Fejér Megyei Hírlap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-01 / 178. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1979. AUGUSZTUS 1. Építőipar Ha a szidalmakat, az elmarasztalást iparáganként lehetne számba venni, a különös statisztika élére biztos, hogy az építőipar kerülne. Általában évente csak egyszer, építők napján gondolkodunk el azon, hogy építőink a csupasz falakon mennyi kellemetlenségnek, áldozatvállalásnak vannak kitéve. Az alvállalkozó nem fővállalkozó, tehát a vállalkozásból csak akkora részt vállal, amekkorát érdekei kívánnak. A 26-os Állami Építőipari Vállalat lakásépítési tevékenysége például függ a Beton- és Vasbetonipari Művektől (amely az építéshez szükséges paneleket gyártja), az ÉPFU-tól (amely ezeket a paneleket az építés helyszínére szállítja), az Építőipari Gépesítő Vállalattól (amely a darut adja kölcsönbe a panelek beemeléséhez), a Ganz-MÁVAG-tól (a liftek gyártójától), illetve a Ganz alvállalkozójától, a Pécsi Elektromos Szövetkezettől (amely a lifteket felszereli Dunaújvárosban) és a Hőtechnikai Vállalattól (amely az épületek hőszigetelését végzi). Ha nincs mindenki adott időben, kellő létszámmal és akarással a helyén, akkor hibás az épület, jöhet a költséges hiánypótlás, akkor nincs határidő, jön a nem kevésbé kellemetlen kötbér. A 26-os ÁÉV tavaly 3,2 millió forint bírságot fizetett a Szórád Márton úti sorház háromhónapos késése miatt. A késés oka: a liftek nem voltak készen. Mózes Tibor, a 26-os ÁÉV műszaki főosztályvezetője szerint a bírság idei összege ennek kétszerese is lehet. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a Béke városrészben június 30-ra ígért 86 lakás átadása a mai napig nem történt meg. A legkellemetlenebb, hogy minderről az építők tehetnek a legkevesebbet, legalábbis nem vétkesebbek alvállalkozóiknál. A változó körülmények hatására változtatni kellett a tarthatatlanná burjánzó helyzeten. A BVM nem mindig az építés ütemének megfelelően szállított panelt, baj volt a minőséggel is. Kára persze nem származott, mert a 26-os ÁÉV fizetési terv alapján egyenlítette ki a számlát. Fizetett, ha volt miért, ha nem. Ezért a korábbi fizetési mechanizmust megszüntetve, áttért a szállítás utáni fizetésre. Fizet, ha van miért. Hirtelen a BVM-nek is érdeke lett az építés igényeihez igazodó gyártás. És mivel maga is a jobb felé igyekezett, minőségellenőrző hálózatának és belső szállításának átszervezésével felszámolta a korábbi hiányosságokat. Azóta észlelhetően javult a panelek minősége. Az Építőipari Gépesítő Vállalat 5—600 forintos óránkénti bérleti díjért adja bérbe daruit a 26-os ÁÉV-nek. A daruval — az ország minden részéből — jönnek a kezelők is. A panelszerelő brigádnak érdeke, hogy menjen az építkezés, a darukezelőnek meg az, hogy múljon az idő. És a daru hiába nem emel. Ha üzemképes, akkor a 26-os ÁÉV fizeti a bérleti díjat. Vajon hogyan lehetne a darust is a panelszerelőkkel azonos mértékben ösztönözni? Sehogy. Más vállalat, más gép, más ember. De talán ha a 26- os ÁÉV kezelői ülhetnének az idegen vállalat daruira? Ez nem egyszerű. Lépés azért — ha apró is — itt is történt. Az Építőipari Gépesítő Vállalat vállalta, hogy kiképez négy daruvezetőt a 26-os ÁÉV állományából, de nem garantálja, hogy ezeket dunaújvárosi munkahelyeken foglalkoztatja. Létszámgondjain mindenesetre ez is segít. Jó tett helyébe ... alapon pedig