Fejér Megyei Hírlap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-21 / 144. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1981. JÚNIUS 21. Az idén sem várható duplázás Európa-szerte egymás után avatják az új bajnokokat és a kupagyőzteseket. Nem egy országban ,duplán ünnepelnek a kiemelkedő klubok, bajnokok és kupagyőztesek lesznek, vagyis két rangos és hosszú versenyben is igazolják, hogy ők a legjobbak országuk futball-sportjában. Nálunk nem gyakori a duplázás. Miután 1909-től negyven kupaküzdelem zajlott le, ennyiszer lehetett volna duplázni , de csak tíz esetben történt ilyesmi. Az idén sem várható hasonló eset, miután a minden bizonnyal bajnoknak beérkező Ferencváros már elég régen kiesett a Magyar Népköztársasági Kupából. A hét végén a Vasas, a Bp. Honvéd, az U. Dózsa és a Diósgyőr verseng majd Szegeden a kupadicsőségért. Akkor lenne dupla diadal,ha valami egészen váratlan eredménysorozat után mégis a Vasas szakítaná át elsőnek a bajnoki célszalagot, s a legjobbnak bizonyulna a szegedi mérkőzéseken is. Visszatérve a duplázáshoz: három klub dicsőségtábláján található egy azonos évben bajnokságnyerés és kupadiadal is. A Ferencváros négy, az Ú. Dózsa és az MTK pedig három-három alkalommal jutott ilyen csúcsra. Az eddigi duplázások: 1912—13: FTC, 1913—14: MTK, 1922—23: MTK, 1924— 25: MTK, 1926—27: Ferencváros, 1927—28: Ferencváros, 1969: Ü. Dózsa, 1970 tavasz: Ü. Dózsa, 1974—75: Ü. Dózsa és 1975—76: Ferencváros. A Magyar Népköztársasági Kupáért (korábban Magyar Kupa) 1909 augusztusában játszottak először. 24 csapat nevezett, s mindjárt bonyodalmakkal járt az MTK— BTC döntő. A Millenárison (1909. szeptember 8.) először 1 :1-re játszottak. Október 2- án ismét összecsaptak, de tíz perccel a befejezés előtt sötétedés miatt abba kellett hagyni a finálét. November 20-án, a BTC—MAC tartalék mérkőzés szünetében (!) játszották le a hátralevő 10 percet, végül is az MTK nyerte a kupát. A Millenáris mellett még 9 helyen került sor kupadöntőre. 1955. augusztus 20-tól éveken át a Népstadionban, de gyakorta fogadta a döntő szereplőit az Üllői úti és a Hungária körúti stadion is. Játszottak még a Lóversenytéri pályán, a Latorca utcában és a Megyeri úton is. 1977-ben Hatvan volt a négyes körmérkőzést záró és mindent eldöntő Diósgyőr— Vasas döntő színhelye, legutóbb pedig ugyanaz a két együttes Veszprémben döntötte el a kupa sorsát. Hatvan és Veszprém előtt egyetlen Budapesten kívüli kupadöntőre került sor, 1944. július 2-án, Kolozsvárott, amikor a Hungária úton rendezett és 2:2-re végződött Ferencváros—Kolozsvár döntőt megismételték és a Ferencváros 3:1-re győzött. A kupaküzdelem sok izgalommal járt. Amikor 1972. július 12-én a Megyeri úton a Ferencváros 2:1-re legyőzte a Tatabányát és a zöld-fehérek elnyerték a serleget, kiállították a kupát az Üllői út és a Ferenc körút sarkán egy üzletben. Innen 