Fejér Megyei Hírlap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-03 / 1. szám

1 . ^^^^Gazdaság^Ladalöm pelítik^^^^^^^^^^| ......................................................................................................................... _______________________________*............................................­.................................-------------------­ ­ Globális gond, az élelmezés Éhezők és jóllakottak Már mindannyiunk előtt is­mert a kifejezés: globális probléma. Tudjuk, számolni kell vele az élelmiszer, az energia, a környezetszennye­ződés területén, s mégis, néha az az érzésünk támadhat, hogy úgy élünk itt Magyaror­szágon, mintha e problémák, vagy legalábbis egy részük nem is léteznének. Dr. Márton Jánost, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatóját az egyik ilyen átfogó gondról, a világ élelmiszerhelyzetéről, az éhezőkről és a jóllakottak­ról faggattuk. Az élelmiszerkérdés az egyik legsúlyosabb globális problé­ma. Az emberiség élelmezési helyzete alig javul: úgy lép­tük át a 80-as évek küszöbét, hogy az éhesek még éheseb­­bek, a jóllakottak pedig még jóllakottabbak. Földünkön je­lenleg 450 millió ember a szó szoros értelmében éhezik, s további 500 millió hiányosan táplálkozik. Évente mintegy 50 millióan halnak meg a rossz táplálkozás következté­ben. Ráadásul sokan úgy te­kintenek erre a globális prob­lémára, mintha megoldhatat­lan volna. Pedig a számítá­sok azt mutatják, hogy elég lenne a fegyverkezési kiadá­sok csökkentése az 1960. évi szintre, s máris komoly ered­ményeket érhetnénk el. Ehe­lyett azonban a fegyverkezési kiadások nőnek... — Willy Brandt, az ismert nyugatnémet politikus éppen hazánkban nyilatkozott nem­régiben úgy, hogy már meg­ért két háborút, amit éhínség követett, de most attól tart, eljöhet egy harmadik világhá­ború, " amit­ az éhínség előz meg. Hogyan vélekedik erről? — Ebben a megfogalmazás­ban van némi túlzás, dramati­­zálás, de igazság is. Már em­lítettem, majdnem egymilli­­árd ember éhezik bolygónkon, és ez az egymilliárd ember napról-napra valóban elke­seredettebb. De van egy köz­mondás: mit ér a harag ha­talom nélkül? — A fejlődő országok a 70- es évek eleje óta megdupláz­ták katonai kiadásaikat, s je­lenleg háromszor annyi pénzt költenek ilyen célra, mint amennyi segélyt kapnak. Ezek is aggasztó tények, ha meg­gondoljuk. — Igen, bár én ezt mindjárt pontosítanám. A fejlődő or­szágoknak csupán egy hánya­da fegyverkezik, az a hánya­da, amely valóban fejlődik. Elég megtévesztő kifejezés az, hogy fejlődő ország, fejlődő világ? A függetlenné vált or­szágok önérzetének tisztelete honosította meg e kifejezé­seket az ENSZ-ben. Valójá­ban fejletlen államokról van szó, amelyek körében akad­nak ténylegesen fejlődő or­szágok. Most jöttem haza Mexikóból, amelyről nyugod­tan állíthatom, hogy fejlődő ország. A kormányzat ott egy példátlanul széles körű, nem­zetközi tapasztalatokra tá­maszkodó élelmezési progra­mot dolgoz ki. De még ott is szentségtörés lett volna pél­dául arról beszélni, hogy fog­ják vissza a népesedést. A mexikóiak úgy érvelnek, hisz még csak 70 millióan va­gyunk, mikor leszünk annyi­an, mint az Egyesült Államok lakói, hogy fölvehessük velük a versenyt? A fejletleneken azonban a „mexikói modell” nem segít. Hiszen az éhezők világában, a leginkább veszélyeztetett 35 országban vagy a