Fejér Megyei Hírlap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-19 / 167. szám
Csütörtök, 1973. július 19. Közönségkeresés a tóparton iránit, a líivolisten Mondhatnám, kutya meleg van. Nem kedvez a kulturális rendezvényeknek. A napsütés vízbe csábítja az embereket, a langyos este pedig ki a szabad levegőre. A közművelődés oldottabb formái — kiállítások, zenés műsorok, művészeti együttesek — ott keresik az embert, ahol szabad idejében nyaranta időzik. Vízparton, üdülőhelyen. De mivel e területek inkább a testkultúrát szolgálják, semmint a szellem épülését, gyakran a nyaralóhelyeken sem leli meg közönségét a nyári népművelés. Panaszkodik a velencei klubkönyvtáros, hogy száz írásos meghívóból alig tíz talált meghallgatásra. Talán kivételek a deat-koncertek, melynek fiatal közönsége és szabad tere összhangban van a nyár, szórakozással. A nyaralás mégis együtt kell, hogy járjon a szórakozással-művelődéssel. A Balaton partján már országos sikere — érdeklődése — van a tihanyi orgonahangversenyeknek, a tihanyi képzőművészeti kiállításoknak, példázván, hogy nemcsak a szórakoztatás könnyed múzsái kedveltek az üdülők számára, hanem a képzőművészet, és zene nemes, úgynevezett nehéz műfajai is. Feltétele csupán az: hol és mit kínálunk a művelődés nyári csemegéjéül a szórakozásra és élményre vágyóknak? A „Velencei nyár” programjában a tartalmi útkeresés mellett, legnagyobb gondunk a HOL? — kérdés. Sokszor leírtuk, hogy tavunk két fejlettebb üdülőhelyén — Gárdonyban és Agárdon — nincs megfelelő művelődési ház, klubkönyvtár. Vagyis hiányzik a vonzó centrum, mely kellemes helyszíne lenne szórakozásának-művelődésének, ugyanakkor odaszoktatná a közönséget a művelődési centrumba. Tóparti nyaralóhelyeinkugyanis nélkülözik azt a központi fórumot, ahová esténként szívesen kisétálnának az emberek, mert itt találkozhatnak, ismerkedhetnek, szórakozhatnak, művelődhetnek. Egyszóval: „múzsákkal” találkoznának. Ezúttal a múzsán élményre ihletőt értek. Lehet ez művészet, lehet ez embertárs egy-egy nő avagy férfi személyében. Nyaralásaink szépsége felerészben attól is függ: mennyiben talál kellemes ismerősökre a nyaraló, illetve milyen időtöltési lehetőségeket kínál fiataloknak, családosoknak az üdülőhely? Nos, tóparti községeink nem kényeztetik el vendégeiket ebben. Az első rendű követelmény — a fürdőzés, napozás kulturáltsága — Agárdon adott. De Gárdonyban a strandterület szűkös, silány. (S ez nem annyira pénzkérdés, mint igényesség és szépérzék dolga). A kultúra „napozóihoz” már nem elég a gondozott zöld pázsit — ide épületek kellenek! Ám lehetne kellemes nyári épületet tervezni, mely a népi fészerek módjára szellős-árnyas lenne, s ugyanakkor bizonyos szórakozásokra (olvasás, zenehallgatás klubrendezvény stb.) alkalmas. Üvegfalakkal ellátva akár kiállításteremül is használhatnák. Tehát érdemes volna azon gondolkoznia az illetékes tanácsi szerveknek és VIB szakembereknek, hogy olcsó, nyári helyiségeket tervezzenek és emeljenek a nyári szórakozásoknak. A másik gond: szezonra nyitni kellene közönségszervező irodát, mely a műsorok ajánlatát, kínálatát, a kirándulások szervezését ellátná. Külföldi tapasztalatok, hogy rangosabb üdülőhelyeken (főleg, ahol szakszervezeti üdültetés van) valamilyen helyben székelő kulturális központ gondoskodik a sokszínű szórakozásról. A szervező iroda (mely művelődési és idegenforgalmi szakemberekből állna) áthidalná azokat a „korlátokat” is, hogy például Agárdról nem mehet át gárdonyi rendezvényre (vagy fordítva) nyaraló, mert esetleg nem tud róla vagy nincs megfelelő vonatjárat. Gondos szervezéssel akár buszjárat is beiktatható ilyen alkalomra. A „Velencei nyár” programja — nagyon helyesen — egységes irányítás alatt áll. De éppen ott szenved törést minden fáradozás, hogy a szervező munkának ez az operatív központja