Fejér Megyei Hírlap, 1965. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-14 / 63. (62.) szám
e . KÁTAY ANTAL: Szélsől, vihartéi Kinyíltak tűzpiros virágok, tárultak tűhegynyi virágok, pattantak belőlünk friss rügyek, s zubog, zubog az éltető kacaj, gyermekeink ujjongnak tavasz közelgően. Széltől-vihartól óvni kell, forgószelekbe ne tévelyedjenek, hangszálaikról le ne törölje tavasz dalát a jaj soha, az Életre kell kulcsolni kezeiket. GÁBOR ZOLTÁN: fakefe fő így Vízszintes mezőkön lépek, hegyek gyűrött vonulatán, lengő ágak megsebeznek, füvek szólnak lábam után. Megyek surrogó esőben, völgyek, dombok szólítanak, megvallatják ének-hangom egek, földek, lomha tavak. Gyors talpamba tüske téved, társnak konok szél szegődik, ének-hangom röpülését barbár erdők megüvölik. Anyám, anyám, fekete tölgy! Mért nem rejtessz szárnyad alá, mért nem mondod mágiádat. Gondom, bajom csitítaná. KISS CSABA: Éjjelie s gépek maguk maradnak a vaskos homály lábukhoz hever Halkan zsonganak csupán csak maguknak s valamelyik altatót énekel A zuhogó nappal még messze van még nem mérgezi meg az éjszakát a nyugalom, terjeszkedik lassadon s meg-meghbben mint vállra vett kabát Szilánkok A korszerű élet legnagyobb akadályai a szolgálatot teljesítő tisztviselőt a civil embertől elválasztó ablakok. * Kifogásoltuk az egyik üzem termékének minőségét. Sértődötten visszaírtak: „Mi sohasem beszélünk az újság minőségéről...” * Az ember néhány év alatt megtanul beszélni. Hallgatni aztán egy emberöltőn át sem. * A gyakori kézmosás sok betegséget előz meg. A közéletben viszont éppen a betegségiek idézik elő a gyakori kézmosást * Legszívesebben azok avatkoznak mások életébe, akiknek a sajátjukéba alig van beleszólásuk. * Úgy szervezte meg dolgozóinak gyors informálását, hogy az eligazítást így fejelte be: „ez bizalmas”. A forradalmiság semmiképpen sem függ attól, hogy ki tudja jobban lekicsinyelni az öregeket.* Ha újra kezdhetnék mindent, megint csak öreg és tapasztalt szeretnék lenni. * Ha némely halott beszélni tudna, minden bizonnyal azt mondaná, hogy neki magasabb sirdomra jár, mint a másiknak. * Egyesek már azt is humánusnak tartják, ha valakibe, akit agyon ír verhetnénk, csak jól belerúgnak. * Ne sértődj meg, ha azt állítják rólad, hogy olyan okos vagy, mint a főnököd. *• A zsugorinak az apja temetésén is az jut eszébe, hogy nem földelte el otthon a rádiót, pedig vihar készül. * A telefonoskisasszony sokkal jobban tartja a saját vonalát, mint a felekét A szél a legderekabb jellem. Mindenkinek kalapot emel. Amíg nőtlen az ember, nem érti, miért kell egy férfinak tudni elrejteni az érzelmeit. *1 Negatív szereplők az irodalmi művekben — Ez aztán a téma! (Endrődi István karikatúrája) Ünnepi ebéd X törmőveteszövetkezet étterme telisteli emerekkel. Legtöbbje helybéli tanácsdolgozó, közalkalmazott, más egyéb foglalkozású költi el ebédjét. Nagyon sokan pedig a környező falvakból jöttek be ügyes bajos dolgaikat intézni a járáshoz. Aztán buszindulásig harapnak, vagy hörpintenek meg valamit. Mert az autóbusztjáratok is innen indulnak a vendéglő elől, minden irányba. Csak éppen váróterem nincs. Még akkora fedélke se, ami alá viszontagságos időben meghúzódhatna bárki. Márpedig az egészségház távolra van a vendéglőhöz, vagyis a buszállomáshoz is. Messze környéki falvakra szólóan, ez pedig az egyetlen szülőotthon. Ide jönnek be életet adni a boldog állapotú, fiatalasszonyok. S innen is indulnak vissza, de már kettesével: az új kismama és a hetesnyi poronty, a kis trónörökös, vagy a kis eladó. Igen ám, de a busz még mikor indul? Ők pedig már elhagyták a szülőotthont, de hová legyenek addig? Itt kinn a szabadban a csöppség nem maradhat. Hideg van, kietlen télvége még. Nincs más, mint a vendéglő. Be is jönnek. A fiatalaszszony halvány sápadt arcán valami fenséges büszkeség honol, amint még fáradtan, még kicsit imbolyogva hozza karján a picinyét. Az étterem telisdetele