Fejér Megyei Hírlap, 1991. szeptember (47. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 1991. SZEPTEMBER 28. SZOMBAT KABOS-URBÁN-HOROSZKÓP Égi csillagok a földi csillagokról Kabos Lászlóval és Urbán Erikával csevegés közben az asztrológiára terelem a szót, mint aki egyre több babonával él együtt a legnagyobb békességben (időnkénti UFO-vizitet is beleértve). Kabos megjegyzi, hogy nem hisz benne, Erika igen is, nem is, de mert mindannyian benne vagyunk bármiféle játékban, játszszunk horoszkóposdit! Persze, laikus módon közelítem meg a témát, hiszen csak a születésnapjukról szóló sémaadalékokat ismerem, s egy igazi horoszkópkészítés óriási munka, és tudni kell hozzá a születés helyét és óráját is, márpedig ennyire eszünk ágában sincs belemerülni. Abban maradunk, hogy felsorolom a zodiákuszjegyük jellemzőit, s ők a tiszta igazat mondják. Erika oroszlán jegyű, pontosabban oroszlán napja van, a sorsot-jellemet-befolyásoló másik fontos tényező az aszcendens, ezt viszont régebben kiszámította Pataki Ferenc fejszámolóművész. (Nem nagy kunszt, de az eljárás komolyságát fémjelzi e név...) A horoszkóp-séma szerint uralkodó jegy az oroszlán, e jelleg a küllemen is látszik. Ami igaz, igaz, Erika termete, testtartása, arcformája magán viseli a jegyhez tartozó külsőségeket. Vajon Kabos úgy érzi-e, hogy uralkodni vágyó természetű nővel kötötte össze a sorsát? - Inkább a nagybetűs Sors kötött össze bennünket, máskülönben nem élnénk tizennégy esztendeje turbékoló galambokként. Oroszlánnal aligha lehet turbékolni. Vagyis Erika: galamb-oroszlánkeverék. Ő úgy uralkodik, ahogy nekem jó. Helyettem is megcsinál mindent. Amíg én kipihenem az előző esti fellépést, meg a vele való hajnalig tartó csevegést - ő már tesz-vesz, vásárol. - A csillagok állása szerint viszont sértődős. - Ellentmondást nemigen tűr, az igaz, de haragot nem tart. Erika kiegészít: - Nem pazarlom az energiáimat ilyen butaságokra. Ha megsértődöm, holnapra elfelejtem. - Ha többé-kevésbé uralkodó típus, logikus, hogy féltékeny is, így van? - Laci sikereire sosem voltam féltékeny, egyébként pedig igaz, hogy szeretik a nők, sokáig nőfaló híre volt, de ha a társam hűtlenkedik, vessek magmára. Én sosem nyomoznék senki után. Az oroszlán jegyű szülött bátor, nagyvonalú, jó szívű, mindenkiről csak jót tételez fel, szereti, ha dicsérik, ezért olykor kihasználják a hízelkedők. - A hízelgőket távol tartom magamtól, nem azért, mert esetleg kihasználnak, hanem mert utálom a képmutatást. - Szereti a pompát, a sportot, a játékot. - Az igaz, hogy csak a jó holmikat szeretem, de nem fontos, hogy méregdrága legyen. A Vidám Színpadon van egy öltöztetőlány, mi Aranytűnek becézzük, reggel veszek egy anyagot, estére kreál belőle egy remek modellt. A játékot mindig is imádtam. Egykor a Vidám Színpadon vidám élet folyt, a társalgóban eszméletlen tréfákat agyaltunk ki, amíg élt Alfonso, Kazal... Mostanában inkább idehaza mókázunk. Tizennégy évi együttélés után is rengeteg a megbeszélnivalónk, és ami a legfontosabb: igazán-nem-fontos dolgokról is azonos hullámhosszon beszélgetünk. Sosem unjuk egymást. Kell ennél több? - Mindez a csillagok állásának köszönhető ám Erika aszcendense vízöntő, mint ilyen, vonzódik a mérleg