Felvidéki Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)
1881-09-17 / 75. szám
III. évfolyam. Kassa, szombat, 1881. szeptember 17. 75. szám. MEGJELEN __ __ W mJm ««iew M JpL műm mm VTW SZERKESZTŐSÉG SZERDÁN la ■ [UNK] P lí I lila l/ I 1# 0 KI fi mi 1# KIADÓHIVATAL PP 1 If I II /ll lI ” ELŐFIZETÉSI DU: 1 JJ| j|| i Jg Jf J^jj A JL ILIT Éml sttaJ V g ■ S JL ft HIRDETÉSEK Egész évre G fit ^ Icfíjutányosabb ár 1 fél évre 3 mellett vétetnek fel a Negyedévív 1 „fokr Pannónia könyvnyomda- részvénytára?1 8 számára 8 kr SZERKESZTI: DR. HOHENAUER IGNÁCZ. 8“■*-----------------------1 Felhívás előfizetésre, a FELVIDÉKI KÖZLÖN ezimű társadalmi, közgazdasági és mulattató tartalma hetenkint Kétszer megjelenő lapra Előfizetési ár Negyed évre írt 50 kr Előfizethetni Kassán a „Felvidéki közlöny“ kiadó hivatalában, főutcza 54. sz. I. emelet. Vidékiek legalkalmasabban postautalvány használatával. Újonnan belépő előfizetők tetszés szerint megkaphatják ingyen az eddig melléklet gyanánt megjelent regények valamelyikét. Megjelentek eddig: „A nők gyilkosa“ „Akit az Isten is megvetett“ „Csalódások“ és „Dráma a gályarabok közt“ ; jelenleg folyamatban van egy francziából fordított regény ciklus, az Árnyképek.“ Lejárván a negyed év, kérjük tisztelt olvasóinkat az előfizetést ideje korán megújítani, nehogy a lap szétküldésében akadályok támadjanak. A kiadó hivatal, Kassa, Főutcza 54. sz. I. emelet Az abauj-tornai tanítótestület évi közgyűlése. A népnevelésügy szerény napszámosai ez évben ismét összegyűltek városunkban, hogy testületi érdekeiket megbeszéljék, s önképzésöket előmozdítsák. A közgyűlés szept. 14. és 15 én tartatott, mintegy 120 egyesületi tag, s számos tanügy barát jelenlétében. Az első napon a községi iskola épületében gyűltek össze a tagok tanácskozásra, hol először az egyesület házi ügyei intéztettek el, ezek után pedig egy valóban üdvös és nagy horderejű kezdeményezést tett a közgyűlés. Nevezetesen elhatározta, hogy a két megyebeli tanítók özvegyei és árvái, valamint a munkára képtelenné vált tanítók segélyezhetése végett segélyező egyesületet alapít. A választmány ezen segélyező egyesületnek alapszabályait is kidolgozta, s mint javaslatot a közgyűlés elé terjesztette. Az eszme annyira tetszett a tagoknak, hogy en bloc hajlandók voltak elfogadni, mígnem egy tag megkezdvén a hozzászólást, a részletes tárgyalás rostáján ment keresztül a javaslat, s végül csekély módosítással elfogadtatott. A tárgyalásban leginkább Verédy, Szegfi Mór, Tobak, Rottenburg, Horváth vettek részt. A szervezet hagy ugyan fenn kívánni valókat, de azon javítani — a szükséghez képest — későbben is bármikor lehet. A fő dolog az, hogy a tanítói testület, hozzá méltóan az önsegély útjára lépett.Ez nagy mértékben fogja emelni a testület tekintélyét a közönség előtt is, de egyszersmind emeli a tagok önérzetét, s az összetartást szilárdítja. Ha a segélyző egyesület nemcsak szóval, hanem tettleg is pártoltatik a tagok által, tömegesen jelentkezvén annak tagjaiul, idővel igen áldásos lehet annak hatása, s az abauj-tornai tanítótestület tagjai büszkén alkalmazhatják magukra a német költő e szavait: Az a derék ember, aki rajtam segített — magam valék Ezen első napi ülésnek egy másik fontos határozata ez volt, hogy a „Felvidéki Tanügy “ cz. szaklap kiadását a jövő tanévre az egyesület magára vállalta, s az eddigi szerkesztőt újból felkérte annak szerkesztésére. A gyűlés második napján a megyeház nagy termében folyt tovább a tanácskozás. E napon már főképpen az önképzés előmozdítását czélzó értekezések és