falatozókkal, iszogatókkal. De olyannyira telve, mintha egy poharat színültig töltenek. Hanem azért a kicsike és a kismama más. Annak mindjárt akad is hely. Egy kis szorulás, egy kis áldozat árán, de asztaluk lesz a jövevényeknek. S nem iskettejüknek, mert hárman vannak tulajdonképpen. A harmadik a nagymama, aki a csomagokat cipeli, a kisunoka, meg a kismama (ki tudja lánya-e, menye-e) után. Annyi bizonyos, hogy szokatlan látogatók. A pincérek is odapillantanak, oda is sietnek. A vendégek pedig megnézik az újonnan jötteket. Aztán a sok-sok gondtól, napi robottól elfoglalt emberek étkeznek tovább. Mintha mi sem történt volna. Csakhogy történik valami. Mégpedig elháríthatatlan veszedelem. A fehérpólyás, nagycsipkés takaróba bugyolált picinység alighanem ilyen időtájban szokott élelem után látni. Aminek minden más esetben annyi a módja, hogy egy ványadika nyöszörgés az ismeretlen világba és a többi már nem az ő dolga. A kis emberpalánta — nem tudom hány napos lehet — úgy tesz mint szokta. Először csak asztaltársaságának hallhatóan sirdogál. Ezt onnan látom, mindketten föléhajolnak. A nagymama is a kismama is csitító mozdulóikat lejtenek, még meg is himbálják karjukon a picinykét, hátha újfent elaludna. De nem alszik. Sőt. Ellenkezőleg, erősít és most már pár percen belül akkora vázást csap, hogy a gyengébb idegzetűek befogják fülüket. Néhány vendég arcán nem titkolt botránkozás. Mások derülnek az eseten. Mindenki kifejezi valahogyan érzetét, de senki olyan kétségbeesetten nem, mint a kismama. Hiszen ő tudja: a gyerek mindaddig el nem hallgat, amíg táplálékhoz nem jut Az ő tápláléka pedig egyedül az anyatej. De hol? Riadt kutatással nézgelődik szegény. Az utcán is kalandozik tekintete, ám sehol egy olyan intim zugot nem lelhet fel, ahol megszoptathatná a picit. A nagymama már mindent megtesz, még etetné is, de azt nem lehet. És azt se lehet, hogy így bömböljön tovább, hogy így éhezzen, mert még jóval későbben megy a busz. Az ablakmélyedésre esik pillantása. Az ablakmélyedést függöny takarja el. Ha oda, hátra ülne a kismama. Figyelem őket. A fejmozdulataikból látom, mire készülődnek. A még sápadt asszony hallatlan zavarral körülnéz a teremben. Mélységesen belepirul már abba is, amit tenni akar Hegyes kis állától fehér homlokáig lángol az arca. De az anyaság erősebb benne a szeméremnél. Odamegy. Bebújik a függöny alá. Isten tudja hogyan, milyen ügyeskedésekkel bontja úgy ki a mellét, hogy a háta mögött lévők csak néhány mozdulatot látnak, de még a kardigán is rajta marad. És akkor hátraint a jobb kezével. A nagymama ugrik a gyerekkel. Ebédel a kicsi. Nem látni, mint habzsolgatja tele szájjal azt a legtermészetesebb menüt, amivel mindnyájan megkezdjük táplálkozásunkat. Nem látni, de szinte idáig hallani jóízű szuszogását. Vagy csak a képzelet teszi? Vagy csak a pillanat szépsége hiteti ezt velem? Ritka, szép, örömszerző perc. A felnőtt sereg megérezve az esemény áhítatát, még a kanál, villa zörgésére is ügyelve a köhintéseket is lehalkítva folytatja az ebédelést. Mert hiszen nagy dolog ám ez. Pontban egy órakor ebben az ódon étkezdében ebédel a tízmillió százvalahányezredik új polgártársunk. Jó étvágyat neki! Borzák Lajos hu Fejér megyei Hírlap Refle k torf é n yfc>en KODÁLY ZOLTÁN Kodály Zoltán életműve tagadhatatlanul, a leghalványabb kétséget kizáróan a miénk. Nekünk, rólunk beszél. Éppen ezért korszakos jelentőségű. Általános érvényűvé tudta emelni sajátos nemzeti mondanivalóját, az emberiség ügyévé növelte azt, aminek eredete a mi népi kultúránkból, történelmünkből, folklórunk értelméből, indulati töltéséből, formakincséből gyökerezik. Ezért lesz indokolt, ha meghallgatjuk, miként vélekedik róla —, s ezen keresztül tehát rólunk — a külföld. Mit ír Martinov, jeles szovjet zeneszerző és esztéta ? „Kodály Zoltán zenéje országunkban már a huszas években ismertté vált. Ekkor mutatták be első ízben Moszkvában