jegyűhöz. Kabos természetesen e jegyben született, ami önmagában is remek, lévén a mérleg jegyű egyén biztonságot kedvelő, harmóniára törekvő, konfliktuskerülő, kitűnő diplomata. Hibája, hogy elvárja a dicséretet, de ő maga meggondolja, kinek adagolja. A delikvens részint bólogat, részint ellentmond. Konfliktuskerülő sokféleképpen lehet valaki. Én úgy, hogy piti ügyekben nem állok le viaskodni, nagy horderejű dolgokon meg úgysem változtathatok. Idehaza pedig az összetétel olyan szerencsés, hogy igazán jobb nem is lehetne. Csillagállás ide, vagy oda, így van. A dicsérettel kapcsolatban pedig csak azt várom el, amit kiérdemeltem. És nem tartom magamba, ha másnak kijár, félreteszem a fenntartásaimat is. Tisztelem a teljesítményt, ha van miért, rajongani is tudok. Zárószóul: a mérleg jegyű ember ideális szerelmi partner, gyengéd, alkalmazkodó. Legjobban a vízöntő illik hozzá. Tudnivaló, hogy Erika aszcendense vízöntő, s hogy idővel az aszcendens válik döntővé. Mindez annyira idilli képet fest, hogy meg sem merem kérdezni, vajon mi lehet a Kiskabos aszcendense... -Pg- Urbán Erika Kabos László I Oszter Sándor szerint a könnyű műfaj a legnehezebb „Én nem jó akarok lenni, hanem egy jó társulatban jó” A végtelen alföldi rónaság forróságtól vibráló lusta csöndjét vágtázó lovak dobogása veri fel. Egy egész ország szimpátiáját élvező betyár igazságot oszt. A beszélgetőpartnerem Oszter Sándor, a „betyár”. - Miért zavarna az, hogy sokaknak Rúzsa Sándor jut eszükbe, ha meglátnak? - kérdez vissza nevetve. - Húsz év alatt Magyarországon volt néhány sorozat, ez azonban valahogy megragadt az emberekben. S ez is jelent valamit. - Nem emlékszem pontosan, hogy a sorozat mikor készült... - 1970-ben. - De azóta megjelenése, külleme is sokat változott. A koromfekete, bajuszos betyárból dereshajú, nagyvilági úr lett... - Ha így látja! - mosolyog. - De ma is a legszebben beszélő színészeink közé tartozik... - A színésznek a munkaeszközeit: a nyelvezetét, a kiejtését, a fizimiskáját, palléroznia kell. Laurence Olivier, amikor 60 évesen eljátszotta Otellót, előtte egy body building-iskolába járt, mivel a darabban jórészt félmeztelenül kellett szerepelnie. Tenor alaphangját pedig a logopédus egy oktávval mélyebbre „szabályozta”. Természetesen ezekre a truvájokra csak a legkivételesebb mesterek képesek. Ám ez a mércéje a színművészetnek. - Kiket tart a színészvilág legnagyobbjainak? - A színész teljesítményét behatárolja karaktere, habitusa. Kabos Gyula világszínvonalú komédiás volt, de elképzelhetetlen, hogy mondjuk Hamletet vagy Cyranót alakítson. Sokféle jó színész van, tehát egyik ebben, a másik pedig abban a műfajban óriási. Mivel Olivértől számos remekbe szakadott alakítást láttam, én őt tartom a XX. század legnagyobb színészének. De említhetném Jean Gabint, Marion Brandót is, a magyarok közül pedig a legendás Soós Imrét. - A közelmúltban melyik szerepe jelentett igazi kihívást? - Minden szerep kihívás, legyen az egy vaskos, több száz oldalas szerep, vagy akár csak néhány mondatos. - Én olyan szerepre gondoltam, amely közel állt önhöz, mint színészhez és mint emberhez. - Nem mindig az az örömszerep, amely sikeres darabba van ágyazva. Többen állítják, hogy szeretnének Csehovot