1973 januárjában ellopták, újat kellett készíteni helyette. Az új kupa 60 centi magas, 835 ezrelékes ezüstből készült, súlya 4500 gramm körül van. Ami lényeges — hiszen jól ismertek a kupadiadalt követő ünnepségek — a kehelyben mintegy 10 üveg pezsgő számára van hely... Ami pedig a kupagyőzelmeket illeti, 11 csapat vitrinjébe került már az értékes trófea. A győzelmek száma és a győztes csapatok: 14: Ferencváros, 9: MTK, 4: Rába ETO, 3: Ü: Dózsa (illetve Újpest), 2: Bp. Honvéd (Kispest), Vasas, Diósgyőr, 1: Bocskai, III. kerület, Soroksár és Szolnok. A 41. kupagyőztes korábbi kupavédőkből kerül ki. Röplabda Befejeződött az országos döntő Tegnap délben befejeződött a középfokú tanintézetek röplabda-bajnokságának és kupaversenyének országos döntői. Az ünnepélyes eredményhirdetésre az Alba Regia Építők sportcsarnokában került sor, melyen részt vett Nagy Jenőné, a megyei tanács elnökhelyettese, Penk Márton, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Seres József Székesfehérvár város Tanácsának elnöke. A fiúk bajnokságának versenyét a Katona József Gimnázium (Kecskemét) nyerte 2. Szerb-Horváth Gimnázium (Budapest), 3. Rudnay Gyula Gimnázium (Tab). A lányoknál a következők értek el dobogós helyezést: 1. Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen), 2. Petőfi Sándor Gimnázium (Pápa), 3. Közgazdasági Szakközépiskola (Kecskemét). A kupaverseny végeredménye. Fiúk: 1. Katona József Gimnázium (Kecskemét), 2. Pataky István Szakközépiskola (Budapest), 3. Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen). Lányok: 1. Nagy Lajos Gimnázium (Szombathely), 2. Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen), 3. Jókai Mór Gimnázium (Komárom). Kézilabda idei első nemzetközi erőpróbájára utazik június 23-án, kedden a magyar férfi kézilabdaválogatott. Az augusztusi, Romániában megrendezendő IBV-re készülő együttes Szófiában kétszer méri össze tudását Bulgária hasonló korú legjobbjaival. Fazekas László edző a következő 13 játékost jelölte az útra: Benis Miklós (Bp. Honvéd), Németh Gábor (Nagykanizsai Bányász) — kapusok: Dankó János, Nagy János,, Knitzer Tamás, Czmarkó János (Bp. Honvéd), Kovácsevics Zsolt, Hang Tibor (PMSC), Wagenbach János (Bp. Spartacus), Egresi István (Csepel SC), Sándor Imre (Szegedi Volán), Huszti Géza (Ózdi Kohász), Bosnyák Attila (Tatabányai Bányász) — mezőnyjátékosok:*• Mindenem a fiatalság és a Videoton A Videoton serdülő labdarúgó-csapatánál kezdtem az edzősködést 1974-ben. Kétéves működés után Tordasra kerültem, ahol három felejthetetlen évet töltöttem. Akkoriban igen jól szerepelt a csapat, nagyszerű volt a kollektíva és a szellem. 