Fejér Megyei Hírlap, 2006. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-22 / 144. szám

A FEJÉR MEGYEI HÍRLAP TUDÓSÍTÁSAI A MEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL • 2006. JÚNIUS 22 Székesfehérvár (sis)­Tegnap tartotta soros ülését a város önkor­mányzatának a sport­­bizottsága. Elsőként az önkormány­zati ülés elé kerülő napi­rendeken estek túl. Az egyik a költségvetés rende­letmódosítása volt, mely jóváhagyta az UEFA-pá­­lyázatra a Sóstói stadion tervezési költség módosí­tását, illetve egy másik na­pirendi pont során kijelen­tették: nem szabad terhelni új programokkal a sta­diont. Elfogadták az ön­­kormányzat második fél­évének munkatervét. Kü­lön pontokban tárgyalták a Váci és az Árpád szakisko­la területén lévő ingatlan, illetve pálya hasznosításá­nak kérdését. Mindkét esetben támogatták a terü­let sportcélra (is) történő hasznosítását, a pálya épí­tését. A sportcélú megálla­podás szerződésére vonat­kozó javaslatot elnapolták. Hosszú időt vett igénybe a fedett uszoda tanmedence használati ideje elosztásá­nak a kérdése, ezt és min­den más uszodai témát az érintettekkel, és az uszoda vezetésével együtt nézi át később a bizottság. A sportegyesületek támoga­tása során a pénzbe nem kerülő kéréseket (verseny­­rendezés, pályahasználat) jóváhagyták. Az iskolák eredményességi támogatá­sára javaslatot dolgoznak ki a pénz későbbi elosztá­sát illetően. Az atlétika sta­dion elkészül, az önkor­mányzat készfizetői kezes­séget vállal. Sportbizottsági ülésÁllandók, változók Albacomp: új szervezeti rend, a jövő alakuló csapata SILYE SÁNDOR Székesfehérvár Az Al­bacomp kosárlabdacsa­­patának közelmúltja és jövője volt a témája a tegnapi sajtótájékozta­tónak. Ezen összefoglal­ták a maguk mögött ha­gyott szezont, és szó esett az jövőről is. A tájékoztatón Nagy Gá­bor, az Alba Regia SC elnöke, és Halm Rolland, az Alba­comp kosárlabda-szakosztály szakmai igazgatója, a kft. ügyvezetője fogadta a megje­lenteket. Utóbbit új beosztá­sában ismerhettük meg, mert az elmúlt két évben marke­tingmenedzserként tevékeny­kedett. Először Nagy Gábor foglalta össze a nemrég véget ért szezont. Az elnök szerint ilyen évük még nem volt, ami­kor ennyire kiszámíthatatlan A felkészülés csak augusztusban, de a jövő már most elkezdődött a kosárlabdázóknál volt a szereplésük, és egy év­ben még sohasem jártak meg ilyen mélységeket és magas­ságokat, mint 2005/2006-ban, mert a 13. helytől a másodikig nagy út vezetett. Az ezütérem szépen csillog, bár egy kis ke­serűség maradt bennük. An­nak ellenére, hogy a Paks jobb volt náluk, túl simán nyerte a döntőt. Fodor Péternek kulcs­szerepe volt a sikerben, s ha a végén nem fogy el a szufla, Sopronban alapszakasz elsők is lehettek volna. Halm Rol­land szerint a nagy hátrány ledolgozása fizikailag és szel­lemileg sokat kivert a játéko­sokból, elfáradtak. A megha­tározó magyarok jó teljesít­ménye döntő volt. Az elnök elmondta, nyártól új modell alapján dolgoznak. Előterjesztésére az elnökség elfogadta, hogy Halm legyen a sportigazgató, és a kft. ügy­vezetője. A