hiányzik. A plakátok hívó szava nem helyettesítheti az emberi hívást, a közönség szervezését. Mindezt — amolyan útközben töprengésként — ajánlom a rendező szervek és üdülőfejlesztő szervek figyelmébe. Midőn a mának kínáljuk a nyári műsort, annak tapasztalatain okulva a jövő útjait tartozunk megkeresni, kiépíteni. Balogh Ödön Janeiro-i kórházba kell utaznia. A xavante nép csak egy, egyetlen dologban nem enged, és ez ősi hagyományaik, szokásaik tisztelete, ezek változatlan megtartása, megtartatása. Senki nem kívánja ebben a xavante népet gátolni, sem a FUNAI, sem az államhatalom, amely államilag jóváhagyott, nekem is megmutatott térképen jelölte ki a xavante törzsi tulajdont jelentő óriási földterületet. Törzsi ősközösségi szövetkezési alapon közös művelés, közös munka, közös eredmény. Közös a törzsi vadászterület is, amelyen különösen sok a tájon élő struccféle, az ema. Sao Morcosxavante falutól negyven kilométerre, a Cuiaba-Barra do Garcas országút mentén, a tömérdek ema által birtokolt területen bororo indián falu Meruri. Ebben a faluban számos, több sorban épített, egységes stílusú, korszerű ház egy-egy bororo család otthona. Odébb még régi pálmakunyhók, amelyek ellentétben a xavantek kerek alapterületű malaccáival, szögletes alaprajzú pálmakunyhók. Híresek a bororo indiánok mesteri iparművészetükről. A bororo indiánok éppen úgy nem engednek ősi, törzsi hagyományaikból, mint a xavante nép, vagy az amazonig Marau folyó mocsaras vadonaiban élő satere indián törzs tagjai. Erről, vele sok egyébről ott jártamkor, 1972. év novemberében győződtem meg. Személyes tapasztalataim szerint a FUNAI részéről az a hirdetett és betartott, mindenkitől betartatott eljárás az indián törzsek területén, hogy bántatlanul megőrzik az indiánok törzsi hagyományainak teljességét. Orlando Vilas Boas, vele Glaudio naponta teszi életét kockára, hogy az Amazoniában újonnan felfedezett indián törzseket — így az óriás indiánok törzsét — a maguk ősiségében minden bajtól megvédjék, megtartsák. Vilas Boasék, velük a FUNAI sertanistái teljes erejükkel védik az indiánok törzseit minden külső hatás ellen, ami ősi környezetükből kiragadva a törzseket, kárt tehetne bennük. Ma már csak elmúlt idők rossz emléke, hogy indián a létezés perifériáira sodródva, áldozatául esik a számára idegen világnak. Brasilia fővárosában a Fundacao Nacional do Indio elnöke, Oscar Jeronymo Bandeira de Mello előttem ugyanazt az elgondolást hangoztatta amelyet Orlando és Claudio Vilas Boas szenvedélyesen vallanak az indiánok ősi területeinek, létének, hagyományainak bántatlan megtartásáról. (•Folytatjuk) A jövő csatárai, Lavante apróságok kergetik a labdát, gólra vágyva, Sao Marcos faluban (Mato Grosso állam) HÍRLAP Könyvespolc GARAI GÁBOR: A szenvedély évszakai A költő, összegyűjtött verseinek ez a kötete 25 év költői termését tartalmazza, időrendben, nagyjából az eddig megjelent kötetek tematikai-időrendi sorrendjében. Garai érett hangját már a korai versekben megtaláljuk. A kifinomult, biztos verselési technika ihletett tájleírókészséggel, a közéleti, társadalmi problémák iránti fogékonysággal, a közösség gondjait mélyen átérző költő felelősségtudatával párosul. Korunk, az ország és a tágabb világ alapvető problémáit, fogalmazza meg, ezekre keres választ intellektuális töltésű költeményeiben, köztük olyan emlékezetes, közismert versekben, mint a Tűztánc, Emberi szertartás, Artisták, Tiszta szigorúság. A költemények végén verses színművei találhatók: a Rapszódia az elragadtatásról c. táncjáték, a sikerrel bemutatott hangjáték, az Orpheusz átváltozásai, valamint nagyobb lélegzetű alkotásai, a Jób, a Dávid, a Tankréd és az Odüsszeusz és Kliké című verses művek. CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY MINDEN MUNKÁJA A kétkötetes gyűjtemény a Szépirodalmi Könyvkiadó új vállalkozásának, a