Fejér Megyei Hírlap, 1962. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-01 / 256. szám
Csütörtök, 1962. november 1. Pohárköszöntő a feldíszített asztalok fölött már nem tudta kivenni az arcokat. Szeme elhomályosult, s tudatáig alig-alig találtak utat a munkatársak, elvtársak, barátok szavai. Inkább csak sejtette, mint tudta, hogy a párttitkár beszél: — ... és tizenhét év eredményeinek emléke kísérjen nyugalmas éveidben. S az a tudat, hogy mi, akik itt maradtunk a munkapadnál vigyázunk, s úgy dolgozunk, hogy méltó örökösei lehessünk azoknak az eszközöknek, melyekkel nem csak a lemezeket, nem csak az engedelmességhez nem szokott acélt, de környezetedet, s vele egy kicsit a világot is átalakítottad. Kabátja hajtókáján egyetlen szál vörös szekfű helyettesítette a munka és az emberi helytállás kitüntetéseit. A szavak és a világ idézte kitüntetések emlékezni kényszerítették. Felállt: — Most, amikor a pihenés éveibe lépek, megköszönöm mindazt a harcot, összetartást és derűt, amelyet velem megosztottatok. A régi „munkakerülőkre” emlékeztek-e még? Visszapergette az emlékezési filmkockáit, egészen a harmincas évek elejére. Nevek, és dátumok sorakoztak katonás sorrendben. Gyárak és gyártulajdonosok nevei kongtak a teremben. — Egyedül maradtam azok közül, akiknek minduntalan kaput mutattak a gyártulajdonosok. A faluban mi voltunk a „munkakerülők”. Nem értették meg, nem is akarták talán megérteni, hogy nem a kezünk és a vállunk, csak az agyunk nem bírja a munkát. Munkakerülők... Így hívott bennünket mindenki, s ha vitázni kezdtünk, hamar eljutott a híre a csendőrőrsre. Ebben a gyárban is ötödször kértem felvételemet 1945 tavaszán Párttag voltam. Mégis kísértett a régi jelző. Bizalmatlanul fogadtak. Nem bántuk. Mi tudtuk, mi nyolcan — tizen tudtuk, hogy be lehet és be is kell bizonyítani: dolgozunk, ha van miért. És volt. Később azt mondták, hogy fel akarunk ♦feni, azért robotolunk, azért feszítjük a normát. Pedig csak önmagunkat igazoltuk, magunkkal akartunk szembenézni. Sikerült. A „munkakerülők” brigádja éveken át az élen haladt, s nem csökkent a lendület akkor sem, amikor egymás után, nyugdíjba vonultak harcostársaim Felnőtt egy új nemzedék körülöttünk. A fiatalok. A teremben sokáig csend volt Emlékeztek. Aztán valaki poharat emelt a nyugdíjasok egészségére, a régi „munkakerülők” egészségére, a holnapok diadalára. Hajnal volt már, amikor elindult hazafelé. A gyárkapuban egy pillanatra megállt, nekidőlt a falnak, s mélyet szippantott a párás levegőből. A vörös szekfű illatában tizenhét év eredményei csengtek össze, köszöntője és a búcsúzóul... Fejér megyei Hírlap r Új típusú falu a Dnyeszter partján Dnyeszter. A régi moldvai népdalok de sokat énekelnek rólad. Igaz, sok mindent láttál: vizeiden továbbították áruikat a görög kupecok, a római birodalom légionáriusai és a partodon megjelent a hódító Attila király is. Teltek az évek. Új Attilák jöttek és távoztak, s közben partjaidon új élet kezdődött. Szemben a Benderi várral, ahol Kotovszkij, a szovjet hatalom első éveinek legendás hírű harcosa küzdött, sok-sok évvel ezelőtt jött létre a kolhoz, talán a legelsők között a Moldvai Szovjet Köztársaságban. A párkani Lenin Kolhoz útja egy kicsit a nép útját, fejlődését is tükrözi. Pjotr Tyimofejevics Nyikolajev a megalakulástól kezdve a kolhoz tagja. Huszonnyolc éve már, hogy brigádvezető. Sok mindenre emlékezik az idős kommunista. Nemcsak szeme előtt, de az ő közreműködésével fejlődött a korhoz, változott a párkani parasztok élete. Különösen arra emlékszik szeretettel, amikor a majdnem semmibe vett, elhanyagolt földeken, domboldalakon először szőlőt telepítettek, gyümölcsfákat ültettek. S azokon a helyeken, ahol korábban