Fejér Megyei Hírlap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP VASÁRNAPI MELLÉKLET Vannak téglák, kémények, törhetetlenek. Hangjuk acéltiszta és messzecsengő. Vannak kemény és tiszta emberek. Velük, belőlük épül a jövendő.’’ (Rózsa Imre: Téglák) A felsőváros évtizedekig csonka templomtornyát újjáépítették. Most, a háború után huszonhét évvel. Hogy ismét a régi városrész fölé magasodjon. Mert történelmi része az egésznek. Tulajdonképpen ennyi a történet, amit el akartam szintes városra, amely , az akkori kilencszázvalahány évével csak a fejét emelte magasra városaink közül. Lakóépületei — a kép jobboldalán látható mai megyei pártbizottsági épület kivételével — a földhöz tapadtak. A korabeli krónikás is csupán a koronázóváros múltat, s az 1867-ben feltárt „Mohailinszky lakótelep toronyházai magasodnak. S amit a kép nem mondhat el: a ma 85 000 lakost számláló város nemcsak a lakásépítés vonatkozásában szakadt el a „földszintes” jellegtől. Az ország egyik legjelentősebb ipari központjává épült ki az elmúlt 25 év során. Több mint tizenháromezer ember kitartó, összehangolt munkája eredményeként itt készül minden egyes rádió, s csaknem minden televízió, amit az országos eredmények összegezésekor „magyar gyártmányként” jegyeznek. Itt épült fel az ország legnagyobb alumínium feldolgozó gyára, autóbuszok ezrei futnak ki évente a székesfehérvári „Vannak téglák, kémények, erővel teltek. Ha megütöd, acélhanggal visszafelelnek. 1890 1972. május 14. Országos színpadon. Ez már sejteti, hogy a fehérvári szövetkezeti színpadoknak tisztessége van a színjátszás országos „deszkáin”. Tavaly — túlzás nélkül mondhatjuk — amolyan [ „jöttem, láttam, győztem” eleganciával ] nyerte az együttes a megosztott első díjat. A sárbogárdi szövetkezeti klub irodalmi színpada meg évek óta erőssége e moz I galomnak. Érthető, hogy az idei fesztiválra is a fent idézett cézári reményekkel érkeztek, j. Csakhogy a szerencse nem csupán a had-s, szintéren forgandó, hanem a színjátszásban is. Így a szövetkezeti színpadok országos találkozójáról csoportjaink tarsolyunkban egy harmadik díjjal és egy ta- nulsággal tértek haza. A két napos színjáték és a szakmai ta- nácskozás megerősítette azt a hitet valamennyi résztvevőben, hogy eljutni az országos pódiumra már önmagában is győzelem számba megy. A nyolc együttes ugyanis magas szinten — olykor már-már „profi” szinten — képviselte az amatőr ■ színjátszást. Hiszen a „legtisztább szót” — a költők, írók szavát — az amatőrök romlatlan, hitével, őszinte játékkedvével, leleményével mondták el a színpadon. I Bényei József írta a fesztiválfüzet beve-zetőjében, hogy „itt mindennek azért kell I történnie, hogy lélektől lélekig juthasson I a szó a költő-embertől a befogadó emberig. Így tágíthatják egyre szélesebbre saját belső erővonalaik felerősítésével aköltészet hatóerejét. Felnevelhet e mozgalom jelentős előadóművészeket is, elsődleges célja azonban mégis az, hogy irodalomértő tömegeket neveljen, akik befogadják és továbbadják a költészet által nyújtott felülmúlhatatlan élményeket.” Ez a találkozó abban volt nagy, hogy az együttesek többsége a „legtisztább szót” az élmény erejével mondta el, játszotta meg színpadon. A győri Arabona együttes szellemes és pompás játékkedv Nyolc színjátszó csoport — hét megyét képviselt az ipari szövetkezeti színpadok országos találkozóján Debrecenben. Megyénkből két együttest hívtak meg, ami egyedülálló kitüntetés volt e találkozón, — a fenti sorrendben — az első három díjat. Sárbogárdi diákok színpadaLeszkovszky Albin vezetésével évek óta elismerésre méltóan szerepel. Mostani műsorával a giccsnek izén hadat. De korántsem ágyúval támadt e törpe „óriásra”, hanem stílszerűen és könnyedén lecsúzlizta. A kő, amit a csúzli a giccsre lőtt — a nevetés! Játék közben gyakran kirobbant a kacaj a nézőtéren, jelezvén, hogy a gúny talált. A sárbogárdiak műsorát igazi népművelésként értékelte a gálaesten Fábián Zoltán,az írószövetség titkára. A debreceni találkozó gyengéje egyben a másik szövetkezeti színjátszó csoportunk gyengéje is. Nevezetesen az: a fesztiválon nem hallottunk versmondást. És — ráadásul — a fehérvári szövetkezeti bizottság együttese ezt a nevet viseli: VERSMONDÓK KLUBJA. Nos, a fehérváriak első tévedése az volt, hogy nem versmondással szerepeltek. Bár a színpad tagjai közismerten jó versmondók. A másik tévedés (véleményem szerint)az: olyan régi népi komédiát választottak, melynek életre keltéséhez hiányzott a szereplőkből a vérbő, ízes, eredeti komédiázó hajlam, sajátos figurateremtő képesség. Hiába remekelt Csukly Alajos, a népi komédia rendezője, midőn a régi vásári komédiások stílusában kikiáltotta a fehérvári „teátristák” érkezését Debrecenbe, a későbbiekben a játék alább hanyatlott. A kitűnő indításért megkapták a dicséretet, a belső meggyőző erőt hiányoló játékért pedig a lezárlatot. Érdemes a kritikai megjegyzéseken elgondolkozni még akkor is, ha sok zavaró körülmény menti az előadás gyengeségeit. A szövetkezeti színjátszók fesztiválját értékelve, a szakemberek elsősorban a versmondók — verses műsorok — elmaradását kifogásolták. Az amatőr színjátszó mozgalom ne vegye át a hivatásos színpadok szerepét, hiszen az irodalmi színpadok amolyan „idegen vezetők” az írók és olvasók között. Nem véletlen, hogy Bényei József is éppen a versmondásra apellál, midőn azt írja: „Egy ilyen találkozó... felgyorsítja, összesűríti a költők és befogadók egymásra találását, segít abban, hogy a költők szavai segítségével jobban megismerhessük önmagunkat, embertársainkat, az emberiség lelkét. Költők, írók — versmondók, színjátszók — közönség hármasságában teljesedik ki az élőember legtisztább tartalma: az egyetemes irodalom”. Balogh Ödön A sárbogárdiak sikere z Székesfehérvár mondani,előszóként ehhez a két képhez. Mert az 1890-es felvételt is ebből a toronyból készítette a fényképész, s erről a toronyról nézett a városra most is lapunk fotóriportere. Hogy miként a 82 év előtti mester, a tanítvány is megörökítse a jelenidőt. A város mai képét, egy kicsit a ma emberének, alkotó munkája számvetéseként, egy kicsit a jövő század képarchívumaiban búvárkódoknak, egy újabb öszszehasonlítási alapként Talán még sétálnak Székesfehérvárutcáin azokból, akik a 82 év előtti felvétel napján éltek. Talán még vannak, akik kérdéseinkre élő szóval is visszafelelnének. De a bizonyosság a téglák, kémények megmaradásában, érchangú viszszafelelésben van. Igaz, nem uralja már olyan mértékben a város légterét a belváros öt templomtornya, mint annak idején, de vannak, emlékeztetnek. Emlékeztetnek az egykori „földÁgnes-forrás"-t említi meg „megjegyzendőként”. A mai város képe már ennél többet mond. A krónikások ennél sokkal többet jegyezhetnek fel Székesfehérvárról. S a város alkotó polgárairól. Azokról, akikről így szól a költő: ,,Vannak kemény és tiszta emberek. Velük, belőlük épül a jövő”. Velük, értük épült újjá, szebbé, szabaddá ez a város. S bár a jelenleg Úttörő utca 2. számú épület kilencvenkét év után is tennivalóink sokaságára figyelmeztet létével, s a torony közelében álló felsővárosi házak sem változtak át összkomfortos palotákká. Vásár- és piactér funkcióját töltötte be akkor a mai Marx tér, s a Vas utca nyomortelepe tekint ránk onnan, ahol ma a Ve-üzemből, szerszámgépek, vasúti fékek, alumínium ajtók, ablakok sokasága hirdeti határainkon belül is azokon túl Székesfehérvár létezését. Székesfehérvár lakosainak szorgalmát. És gyárak, mezőgazdasági létesítmények, iskolák, középületek, s lakások ezrei a székesfehérvári építők alkotó erejét Egy csonka évszázad néz egymással a képeken. Nem ellenségesen, nem hivalkodom csupán az összemérhetőség józanságával. S úgylehet egy évszázad múltán a krónikás ismét lehámozza lelkesedésünk glóriáját a mai városképről, s az összehasonlíthatóság valóságát szuperlativuszokban fogalmazza meg, korunk és napjaink eredményeit ma mégis az alkotó ember örömével emeljük magasba. És hisszük, hogy alkotó munkánk, szabad életünk új valóságot teremtő ereje megmarad. Kisay Antal Rabáczy Szilárd vel gúnyolta ki az emberi fonákságokat, a szegedi Minerva irodalmi színpad a könnyed drámaírás „patikamérlegét” tette nevetségessé, midőn a recept szerint adagolt hatáskeltő színpadi jeleneteket felvázolta és megjelenítette. A sárbogárdi irodalmi színpad a giccset pellengérezte ki rendkívül eredetien, ötletesen, a játék friss derűjével. E három együttes kapta 1972