1979-ben a Sárbogárdi Videoton edzője lettem, mondhatom, nagyon nehéz helyzet elé állítottak, akkoriban a csapat nem éppen jó hírnek örvendett, a sportszerűséget néhány játékos alaposan megsértette. Rendet kell teremtened — mondták a vezetők. Nos, ez kemény munkával sikerült is, a játékosok — ahogy mondani szokás — beálltak a sorba. Az 1980-as őszi idény végén a Mezőfalva és a Szondi SE mögött a harmadik helyen álltunk, még arról is szó volt, hogy esetleg megpályázzuk a területi bajnokságot. 1981 tavaszán szomorú esemény történt: elhunyt a sportág nagy szerelmese, „tudósa”, a fiatalok istápolója, Csiszár István. Most tudom igazán értékelni munkáját, hatalmas anyagot készített, szinte az ország minden részében járt, kutatta a tehetségeket. Nem sajnálta a fáradtságot, hogy elutazzon Törökszentmiklósra, vagy éppen Nyírtelekre. Még az országhatárokon túl is nagy népszerűségnek örvendett, Ausztriában még ma is sokan emlegetik. Ez év tavaszától vettem át tőle a Videoton vezetőinek kérésére az utánpótlás szakágvezetői tisztet. Jelenleg kilenc csapat, közel 200 játékos tartozik felügyeletem alá. Az edzők — Zsakay Kálmán, Timár Mihály, Kiss Imre, Pemmer György, Horváth András, Majoros Géza, Ispaics Tibor, Borbély László és Szabó Károly — jó partnerek, akárcsak az elnök, Bencsik István, Szalmásy Tamás ügyvezető elnök, Dósa Mátyás és Pető István a szakosztályvezetőség tagjai és nem utolsósorban Fejes Gabi, technikai vezető. Elvégeztem a Testnevelési Főiskola edzői szakát, jelenleg a főiskolán a szervezői szakon másodéves hallgató vagyok. Nagyon szeretek a fiatalokkal foglalkozni, nagyon szeretem a labdarúgást és a Videotont. Elmondta: Wimmer László, lejegyezte: Hollósy Ferenc. Szeretek a fiatalokkal foglalkozni Fotó: Neményi Ágnes ATLÉTIKA Pénteken este Prágában került sor a Rosicky atlétikai emlékversenyre, amelynek fő száma az „Arany 10 ezer méter” elnevezést viselő futam volt. Ebben a számban rendkívül szoros verseny végén hármas angol siker született. A tízezres futam mellett a női négyszázasoknál a csehszlovák Kratochvilova nemzetközi mércével mérve is kitűnő, új országos csúcsot ért el. A férfi 10 000, valamint a női 3000 méteres síkfutás eredményei beleszámítanak a jövő heti magyar—csehszlovák atlétikai viadal végső pontversenyébe. Mindkét szám a csehszlovákoknak sikerült jobban. Labdarúgó megyei bajnokság 1980/81 Tabellaparádé Befejeződött a labdarúgó megyei bajnokság 1980/81. évi küzdelemsorozata. Az elmúlt bajnokság tétjét növelte, hogy ez év első őszétől indul a labdarúgó területi bajnokság, ahol négy résztvevővel megyénk is érdekelt. A négy helyi egyikét az NB II középcsoportjából kiesett Dunaújvárosi Építők foglalja el, ezért a megyei bajnokságból csak az 1—3. helyezettek — a Mezőfalva, a H. Szondi SE és a H. Toldi SE — jutottak a területi bajnokság Duna csoportjába. A 15. helyen végzett Lovasberény és az utolsó helyezett Sárbogárdi Tsz pedig a kiesés sorsára jutott. A megyei bajnokság iránt érdeklődők — a tabellák, adatok és statisztikai érdekességek böngészése közben — szurkolói hovatartozásuk szerint értékelhetik