának és karjának fehérségét. Hosszú, hullámos haja művészi frizurában ékeskedett büszkén tartott fején. Minduntalan a szemébe nézett Sztyepankovszkijnak, amikor az hozzá beszélt. Annyira belemélyedtek a beszélgetésbe, hogy senkit sem vettek észre maguk körül. Mihelyt Marija meglátta Sztyepankovszkijt Lídia társaságában, minden érdeklődését elvesztette a színház iránt, alig tudta kivárni az előadás végét és ellenkezés nélkül beleegyezett abba, hogy Matvejevékhez vigyék, tudniillik ott töltötte rendszerint az éjszakát, ha éjszakára a városban maradt. Vera Andrejevna azonnal észrevette Marija levertségét. Anélkül, hogy bármit is kérdezett volna, gondosan lefektette vendégét az ágyba és eloltotta a lámpát. Amikor megigazította rajta a takarót, Vera Andrejevna megérezte, hogy Maja válla reszket. A lány törékeny testét rázta a zokogás. — Nyugodj meg, gyermekem — Vera Andrejevna keblére ölelte a lányt, gyengéden simogatta a vállára hulló lágy hajat. Rögtön megértette, hogy Marija szerelmes. Marija csak közvetlenül hajnal előtt szunnyadt el, amikor az ablakon át már betekintett az ég kékje, álomba sírta magát, mint egy gyermek. Vera Andrejevna óvatosan kiszabadította karját a lány feje alól és lábujjhegyen elhagyta a szobát. 44 3. oldb