Fejér Megyei Hírlap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-09 / 288. szám

6. OLDAL HALÁLOZÁS. Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen nagynénénk ÖZV. BÁ­RÁNY HELMIK ANDRÁSNÉ (Dunapentellei születésű) volt Tass utcai lakos 1981. december 2-án életének 79. évében váratlanul el­hunyt. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló unokaöccsei. 8787 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ezúton mondunk köszönetet mind­azoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapám és fiúnk BOZAI LAJOS temetésén megjelentek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. 8706 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ezúton mondunk köszönetet mind­azoknak a hozzátartozóknak, barátoknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem, szeretett apánk, fiam, apósom, nagyapám és ro­konunk ZSURNOVSZKY LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és mélységes fájdalmunkat részvétük­kel enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk az Országos Mentőszolgálat és a II. Sebészet dolgozóinak. Gyászoló család. 8707 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás köszönetet mondok mindazok­nak, a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem CSATÁRI ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek, mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön hálás köszönetemet fejezem ki a Videoton 1-es porta dol­gozóinak és a szomszédoknak. Gyászoló Csatári Istvánné. Pályázati felhívás! A Sárszentmihályi Állami Gazdaság a 38/1980. (IX. 30.) MT­sz. rendelet alapján 1982. február 1-től 1985. december 31-ig terjedő időre SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE ÁTADJA a 16-os számú ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS­­VIRÁGBOLTJÁT, melynek címe: MÓR, Bugyács Imre u. 16. Pályázhatnak mindazok, akik a jogszabályokban előírt feltéte­leknek megfelelnek és a gazdaság feltételeit teljesítik. A pályázatot 1982. január 2-ig kell benyújtani a gazdaság központjába. Cím: Sárszentmihályi Állami Gazdaság, Sárszentmihály, 8143. A versenytárgyalás 1982. január 15-én 9 órakor lesz a gazdaság központjában. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a gazdaság Értékesítési Osztályán adunk. SÁRSZENTMIHÁLYI ÁLLAMI GAZDASÁG. 201712 Foglalkozunk: új és használt gépek és műszerek VÉTELÉVEL, ELADÁSÁVAL, KÖZVETÍTÉSÉVEL. 201711 Kezdje vásárlását a Centrumban! Méterosztályunkon december 10-től 30° /o engedménnyel vásárolhat. Többféle kártolt szövetet 339,— Ft-tól 435,— Ft-ig. Nylonfüggönyöket 220 szélestől 300 szélesig 59,50 Ft-tól 104,— Ft-ig. Reklámáron kapható Makro­cordbársony, 90 cm széles 163,— Ft helyett 114,— Ft NDK nylonfüggöny 180 szélestől 250 szélesig 65,30 Ft helyett 49,70 Ft, 86,90 Ft helyett 66,— Ft, 90,60 Ft helyett 69,— Ft. Amíg a készlet tart! Keresse fel méterosztályunkat! **■■■■■■■■* Most érdemes! 