az elmúlt bajnokságban nyújtott teljesítményeket. A gólkülönbség szerinti rangsor. A 18. fordulóban esett a legkevesebb gól, mindössze 17-szer rezdültek meg a hálók: Mány—Lovasberény 1:0, Mezőfalva—Enying 1:0, Sárbogárdi Tsz—Sárbogárdi Videoton 1:1, Ercsi—H. Toldi SE 0:2, Mór—Tordas 2:0, Perkáta—H. Szondi SE 2:1, Seregélyes—Lajoskomárom 2:1, Polgárdi—D. Volán 3:0. Gólözön volt a 17. fordulóban, mert a legtöbbször — szám szerint 38-szor — találtak a hálókba: Lovasberény —Sárbogárdi Tsz 7:0, Szondi SE—Ercsi 6:0, Enying— Mór 5:1, Lajoskomárom— Perkáta 5:1, D. Volán—Seregélyes 3:3, Toldi SE—Mezőfalva 1:2, Sárbogárdi Videoton—Polgárdi 1:1, Tordas— Mány 1:1. Hat, vagy annál több gólt adott: ötször a Szondi, háromszor a Mezőfalva, kétszer Ercsi, egyszer, Enying, Lovasberény, Mány, Polgárdi, Toldi SE. Kapott: négyszer a Sárbogárdi Tsz, háromszor a Lovasberény, kétszer aPerkáta és Seregélyes, egyszer pedig Ercsi, Lajoskomárom, Polgárdi, Tordas. Gólt nem adott: háromszor a Mezőfalva, Toldi, 4- szer a Szondi, ötször Perkáta, Polgárdi, 6-szor D. Volán, Enying, Mór, Sárbogárdi Videoton, 7-szer Lajoskomárom, Mány, 9-szer Sárbogárdi Tsz, Tordas, 10-szer Ercsi,, 11-szer Lovasberény, 13-szor Seregélyes. Nem kapott: 15-ször Szondi, 11-szer Mány, 10-szer Mezőfalva, Toldi, 9-szer Mór, 8-szor Sárbogárdi Videoton, 7-szer Ercsi, Lovasberény, 6- szor Enying, Seregélyes, Tordas, 4-szer Perkáta, Polgárdi, 3-szor D. Volán, Lajoskomárom, egyszer Sárbogárdi Tsz. A most befejeződött bajnokság során 846 gól született (az előző bajnokságban 866). Az egy mérkőzésre jutó gólátlag 3,52 (az előző bajnokságban 3,61). A 240 mérkőzésen huszonhétféle eredmény született. Listavezető az 1:0 (30-szor fordult elő), majd a 2:1 következik (27), és harmadik ebben a rangsorban a 2:0 (25.) A legritkábban — egyszeregyszer — a 4:4, a 8:0, a 12:2 és a 13:1 fordult elő. A mérkőzések 20 százaléka, 48 összecsapás végződött döntetlen eredménnyel. Egygólos győzelem 78, kétgólos 51, háromgólos 29, négygólos 13, ötgólos 7, hatgólos 6, hétgólos 14, nyolcgólos 1, tízgólos 1, tizenkét gólos 1 és egy gól nélküli győzelem: a 2:2-es állásnál félbeszakadt Seregélyes—Sárbogárdi Tsz mérkőzés 2 pontját — a fegyelmi bizottság — 0:0-ás eredménnyel a Seregélyes javára ítélte. Hazai pályán a legnagyobb gólkülönbségű győzelmet a Mány aratta, 13:1-re verte a Seregélyest. Idegenbeli a Toldi — Sárbogárdon — a termelőszövetkezet csapata ellen elért 5:0- ás győzelme volt a legnagyobb gólkülönbségű. Mindkétszer döntetlenre játszott a Sárbogárdi Videoton az Ercsivel. Mind a négy pontot megszerezte fél tucat ellenfelétől a Mezőfalva: Toldi, D. Volán, Perkáta, Seregélyes, Lovasberény, Sárbogárdi Tsz. H. Szondi: Ercsi, Polgárdi, D. Volán, Lajoskomárom, Seregélyes, Lovasberény. H. Toldi: Mór, D. Volán, Tordas, Perkáta, Lajoskomárom, Sárbogárdi Tsz. Az 1980/81. évi bajnokság