a szárazság miatt alig maradt meg a növény és még a birkák sem igen találtak legelni valót, zöldségfélék díszlenek. Ha nincs eső, akkor vízkiemelők segítségével a Dnyeszter folyó ad elegendő csapadékot. Ha visszagondol az első éltekre, el sem hiszi, hogy akkor mindössze 20—30 szekér tellett meg a kolhozban termelt gyümölccsel, zöldséggel, ma meg a termés elszállítására legalább tíz vasúti szerelvény kell. Különösen nagy a fejlődés a Lenin Kolhozban az utóbbi években. Új traktorok, kombájnok sora, a burgonyabetakarítástól kezdve nagyon sok munkát már a gép végez. A kolhoz autói kora hajnaltól késő estig szállítják a gyümölcsöt, a zöldséget a városba. Csak traktorista, gépész kétszáz dolgozik a kolhozban. Valamikor iyen szakembereket hírből sem ismert a moldvai falu. — Kolhozunk hétéves tervét — mondja az elnök, Dmitrij Ivanovics Miscsenko, a Szocialista Munka Hőse — négy év alatt teljesítjük. Egy hektáron 130 mázsa gyümölcsöt, 136 mázsa szőlőt, nagyon sok zöldségfélét termelünk. Az öregek még emlékeznek a régi Párkányra, düledező házaira és sáros utcáira. Igen, a múlt ilyen volt. De érdemes ma végigmenni a falun. Csak az elmúlt hat évben több mint ezer kolhozcsalád költözött új lakásba. Az új, modern emeletes házak mellett ezer személyt befogadó kultúrpalota épült. Nemrégen készült el a modern iskolainternátus. Minden lehetőséget megkapnak a gyerekek ahhoz, hogy jól érezzék itt magukat és tudásban gyarapodhassanak. Politechnikai műhelyek, tornaterem és gazdag könyvtár áll rendelkezésükre, és több mint 120 tanító, tanár dolgozik a falu iskoláiban. Kórháza is van a falunak, 27-en dolgoznak itt, helyesebben vigyázzák a kolhoztagok egészségét. Párkaniban nemcsak a kolhoztagok érzik jól magukat, de azok a vendégek is, akiket a Szovjetunióból és a világ több tájáról idevonz a festői táj, a Dnyeszter. A látogató, aki Párkáni községet végigjárja, önkéntelenül is arra gondol, amit az SZKP programjában a falu és a város közötti különbségek eltüntetéséről, megszűnéséről olvasott. Valentin Carik 3- ODA-VISSZA — Mai történet mozaikban — A megkülönböztetés egy kicsit a fejébe szállt a csapatnak. Úgy fogtak mindenhez, hogy ha senkinek nem is, de nekik, Kormoséknak sikerül. Legtöbbször sikerült is. Nemrégiben egy szakadást kellett felfogni a keleti fő vágaton. Két nap alatt megfordult ott három szocialista brigád is, végül mégis a Kormosékat„vetették” be ezen a területen. Már dél felé járt az idő, de a homok csak egyre jött. Mondta is Simon, a csillés, megint tapossa az isten a hegyet. És Simon mindig a fején találta a szeget Húsz éve már... Pedig csak csillés volt. Most is fentről dirigálta a többieket, hogy ki mit tegyen, s közben úgy állt az ácsolatok alatt, mintha félvállával tartaná a bányát — Te, Simon! Igazán beiratkozhatnál segédvásári tanfolyamra — kiáltott fürdés közben a brigádvezető. — Nem megy a tanulás. Tudjátok jól, hogy a munka az én kenyerem, nem a könyvek. Elég az újságot átböngészni esténként. — Szép kis szocialista brigádtag! — dünnyögte Kovács, a félesztendeje vizsgázott vájár. — Majd megfelelően „mérlegelik” ezt az „eredményünket” is az év végén ! — mondta gúnyosan. — Nem tőled, hanem az elmúlt negyven évtől kérik számon az én butaságomat! — kapta fel fejét Simon. — A gyerekeim már nem három eleminél állnak meg. De én... Mégiscsak beiratkozott a tanfolyamra. Eljött az ideje a vizsgának is. Bánatosan lépett ki a kultúrteremiből Várta, de mégis fájdalmasan érintette tehetetlensége. Kábulatából a főmérnök szavai rázták fel: — Ne búsuljon. Ha most nem sikerült, hát a következő menni fog. Tudja, én is nehezen birkóztam meg a kőzettannal az egyetemen, pedig bányában nőttem fel... — Hát... ha mutatni kellene.. azt