8820 — Kiemelt nagyvállalat pályá­zatot hirdet számítógépkarban­tartó munkakörök betöltésére. KÖVETELMÉNY: Műszaki Egye­tem (híradástechnikai szak, di­gitális számítástechnikai ágazat) vagy szakirányú főiskola (szá­mítástechnikai szak, ill. számító­géptechnikai ágazat) végzettség, 2 év szakmai gyakorlat. Pályá­zatokat „Számítógép” jeligére a szolnoki Hirdetőbe kérjük. 142 658 x Felveszünk váltóműszakos munkakörbe kazánfűtőket, ka­zánkezelőket, turbinakezelőket és vízlágyítókezelőket. Szakképzett­ség nélkül dolgozók betanulását biztosítjuk. Érettségizett, katona­viselt fiatalokat beiskolázunk és betanítunk különböző szakmák­ra. Jelentkezés: Édász Erőmű műszaki irodáján Székesfehérvár, Élmunkás u. 1/a. sz. 201 633 x Az ALBA REGIA Állami Építőipari Vállalat felvételt hir­det: Műszaki tervezői munkakö­rök ellátására, építész, épületgé­pész, erősáramú vagy épületvil­lamos mérnökök vagy üzemmér­nökök részére. Közvetlen ter­melésirányító munkakörök ellá­tására földmérő mérnöki, vagy üzemmérnöki képesítéssel ren­delkezők részére. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás vállalatunk személyzeti és oktatási osztályán (Székesfehérvár, Ady E. u. 9— 15. sz.). 8529 x „Vértes” Ipari Szövetkezet Mór, Velinszky u. 31. építőipari részleghez felvesz: villanyszerelő és bádogos szakmunkásokat. Gé­pészeti előkészítési munkákra: lakatos és fémforgácsoló tevé­kenységre szakközépiskolai vagy technikusi végzettséggel, 5 év gyakorlattal. 8379 — A KGYV Szerelési Gyáregy­ség dunaújvárosi részlege felvé­telre keres. SZERELŐ LAKA­TOST, HEGESZTŐ SZAKMUN­KÁST, FÉRFI SEGÉDMUNKÁST. Komplett szerelő vagy lakatos brigád felvétele is lehetséges. Részlegünk kohászati berendezé­sek acélszerkezetének gyártásá­val, szerelésével, karbantartásá­val foglalkozik a Dunai Vasmű területén. MUNKAIDŐ: heti 44 óra (minden szombat szabad) Fizetés megegyezés szerint. Vi­dékiek részére utazási költséget megtérítjük, szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Je­lentkezés, bővebb felvilágosítás: Dunaújváros, DV KGYV régi te­lephelyén, Nagy István szerelési részlegvezetőnél. Telefon: 152-52/28-95-ös mellék: 151 73.­ x A II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskola 8 órás munkaidővel takarítót felvesz. Cím: Engels F. u. 6. 8751 x Fejér—Veszprém megyei Élel­miszer és Vegyiáru Nagykeres­kedelmi Vállalat központja azon­nali belépéssel felvesz: étel­kiosztót, takarítót. Jelentkezés: a központ munkaügyi csoportjá­nál. Szivár, Sóstó. 8461 x A II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskola 8 órai munkaidővel olajkályhák fűtéséhez fűtőt fel­vesz. 8 órai munkaidővel aszta­los, vagy lakatos szakmunkást alkalmaz, karbantartói teendők elvégzésére. 8555 — Alba Regia Szállodánkba felveszünk cukrász, szakács szakmunkásokat, vízvezetéksze­relőt, hálózati takarítókat, WC- takarítót. Jelentkezni lehet a szálloda munkaügyén, Székesfe­hérvár, Rákóczi út 1. 201 719 — Azonnali belépéssel felve­szünk: statisztikust, üzemgaz­dasági előadót, könyvelőt, mun­kaügyi csoportvezetőt, rendésze­ti vezetőt, továbbá asztalost, fér­fi betanított munkásokat, tar­goncavezetőt. Jelentkezni lehet: Székesfehérvári Bútoripari Vál­lalat Székesfehérvár, Tátra u. munkaügyi osztályán. 