fantasztikus méretű népszaporulat, vagy a mostoha természeti adottsá­gok, vagy e kettő együtt okoz­zák — más tényezők mellett — az élelmezési gondokat. Ki­emelném még az eltorzult ur­banizációt is. Sok országban a falusi lakosság az utóbbi év­tizedekben fölkerekedett, ott­hagyta a földet, amit addig, ha keservesen is, megművelt és beköltözött a városokba, ahol ma száz- és százezrek nyomornegyedekben élnek. Tehát ők is élelmiszerfo­gyasztóként jelentkeznek, rá­adásul már városi igények­kel. Ezek az országok elvben három dolog között választ­hatnak: vagy maguk termelik meg az élelmiszert, vagy im­portálják, vagy a két mód­szert együtt alkalmazzák. Kö­­zép-Afrikában, Dél-Ázsiában és Latin-Amerikában azonban jó néhány állam egyik megol­dásra sem képes. Tehát a majd egymilliárd éhezővel ebben az évtizedben, sőt még az ezredfordulón is számolni kell. — Mi a helyzet a szocialis­ta és a fejlett tőkés orszá­gokban. — Ezekben az államokban az emberiség egynegyede és jelentős részük túl jól él: ál­talában a szükségesnél csak­nem egyharmadával több kalóriát használnak fel. A vi­lág gabonatermésének például több mint a felét ők fogyaszt­ják el. Igaz, ma már általá­nosan elfogadott a tétel: ah­hoz, hogy az élelmiszerellátás a fejlett ipari államok szint­jén alakuljon, egy lakosra egy tonna gabona szükséges. A szocialista országok közül egyedül Magyarország az, amelyik az egy tonna­ egy fő gabonatermést rendszeresen túlszárnyalja, Csehszlovákia és Románia pedig időnként megközelíti. Néhol gyengébb a termőföld, mint Csehszlová­kiában és az NDK-ban. Má­sutt az agrárkultúra még nem kielégítő, ilyen Lengyelország, Románia és a Szovjetunió. Megint máshol kedvezőtle­nek az adottságok a gabona­­termelésre, főleg Bulgáriában és Jugoszláviában. Általában elég nagy az évenkénti ter­­mésingadozás. A Szovjetunió 260 millió lakosával évtize­dek óta gabonahiánnyal küzd, 220 millió tonna fölé ritkán emelkedik az évi termés, de volt már 140 millió tonna alatt is. A hiányt a fejlett tő­kés országokból pótolják.­­ Tehát közös érdekünk, hogy a fejlődő országok gabo­natermése is nőjjön. — így van. De van egy még fontosabb érdek is: az, hogy maguk a szocialista országok termeljék meg a számunkra szükséges gabonamennyisé­get. Én nem mondom, hogy helyénvaló gabonafegyverről beszélni. Ellenszenves a ke­nyeret fegyverként emlegetni. Mégis megtörténhet, hogy a gabonát egyszer-egyszer fegy­verként használják fel elle­nünk. — Vagyis elégedetlen a szo­cialista országok mezőgazda­­sági fejlődésével? — Igen. Tudom, a gazdasá­gi növekedés üteme világszer­te megtört, s ez a jelenség a szocialista közösséget sem ke­rülte el. Sajnálatos azonban éppen előbb vázolt helyzetünk miatt, hogy a legtöbb szocia­lista országban az élelmiszer­­gazdaság fejlődése is megtor­­­pant. — Hazánk például jelenleg 13—14 millió ember számára képes magas színvonalú élel­miszerellátást nyújtani. Nem mond ez ellent elégedetlensé­gének ? — Látszólag ellentmond. Büszke is vagyok eredménye­inkre, hasonlóval még a fej­lett tőkés országok közül is csak kevés dicsekedhet. De nem lehetünk elégedettek a föld, a földművelő ember ha­zai megbecsülésével. Mond­hatja: törvényt hoztunk a föld védelmére; én amiatt vagyok szomorú, hogy ilyen törvényt külön kellett hoz­nunk. — Optimistán vagy pesszi­mistán szemléli a jövőt? — Feltétlenül optimistán. Az