tudnám, hogy hogyan Az a véremben van. De a szavak... * — Szóval magas volt, mint bivalynak a hatodik emelet?! — vihogott Kovács, a fiatal vájár. — Legalább megpróbálta... — szólt közbe Szakóra. — Milyen szép is lesz majd a neve mellett tíz év múlva: nyugalmazott csillés... — vigyorodott el Kovács. — Azért megfér közöttünk — mondotta Bircsák olyan hangsúllyá, hogy Simon kiérezte belőle: ha van a pofáján elég vastag bőr, hát marad a brigádban. Simon kezében megállt a lapát. Várta, hogy Kormos leinti a többieket, ha az csak nézett maga elé. Már mindenki állt Feszült volt a csend. Simon kezéből kicsúszott a lapátnyél, s szótlanul nyúlt a tarisznyája után. Elindult. A vágatban imbolyogva táncolt előtte a lámpafény. Néha egy pillanatra megállt, s várta, hogy utánaszólnak, várta, hogy visszahívják, de csak a brigádvezető szavai érték utol: — Hát akkor essünk neki. Drága az idő... * A főmérnök csitította az asszonyt. A fuldokló zokogástól nem értette, mi is történt tulajdonképpen Simon Jánossal. — Hová tette a hatezer forintot? — Elitta... — szipogott az asszony. — De hiszen soha nem ivott!? — Most iszik. Folyton azt hajtogatja, hogy neki minden magas, mint bivalynak a hatodik emelet! Meg azt, hogy nincs szükség az emberre, csak a dokumenttmra. Két hét alatt tönkretette az egész család életét.... A magáét is... * A teremben alig értették meg egymás szavát. Már több mint egy órája folyt a vita. — De miért hagyta itt a bányát? A csapatot? — vágott a zsivajba a főmérnök hangja. — Mert beleutált... — morogta Farkas. — Bele ám, a szekálásba! — állt fel Balázs. — Az mér sok vét egy embernek, amit akkor kapott... És miért? Mert mindenáron a legjobb csapat akartunk maradni. Letapostunk már mindenkit az eredményeinkkel. Végül már magunkat is... — Egyszóval — vette át a szót ismét a főmérnök — mi a döntés? — Vissza kell hívni a csapatra!* Egy pillanatra azt hitte, hogy a bányától fél, amikor elindult lefelé a lejtőn. Aztán rádöbbent, hogy a kérdésektől, amelyekre felelni kell. De ment Lesz, ami lesz, át kell esni rajta! — dünnyögte magában, s elindult Úgy fogadták, mintha mi sem történt volna. Keveset beszéltek. A kis pökhendi Kovács éppen egy fogazással bajlódott, Simonban fellobbant a vér, amikor a gyerekére nézett, de tekintete már megakadt az ácsolaton. Átvette a fejszét: — A fogazásnak befelé kell húzni, hogy ne repedjen a tárma! — mondta, s egyetlen csapással kiemelte a befűrészelt éket. — Majd máskor jobban vigyázok — mentegetőzött a gyerek. — Majd máskor jobban vigyázunk! — mondta csendesen Kormos, aztán szó nélk Ikül intett Simonnak, hogy emeljék be a süvegfát ! Kátay Antal A Gárdonyi Géza Termelőszövetkezetnek 2800 hold szántóföldje van, s nagylétszámú tehenészete 139 darab. Az istállóátlag szeptember végén napi 6 liter, 9 hónapi átlag tehenenként 1590 liter. Veszélyben van a tehenenszínt tervezett 2800 literes évi átlag. A főagronómus és a főállattenyésztő egybehangzóan azt mondják: oka a rossz tehén állomány. A tények cáfolnak A küllemről következtetve ez az állítás meginog Határozottan nemet mondani az idegen szemlélőnek azonban nincs módjában, mivel nem ismeri a körülményeket. Becze István állatorvos, aki több mint egy évtizede gondozója , ellenőrzője a tehéntörzsnek, felelősségteljes helyzetbe kerül: meg kell mondania az igazságot, bár az ellenkezik szövetkezeti vezetőtársai véleményével. „A befejési adatok igazolják, hogy a tehenek nem rosszak. Mikor az elletőből visszakerülnek a tejelő állományba, a legtöbb közülük 15—20 liter tejet ad. Az istállózás ideje alatt romlanak le az indokolhatatlanul alacsony tejhozamra.” Ezek után nincs mit az állatállomány rovására hárítani és Kovács Miklós főállattenyésztő sorba