201 682 X A GORSIUM ÁFÉSZ MUN­KATÁRSAKAT KERES BOLT­­CSOPORTVEZETŐI munkakör be­töltésére. Közgazdaságtudományi Egyetem Belker. szakán vagy Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Kereskedelmi szakán végzett fiatal szakemberek je­lentkezését várjuk. Jelentkezés: A Gorsium ÁFÉSZ Kereskedelmi Osztályán Székesfehérvár, Ady E. U. 28. 8747 x Az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát felvételre keres R 20 számítóközpontjába folyamat­­szervezőt és programozókat (PL/­ vagy COBOL). Jelentkezés személyesen a kombinát számí­tóközpontjában, Agárdon. — Me­zőgazdasági gépészmérnököket, IC szakmérnököt műszaki fej­lesztési területre. — Építész és faipari mérnököt, üzemmérnököt tervezési-fejlesztési üzemi terü­letre. Jelentkezés levélben vagy személyesen a kombinát személy­zeti osztályán. — Velencei faipari üzemünkbe kétműszakos munka­rendbe faipari szak-, betanított- és segédmunkások számára hir­detünk felvételt. Fizetés: telje­sítménybér szerint. Jelentkezés: Velence, AGROKOMPLEX üzem­ben. 8061 x Az ALBA REGIA ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT FEL­VESZ székesfehérvári és vidéki munkahelyeire minden építőipari szakmában szakmunkást, betaní­tott munkást, kubikost és segéd­munkásokat. Kereseti lehetőség teljesítménybérben: szakmunká­soknál 3500—6500 Ft/hó; betanított munkásoknál 3000—4500 Ft/hó; kubikosoknál 3500—5000 Ft/hó; se­gédmunkásoknál 3000—4000 Ft/hó. 1982. I. 1-től minden szakmában 5 napos munkahét. Különélési pót­lékot a rendelkezésnek megfele­lően fizetünk. Étkezés vállalati kedvezménnyel, utazás vállalati hozzájárulással, munkásszálló Székesfehérváron és vidéken, munka- és védőruha-juttatás a rendelkezésnek megfelelően. Dol­gozóink letelepedését elősegítjük. Jelentkezni lehet: a vállalat mun­kaügyi osztályán. Székesfehérvár, Ady Endre u. 9—15 szám. 8042 x Agárdi Mezőgazdasági Kom­binát Seregélyes-elzamajori ága­zatához felvételre keres: villany­­szerelőt, autóvillamosság szerelőt, asztalost (épület), traktorost, me­zőgazdasági gépszerelőt, vízveze­tékszerelőt. Munkásszállást bizto­sítunk. Bérezés: megegyezés sze­rint. 1982. január 1-től 42 órás munkahét. Érdeklődni: Elzama­jorban, az ágazati igazgatónál. Sertéságazatunkban Pusztasza­­bolcs­ felsőcikolai húsüzemébe húsipari szakmunkásokat kere­sünk. Bérezés: kollektív szerző­dés szerint. Jelentkezés: a kom­binát központjában Agárdon, a személyzeti igazgatóságon. 8323 x A GORSIUM ÁFÉSZ szabad­­battyáni asztalos üzeme felvé­telre keres asztalos szakmunká­sokat. Jelentkezés az üzemveze­tőnél: Asztalosüzem, Szabadbat­­­tyán, Petőfi u. 3. 8748 — A Kecskeméti Baromfifeldol­gozó Vállalat szivári kirendeltsé­ge Szivár, Börgöndi út 53. felvé­telre keres rakodómunkást. Je­lentkezni a fenti címen lehet. Megközelíthető a 12-es autóbusz­­szal. 201 684 — A Kecskeméti Baromfifel­dolgozó Vállalat székesfehérvári kirendeltsége Börgöndi út 53. fel­vételre keres egy villanyszerelőt, TMK beosztásba. Megközelíthető a 12-es autóbusszal. 201 659 x A Városgazdálkodási Válla­lat felvételre keres: villanyszere­lőt, autószerelőket, rakodókat, vállalati belső üzemanyagkút ke­zelő (üzemanyagkútkezelői vizs­gával rendelkező). JELENTKE­ZÉS: munkaügyi osztály Szivár, Sörház tér 3. 