olyan belső átszervezéseket hajtott végre, amelyek hozzájárultak a dunaújvárosi lakásépítések ütemesebbé tételéhez. A Hőtechnikai Vállalat dunaújvárosi egysége elsősorban ipari létesítményeken dolgozik, kommunális munkákat nem vállal. Szüksége van viszont egy mindössze nyolcmillió forint költséggel épülő felvonulási épület felépítésére, amit — csekély nagyságrendje miatt — építőipari vállalat nem vállal. Illetve a 26-os vállalta az épület felépítését, amiért cserébe a Hőtechnikai Vállalat vállalta az összes városi hőszigetelési munkálatok elvégzését. Lám, megoldást mindenre lehet találni. Mindenre? Ahol nem találni érdekazonosságot ott nincs meg a jó együttműködés áldása sem. Az ÉPFU-nak az az érdeke, hogy fussanak a szállítóeszközei. A 26-os ÁÉV azt szeretné, hogy a beszerelés sorrendjében érkezzenek a különböző panelok. A BVM-ben külön gyártósoron készülnek a kéregpanelek, a födémpanelek, a vizesblokkok, a belső válaszfalak, az erkélyegységek, ezek felrakása külön depókban történik. A teherautó nem kocsikázhat egyik felrakóhelytől a másikig, hogy megfelelő szerkezeti elemeket szállítson az építkezéshez. Kgy helyen felpakol azonos elemekből, így aztán a szállítmány egy része felesleges az építkezésen, ahol a csak később felhasználásra kerülő paneleket ideiglenes körülmények között kell tárolni. Eközben általában rongálódnak. Így lehet a helytelenül szervezett szállítás a későbbi hiánypótlás előidézője. __Mi a teljes vertikum kiépítésére törekednénk, ami egyben ÉVM koncepció is — magyarázta Takács László, a 26-os ÁÉV termelési osztályvezetője. — Egy kézben a gyártás, a kiszállítás, a szerelés, hát még a liftszerelés, óriási javulást idézhetne elő munkánk hatékonyságában. Ilyen felállásban dolgozik a debreceni és a győri házgyár, jó példa tehát van. — Idén már alaposan megváltozott körülmények között kell dolgoznunk. Kötbér, határidő-megbízhatóság tekintetében lépni kellett. Ez minden közreműködőre érvényes, és történtek is változások, csak ott nem, ahol egyelőre a helyi érdekek az erősebbek. Idén már csökkent a lakásépítés, jövőre további csökkenés várható és hamarosan jelentkezni fog a beruházásstop hatása is. Fordul majd a kocka és a kisebb vállalkozók futnak munka után. A lépés sora jövőre az ÉPFU-n lesz. Népgazdasági szinten vizsgálva mindenképpen a nagyobb vállalat érdekeit ajánlatos követni. Csakhogy a Ganz-MÁVAG nem kisebb a 26-os Állami Építőipari Vállalatnál. A liftgyártás és -szerelés egyedül az ő monopóliuma és ebből nem enged. A 26-os ÁÉV röviden így foglalta össze kezdeményezése történetét: „Dunaújvárosban a Ganz által gyártott Schindler lifteket a Pécsi Elektromos Ipari Szövetkezet szereli. Távolsági, súlyponti, főleg kapacitási okok miatt az elmúlt két évben rendszeresen több hónapos késéssel készültek el a felvonók. A 26-os ÁÉV többször került jelentős anyagi hátrányba, mert a befejezett épületeket a személyfelvonók hiányában nem lehetett a lakosság szolgálatára bocsátani. A 26-os önálló liftszerelő részleg szervezését határozta el és ebben felsőbb irányító szervek támogatását is élvezte. Végül hiába tett fölöttébb kedvező együttműködési ajánlatot a Ganz-MÁVAG liftgyárának, az, a Schindler márkanév használatáért vállalt szavatossági kötelezettsége zászlaját lobogtatva, elhárította az építők javaslatát. Talán a vakszerencse * * segített hozzá, hogy sikerült találkoznom Giskó