emberiség 70—80 százalé­kának élelmiszerellátása ja­vulni fog ebben az évtized­ben. Viszont pesszimizmusra hajt, ha az egymilliárd éhe­zőre gondolok: az emberek, sajnos, mindig többet költöt­tek egymás elpusztítására, mint egymás megsegítésére. S ebben nem történt változás még most, a 80-as évtized­be érve sem... Kocsi Margit Telephelyet épít a 26-os ÁÉV a gépesített üzemnek Dunaújvárosban, a központi ipartelepen. A 19,5 millió forintos beruházásból 220 személyes öltöző­fürdő, irodák, 70 köbméteres, négy tar­tályból álló üzemanyagkút, mikrobuszgarázs és az egész telepet beborító beton térburkolat készü­l (Fotó: Tímár Mátyás) A pártmunka egy életre szól Nyugdíjba vonul lassan egy nemzedék. Egy nemze­dék, mely hosszú évtizedeken át a munka, a pártélet sűrű­jében élt, dolgozott. Elkö­szöntek a gyártól, el a mun­kahelytől. S aztán hogyan tovább? Éledni kezdtek a te­rületi pártalapszervezetek. A létszám is évről évre nö­vekedett. Jelenleg Székesfe­hérváron 14 körzeti pártalap­­szervezetben ezernél több, — főképpen nyugdíjas — párttag tevékenykedik. Kommunisták nyugdíjkorban A folyamatos és nagyszá­mú létszámnövekedés miatt úgyszólván évről évre alakí­tani, módosítani szükséges a szervezeti keretet, így például már a jövő év elején két újabb pártalapszervezet szétválasz­tását tűzték célul. Az öreg­hegyi és az Ybl lakótelepi pártalapszervezetekről van szó. Új környezetben ka­matoztathatja tehát rendkí­vül gazdag mozgalmi tapasz­talatát egy még aktív és cselekvéshez szokott nemze­dék. A körzeti pártalapszerve­­zetekben már a tagság lét­számának növekedése is for­dított: az „új” tagok tulaj­donképpen „öreg harcosok”, akik nyugdíjaztatás után munkahelyükről lépnek la­kóhelyük kommunista kö­zösségébe. Mert a pártmun­ka egy életre szól. Az alap­szervezetek szociális bizott­ságai például nagy gonddal szervezik meg a betegek lá­togatását, nem hagyva ma­gukra őket gondjaikban. Nem jelenti tehát a felmen­tés az elszakadást, hiszen a látogatások, beszélgetések során szó esik a munkáról is. A többség életkörülménye általában kielégítő, család­ban, gyermekeik, unokáik körében élnek. De akadnak kis nyugdíjból, egyedül élő idős emberek is. Munka a lakóterületen Élénk, mozgalmas az élet a legtöbb alapszervezetben. Nagy érdeklődéssel fordul­nak a lakóhely gondjai, problémái felé. Az idei vá­rosfejlesztési terv feladatai­ról például Seres József, a városi tanács elnöke tájékoz­tatta a körzeti pártvezetősé­get, négy helyen pedig két­­két körzet összevontan tar­tott hasonló jellegű fórumot. Egyik igen fontos felada­tuknak tekintik a kommu­nisták minden lakókörzetben, hogy szervezői, részesei le­gyenek a várospolitikai cé­lok megvalósításának. A szebb emberi környezetet szolgáló társadalmi megmoz­dulások lelkes mozgatói és agitátorai gyakran járnak elől személyes jó példával, segítve a népfront- és tanács­tagok munkáját. Fontos politikai feladatnak tekintik az áruellátást, a szol­gáltatást. E téma nem egy pártfórumon szerepelt és több hasznos javaslatot is továbbítottak a felsőbb párt­szervekhez. Az, hogy a körzeti pártve­zetőség nemrégiben megtar­tott küldöttértekezletén a fel­szólalók többsége helyi prob­lémákat, a lakókörzet gond­jait is szóvátette, nem kicsi­nyesség, hanem véleményt, közérzetet befolyásoló ténye­ző. Az, hogy Maroshegyen milyen a közlekedés, hogy nincs férfifodrász, hogy