8720 x STRAND BISZTRÓ. „Malac­kísértet” éjfélkor, december 1— 31-ig mindennap malacsorsolás. STRAND BISZTRÓ. 8714 AJÁNLATOK A KARÁCSONYI AJÁNDÉKVÁSÁRLÁSHOZ! Ez a mi ajándékunk! FEJÉR MEGYEI V CSAK 3 NAPIG! TAROKK­I KERESKEDELMI V December 9—11-ig 30 % engedménnyel árusítunk: minden NÉPMŰVÉSZETI SZŐTTEST és KERÁMIÁT, DIVATÉKSZERT 100,— Ft feletti vásárlás esetén, (strassz és borostyán kivételével) MŰANYAGÁRUT 200,— Ft feletti vásárlás esetén a Március 15. utcai „OPERA” Kisáruház Ajándékosztályán és a SOUVENIRBOLTBAN, a Piactéren a MŰANYAG és az ÜVEGBOLTBAN 20 % ENGEDMÉNYT AD 100,5 Ft feletti vásárlás esetén: minden MOSÓPOR és MOSÓKRÉM, FOLYÉKONY MOSÓSZER, ÁZTATÓ, és CSILLAG PADLÓÁPOLÓSZER (tőkés import kivételével) értékéből a Kossuth utcai „RAPID” HÁZTARTÁSI BOLT, a Március 15. utcai és a Liszt Ferenc utcai HÁZTARTÁSI BOLT, valamint a Vörös Hadsereg úti ILLATSZERBOLT. 8765 APRÓ­HIRDETÉS — 2 szobás szövetkeze­ti lakás eladó. Szivár, Benke F. u. 14. I. em. 7. x VECSÉSI savanyú­káposzta, házikészítésű savanyúság, friss tojás, akácméz, házitészta, ró­zsa étkezési BURGO­NYA kapható. Ünnepek­re előrendelést felve­szek. Berényi u. Olaj u. sarok._________________8768 x KARÁCSONYFA vételkor kivágva 50— 200 cm-es nagyságban kapható. Kulcsár Szé­kesfehérvár, Zentai u. 16. 8565 x AUTÓSOK FIGYE­LEM ! Megnyitottam műhelyemet Lomnici út 66. sz. alatt (Bánya­tótól 500 m) Mindenne­mű gépjárművek javí­tása. Műszaki vizsgára felkészítés. Gyors, szak­szerű javítás, garanciá­val. Várom megtisztelő látogatását. Knit­hoffer János. 8563 X A VÁRPALOTAI városgazdálko­dási vállalat fel­vételre keres köz­ponti ANTENNA KARBANTARTÁSÁRA ÉS JAVÍTÁSÁRA HÍR­ADÁSIPARI MŰSZE­RÉSZT. Jelentkezni le­het a vállalat központ­jában : 8101 Várpalota, Lenin u. 45. sz. alatt. 8734 x 2 db, 5 hónapos BIKABORJÚ eladó. Kálóz, Csatornaőrház, Tóth.______________________ x NŐI SZABÓ mű­helyem megnyitottam. Várom tisztelt megren­delőimet. Krekács Györgyné Szivár, Li­getsorjuk_____________8590 x HÚSFÜSTÖLÉST és sertés vágást VÁLLA­LOK. Sertés feldolgo­zásához helyiséget biz­tosítok. Szivár, Sajó u. 37. Kaposiné._________8578 x Egy db BIKABOR­JÚ 7 hetes, istálótrágya, 4 süldő eladó. Sárkeszi Kossuth u. 62. Márkus. _______________________8570 x ötven mázsa teher­bírású GUMISKOCSI és 9 hetes bikák eladók. Nadap, Béke út 13. 8569 x Panel lakásból új négyajtós ,beépített SZEKRÉNY eladó. Ér­deklődni: Rabi, Szfvár, Palotai u. 67. IX/33. du. 6—8-ig.________________8563 x Gyermek FELÜGYE­LETÉT VÁLLALOM, 14—22 óráig. Szfvár, Engels Frigyes u. 12. _______________________8652 x FENYŐFA koszorú­nak, karácsonyfát ka­rácsonyra ármegjelölés­sel postán küldve bár­milyen mennyiségben eladó. Személyesen is átvehető. Víg László Miklósfa, Rákóczi u. 1. 8831.___________________8749 X HEGESZTŐTRAFÓT 220 voltos 1650,— Ft-ért eladó. Megrendelésre is Maróti, Biatorbágy Via­dukt utca 3. 