Magyar Remekírók 100 kötetre tervezett sorozatának első darabja. A Magyar Remekírók minden bizonnyal határkövet jelent majd a magyar klaszszikus irodalom kiadástörténetében : nálunk először kísérli meg, hogy a középkortól napjainkig irodalomtudományi-filológiai szempontból ellenőrzött szövegek közreadásával felölelje a magyar irodalom egészét, a középkortól, a kódex legendaanyagától, a krónika-irodalomtól, a reneszánsz kori történetíróktól a kiemelkedő XX. századi írói életművekig. Csokonai Vitéz Mihály műveinek a felszabadulás előtt hat gyűjteménye jelent meg, a felszabadulás után 1958- ban, 1960-ban és 1967-ben Összes verse címmel pedig három, továbbá A reményhez c. válogatott kötet (1972). A jelenlegi minden eddiginél gazdagabb és teljesebb, főként azáltal, hogy a költő valamennyi figyelemre méltó prózai írásait is — első ízben — közre adja. De verses anyaga is bővült mindazzal, amit a Csokonai-filológia időközben felfedezett, s nagy szerkezeti újdonsága, hogy szakítva a korábbi beosztással, Csokonai költői életmű,vét időrendben adja, továbbá — önálló ciklusban — Csokonai latin nyelven írt költeményeit (Muraközy Gyula fordításában). A kötetet szerkesztő és sajtó alá rendező Vargha Balázs a versek szövegét összevetette az eredeti kéziratokkal, s ily módon sok új tudományos kutatáson alapuló, eddig alig ismert, vagy a korábbi kiadásokban átírt, ún. „romlott” szöveget igazít helyre. SOLOHOV: Feltört ugar Az Európa Kiadó új vállalkozása A szovjet irodalom könyvtára, a sorozat első kötete a Feltört ugar. A mű első része Új barázdát szánt az eke címen ismert a magyar olvasóközönség előtt, folytatása 1961-ben jelent meg hazánkban. Ebben a kötetben a teljes mű jelent meg. A regény a mezőgazdaság szocialista típusú nagyüzemi gazdálkodásra való áttéréséről, a parasztság életútjának sorsdöntő fordulatáról máig a legmegrendítőbb, világirodalmi rangú dokumentum. A könyv első fele egyenesvonalú, nincs kitérő, a helyzet kiélezett, a nagy közösségi problémákra koncentrál a szerző. A második részben kevesebb a cselekmény, az író belefeledkezik az emberek kis világába. A közgondok csillapodtával, az életforma fokozott szilárdulásával követelik jósaikat a rimkánemberi vonatkozások. Bár Davidov meghal, de történet sugallja, hogy az, élet is méltó áldozat az emberi jövendő ügyéért. A Feltört ugar tragikus mű, anélkül, hogy peszimista lenne. Solohov írásművészete, a pontos lélekrajz, a sokoldalú jellemformálás, a hiteles tárgyismeret, a líraiság, a komponálás, a Csendes tan mellé állítja a körívvel HENCZ AURÉL: Területrendezési törekvések Magyarországon Az államalapítástól napjainkig, az országos településhálózatfejlesztési koncepció megjelenéséig követi nyomon a szerző a magyar közigazgatás történetét. I. István vármegyerendszere évszázadokon át meghatározta a magyar államiságot. A rendszert kiigazítani, megreformálni vagy elvetni akarók a gazdasági és politikai átalakítás hívei voltak. A szerző a kiegyezésig terjedő nyolc évszázad rövid áttekintése után bőséges teret szentel a polgárosodás közigazgatási problémáinak, majd a kiegyezés és a századforduló közötti időszakot, a századelőtől a monarchia felbomlásáig tartó éveket, az 1918—’ 19-es forradalmak elképzeléseit és intézkedéseit tárgyalja. Nagy fontosságot tulajdonít a két világháború közötti területrendezési kísérleteknek. Az utolsó negyedszázad eredményeiből, gondjaiból a terület- és településhálózatfejlesztést, továbbá az igazgatás területi rendjének kialakítását hangsúlyozza. A lábjegyzetekkel gazdagon ellátott, tárgyilagosan fogalmazott mű közérthetőségét számos táblázat, valamint forrás- és rövidítésjegyzék, név- és tárgymutató erősíti. A téma legfontosabb monografikus feldolgozásának számító művet közgazdászokon, jogászokon, történészeken, tanácsi és mozgalmi vezetőkön kívül az