Fejlesztő Pedagógia, 2012 (23. évfolyam, 1-6. szám)
2012 / 1-2. szám
Fejlesztő Pedagógia 2012/1-2. szám hanem filozófiai értelemben, annak az állandóan jelen lévő, nem változó valóságnak a megjelölésére, amely az időn keresztül fejeződik ki, és amely azt hangsúlyozza (Eliade, 1996). A rituális és a társadalmi életnek fontos részei az ausztrál őslakosok életében a kultikus szertartások. E szertartások alatt a törzs hőseinek tetteit megelevenítik, és közben eljátsszák a mítoszt. A rítus előkészítése során, akárcsak az előadás alatt, énekelnek. Ezek az énekek a mítoszok költői változatai. Amikor egy ilyen rítusnak vége van, az öregek elmagyarázzák a jelentését, valamint a díszítmények és a szimbólumok értelmét az újonnan beavatottaknak. A hagyománytisztelet és az önmegvalósítás harmóniája kifejeződik művészetükben is. Az őslakók művészeti formái változatosak: fa- és kagylóvéset, faragott és festett faszobrok, összetett szertartási tárgyak készítése és díszítése, sziklafestmények, kéregfestmények, emberi test festése, a mitológia rituális újraeljátszása, balettszerű és imitatív tánc, amely általában énekkíséretre vagy ütemesen kivert ritmusra történik, valamint a költői képzelőerő és a ritmus felhasználása énekek komponálására (Elkin, 1986). A tibetiek holisztikus szemlélete A következőkben szeretnénk bemutatni az ősi tibetiek világát, gondolkodását. A tibeti vallás figyelemre méltó szintézis, összeolvadások és szinkretizmus hosszú folyamatának eredménye. Tibet vallástörténetét az őshonos vallás, a bon és az indiai buddhizmus összeütközéseként értelmezték, ez utóbbi pedig a lámaizmus formájában győzedelmeskedett. A bon és a buddhizmus elterjedését megelőző vallást „az emberek vallásának” nevezték, melynek sajátos vonásai azért fellelhetőek a lámaikus vagy a bon köntöse alatt (Laird, 2007). Több mint 2500 évvel ezelőtt Sákjamuni buddha sokévi intenzív lelkigyakorlat eredményeként elérte a megvilágosodást, s útnak indította az egyik nagy világvallás fejlődését, a buddhizmust. A tibetiek szellemi irányítója a mindenkori dalai láma. A dalai mongol nyelven „tengert” jelent, a láma pedig tibetiül „spirituális tanítót” - a dalai láma legpontosabb fordítása talán a „bölcsesség tengere”. A tibeti buddhista kultúrának fontos tanítása a reinkarnáció, a lélekvándorlás. Ez által hangsúlyossá lesz a buddhizmus egyik fő gondolata: az együttérzés (más lények iránt is) s a bölcsesség fontossága. A tibeti buddhizmus kultúrája nagyon sokrétű, beletartozik pl. a gyógyászat, asztrológia, csillagászat, kozmogónia, építészet, oktatás, nevelés stb. A tibetiek művészetében, pl. az építészetükben is megfigyelhető a nyitottság a szent valóság felé. A tibeti szent építészet a tájban elszórt sztrapától kezdve egészen a hegyek oldalába felkapaszkodó templomig és kolostoregyüttesekig az ország népének spiritualitását fejezi ki és azt jelzi, milyen mélységesen megértették természeti környezetüket. (A sztrúpák Buddha testének, beszédének és elméjének építészeti ábrázolásai, s minden egyes részletük rengeteg, sokrétegű szimbolizmust hordoz (Färber, 2000). A tibeti buddhizmus filozófiája nagyon elgondolkodtató. A megvilágosodás a cél, mely az összes érző lény javára történik. Az egyén fejlődése tehát a közösség érdekeit is szolgálja. A következőkben az ősmagyarok életét vizsgáljuk meg. Az ősmagyarok holisztikus szemlélete A magyarság, amikor a Kárpát-medence területére érkezett, a nagyállattartók kultúrájának jegyeit mutatta. Őseink vallását ma természetvallásnak neveznénk, vagyis a természet megfigyelésén, ismeretén alapult, tehát Magyar Adorján őstörténet-kutató szerint az „abszolút igazságokon” (Magyar 1995. 17.o.). Deér József (1993) - ősmagyar kutató - szerint a magyarság oly kultúrkörből szakadt Európába, melynek népei meglehetősen magasrendű istenélménnyel rendelkeztek. A fő vallási forma a honfoglaló magyaroknál a sámánizmus. A sámánok egy csoportjának táltos volt a neve. A pogány magyarok hitvilágában és mindennapi életében fontos szerepe volt a táltosnak. A táltos különleges képességekkel megáldott ember, legfontosabb tulajdonsága talán mégis az, hogy a jövőbe lát. Születéskor már ott a jel, mely mutatja, hogy az újszülött táltosszerepre szánt. E jel pedig a fogyatékosság jele, hisz fölös számú csontja, illetve foga van (Kálmán és Könczei, 2002). Az ősmagyar hit szerint egymás felett elhelyezkedő világok vannak, amelyeket a világfa köt össze. Ennek földi mása a sámánfa, amely által a sámán révült állapotban feljut a felső világba azért, hogy a szellemekkel érintkezzen. A világfa, a magyar népi hiedelmek tetetetlen fája, mintegy egységbe foglalja az élő és a holt természetről kialakult elképzeléseket (Bartha, 1988). Eliade (1996) szerint a három kozmikus sík - a föld, az ég és az alvilág - összekapcsolása jelzi a kozmikus gondolkodást, vallást. Az ősvallás és annak gyakorlata egészen áthatotta a közéletet és a családot. A honfoglaló ősök cselekedeteikhez mindig kérték az isteni útmutatást. Díszítőelemként használt állati (pl. szarvas, ló, sólyom, turul stb.) és növényi (pl. tulipán, liliom, fa stb.) ornamentikánkban mítoszaink, hitvilágunk tükröződött (Hoppál és mtsai, 1995). A vizsgált humán kultúrák bemutatását, „megidézését” Dr. Lakatos Zoltán magyar őstörténet-kutatónak a múltban rejlő értékekről megfogalmazott gondolatával zárnánk: „A múlt kiapadhatatlan kútja jelenthet