játszani, ám egy könnyed „habos” darab nem igényel akkora befektetést. Szerintem azonban a könynyű műfaj a legnehezebb. Hat évig játszottam zsúfolt házzal a Nemzeti Színházban Molnár Ferenc Olympiáját és parádés szereposztással a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabot. S erről egy kritika azt írta, hogy „veszélyes siker”. - Ha egyszerre, ám egymást kizárva egy könnyed vígjáték és egy súlyos dráma főszerepét ajánlanák föl önnek, melyiket választaná? - Meghatározó lenne a partner és a helyszín. És még valami: ha nyár lenne, a vígjátékot, ha tél, a drámai szerepet választanám. - Ennyire befolyásolják az évszakok? - Igen. - A színház vagy a film az ön világa? - Manapság ezt Magyarországon nem a színész dönti el, hanem eldöntik róla. Akinek nincs hangja, otthonosabban mozog, filmen, a színházban ugyanis megbukna. Természetesen ettől még remek színész lehet. - A szinkronizálás... - Speciálisan kelet-európai műfaj. El tudja képzelni, hogy mondjuk Kozák Andrást Marcello Mastroianni szinkronizálja? - Ettől függetlenül úgy érzem, Magyarország igen profi ebben... - így igaz. Ez egy szimultán műfaj nálunk: a színész rádiózzon, tévézzen, filmezzen, szinkronizáljon és pódiumot csináljon. Én már azt várom, mikor mondják, hogy bábozzon is. - Mint színész, elégedett a „sorsával"? - Az egyik pillanatban jó a közérzetem, a másikban viszont nem. Soha nem voltam panaszkodó, de elégedett alkat sem. - Hol kezdte a pályafutását? - A főiskola után a Vígszínházhoz szerződtem. Páger Antal mondta, hogy szerencsés, ha az ember fiatalon a nagyok között van, mert beleivódik egy szinttudat. Könnyű ugyanis a csepűrágók között első lenni. Én nem jó akarok lenni, hanem egy jó társulatban jó. - Beszélgetésünk során többször elhangzott, hogy szereti a szabadságot. Ennek tudatában milyen életet szeretett volna? Szerettem volna játszani mondjuk Londonban, és egy kis házat Capriban a sziklák tetején, vagy Provence-ban és a Balatonon is. Ekkor az embert „csupán” repülőgépnyi utak választják el azoktól, akiket szeret. És azokhoz mindig meg tud érkezni... HT Press . * . 9. OLDAL MŰVÉSZET, ÉLET, ÉLETMŰVÉSZET... A műalkotásoknak is megvan a maga sorsa. Különösen a köztéri szobroknak, monumentumoknak. Főként akkor „fordulatos” ez a sors, ha a mű szorosan kötődik egy eszméhez, ideológiához. Tanúi lehetünk a felszabadulási emlékművek, Lenin-, Marx-szobrok „alkonyának”. Sajnos, ezek jelentéstartalma nem konvertálható át az új korszakban. Még akkor sem, ha akadnak kivételek. A mi fehérvári pálmaágas nőnk is valószínű átvészeli a nehéz időket, ahogy budapesti társnője. A változások mögött akár művészi tragédiák is húzódhatnak. Mert az alkotó - lehet kiváló, tehetséges valaki - mégis magyarázkodásra kényszerül a fordulat után. A Lenin-szobrok műiparosai, a munkásői emlékplakettek szériagyártói bizonyára nem büszkélkednek a nevükkel szignált remekművekkel. Amelyeket most kosárszám árulnak a bolhapiacon. Művészettörténész ismerősöm szerint nincs ebben semmi különös. A szobrászat nemcsak művészet, szakma is. (Amit minden időben szépen megfizettek...) Valóban, ha csak szakmai kérdésnek tekintjük ezt a bűnbeesést - amelyre van, lehet bocsánat, de nem azonnal! - akkor nyugodtan adhatjuk