8676 Hirdetés MAGÉV GÉP-MŰSZER SZAKÜZLETE 1054 Budapest, Báthori u. 3. Telefon: 115-619. Telex: 226383. MŰSZAKI BECSLÉST TART 1981. december 11-én Székesfehérváron. Bejelentésüket kérjük a MAHIR Magyar Hirdető címére­­ (8000 Székesfehérvár, József A. u. 9.) megküldeni. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1981. DECEMBER 9. | Rádió- és tv-műsor Kossuth rádió 8.27: Világablak. 8.56: Olvasó­lámpa. 9.05: Kamaramuzsika. 9.14: Kis magyar néprajz. 10.05: Diákfélóra. 10.35: zenekari mu­zsika. közben: 11.10: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 11.25: A zenekari muzsika folytatása. 12.35: Környezetvédelem a Német Szövetségi Köztársaságban. 13.00: Operaslágerek. 13.30: Dzsesszme­­lódiák. 14.29: Kagylózene — Hódmezővásárhelyen. 15.10: Cop­­pelia. Részletek Delibes balett­jéből. (Párizsi Operaház zeneka­ra, vez. André Cluytens) 15.28: MR 10—14. 16.10: Kritikusok fó­ruma. 16.20: Korondy György operettf­elvételeiből. 16.40: Játék a végtelennel. Berényi Dénes fi­zikust, a debreceni ATOMKI igazgatóját Bálint Attila mutatja be. 17.07: Mi olcsó, mi drága? Domány András riportja. 17.32: Népdalcsokor. 20.25: Török Er­zsébet és Tekeres Sándor nép­dalfelvételeiből. 20.55: Haydn: D-dúr „óra” szimfónia. 21.23: Lemezmúzeum. Yehudi Menuhin hegedül. 22.20: Tíz perc külpo­litika. 22.30: A Párizsi Polifon együttes Jahnequin-madrigálokat énekel, vez. Charles Ravier. 22.50: szakértelem. 23.00: Opera­részletek. 0.10: Magyar Csaba táncdalaiból az Experessz együt­tes játszik. Petőfi rádió 8.05: Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hul­lámhosszán. 10.00: Zenedélelőtt. 1­. 33: A Szabó család. 12.03: Tánczenei koktél. 13.30: Labirin­tus. 14.00: Kettőtől négyig... Énekszóval, muzsikával. 12.33. 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 14.15: Ifj. Sánta Ferenc népi ze­nekara játszik. Andó Mihály nó­tákat énekel. 14.35: Slágermúze­um. 15.39: Barátom Bunbury. Részletek Natschinski zenés já­tékából. 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Nóták. 19.15: Ze­nei Tükör. 19.45: A beat kedve­lőinek. Kiki Dee felvételeiből. 20.33: Kiváncsiak Klubja. 21.23: A Rádió Dalszínháza. 22.48: A Ma­gyar Rádió rézfúvós-ötöse Pezel­­intrádákat játszik. 23.20: Köny­nyűzene Ránki György szerze­ményeiből. III. műsor 9.00: Iskolarádió. 9.30: Dzsessz­­felvételekből. 9.49: Sosztakovics: Katyerina Izmajlova. Négyfelvo­­násos opera. Vezényel: Genna­­gyij Provatorov. Közrem. a Sztanyiszlavszkij-Nyemirovics Dancsenko Színház zenekara és énekkara. Szereposztás: Borisz Tyimofejevics Izmajlov, keres­kedő Eduard Bulavin, Zinovij Boriszovics Izmajlov — Vjacsesz­­lav Radzejevszkij, a fia Katyeri­na Lvovna Izmajlova — Eleonóra Andrejeva, Szergej, Izmajlovék szolgálja — Gennagyij Jefimov, Rongyos paraszt — Lev Jelisze­­jev, Akszinya, szolgálólány — Dina Potapovszkaja. közben: 10.40: A Dunánál. 11.05: Az ope­raközvetítés folytatása. 13.07: Zsebrádiószínház. 13.46: A Berlini Filharmonikus zenekar játszik. 15.10: Reneszánsz kórusmuzsika. 15.38: A kamarazene kedvelőinek. Glenn Gould zongorázik. A Juil­­liard vonósnégyes játszik. 16.49: öt földrész zenéje. 17.00: A vé­ges végtelen. 