ismerteti a legkirívóbb eseteket A Cukor áprilisban 19 litert, most 10-et ad. A Párát 19 literrel fogták istállózásra, most 9-et ad. Eger a 23 literről leszállt 12-re, Szedres a 22-ről 10-re, Lepke a júliusi 23 literről leromlott 15 literre. A tények világosan bizonyítják: a baj oka nem az állományban van, hanem az istállózás körülményeiben. Innét származik, hogy a több mint 800 000 forint értékű tehénállományi tejben mintegy 2150 forint bruttót „kamatozik” naponta E tej előállítási költsége (ön i költsége) literenként 4,80 forint A tehenészet Meg nem magyarázható zavar volt a tehenek takarmá- nyozásában. 4,5—5 keményítői értéket tartalmazó takarmányt, kaptak a tehenek, ami 4—51 liter tej termeléséhez elegen-' dő, ugyanekkor 10—11 liter tej termeléséhez adagolták az, emészthető fehérjét. Ezt a hiibás eljárást sem az egyedi szükséglet és képesség alapján végezték, hanem globálisan. Olyan takarmányféleséget is odaraktak az állatok elé, amelyről tudták, hogy nem lenne szabad, ez viszont a nem megfelelő szakirányításra és ellenőrzésre vall. Pedig a tehenészet a szövetkezeti közösségnek mindenütt egyik legféltettebb, leggondozottabb élő értéke. Kovács Miklós főállattenyésztő, Szanyi János brigádvezető irányító-ellenőrző működésében ez a szakemberi tudat az elmúlt hónapok során bizony elsikkadt. Ahol ágazati vezetés van, mint a Gárdonyi Géza Tsz-ben is, az ilyen helyzet bekövetkezéséért a személyi felelősséget átruházni másra, sem más vezetőre, sem a gondozókra nem lehet Az elnök helyesen jár el A szövetkezetben mindenki a saját munkájáért felelős, az elnök azonban másokéért is. így történt meg, hogy a szövetkezet elnöke néhány nap óta határozottabb figyelmet fordít a tehenészek munkájára. Ez feltétlenül indokolt és helyes: az elnöknek joga, sőt kötelessége szigorúbb ellenőrzést gyakorolni azok felett, akik időről-időre nem teljesítik kellő sikerrel a szövetkezeti tagok közössége iránti kötelességüket. Az elmúlt hét közepén hasznos értekezletre került sor az elnök irodájában. Milyen legyen október 25-től a betelelés előtt álló tehénállomány takarmányozása — ez volt napirenden. Az értekezleten kiderült, hogy a takarmányozási gond, nem teljesíthetetlen gond, 600 kilogramm élősúlyra, plusz 7 liter napi alaptejhozamra a gazdaság minden nehézség nélkül biztosíthatja a 14 kiló napi száraz takarmányt, 4,75 kg keményítő értékkel és 685 gramm emészthető fehérjetartalommal. A 7 liter napi tejen felül termelő teheneknek minden liter tejre plusz 11 dkg korpát és 33 dkg marhatápot tudnak adni. E takarmányozási rend megvalósításával egyidőben bevezetik a hasonló képességű és szükségletű egyedek csoportos takarmányozását. Közben tudományosan átgondolt kísérletezést folytatnak egy-egy tehén tejtermelő képességének, s az ehhez szükséges takarmányérték szükségletének megállapítására. A főállattenyésztő A nagy gonddal elkészített takarmányozási terv megvalósítása mindenek előtt Kovács Miklós főállattenyésztő kezében van. Árnyalatnyit sem szabad engednie a közösség rovására a tehenészet ügyeiben. Követelnie kell a tehenek gondozóitól mindenkor a legmesszebbmenőkig a pontos és lelkiismeretes munkát, az állatokkal való türelmes, kíméletes bánásmódot, mindazt, ami a szövetkezet állatgondozóinak példamutató tulajdonsága, erénye kell legyen. Durvaságot, hamari munkát a tehenészetben nem lehet megtűrni. S mindezt nem azért, mert a megye nyilvánossága előtt szóvá tétetett, hanem mert, mint felelős szövetkezeti vezetőnek tudnia kell: elnézéssel, olcsó népszerűséggel a szövetkezeti tagok érdekeit sohasem lehet igazán képviselni. Szanyi János brigádvezetőnek ugyanezt kell szem előtt tartania. I ■ * Hegedűs Péter Mi a Gárdonyi Géza Tsz pontja ?