cér­náért, rajzpapírért a városba kell utazni, vagy hogy a köz­­világítás enyhén szólva itt­­ott kifogásolható,­­ nagyon sok ottlakó problémája. A palotavárosi alapszervezet nevében felszólaló Beck De­zső, amikor a lakókörzetben tapasztalható állandó pana­szokról beszélt, így fogalma­zott: „Ha sem a tanácstagok, sem a népfront nem tud se­gíteni, akkor a párthoz for­dulnak ...” Az öreghegyiek bevásárlási gondja sem csak személyes ügy. Éppen ezért határozták el, hogy vala­mennyi lakókörzeti alapszer­­vezet figyelemmel kíséri az ott működő boltok, vendég­lők és más szolgáltatással foglalkozó egységek működé­sét , a kiszolgálás kulturált­ságát, az áruellátást és ta­pasztalataikat eljuttatják az illetékesekhez. Mindezek mellett termé­szetesen másra is futja még az energiájukból. Harmincan vettek részt abban a felmé­résben, amely a körzeti párt­alapszervezetek és népfront­körzetek munkakapcsolatát, az együttműködés eredmé­nyeit igyekezett felderíteni. Az élet igazolja, hogy a helyszíneken, ezek a kapcso­latok általában igen jók. E témát a körzeti pártvezető­ség tűzte napirendre és sok hasznos tapasztalat birtoká­ba jutott általa. A ma történelme Nagy lelkesedéssel végzik azt a megbízatást, amellyel a városi pártbizottság bízta meg a körzeti pártvezetősé­get, hogy nyújtson segítséget a város munkásmozgalmá­nak felkutatásában. A három­tagú csoport eddig 63 már elhunyt munkásmozgalmi harcos életútjának felkutatá­sával tett eleget a megbíza­tásnak. A ma történelmét, mely­nek maguk is részesei vol­tak ily módon egészítik még ki, hogy abból az utódok is leszűrhessék tapasztalatai­kat. A munka még nem feje­ződött be, sőt a jövő évben újabb feladatokkal bővül, hi­szen a körzeti alapszerv­eze­­tekben él ma már az 1944— 45-ös párttagok java része. S őket megszólaltatni is fel­adat. A pártalapszervezetek munkáját a körzetekben a nyitottság jellemzi. Néhány helyen már az üzemekkel is sikerült igen jó kapcsolatot teremteni közös programok­kal. Van, ahol vitafórumokat rendeznek, vendégeket hív­nak. És mennyi felfedezni való van az öreg Fehérvár­ban! A Lövölde úti alapszer­vezet fehérvári sétái is soka­kat vonzanak. Korban idősebben, — de nem öregesen, — ez jellem­zi a fehérvári körzeti alap­szervezetek munkastílusát. Balázs Katalin „Vizes” föld­munkák A Sárvízi Malomcsatorna és Vízi Társulat az idei esz­tendőben összesen 38 mil­lió forint termelési értéknek megfelelő vízelvezetési és meliorációs­­munkát vég­zett. A nagy területet fölkaro­ló munkálatokat ez évben huszonegy külső megren­­de­lő részére és természete­sen a társulat tagjainak kí­vánságára végezték. A köz­célú beruházási munkák ér­téke elérte a hárommillió forintot. A tél az előkészítő mun­kák ideje. Egyes helyeken a hideg hónapokra irtási munkákat is beütemeztek, amelyek szintén a jövő évi feladatok előkészítését szol­gálják. A téli tervek között szerepel még többek között a jövő tavasszal elkezdődő munkák pontos programjá­nak az elkészítése is. Egyéb­ként az áthúzódó, és a már beérkezett „friss” megren­delések együttesen már most lekötik a „vízgazdák” éves kapacitásának túlnyo­mó hányadát. A győri Richards Finomposztógyárban a mennyiségi növeke­dés mellett jelentős szerepet kapott a termék minőségének javítása. Tavaly 8,5 millió négyzetméter szövött és kötött kel­me került a hazai és külföldi megrendelőknek (Fotó­­­ksz

Next