17.30: Szabolcsi Bence rádióelőadásai Bartók Bé­láról. VI/3. rész. 18.09: Orfeo. Részletek Monteverdi operájá­ból. Közrem. Rostand Hans­­mann, Eiko Katanasaka, Cathy Berberian, Kurt Equiluz, Koz­ma Lajos, Nigel Rogers. 19.05: Híres előadóművészek Brahms­­felvételeiből. 20.35: Rolling Sto­nes nagylemezek — VII. rész. 21.35: .......... eljuthatunk a de­rűig ...” Pilinszky Jánossal beszélget a zenéről, irodalom­ról, filozófiáról, barátságról Szigeti István. Budapest tv . 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tv-torna. (Ism.) (Sz). 8.05: Isko­­la-tv: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) A rakéta működési elve, űrhajózás, súlytalanság. 9.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) A Bakony. 9.35: Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz csiribiri, zab­szalma. (Sz). 9.50: Stop! Közle­kedj okosan. Felszállás villamos­ra, járdasziget nélküli úttestről. (Sz). 10.00: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) (Sz). 10.25: Oidi­pusz király. Magyarul beszélő, angol film. (Ism.) (Sz). 12.00: A fény hegyei. Olasz dokumentum­film. 6/1. rész: A Kilimandzsáró felé. (Ism.) (Sz). 12.30: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. (Ism.) 13.25: Fizika. (Ism.) 13.55: Szülők iskolája. 13/2. rész: Az evésről. (Sz). (ismétlése a kis­mama klubok számára). 14.25: Fekete Péter. Csehszlovák film. A film megtekintését a 12. 16-i és 17-i kamera adásokhoz ajánljuk. 15.55: Mindenki iskolája: Fizika. Munka, energia, teljesítmény. (Ism.) 16.35: Hírek. 16.40: A szov­jet televízió estje. Bevezető. 16.50: Kisfilmek a Szovjetunió­ból: ,,A címem mindig tula”. Tula a hős város. (Sz). 17.00: Tbiliszi. Rövidfilm. (Sz). 17.25: Krasznojarszk. Rövidfilm. (Sz). 17.45: A természet hangjai. Rö­­vidfilm. (Sz). 18.00: Gyógyszer he­lyett szauna. Rövidfilm. (Sz). 18.15: Katyuzsáni anyák. Rövid­film. (Sz) 18.35: Legenda. Azer­bajdzsáni rajzfilm. (Sz) 18.50: Az utolsó padban. Rajzfilm. (Sz) 19.00: Idomított vonat. Rövidfilm. (Sz) 19.10: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tv-torna. (Sz) 19.15: Esti mese. (Sz) 19.30: Tv-híradó. (Sz) 20.00: Bevezető. 20.05: Mi újság a szovjet televízió házatáján? Su­gár András műsora a moszkvi tv-stúdióból. (Sz) 20.35: Az együttélés viszontagságai. Szov­jet filmvígjáték. (Sz) 22.05: A Kirov balett műsora. Chopini­­ana—Mihail Fokin koreográfiája. (Sz) 22.40: Tv-híradó 3. (Sz) Műsorajánlat 20.35: Az együttélés vi­szontagságai. Játékfilm (szov­jet). Irta: Valentyina Azer­­nyikova. Fényképezte: Ana­toli­j Mukaszej. Rendezte: Alekszej Korenyev. Szerep­lők: Galina Polszkih, Jevge­­nyij Jevsztigenyejev, Marina Dzsujev, Jevgenyija Hanaje­­va. A vidám történet napja­ink aktuális kérdésével, a generációs problémákkal s a lakáshelyzettel foglalkozik. 2. műsor: 20.00: Elmúló mesterségek. A kékfestő. A Szegedi Körze­ti Stúdió műsora. Manapság egyre kevesebb kékfestő dol­gozik, a film e mesterség ta­lán legfiatalabb művelőjét, Skorutyák János bácsalmási kékfestőt mutatja be. Szer­kesztő: Bubryák István. Ope­ratőr: Kléner György. Rende­ző: Kun Zsuzsa. 