áldásunkat arra, hogy az 1988-as munkásőr emlékplakett készítője - esetleg - az idén már 56-os emlékművet farag. Lehet, hogy szakmailag megfelelő lesz a munkája, de etikailag tökéletesen hiteltelen. * * * Annál is inkább érdemes eltűnődni ezen a dilemmán, mert vannak/voltak művészek, akik nem szálltak be a hatalom kínálta műipari bizniszbe, nem terveztek úttörőoklevelet, szocialista emlékérmet, az ideológiai giccsipar soksok szemetét. Még áttételesen sem viszonyultak a kínálkozó lehetőségekhez. Ezért aztán a margón, a periférián vegetáltak. Folyamatos konfliktusban az álladalmi cenzorhivatalokkal, ideológiai műitészekkel. Ahogy ezt megélte Erdély Miklós, akinek hamarosan életműkiállítása nyílik a Csók István Teremben. Szent ember volt több generáció számára: a Mester. Talán először 1984-ben kaphatott nyilvánosságot a Jóvilág című bölcsész antológiában ez az akkor már közismert megtisztelő cím. Elszórtan jelent meg néhány publikációja idehaza, holott elképesztően sokoldalú tehetsége még ellenfelei előtt is nyilvánvalónak tetszett. Szakmája szerint építész, költő, a hazai avantgárd erjesztője és művelője, esztéta, filmes, festő, grafikus. Hirtelen talán elég ennyi. Collapszus orv. című kötete Párizsban nyert kiadást, a Magyar Műhely könyveinek sorozatában, 1974-ben. Szamizdatnak számított, holott éppenséggel „tiszta művészet” volt a tilalmas könyv lapjain. Kiállításait, akcióit rendszerint betiltották. A „szocialista” művelődéspolitika számára egyszerűen nem létezett. Persze, könnyű volt neki mondhatják a szkeptikusok, hiszen az 56-os forradalom idején sikerült gyanús „elemmé” válni. Első akciója happeningje, mint ezt egy interjúban elmesélte 56-ban zajlott le, amikor Budapesten őrizetlenül hagyott dobozokba tették adományaikat az emberek. Itt az őrizetlenen van a hangsúly! Ugyancsak ő említette, hogy ötletét az ihlette, hogy valaki belelőtt egy cipősbolt kirakatába és tíz forintot rakott a sérült cipő sarka alá. És csodálatos módon, ez a pénz nem tűnt el. A forradalom magasrendű erkölcsi tisztaságát szimbolizálta ez a jelenet. Hát innen Erdély Miklós tragikus vétke, a megbocsáthatatlan. És egyáltalán nem volt könnyű neki. Művei elkallódtak, megsemmisültek, akcióiról leírások, néhány fotó maradt. A befejezetlenség teljessége mégis az, amit ránk hagyott. Művészeti írásai már megjelentek, s a kiállítás megnyitójára a Magyar Műhely szerkesztői ígérik „szöveggyűjteményét” is. A Mester immár nemcsak példájával tanít. Az életmű végre hozzáférhető gazdagságával, és nyitottságával. * * * egy életút gyöngyszemei:... III./III.-as ügyosztály, politikai ügyész, okleveles gombaszakértő, közismert nyugdíjas... * * * Ember és szerep... Örök nagy téma. Miképpen felelnek meg egymásnak. Ma roppant érdekes és időszerű feladvány. Amikor sajátos szerepcserék zajlottak le a társadalomban. Volt politikai fogoly - egykori megfigyelt, kitörölhetetlen priuszos, 56-os elítélt -, hirtelen ugyanabban a környezetben a Nemzetbiztonsági Hivatal polgári alkalmazottjává válik. Szerepcsere ez a javából. Persze, a fanyalgók rögvest hallatják hangjukat... Fura kis mosoly közepette teszik a megjegyzéseket. Nem mondom ki - csak végigfut bennem Én addig érzem biztonságban magam, amíg ilyen