intézkedések kerültek napirendre. Az elnöki megnyitó beszéd után a megye részéről Komáromy László alispán, Kassa város nevében pedig Szerényi Ede városi főjegyző üdvözölték a testületet. Értekezést olvasott Kósa Sámuel tanító a természetrajz tanításáról, Seemann Gábor a reáljegyek alkalmazásáról, Szikay Béla tanár pe Vékony pénzű gyerek valók mindig, s igy persze az ilyen marakodásoknál csaknem minden alkalommal én húztam a legrövidebbet, mert csak az nem ütlegelt meg, ki már épenségesen nem akart, miglen egyszer Kristóf vétót kiáltott. Megszánta a jó fiú helyzetemet, s védő szárnyai alá vett. Ha kellett végig döngette az egész klassist midig a természettanból tartott érdekes és tanulságos kísérleti előadást. Napirendre volt tűzve a „népnevelési egyletek“ kérdése is, melyre nézve a közgyűlés Sudy J. indítványára kimondotta, hogy a népnevelési egylet alakítását magára nem vállalja, de ha az a megyebeli értelmiség által megalakíttatik, teljes erejéből támogatja működésében. Sucy J. még azt indokolta röviden, hogy az orsz. képviseleti tanítógyűlésen — mint a testület küldötte — miért foglalt el „ellenséges“ álláspontot az iskolai takarékpénztárak és az „Eötvös-alap“ kérdésében. Jelentést, mely az említett gyűlés lefolyását, megállapodásait ismertetné, azért nem látott szükségesnek benyújtani, mert azokat a tanítók a sajtó útján már ismerik. Az orsz. tanítógyűlés megállapodása értelmében Verédy K. tanfelügyelő indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy tanszermúzeumot állít Kassán, melynek szervezésére egy kilencz tagból álló bizottságot küldött ki a következő urak: Comáromy László és Koós József alispánok, Danilovics Mihály kanonok, Verédy tanfelügyelő, Erdődy képezdei, Mártonfy polgáriskolai, Sudy, Rottenberg, Kresz elemi iskolai igazgatók személyeiben. Indítványozó az ezen bizottság munkálkodását, s a muzeum kezelését szabályozó utasításokat is terjesztett elő, melyek egyhangúlag elfogadtattak. taj. Ezek voltak a két napi gyűlés fő mozzanat gyűlés berekesztésével társasebédre jöttek össze a tagok és pedig igen tekintélyes számban. Ott láttuk Comáromy alispán, Szerényi városi főjegyző, Szilcz István ügyvéd, Ruszinko Zsigmond törvényszéki biró stb. urakat. A felköszöntések zsilipe felhuzatván, áradat módjára özönlött a jó kívánat. Legtöbbet ér azonban Verédynek azon áldomása, melyben a megalakult segélyző egyesület részére gyűjtést indítványozott, mert ennek — mint halljuk — mintegy 40 frt lett az eredménye. Az áldomásozó maga 10 frttal kezdte meg az aláírást. Híjába, csak igaz az, hogy : „minden Demosthenesnél szebben beszél a tett.“ is elkezdtek súgni — egyszerre tíz, tizenöten, ki a pad alól, ki a háta mögött tölcsérré alakított kezeken keresztül, az én Kristófom erre aztán, nem hogy okosabb lett volna, hanem még jobban megrökönyödött, s utoljára annyira belemászott a hínárba, hogy még a száját sem tudta kinyitni. A súgók mindinkább szaporodtak, tanárunk végre észrevette a suskust, s a felebaráti szeretet gyakorlásának az lön a vége, hogy a hányan voltunk, mind ott marasztaltattunk ebédre Kristóf rendesen a szamárpadban ült. Szegény feje soha se tudott onnan kiszabadulni de ő nem is igen törődött azzal. Legnagyobb passziója a padfaragásban állott. A tanár elszedte tőle peniczilusát vagy négyszer, akkor vett magának egy garasért bicskát, s oly czilra betűket faragott bele a padokba, hogy csupa gyönyörűség volt megnézni. Én ha csak szerét tehettem, mindég Kristóf mellé sompolyogtam. Egyszer feltűnt tanáromnak ideoda való vándorlásom, tehát rám rivált : hallja amire, ha olyan nagy kedve van abban a pádban mulatni, hát ott is maradhat ! S én ott is maradtam, Kristófom lelki gyönyörére és mig tanárunk a sinus, cosinus és a tangensről tartott praelectiót, ő lapdát drótozott, mivel előadás után olyanokat dobott a nebulókon, hogy azoknak menten doktort kelletett hivatni. Persze a „megsózásnak“ (így nevezik azt műnyelven, ha valakit jó kemény lapdával hátba vagy hasba dobnak) is meg kellett adni az árát, mert Kristóf barátomnak négy egymásutáni csütörtökön bezárva kellett lennie — teljes éheztetés mellett. Ezt a szigorú ítéletet a tanári conferencia hozta, s azon változtatni nem lehetett. És mégis , Kristóf jobban jóllakott a karcterben, mint bármelyikünk odahaza. Én voltam „holló“-ja Pereczeket vettem számára, melyeket ő zsinór segé TÁBORA. Rigófészek, vagy : hogyan nősült meg Kristóf barátom Humoreszk. — Ladomérszky Gyulától. Eri tói és én nagyon jó barátok valánk. Még Darnou és Pbintias barátsága is eltörpült volna a mi — egymás iránt táplált vonzalmunk és rajongó önfeláldozásunkkal szemben. Hogy mikép fejlődött ki a kölcsönös rokonszent közöttünk, miként lan oly szilárd és szétbonthatni az általunk kötött barátság frigye mint egykorot Castor és Poluxé vala, azt néhány szóval elmondom. Együtt jártunk az iskolába. Egyik osztályból a másikba, mindig együtt kerültünk ki. Ha ő megbukott, megbuktam én is, ha én megbuktam, megbukott ő is, s imigyen a sors mindig egymás közelébe helyezett. Ilyképen történt vala az — vagy ötször. Ekkor kezdtünk egymás iránt érdeklődni, s hajlandók voltunk jó barátokká lenni. Ha ő nem tudta feczkéjét, biztos lehetett róla mindenki,hogy én még kevésbé tudom, ha a tanárunk becsukatott a karcterbe, előre volt látható, hogy Kristóf lészen a kamarásom. Közös sorsunk támasztotta rokonszenvünk azonban az iskolai csetepatéknál nőtte ki magát tizenhárom próbás barátsággá. Az iskolai csetepaték alatt értem azokat a manővereket, mikor az osztály rakonczátlanjai összeszivódnak, s aztán egymás hajába kapaszkodva formális harezot visceniroznak, ütve, zúzva agyba-főbe minden közelbe kaphatót és finálének hatalmasan elagyabugyálva a leggyengébbeket rettenetes képen és módon. attam Nem is vakmerősködött többé bántani senk sem, nagy volt ezentúl a respect mindenkinél. Ez időtől fogva lettünk valódi jó barátok. Kristóf egy John Bull erejével dicsekedett. Hatalmas, jól megtermett, hosszú lábú gyerek volt. Néhány iskolatársunk Longinusnak csúfolta — a háta mögött; szembe nem merte volna senki sem. Feje olyan volt mint Sámsoné; bozontos vereses-szőke hajából ki lehetett volna állítani akár egy fél tuczat chignont. Karjai hasonlítottak két tót gerelyéhez (bocsásd meg Kristóf!) ha valamelyik nebuló ingerkedett vele, azt kiránczigálta a negyedik padsorból is, anélkül, hogy helyéből kimozdult volna Mellette én úgy néztem ki, mint „Pipifax“ a mesebeli gnóm. Akár a zsebében is elfértem volna Néha — ha kedve kerekedett, úgy lapdázott velem, mint valami jongleur a harminczör fontos haubiczczal ; de azért gyöngéden — oly gyöngéden bánt velem, mint az anya, ha kisdedét dédelgeti karjain. Nagyon szeretett engem az öreg — s ón őt még jobban. Ha Kristófnak felelnie kellett — hálámat véltem az által némileg leróvni, hogy súgtam neki teljes tüdőmből.De az én „öreg“ barátom sehogyan sem tudta magáévá tenni a színész „tempót“, mert súgásom még nagyobb zavarba hozta. Beszólt összevissza mindent, összehordott füt-fát, dadogott, hebegett, kapkodott , én fordiroztam a dolgot, s még hangosabban súgtam, a jó példa hamar ragad, s társaim