21.20: Mestersége: színész: Bánhidi László. portréfilm. Szerkesztő: Virág Katalin. Operatőr: Ráday Mihály. Rendező: Szőnyi G. Sándor. Bánhidi László kollégájával, barátjával Bujtor Istvánnal beszélgetve idézi fel életének és pályájának jelentős ese­ményeit. Budapest tv II 17.55: Ganz-Mávag — Sebastian­ Rieti (olasz). Kovacs Kupa. Férfi kosárlabdamérkőzés. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. (Sz) A szünetben. Reklám. 19.30: Tv­­híradó. (Sz) 20.00: Elmúló mes­terségek. A kékfestő. A szegedi körzeti stúdió műsora. 20.20: A kispadon. Stúdióműsor. 20.50: Tv-híradó 2. (Sz) 21.10: Reklám. 21.20: Mesterséges szülész. Bán­hidi László. Portréfilm. 22.25: Reklám. Osztrák tv . 17.00: Az életmentő. 17.30: Wic­­kie és az erős emberek. 17.55: Esti mese. 18.00: Nevetés recept­re. 18.30: MI. (Riportműsor) 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv­­híradó. 20.15: Versenyfutás Bom­­bayba. 21.45: Tükörképek. 22.00: Hírek. Osztrák tv II 18.00: vidék és emberek. 18.30: Körúti paloták. 19.15: Gyerekek mesélik. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Centrál kávéház. 21.00: A gyere­kek konzervatív világa. 21.50: Tv-híradó. 22.20 Tömeg és hata­lom. 22.55: Liang Shan Po fel­kelői. 23.40: Hírek. Jugoszláv tv . 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Tv-napló. 17.45: Örökzöld­­ gyermekműsor. 18.15: A zászló alatt. 18.15: Tv-naptár (Zg) 18.45: Műkedvelők: Látogatóban. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Sportszerda. 22.30: Tv-napló. Jugoszláv tv II 17.15: Iskolai műsor. 18.45: Műsor a hadsereg napja alkalmá­ból. 19.15: Kis szórakoztató, ze­nei koncert. 19.30: Tv-napló. 19.55: Ma este. 20.00: Ivo Vojno­­vic: Dubrovnik­ trilógia — szín­házi előadás. II. rész. 20.50: Hu­szonnégy óra. 21.10: Anno Do­mini 1573 — drámasorozat. Szlovák tv I 9.25: Hírek. 9.30: Kórház a város szélén. Tv-filmsorozat. 16. rész. (Ism.) 10.30: Szórakoztató vetél­kedő sorozat. 11.15: Francia nyelvlecke. 15. rész. (Ism.) 11.50: Hírek. 16.05: Hírek. 16.10: Beszél németül. 57. lecke (Ism. 16.35: Ifjúsági tv-klub. 17.10: Szakmun­kástanulók műsora. (Ism.) 17.45: Anton Suchy életútja. Doku­mentumfilm. 18.15: Autósok-mo­­torosok. 18.45: Kosice a sark­körön túl fekszik. Dokumentum­film a csehszlovák tengerészek­ről Murmanszk kikötőjében. (Ism.) 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés és műsorismerte­tés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ami a legdrágább. Szovjet dokumen­tumsorozat. 7. rész. 21.00: Stúdió­beszélgetés a szovjet televízió külpolitikai hírmagyarázóival. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: A. V. Dejmek: Üvegház. Tv-játék. 22.55: Hírek. Szlovák tv II 16.50: Hírek. 16.55: Az elemtől az emberig. Ismeretterjesztő film. 17.50: Szobrásztechnika. 18.20: Ifjúsági földrajzi vetélkedő soro­zat, befejező rész. 19.10: A rend­őrség naplójából. 19.30: Dionyz Stur. Dokumentumfilm. (Ism.) 20.00: Jozef Bánás: Ne gátold repülésükben a madarakat. Tv­­játék. 21.15: Időszerű események. 21.45: A munka. Filmnovella Boccacio 70 című olasz film­összeállításból.

Next