Györggyel, a Ganz-MÁVAG felvonógyárának igazgatójával. — Legutóbbi tárgyalásunkon, amelyen az ÉVM képviselője is részt vett, közmegelégedésre rendeztük a dolgot — fogadott. — Mi innnen Pestről nem tudjuk megítélni, hogy milyen az építők és a liftszerelők viszonya. Alvállalkozót viszont nem akarunk ráerőltetni egyetlen megrendelőnkre sem. Ha nem kívánják a pécsi szövetkezet közreműködését, — bár a szövetkezet tíz éve szerepel Dunaújvárosban és eddig úgy látszik megfelelt, — akkor készek vagyunk változtatni. A felvonógyár igazgatója rendkívül elfoglalt ember, hiszen az ország összes felvonójának gondja az ő vállát nyomja. Ez a termék pedig a panaszpiacon meglehetősen kurrens cikk. Javaslatunkra a dunaújvárosi liftszerelést a Gép- és Felvonóipari Vállalat végzi a továbbiakban. Ez ÉVM vállalat, tárcán belül van, a ráhatás lehetősége adott. A kérdésre, hogy a 26-os miért nem végezheti maga a liftszerelést, a következőket válaszolta: — A 26-os jó vállalat, sok szép dolgot építettek, de nem liftszerelő szakvállalat. Nekem, mint a felvonógyár vezetőjének, ebben felelősségem is van. Szakmailag megnyugtatónak tartom, hogy a Gép- és Felvonóipari Vállalat veszi át a szerelést. * A 26-os ÁÉV állítja, hogy a Ganz-MÁVAG monopolhelyzetét félti, a lift számára biztos piac, ezt nem engedi át másnak, és precedenst sem akar teremteni, hogy más építők is hasonló igénnyel lépjenek fel. A Ganz-MÁVAG állítja, hogy szubjektív vádaskodás a kifogás oka, hogy a 26-os nem volna képes megfelelő minőségben liftet szerelni, és különben is, hogy nézne ki, hogy évek múlva egy építő vállalat gondoskodna a liftek üzemeltetéséről és karbantartásáról. Eközben pedig a Gagarin tér 11. lakói panaszkodnak, mert nincs liftjük, a régit leszerelték, a beígért újat nem hozzák. Ugyanez történt a Károlyi Mihály sor három toronyépületében, és a Beke városrészben az új lakásokhoz rendelt hat liftből egyelőre csak egy készült el. Juhász Béla ~ " Lépések és helybenjárásPétmilliókat néztünk Nagy ütést mért a természet, de úgy látjuk, adni is tud, ha az ember kikényszeríti, így szól Kiss Ferenc, a mányi tsz elnöke, amikor a Sajgóban a kukoricát csodáljuk. Májusban, amikor a búzát „hazavágta” a korai forró nyár, ez a kukorica sem mutatott bíztató képet. — Azötödik hétben már fogtuk a fejünket, mi lesz itt. Ahogyan mondani szokás, ott is vakartuk már, ahol nem viszketett. Tessék elgondolni, nem úgy van az, hogy csak visszaveszünk hat-hét milliót. Ha még annyira okosabbak, bölcsebbek lettünk is, mint húsz-harminc évvel ezelőtt voltunk. Voltak ajánlatok: okosak, naivak egyformán. A hívő mányiak azt ígérték, hogy majd vasárnap egy miatyánkkal többet mondanak el a vezetőség megsegítésére. Hogy ott a Sajgóban, a Körtvélyesben, az egész mányi határban akkora kukorica növekedjék, amitől mindenki boldog lesz. Tudják is már, hogy terven felül becsülik a termést. Talán másfél millióval is gazdagabb lesz a hozam. Mosolyognak az elnökre, mondják tréfásan, hogy lám, meghallgatta őket a szűzanya. És tudják, hogy mit jelent a műtrágya, a levéltrágya, a jó fajta, a gyomtalan kukorica. Ha kinyújtja a kezét az ember, akkor is alig éri a tetejét. Eltakarja a Budai hegyeket is. Csupán a közeli szikladomb látszik, amelynek köveiből épült fel egykor a torbágyi viadukt. A körülötte elterülő jó földeket „Gutkőnek” nevezi a traktoros, aki elvetette a falu alatti