cselló-szonátáját. Ezt követően elhangzott a hangversenyeken a Háry János szvite, a Galántai táncok s a kiváló magyar zeneszerző több más alkotása, amelyek szépségükkel, eredetiségükkel azonnal lebilincselték a hallgatókat. Miért szeretik nálunk Kodály muzsikáját? Azért, mert tisztán népi, mert igaz, s mert magas művészettel jeleníti meg Magyarország arculatát, népének érzelmeit. Megértjük, és hozzánk közelállónak tartjuk azt a lángoló szeretetet, amellyel Kodály népének dalai felé fordul. Tudjuk, hogy életének nagy részét a dalok összegyűjtésére és tanulmányozására fordította.” Hogyan jellemzi ezt a művészetet a neves svájci karmester és teoretikus, Ernest Ansermet ? „Kodály egyénisége nem kelt divatos feltűnést, és Kodály nem áll egyedül ebben a nemben... a divat múló, a való értékű zene viszont maradandó.” Mit mond a francia kórusművészet kiváló patrónus®, Louis Durey ? „Kodály Zoltánt a jelenkori muzsika egyik legkimagaslóbb egyéniségének tartom zeneszerzői munkásságáért csak úgy, mint népzenei kutatómunkájáért és nevelői szerepéért. Kodály művei közül különösen a Psalmus Hungaricus, a Háry János, a Székelyfonó és a Galántai táncok csodálója vagyok, de mélyen megindít kórusainak szépsége és tisztasága is, így a Kállai kettős, a Molnár Anna, a Mátrai képek és annyi más,... Mindez oly emberi nyelven szól a francia muzsikusok szívéhez !” Szaporíthatnánk az idézeteket. A lényeg azonban kibontakozhatott így is. A külföld azt érzi Kodály életművében, amit mi magunk pontosan tudunk róla: alkotásainak népközelségét. Hosszú út vezetett a századforduló romantikus zenei nyelvétől addig a legfontosabb dolgok természetes méltóságához tartozó egyszerűségig, ami a mai Kodály Zoltánt jellemzi. Puritán alkotó. Nemcsak közismerten puritán életvitelére célzunk itt, ami híján van mindenfajta , ,művészkedésnek”, artisztikus nagyképűsködésnek és különcködésnek. Művét, mondanivalóját és művészi nyelvét jellemzi ez a letisztult egyszerűség. Kodály a bonyolultságot foglalja össze és fejezi ki egyszerűen, világosan, mondjuk így: demokratikusan. Nyelve a nép nyelve; nemcsak a tudós kutató buzgalmával, hanem az alkotó kíváncsiságával, s demokratikus szenvedéllyel figyelt a népre, hogy zenei anyanyelve minden erejét és finomságát ellesse. S azt, amit a nyelv sommáz, a művészi tartalmaz: az emberi kapcsolatok, plebejusi indulatok, vonzások és taszítások érvényes törvényeit. Kodály — nagy pályatársával, barátjával, hű szövetségesével, Bartók Bélával együtt — tudta, hogy honnan kell merítenie, s azt is tudta, hogy miért. Hősei nem afféle tarka díszlet-elemek. Szűkszavúsága : lényegmondás. Nem a tarka képzelet, a gazdagság, a nagy színskála hiánya, hanem kérlelhetetlen következetesség, ragaszkodás az óriási választékból meglett legjobb, legérvényesebb, a legtalálóbb zenei hasonlathoz. Ezért érzi úgy Kodály hallgatója, hogy Háry János nem dalolhatna másképpen, mint ahogy dalol, a Budavári Tedeum nem szólhat, a székelyfonó nem fogalmazhat másképpen : ez a mondanivaló és nyelv egysége. Nem csodálható, hogy a külföld nem a művészi teljesítményhez fűződő magyarázatokat értékeli, még kevésbé a mentségeket, hanem magukat a műveket. Mi látjuk, átéljük a körülményeket, a nagyvilágot a végeredmény érdekli. Kodály Zoltán azonban művei hallatlan szuggesztivitása révén érdeklődést, tartós vonzalmat tudott ébreszteni a művek oka, közege, inspirációja iránt is. A maga alkotó géniusza segítségével mintegy beemelte a halhatatlanság és közfigyelem magaslati tájainak védelmébe műveinek hőseit, népünk fiaitlányait, nyelvüket, gondolatvilágukat, érzéseiket. Ezért jelent ma már önmagánál többet a nagyvilág szemében: bizonyos mértékben nemzeti zenénk jelképe is. S mert hogy művészete a miénk, elidegeníthetetlen sajátunk, megtoldhatjuk mondandónkat: a mai Magyarországnak, népünk beteljesülő vágyainak is nagykövete Kodály Zoltán. Abody Béla Vasárnap, 1965. március 10.