Fejér Megyei Hírlap, 2008. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-31 / 255. szám
14 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Bobory Zoltán Töredékes élet „Míg a halál el nem választ..." A magnószalag már rég lekopott, Bernadin atya hangja s a miénk: „akarom!" Bizony, harminchat év. Korbácsoltak néha az útszéli fák árnyékai, bennünk: „csengő érc és pengő cimbalom" hangja - „semminemű viszontagságban..." No, és mióta ágról ágra szökken-röppen velünk, mellettünk két kis madár: „Apa, hallod Anyát? - Fogadom!" „Anya, emlékszel? - ígérem!" Ha néha leülünk az árokparti fűbe, csőrükbe hoznak friss vizet, s vele: „hol van az még?" És gyönyörű a sok virág. És a kereszt is a kezünkben, tartjuk magasan... „... Megszentelem ezt a keresztet, vigyétek, óvjátok, óvjon titeket." És nem fáj tövis, rozsdás szög, és a félelem nyomunkban hörgő-vonagló sárkány - mert fogjuk egymás kezét „Míg a halál el nem választ..." Hát igen, ez... Igen, fájnak a hajnalok. Minden lépés, óra perc... csupán ezért. Cs. Pataki Ferenc Mindenszentek Lefogják szemhéjad, s az utolsó csókkal a füledbe súgják: Isten veled! Ahonnét elindulták, visszahullsz a porba megtalálva végső nyughelyed. Az anyagból kilépve láthatod, alakod nem több, mint egy ledöntött szobor, s e tetten ért pillanat a fényévek távolából eljöhet érted bármikor. Halott testednek verme mélyén minden néma, sötét és süket. Mond, mi értelme volna, ha nem így tennéd szabaddá lelkedet? Lehetne akár ünnep is, ha tudnád, hogy a megbocsátás lesz a részed, s ha hinnéd e röpke földi pályáncsak állomás a lebomló enyészet. A lelkem átsuhan egy más dimenzióba, és új értelmet nyer a voltam, leszek, vagyok. Uram oldozz majd fel, ha rád találtam, hogy befogadjanak a boldogok! Balajthy Ferenc versei Szeretetté szépült Becsaptak az évek és kifosztottak A csillagok, hiába raboltam, Rejtettem, mint lopott árut a boltban, A mesék is mind hazugok voltak. Cetlikre tépném, hulljanak a sorok, Vergődjenek a kosárban holtan! Nézhetném, ahogy a tűzben ellobban. Sirassa már őket másik rokon! De miről is tehet az árva papír?! Mi bírt kevés dicsőt és ha jött a pírt, Testemből etettem, tintám a vér volt. Lobogómon nincs már csillag, se félhold, Kibékülhetnek az Istenek velem. Szeretetté szépült a bősz szerelem. Epegramma Ne fogjon el a sárga irigység! Ne öntsön el a méreg epe! Ne áltasson az álnok kétség, Jobb és bal combnak van (Közepe!) Hétvége 2008.10.31. – PÉNTEK Körtejóska és a feketeség Zágoni Erzsébet A határainkon túli és inneni írók, költők, irodalomtörténészek, szerkesztők hagyományos októberi fehérvári találkozóján a Kárpátmedence legrégibb írótáboráról, a magyarkanizsairól is szó esett. Tari István mutatta be az írótáborosok antológiáját, amelyet ő válogatott, szerkesztett. Először vállalkoztak arra, hogy a 2003-2007. között náluk időző író-, költővendégek írásait, amelyek főleg a nyelv, az irodalom, a kultúra, a történelem esélyeit latolgatják, kötetbe foglalják. Az 500 oldalas vaskos, kemény könyv izgalmas, súlyos kérdéseket feszeget, lelkiismeret-furdalásokat is gerjeszt, az értelmiség felelősségét, pontosabban felelőtlenségét, cinkos némaságát is ostorozza néhány szerző. Például Szakolczay Lajos Az írástudók rothadásában. Sava Babic az emberhez méltó létezés feltételének nem csak az anyagi jólétet tartja. A szellemi, a lelki dimenziók is fontosak, hangsúlyozza azzal kapcsolatban, hogy Európát főleg a gazdasági viszonyok tartják egyben, miközben a jól megalapozott közösséghez mélyebb összetartozás is szükségeltetik. Nem csak az azonosságok, a különbözőségek is fontosak, a nyelvi, a kulturális másságok, az eltérő hagyományok adják meg az élet ízét, színét, illatát, mert az ember több mint termelő és fogyasztó lény. Benedikty Tamás jó adag iróniávalfordul a hunok, a csodaszarvasfik, az eltévedtelkésett suméravar magyarokhoz eme kérdésével: „Bizáncot válasszuk vagy Rómát? Egy újabb kondásdiktatúrát, vagy inkább a multinácik szatócs rabszolga- Kánaánját?” A „művelt” Nyugat gondoskodott arról, hogy Halmozottan Hátrányos Helyzetűek legyünk. (Amire persze mi is rátettünk jónéhány lapáttal, a politikusok meg mindent elrontottak- tűrtük, hagytuk!