tarlóba, tíz hektáron a kukoricát. Ami számításaik szerint két-három hétig elegendő silót ad a tehénállománynak. — Lehet egyáltalán elvesztett dolgokat „megtalálni”? — Ma már lehet. Ha nem hangzik dicsekvésnek, akkor azt is mondhatnám, még találni is lehet hozzá. — Nem elég a hétmilliót valahogy összekaparni? — De elég, nagyon is elég, de hadd tegyem hozzá, az emberben mindig megvan az akarat, ha már rászánta magát a „találásra”, hogy nem hagyja abba. A búza pótlására még megtoldottuk a másodvetést nyolc-tíz hektárral. Napraforgókeveréket vállaltunk. Ez újabb két-három hetes adag a tehénállománynak. Magas sűrűállományú kukorica mellett járunk, a Gutkő felé közeledve. Kiss Ferenc szólít nézzek balra. Hogy ez itt száz valahány hektáron csalamádénak készült. De csak készült, mert ennek jó része úgy megszemesedik, mint a „kapásnak” vetett. Mit tehet vele ilyen helyzetben az ember, gyarapítja vele a szemes hozamot. — Mennyi lehet ez? — Lehet ez annyi, mint a kiesett búza egyharmada. — Nem hiányzik az istállókból? — Arra vigyázunk, hiszen, amit a fagy leszedett a barackfáinkról, azt a tehenek adják vissza. — A tehenek? Tények vannak kéznél. A tehenészet fél éves fajlagos termelése elérte a 2000 litert és jóformán semmi sem akadályozhatja meg őket, hogy 4000 literrel zárják az évet. Ez másfél-kétszáz literrel magasabb hozam a tervezettnél. — Ez egymagában kereken kétmilliót jelent, a tejprémium pedig eléri a kilencszázezer forintot. Egy jókora, csaknem háromszáz hektáros kukoricatáblánál is megállunk. Megpróbálkozunk behatolni a „rengetegbe”. A föld száraz. A töveknél vékony nedves folt. Az elnök megrúgja, ez még elég neki. Bírja. A napraforgót is meg kell csodálni. A műtrágya-pótadagok, a talajerő tudatos korszerűsítése valójában csodát tett a mányi földeken. És most örömében, felszabadultságában keresi a tenyerével a szívét. — A héten még a vezetőség előtt lesz, mert további döntések szükségesek az őszig-kimennek a határba is, mert ezt látni kell. Látni azt, hogy mire képes az ember, ha megpróbáltatások érik, anélkül, hogy valaki is megtagadná azt a beígért miatyánkot. Az ember restelli megkérdezni: ha nincs fagy, ha nincs májusi aszály, akkor... akkor minden rendben. Peresztegi T. Ferenc A tömegközlekedés fejlesztése A Szovjetunióban mintegy 2100 város és település rendelkezik autóbuszparkkal, 142 városnak trolibusz-, 110-nek pedig villamoshálózata is van. Ilét városban közlekedik a metró, ötben pedig épül, vagy tervezés alatt áll. Rendszeres taxiszolgálat 1500 városban üzemel. Az autóbusz az egyik legelterjedtebb közlekedési eszköz. Az ország 500 városában kizárólag autóbuszokkal végzik a személyszállítást. Az autóbuszjáratok elsősorban az új városokban fontosak, ahol a tömegközlekedés másfajta eszközeit még nem üzemeltetik. Mivel pedig az országban egyre több új város, település épül — főként Szibériában és Távol-Északon —, a legerőteljesebben az autóbuszparkot fejlesztik, immár 1061 óta. A Szovjetunió hét gyárából jelenleg évente mintegy 70 ezer autóbusz kerül ki. A szakemberek már a jövő autóbuszát is tervezik. Véleményük szerint — a környezetvédelemre, a levegőtisztaságra gondolva — az elektromos üzemelésű buszoké a jövő. A villanyautóbusz megalkotását egyelőre a megfelelő kapacitású akkumulátorok hiánya okozza. Bevált tömegközlekedési eszköz a troli és a villamos is. A trolibuszhálózat