szakosztályveze­tést négyen jelentik: Mináro­­vits János, Tranker László, Nagy Gábor és Halm Rolland, közösen döntenek a csapatot illető kérdésekben, míg Halm Rolland az operatív, minden­napi munka felelőse. A sportigazgató ismertette, a jövő évi csapatból Bencze Zoltán két, Horváth Ákos, Kámán Tamás, Góbi Henrik Vincz Antal egy-egy évre írt alá, a fiatalok közül felhozzák a nagyok közé a válogatott Szabó Tibort, Hanga Ádámot, Supola Zoltánt. Úgy hírlik, Bódi Nyíregyházára távozik, míg Soóst a Kecskemét köl­csönzi. Ami a külföldieket il­leti, biztos, hogy elkötelezte magát hozzájuk a litván válo­gatott irányító, az olimpiai bronzérmes Kestutis Marciu­­lionis, aki a Kaposvár együt­tesében 17 szerzett, 21 IBM- pontos átlagot mondhat ma­gának, és kiosztott meccsen­ként 5 asszisztot is. A vezetők véleménye szerint ő lehet az évek óta hiányzó egyéniség az együttesben. Dávid Kornél a hónap végén tér haza Spa­nyolországból, vele is tár­gyalni fognak. Két külföldi já­tékos hiányzik még, nem ve­tették el Spivey és Flowers esetleges szerződtetését, de keresik a megfelelő embere­ket, dönteni ráérnek augusz­tusban. Kialakult a szakmai stáb, Fodor Péter lesz a veze­tőedző, segítője pedig Tóth Attila. P. Nagy Ákos, az után­pótlás szakágvezetője, a Dá­vid Kornél Kosársuli „igazga­tója”, az U20-as csapat szak­vezetője, és,a Fehérvár-Kodo­­lányi KC vezetőedzője a Szeged A csoportos női csa­patához szerződött, így utódja a fiatal, ambiciózus szakem­ber, Matus Gábor lett. A bajnokság október 7-én kezdődik, de előtte a váloga­tottakban 3 felnőtt és 3 junior játékosuk vesz részt a nemzeti csapat előtt álló feladatok megoldásában. A Magyaror­­szág-Belgium felnőtt Euró­­pa-bajnoki mérkőzésnek Szé­kesfehérvár lesz a helyszíne szeptember 16-án. Halm Rol­land szerint öröm számukra, hogy 6 ember képviseli a klu­bot a legjobbak között, ugyan­akkor a felkészülésben ez hát­rányt jelent. A nemzetközi szereplés bizonytalan, tekin­tettel a szövetségben dúló tisztázatlan állapotokra. A csapat magyar része - élén Kámán Tamással - már megvan Táborban A szinkronkorisok Budapesten készültek Budapest (bb)­­ Az elmúlt héten a Magyar Orszá­gos Korcsolyázó Szövet­ség Nemzetközi Szövet­séggel együtt rendezte a Nemzetközi Regioná­lis Szinkronkorcsolyázó Táborát Budapesten. A magyar közös csapaton kívül cseh, horvát, osztrák versenyzők vettek részt. Ebben az évben ismét sike­rült megnyerni Dohány And­reát, hogy a tábort vezesse. A Svédországban élő szakem­ber a többszörös világbajnok csapat edzőjeként nemzetkö­zileg elismert szaktekintélye a korcsolyasportnak. A tábor programjában napi hat óra jeges edzés, két óra elméleti oktatás és két óra tánc szere­pelt. Dohány Andrea a ver­senyzők mellett az edzőkkel is keményen foglalkozott. A 2008-ban Magyarorszá­gon megrendezésre kerülő vb érdekében megalakult a Ma­gyar Szinkronkorcsolya Vá­logatott. Fő cél, hogy a hazai vb-n jelentősen előrébb tud­jon lépni a válogatott csapat az eddigi 16-17. helynél. A Székesfehérvári Curling Egyletet 11 versenyző képvi­selte: Eigles Enikő, Égi Krisz­tina, Faragó