érdeklődő nagyközönségnek ajánlhatjuk. Helyismereti vonatkozásai miatt is érdemes beszerezni. Két magyar ápolónő magas kitlinfeuse Ki volt a „lámpás hölgy?" Nemrégiben hírt kaptunk arról, hogy két magyar ápolónő, Schönfeld Ferencné és Sági Ferencné a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága odaítélése alapján igen magas kitüntetésben részesült: a Florence Nightingale érdemérem tulajdonosai, mely az ápolónők és vöröskeresztes önkéntes ápolónők legmagasabb nemzetközi kitüntetése. A kitüntetett ápolónők közül Sági Ferencné 1914—1917 között három hadikórházban teljesített önkéntes szolgálatot, a spanyol járvány idején pedig élete kockáztatásával dolgozott egy járványkórházban. A felszabadulás után saját lakásában rendezett be egészségügyi állomást, ahol szakszerű elsősegélynyújtásban részesítette a rászorulókat. Schönfeld Ferencné szintén 1914-ben mint önkéntes ápolónő dolgozott egy hadikórházban. Munkájáért többször kapott elismerést. 1942- ben mint önkéntes ápolónő kórházvonathoz került, amely a front valamennyi szakaszáról szállította a sebesülteket. Ki volt Florence Nightingale? Előkelő család gyermeke, gazdag, fiatal angol hölgy, aki sokat utazott, sokat látott a világból, de utazásai során mindenekelőtt a kórházakat tanulmányozta, ápolási könyveket forgatott, tanulmányozta a kórházak történetét, orvostársaságok jelentéseit böngészte. Florence Nightingale 1820-ban született, s 1910-ben halt meg. Életét eljegyezte a betegápolással. Kik voltak a betegek ápolói a korabeli Angliában például? A rendőrség letartóztatásba került nőknek úgy adott választási lehetőséget, hogy vagy jelentkeznek kórházi szolgálatra, vagy börtönbe kerülnek. Ezekután elképzelhető, milyen ápolókra szorultak a szerencsétlen betegek. Nightingale nővérként dolgozott a párizsi Irgalmas Kórházban, majd néhány hónapot töltött a diakonissza kórházban, tanult betegápolást Németországban míg végül szüleivel szemben érvényesítette akaratát, a betegek ápolásának szentelte életét, így lett Londonban egy alapítványi kórház vezetője. Egy éve dolgozott már itt, amikor kitört a krími háború. A vesztes angol csapatok sebesültjeit borzalmas, leírhatatlan körülmények között tartották Scutar török város elhanyagolt barakkjaiban és a balaklavai hadikórházban. Öreg, kiérdemesült katonák voltak az ápolók, akiknek sem hozzáértésük, sem felszerelésük, sem gyógyszerük sem volt a sebesültek ápolásához. Hallatlan magas volt a halálozási arány, amelyet még csak fokoztak a fertőzések, járványok. Az angol hadvezetőség a hazai hatóságok gáncsoskodása ellenére 38 fős ápolószemélyzetével Nightingale minimálisra csökkentette a halálozási arányt , amelyben döntő szerepe volt a szakszerű, önfeláldozó hozzáértő ápolómunkának. Így lett Nightingale a hadügyminiszter támogatásával felügyelője e két kórháznak. A túlfeszített munka tönkretette egészségét és már betegen került vissza Angliába, ennek ellenére folytatta munkáját. A krími sebesültek „lámpás hölgy”-nek nevezték a fáradhatatlan ápolónőt, aki később a közvélemény támogatásával vitte keresztül a hivatalos szervek hozzájárulását a hadsereg kórházrendszerének teljes átszervezéséhez. A tiszteletére gyűjtött alapítvány jövedelméből kibővítették a Szt. Tamás kórházat Londonban, ahol megindította az ápolónőképzést, a maga nemében ma is egyik legjobb iskolát. Tankönyveket írt a képzéshez, megújította a kórházszervezés, tervezés alapgondolatát, megalapította a korszerű betegápolást. Nem sokkal később már kormányok kérték ki véleményét, tanácsát egészségügyi szolgálatuk reformálásához. Nightingale rengeteg munkája mellett hat könyvet írt, mind alapvető mű a nővérképzés, az egészségügyi rendszer kiépítéséhez. A nők között elsőként kapta meg élete munkájáért 1907-ben a legmagasabb polgári kitüntetést, az Order of Merit. Balázs Katalin 5