nézőszáma: 76 980 fő, ebből ősszel 35 450 fő, tavasszal 41 350 fő látogatta a mérkőzéseket. Az egy mérkőzésre jutó átlag: 321 fő. Az előző bajnokságban az össznézőszám: 73 650 fő volt, melyből ősszel 35 600 fő, tavasszal 38 060 fő volt a mérkőzéseken. Az egy mérkőzésre jutó átlag: 307 fő. A legtöbb néző — szán szerint 800 fő — a Lajoskomárom—Mezőfalva mérkőzést látta. A nézőszám alakulása szerinti rangsor. Az 1980 81. évi bajnokság végeredménye: 1. Mezőfalva 30 19 8 3 86-28 45 2. Szondi SE 30 21 2 7 79-27 44 3. Toldi (B) 30 19 6 5 71-34 44 4. Mány (u) 30 16 5 9 71-32 37 5. Enying* 30 14 6 10 67-46 33 6. Sárb. Vid. 30 12 6 12 39-46 30 7. Mór* 30 11 8 11 45-44 29 8. Ercsi* 30 10 8 12 43-45 27 9. Polgárdi 30 11 5 14 55-65 27 10. Tordas 30 11 4 15 46-55 26 11. D. Volán 30 9 8 13 47-58 26 12. Perk. (u) 30 11 4 15 51-71 25 13. Lajoskom. 30 8 8 14 38-54 24 14. Seregély, (u) 30 8 5 17 21-82 21 15. L.berény* 30 6 8 16 35-66 19 16. Sárb. Tsz (u) 30 6 5 10 42-93 17 A *-gal jelölt csapatoknál egy büntetőpontot levontak. (B) az előző évi bajnok, (u) újonc. Az egy évvel ezelőtti, azaz az 1979/80. évi végeredmény: 1. Toldi 30 21 4 5 90-36 46 2. Szondi (B) 30 16 9 5 92-27 41 3. Tordas 30 18 5 7 58-40 41 4. Enying 30 15 9 6 66-36 39 5. Mezőfalva 30 12 12 8 37-32 34 6. Ercsi 30 12 9 9 67-48 33 7. D. Papír 30 11 11 8 48-38 33 8. sárb. Vid. 30 9 12 8 49-44 31 9. Polgárdi 30 12 5 13 41-53 29 10. Lovasb.(u) 30 10 8 12 55-73 28 11. Lajoskom. 30 10 7 13 44-49 27 12. Mór 30 11 4 15 56-72 26 13. D. Volán(u) 30 7 11 12 57-76 25 14. B.cser.(u) 30 6 11 13 41-58 23 15. Bicske 30 6 8 16 58-68 20 16. Martovásár 30 12 27 13-120 4 (B) az előző évi bajnok (u) újonc. Tabella az 1980. évi őszi eredményekről: 1. Mezőfalva* 15 10 5 0 54-15 24 2. Szondi 15 10 2 3 38-15 22 3. Sárb. Vid. 15 9 3 3 25-24 21 4. Toldi 15 8 4 3 38-21 20 5. Mány 15 8 3 4 31-15 19 6. Polgárdi 15 7 1 7 31-36 15 7. Enying* 15 6 3 6 33-26 14 8. Ercsi* 15 5 5 5 23-16 14 9. Mór* 15 5 5 5 23-24 14 10. Perkáta* 15 7 1 7 34-44 14 11. Sárb. Tsz 15 5 3 7 27-35 13 12. D. Volán 15 5 2 8 23-30 12 13. Lajoskom. 15 5 2 8 22-35 12 14. Tordas 15 5 1 9 23-30 11 15. Lovasb.* 15 3 2 10 15-37 7 16. Seregélyes 15 1 0 14 7-44 2 A *-gal jelölt csapatoknál egy büntetőpontot levontak. Tabella az 1981. évi tavaszi eredményekről: 1. Toldi 15 11 2 2 33-13 24 2. Szondi 15 11 0 4 41-12 22 3. Mezőfalva 15 9 3 3 32-12 21 4. Enying 15 8 3 4 34-20 19 5. Seregélyes 15 7 5 3 24-38 19 6. Mány 15 8 2 5 40-17 18 7. Mór 15 6 3 6 22-20 15 8. Tordas 15 6 3 6 23-25 15 9. D. Volán 15 4 6 5 24-28 14 10. Ercsi 15 5 3 7 20-29 13 11. Lajoskom. 15 3 6 6 16-19 12 12. Polgárdi 15 4 4 7 24-29 12 13. Lovasber. 