fejlesztését azonban gazdaságosabbnak tartják a villamosénál. A nagyvárosokban folytatott kutatások eredményei kimutatták, hogy a nagy utasforgalom miatt elengedhetetlen tömegközlekedési eszköz a villamos. Azokban a városokban, ahol óránként 25 ezer körüli utas szállításával kell számolni, érdemes üzembe állítani a gyorsforgalmú villamosokat. Ilyen vonalakat építettek ki Moszkva egyes kerületeiben, Szaratovban, Gorkijban, Lvovban és Krivoj- Rogban. Georgikon-napok huszonegyedszer Az idén huszonegyedik alkalommal rendezik meg Keszthelyen a Georgikon-napok tanácskozássorozatát. A rendezvénnyel a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem ősére, az 1797-ben alapított Georgikonra emlékeznek, az alapítók iránti hála és a mezőgazdasági tudományok ápolása jegyében. A három napon át (augusztus 22-én, 23-án, 24-én) tartó előadássorozat témája a búza és a kukorica komplex növényvédelme. A vitaindító előadást dr. Nagy Bálint, a MÉM főosztályvezetője, címzetes egyetemi tanár tartja. „Az energiahatékonyság helyzete a búza és a kukorica termesztésében Magyarországon” címmel. az első napi plenáris ülés előadói között lesz dr. Győrffy Béla, az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, címzetes egyetemi tanár. Előadásának címe: „A kukoricatermesztés helyzete, perspektívája Magyarországon.” Az augusztus 23-i szekcióülések egyikén előadást tart dr. Kupái József, a Csákvári Állami Gazdaság növényvédelmi főmérnöke, valamint dr. Dolinka Bertalan, a martonvásári kutatóintézet tudományos főmunkatársa. A tudományos napok vitáiban részt vesznek neves külföldi szakemberek is. 3. OLDAL A KGST és Mongólia A mongol nép szorgalmas munkájának és a Szovjetúnió baráti segítségének köszönhetően a század elején még elmaradott, feudális Mongólia mostanáig agráripari szocialista állammá vált. Jelentős ipari központok jöttek létre, megindult a mezőgazdaság szocialista átszervezése, felszámolták az írástudatlanságot, komoly eredmények születtek az oktatás és az egészségügy területén. Mongólia 1962-ben belépett a KGST-be, s ez új szakaszt nyitott a testvéri szocialista országokkal való együttműködésben. Ez az együttműködés két- és többoldalú megállapodások alapján fejlődik. A mongol gazdaság további növekedésében továbbra is döntő szerepet játszik a Szovjetunió magas hatékonyságú segítsége. A Szovjetunió segítségével felépített vállalatok adják ma az ipari termelés 40 százalékát, ezen belül az elektromos energia 90, a szénbányászat 80 százalékát. A Szovjetunió mellett jelentős segítséget nyújt a többi szocialista ország is. Bolgár segítséggel épült a darhani juhfeldolgozó gyár és a csojbalszani húskombinát. Magyarország együttműködött az Ulanbátori biokombinát és a ruhagyár felépítésében, valamint a darhani húskombinát létrehozásában. Az NDK segítségével húskombinátot és bőrfeldolgozó gyárat építettek, valamint korszerűsítik a porcelángyártást. A példákat hosszan lehetne sorolni, számos gyár és vállalat létrehozásában működött közre Lengyelország és Csehszlovákia. A KGST Komplex Programja külön figyelmet fordít a mongol népgazdaság fejlődésére. A szocialista országok térítésmentes segítségével tudományos-kutató intézmények egész sorát hozták létre, most épül a Tudományos- Műszaki Információs Központ. A KGST-országok jelentős segítséget nyújtanak a geológiai kutatásokban, az ország ásványkincseinek feltárásában.