-, s most megint kapunk a fejünkre akkorát, hogy attól koldulunk, teszem hozzá a három H-hoz.) Benedikty másik írása jóstehetségét igazolja: „Miközben ezeket a sorokat írom, a világ tőzsdéi botladoznak, omladoznak, és bármelyik pillanatban maguk alá temethetik a fejlett és a fejletlen gazdaságokat. Most majd bevált szokásukhoz híven megint besöprik a kisemberek megtakarításait, csipetnyi szünet után újrakezdődik a hazudozás a globalista mennyország kulcsáról, az úgynevezett „fenntartható fejlődésről”... A homo balcanicusról Domonkos László Magányos vándor a szív című esszéjében olvastam. Állítja, hogy balkanizáltságunk, elbalkanizálódásunk lehangoló folyamatának tudomásulvétele kényszerű, kínos kötelességünk. „Egyik lábunk bokáig jól belesüppedve a Balkánon van, sűrű, ragacsos, marasztaló masszában.” (Ne minősítsük, sár-e vagy valami más.) Vajda Gábor is azt írja, egyik lábunk Európában, a másik a Balkánon. Kérdésére nem könnyű a válasz: vajon közlekedhetünk-e az európai utakon a többiekkel, hiszen batyunk a régi, alig használható kacatokkal teli. (Én szellemi batyuinkkal kapcsolatban is gyakran érzem ezt.) Még nehezebb a helyzete a balkanizálódott vajdasági magyarnak. Kiszolgáltatottságuk érzékenységet, nagyfokú alkalmazkodási készséget, szolgalelkűséget fejlesztett ki bennük. „A mi szívünk hol gyorsabban, hol lassabban dobog a kelleténél. Kiegyensúlyozatlanok, sokszor akaratlanul is felelőtlenek vagyunk... Fojtott indulatainkat az a fölismerés hevíti, hogy kora gyermekkorunktól becsaptak, félrevezettek bennünket” - fogalmazza meg Vajda a közép-kelet-európai létezés egyik „közös nevezőjét”. Ugyanakkor szigorúan jegyzi meg: nem engedhetjük meg magunknak, hogy vesztesként viselkedjünk, és sérelmeinkkel mentegessük tehetetlenségünket. Több magyarországi író, költő is szerepel a kötetben, például Kalász Márton, Sarusi Mihály, Buda Ferenc, Döbrentei Kornél, Bobory Zoltán. Serfőző Simon Mégis című négysorosát ajándékként átnyújtom olvasóinknak a kiemelésben. A másik Serfőzővers, a Szedelődzködik szomorú, balladás, a meg- és kiüresedő falvakról szól, ahova a „harangszó is a szomszédból jön”. A nép szedelőzködik a „városi dobozolt életbe”, elcsapja múltját, mint a barmot, otthagyja temetőjét, és „elszáll az életkedv, mint a madár.” Egy másik versajándékot is átnyújtok, költője Gulyás József: „Végre kimondhatod, / váratott soká, / van honnan szökni, / de nincs hová.” De hogy valami vidámat is írjak, egy fiatal szerzőre, Sándor Zoltánra hívom fel a figyelmet, és az ő körtejóskájára, aki a faluszéli kocsmában ilyen mondatokat szokott kanyarintani ott tanyázó cimboráinak. Kifürkészhetetlenek az Isten útjai, mint a százhúsz kilós tótasszonyok csiricsáré motívumokkal stikkelt kreppszoknyáik alatt a bugyi... „Szó csak a szabadság. / Senki ne keresse. / Mendemonda csupán. / Mégis hiszek benne." Őszi hangulat a vízparton. Lapunk irodalmi rovata, a Provincia illusztrációit ezúttal egyik kollégánk frissen készült fényképei közül válogattuk Fotó: Nagy Norbert Mentőövet dobtak az irodalmi lapnak Sajtos Lajos Fejér és Somogy mindig is nagy figyelemmel kísérte egymás irodalmi értékeit. Ezen értékek mentésére, a hagyományok ápolására alakult a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság anno 1904-ben, azaz 104 esztendővel ezelőtt. Első hivatalos neve Somogy vármegyei Berzsenyi Irodalmi Társaság volt. Legújabb korszaka 1985-ben kezdődött a Magyar Írószövetség kezdeményezésére, működését immáron a Kárpát-medence magyar nyelvterületére kiterjesztve. Ez az egyáltalán nem provinciális szervezet az elmúlt években már-már a megszűnés határáig sodródott, amikor műhelye, íróinak fóruma, a 36. évfolyamában járó Somogy című folyóirat - más értékes laptársai mellett - nem kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól a megjelentetésre támogatást. A közelmúltban azonban kedvező változás állott be a Somogy életében. Tisztújítás volt a társaságban. Az elnökség döntése alapján örökös elnöke Takáts Gyula, ügyvezető alelnöke pedig Ujkéri Csaba lett. A további tisztségviselők közt ott van a fehérvári származású Király Zoltán, mint kulturális alelnök. A választmányba pedig bekerült a Szabadhidvégről elszármazott Szigeti Lajos is. Nos, az új összetételű vezetés teszi a dolgát: működésükhöz mintegy mentőövként Kaposvár önkormányzatától 5,4 millió forint támogatást kapott a szervezet. A folytonosság folytatásaként megjelent a Somogy legújabb száma. Arról a folyóiratról van szó, amely számos Fejér megyei szerzőnek is fóruma lehetett Szita Ferenc (1970-1973), Várkonyi Imre (1973—1980), Laczkó András (1980-1994), Tüskés Tibor (1994-2001) és Varga István (2001-2008) főszerkesztése idején. Így van ez a legújabb (szeptemberi) lapszámmal is, amely főként Sánta Ferencnek állít emléket, s melyet főszerkesztőként Kása Csaba jegyez (a tisztség betöltésére a társaság pályázatot írt ki). Olvashatók benne Szigeti Lajos versei is, köztük a Csendélet galéria című költemény. A Sukorón élő és alkotó Kósa Dániel grafikai sorozata jól illusztrálja a lapot, a tovább élő Somogy irodalmi, művészeti és kulturális folyóiratot.