15 3 6 6 20-29 12 14. Perkáta 15 4 3 8 17-27 11 15. Sárb. Vid. 15 3 3 9 14-22 9 16. Sárb. Tsz 15 1 2 12 15-58 4 Pályaválasztóként: 1. Szondi SE 15 13 1 1 56- 7 27 2. Enying 15 11 4 0 47-17 26 3. Mezőfalva 15 12 1 2 56-13 25 4. Toldi SE 15 12 1 2 44-15 25 5. Mány 15 11 1 3 47-11 23 6. Sárb. Vid. 15 9 4 2 24-15 22 7. Polgárdi 15 9 3 3 38-23 21 8. Ercsi 15 8 4 3 31-15 20 9. Mór 15 8 4 3 27-14 20 10. Perkáta 15 9 2 4 31-22 20 11. Tordas 15 7 4 4 26-16 18 12. Lajoskom. 15 8 2 5 24-18 18 13. Lovasker. 15 5 7 3 23-19 17 14. D. Volán 15 7 3 5 31-29 17 15. Sárb. Tsz 15 5 5 5 32-34 15 16. Seregélyes 15 6 2 7 14-27 14 Vendégként: 1. Mezőfalva 15 7 7 1 30-15 21 2. Toldi SE 15 7 5 3 27-19 19 3. Szondi SE 15 8 1 6 23-20 17 4. Mány 15 5 4 6 24-21 14 5. Mór 15 3 4 8 18-30 10 6. D. Volán 15 2 5 8 16-29 9 7. Enying 15 3 2 10 20-29 8 8. Sárb. Vid. 15 3 2 10 15-31 8 9. Ercsi 15 2 4 9 12-30 8 10. Tordas 15 4 0 11 20-39 8 11. Seregélyes 15 2 3 10 17-55 7 12. Lajoskom. 15 0 6 9 14-36 6 13. Polgárdi 15 2 2 11 17-42 6 14. Perkáta 15 2 2 11 20-49 6 15. Lovasber. 15 1 1 13 12-47 3 16. Sárb. Tsz. 15 1 0 14 10-59 2 1. Mezőfalva + 58 2. Szondi SE 4- 52 3. Mány -1 39 4. Toldi SE -F 37 5. Enying 4- 21 6. Mór -1- 1 7. Ercsi — 2 8. Sárbogárdi Vid. — 7 9. Tordas — 9 10. Polgárai — 10 11. D. Volán — 11 12. Lajoskomárom — 16 13. Perkáta — 20 14. Lovasberény — 31 15. Sárbogárdi Tsz — 51 Seregélyes — 31 A csatársorok rangsora a lőtt gólok szerint: 1. Mezőfalva 86 2. Szondi SE 79 3. Mány 71 Toldi SE 71 5. Enying 67 6. Polgárdi 55 7. Perkáta 51 8. D. Volán 47 9. Tordas 46 10. Mór 45 11. Ercsi 43 12. Sárbogárdi Tsz 42 13. Sárbogárdi Videoton 39 14. Lajoskomárom 38 15. Lovasberény 35 16. Seregélyes 31 A védelmek rangsora a kapott gólok alapján: 1. Szondi SE 27 2. Mezőfalva 28 3. Mány 32 4. Toldi SE 34 5. Mór 44 6. Ercsi 45 7. Enying 46 Sárbogárdi Videoton 46 9. Lajoskomárom 54 10. Tordas 55 11. D. Volán 58 12. Polgárdi 65 13. Lovasberény 66 14. Perkáta 71 15. Seregélyes 82 16. Sárbogárdi Tsz 93 Totónyelven: 140 hazai győzelem (1) 58 %, 48 döntetlen (1) 20 %, 52 vendég győz. (2) 22 % 240 mérkőzés 100 % Pályaválasztóként fő 1. Polgárdi 7200 2. Mezőfalva 6150 3. Mány 5500 Mór 5500 5.Sárbogárdi Videoton 5300 Lajoskomárom 5300 7. Perkáta 5050 8. Lovasberény 4950 9. Toldi SE 4900 Enying 4900 11. Tordas 4750 12. Sárbogárdi Tsz 4400 13. seregélyes 4130 14. Ercsi 3650 15. Szondi SE 3500 16. D. Volán 1800 Vendégként fő 1. Mezőfalva 6100 2. Mány 5700 3. Szondi SE 5400 4. Tordas 5050 5. Enying 4900 6. Volán 4900 7. Sárbogárdi Tsz 4850 8. Toldi SE 4800 9. Sárbogárdi Videoton 4700 10. Lajoskomárom 4550 11. Perkáta 4500 Lovasberény 4500 13. Mór 4450 14. Ercsi 4300 15. seregélyes 4200 16. Polgárdi 4030 15. OLDAL AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ JÁRÁSI FIÓKJA 7000 SÁRBOGÁRD, Ady E. u. 162. PÁLYÁZATOT HIRDET felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők részére — üzleti területre — vezetői munkakör betöltésére. Fizetés a pénzintézeti nomenklatúra szerint. Pályázatot benyújtani — fenti címen — a fiók vezetőjénél lehet. 4751