emberek őrzik a közrendet. És nem érdekel, ki és hogyan hangoztatja fenntartásait... A meg nem felelés drámáit is naponta látjuk, megfigyelhetjük. Az újsütetű politikusgárda tagjai közül sokan csalódtak, nem ezt várták és lelépnek a színről. Csak tiszteletet érdemelnek, mert időben képesek visszavonulni. S lévén szakmájuk, képzettségük, bizonyára nem maradnak állás nélkül. Külön fejezetet alkotnak a csendes (és értelmiségi) forradalom író s költő személyiségei. Vannak, akik még emlékezhetnek Kornis Mihály kétségbeesett felszólítására: írók, üljetek vissza íróasztalaitok mellé! Ahogy a helyzetet ismerem, a visszahívó szózatnak nem volt sok foganatja. Egy kivételről azonban tudok: Lezsák Sándor lemondott az MDF elnöki tisztéről, és létrehozta a Lakitelek Alapítványt. Tételesen felsorolni is sok lenne, hogy mennyi jó kezdeményezést támogatnak az alapítványból. A helyi újságoktól kezdve a határon túli magyarság gazdasági vállalkozásait. Pályázatot hirdettek a paraszti önéletírás krónikásainak, „1956 a tankönyvekben” címmel pedig szakmunkástanulók írhatják meg, miként változott 56 képe az iskolában... És ez bennük milyen nyomokat hagyott. Az emigráns magyarok sorsáról gyűjtenek beszámolókat. És végül, de nem utolsósorban elindították az Antológia Kiadót. Első két kötetük már meg is jelent. A Lakitelek 1987 a lakiteleki találkozón elhangzott és hitelesített felszólalásokat tartalmazza, Hazafelé címmel pedig Tollas Tibor válogatott verseit jelentették meg. Azt hiszem, Lezsák Sándor jó időben és jól vonult vissza az első vonalból. Olyan cselekvési teret talált magának, amely kielégíti változtatni vágyó nyugtalan természetét, s talán még arra is jut ideje, hogy ismét odaüljön íróasztalához. És verseket, drámákat írjon... Ahogy a margitszigeti hajlékban beszélgettünk, nyugodtnak, mégis energikusnak, célratörőnek láttam. Az volt a benyomásom: ember és szerep egymásra talált. * * * A panellakó ember szerepe is egy szerep. Kényszerűen vállalt, de sokak szemében végleges. Emlékszem, amikor kampány indult az újságokban - még a rendszerváltás előtt -, hogy a panelházak lakhatatlanok. Embertelenítő hatásúak. Nem kellett sokáig várni: megjelent a pártdirektíva, a panelellenes hadjáratot le kell állítani a sajtóban. A „hadjárat” leállt, azonban rossz közérzetünk nem változott. Ki-ki menekül, ahogy tud. A toronyházak tövében egyre-másra nyílnak az „oázisok”, vagyis a kocsmák, büfék, mindenféle italmérések, eladóhelyek. A panelszereplők egyik legmeghittebb „fellépése” az, ha belép egy ilyen - rendszerint zsúfolt - helyiségbe. Ahol már ismerősök üdvözlik, a csapos kérés nélkül elé teszi a „szokásost”. Ebből is látszik, ebben a körben megbecsült ember. Ivócimbora, aki tudja a kötelességét, és ha meghívják, visszahív. Őszintén szólva, nem tudom elítélni ezeket a zsibogókat, topogó-kat; egyelőre még a civil élet legjobban működő agórái. A „köztudás” valahol ezeken a helyeken alakul, s hányan itt szerzik be elemi információikat. Életről, politikáról. S itt szövődnek a megélhetés furfangos kapcsolatai, pénz nélküli csereberéi, folyik a bor, a sör... és az „oktatás”. Mit,, hol, hogyan? S persze, mindig van, aki megfizeti a tanulópénzt. Hiába, ingyen nem adnak semmit. Péntek Imre