Ágnes, Hegedűs Anita, Hollósi Fruzsina, Ka­szab Éva, Kiss Melinda, Sár­közi Bettina, Siági Nóra, Ti­m­ár Gabriella, Wollein Lilla. A résztvevők rendkívül sokat tanultak a nemzetközi táborban Miami a bajnok Villeneuve zenélget Dallas (mti)­­ A Miami Heat nyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot (NBA), mivel a nagydöntő hatodik mérkőzésén idegen­ben, 95-92-re legyőzte a Dal­las Maverickset. A floridai alakulat története első bajnoki címét szerezte, s először sze­repelt fináléban. A sorozat legjobbja (M­VP) Dwyane Wade volt, aki mér­kőzésenként átlagban 34,6 pontot dobott. Az utolsó talál­kozón 36-ig jutott. A másik oldalon a német Dirk Nowitz­ki játszott a legeredményeseb­ben a hatodik összecsapáson. 29 pontot dobott, s emellett 15 lepattanót szerzett. M­ontreal (mti) - Hazai futa­mát, a vasárnapi montreali Kanadai Nagydíjat felhasz­nálva rockzenészként is be­mutatkozik a nagyközönség­nek Jacques Villeneuve, a Forma-1 1997-es világbajno­ka. A BMW-Sauber pilótája egy egész albumot állított össze az általa írt nótákból, s az egyik számot, az „Elfogad­nád?" címűt külön is kiadják. A dalt tartalmazó lemez hét­főtől ötezer példányban kerül a boltokba, de az internetről is le lehet majd tölteni. Rockot akar játszani a Forma-1 -es pilóta SPORTHÍREK Döntőben a Lovasberény Lovasberény (ob)­­ Az öregfiúk labdarúgó-baj­nokság rájátszásában a ismét kikapott a Biator­­bágy. Ress (5), Gécs (3), Csató (2), Marczinkó, Góhér és Vörös góljai­val 13-0 (4-0)-ra nyert a Lovasberény. Szomba­ton 18 órakor a Sóstón játsszák az Alba Regia- Lovasberény döntőt. Csordás: bravúr a vándorkupán Budapest (ob)­­ Múlt hét szombaton a kis,- és nagykaliberű pisztoly­számokban rendezték a Takács Károly Vándor­kupa utolsó fordulóját a Honvéd lőterén. A Zá­­molyi Lövészklubból hárman indultak az országos eseményen. Papp László a kiskali­berű pisztolyszámban első, a nagykaliberű számban bronzérmes lett. A mindössze 17 éves Csordás Gergely a felnőttek között lett - a második helyezettel azonos köregységgel - harmadik. Farkas Zol­tán is jól szerepelt, a 30 fős mezőnyben a 12. he­lyen végzett. A megyei bajnoksá­got összesítésben fölé­nyesen vezeti a zámolyi csapat, a legutóbbi Alba Regia-kupán is minden számot megnyertek. Elhunyt Bartus László Súlyos veszteség érte Mór és Fejér megye sportéletét. Vasárnap, 57 éves korában váratla­nul elhunyt Bartus László, aki közel négy­­évtizedig a város és a megye asztalitenisz sportjának a meghatáro­zó egyénisége volt. A csupaszív sportember nélkül elképzelhetetle­nek voltak a sportág ren­dezvényei, munkájáért számos kitüntetést ka­pott. Bartus László bú­csúztatása június 23-án, 18 órakor a móri Kálvá­ria temetőben lesz. Hirdetés Official Partner ^QyGeRmpinY 2006 T ■ ■Com1 Tudta, hogy... ...az amerikai Brian Ching az első Hawaiiról származó profi focista? ...Gianluigi Buffon 12 éves koráig középpályás volt? ...Ronaldinho édesapja a Gremio stadionjában volt parkolóőr? A 197 Tudakozó Plusz tudja, és a világbajnoksággal kapcsolatos többi kérdésre is választ ad.

Next