Felvidéki Ujság, 1939. február (2. évfolyam, 35-47. szám)
1939-02-12 / 35. szám
V ) KASSA, 1939 febr. 12, Vasárnap Ara 1O fillér n. évfolyam, 35. szám Főmnnfeafára: Dr. PAJOR MIKLÓS POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Dr. BÁRCZAY JÁNOS a keresethalmozás és a szerzett jogok Az egész magyar közvélemény osztatlan helyeslésével találkozott az a törvényjavaslat, amelyet a kormány a keresethalmozások megakadályozása céljából december elején terjesztett az országgyűlés elé. Arról intézkedik ez a javaslat, hogy az olyan férjes asszonyokat, akiknek esetében a feleség és férj együttes jövedelme 600 pengő fölött van, végelbánás alá kell vonni. A javaslat tehát messzemenő szociális érzéktől áthatva, nem terjed ki a kisebb jövedelmű tisztviselőkre és még a 600 pengős határt is túlhaladta, fokozatosan emelkedő skála szerint ott, ahol gyerekek is vannak a családban. Nagy erkölcsi jelentősége van ennek a törvényjavaslatnak, mert amikor legnagyobb nehézségekbe ütközik a diplomás fiatalság elhelyezése , ezren és ezren vannak még mindig állás nélkül, nem lehet megengedni, hogy méltóságos és kegyelmes asszonyok, kiknek férje is szép jövedelmet élvez, elfoglaljanak egyegy helyet az arra nagyon is rászorulóktól. De ettől eltekintve nagy nemzeti érdekek kívánják, hogy a dolgozó nőket, elsősorban a férjes asszonyokat visszavezessék a családi élethez, az anyai hivatalhoz. Meglepetést keltett tehát, hogy az országgyűlés felsőháza az egész közvélemény által helyeselt intenációkkal ellentétben, lényegesen módosításokat eszközölt a törvényjavaslaton. Reményi- Schneller Lajos pénzügyminiszter ragyogó okfejtéssel mutatott rá az intézkedések szükségességére. Visszautasította a vádat, mintha a kormány jelszavak után indulna, kiemelve, hogy nem lehet a közvélemény felfogása ellen kormányozni és ami helyes és szükséges, az az marad akkor is, ha a közvélemény széles néprétegei követelik. A felsőház mégis szükségesnek látta a módosítást és szerzett jogokra hivatkozott. Nagyon tetszetősnek látszó érv ez, de hamis és rendkívül veszedelmes. Mert ezen a jogcímen el lehet gáncsolni például a földreformot is és általában minden szociális intézkedést, ami a nagyok, a hatalmasok meglévő, tehát szerzet jogával szemben a kisemberek, az alsóbb néposztályok érdekében kíván kisebb, vagy nagyobb változást előidézni. A szerzett jog igen tiszteletreméltó, de ha jelszó lesz belőle, ha a fennálló állapotok érinthetetlenségét és változhatatlanságát hirdeti, rendkívül veszedelmes. És nincs az a szerzett jog, aminél előbbre való ne lenne a nemzet nagy, egyetemes érdeke. A felsőház állásfoglalásának közjogi következménye, hogy a javaslat visszakerül a képviselőházhoz és ott újra tárgyalják azokat a szakaszokat, amelyeket a felsőház módosított. Ha a képviselőház ragaszkodni fog az eredeti szöveghez, ami a nagy szociális érdekek miatt ebben az esetben valószínű, a két ház bizottságainak együttes ülése lesz hivatva az ellentéteket összeegyeztetni és ha ez sem járna sikerrel, végül mégis a képviselőház szövegezésében kerül államfői meg^ejtés elé a törvényjavaslat. Hissfcik azonban, hogy erre a huzavonára üteme kerül sor s a másodszori tárgyalásnál azelsőház is magáévá teszi a népképviselet álláspontját. Mert az ország közvéleménye rem éli és várja, hogy az országgyűlés felsőházában ugyanolyan áldozatkész, az idők szavát megértő törvényhozók ülnek, mint száz évvel ezelőtt, a nagy reformkorszak idején és nem kerékkötői, hanem lelkes támogatói lesznek a nemzet szociális jólétét szolgáló reformoknak. jspol jasdikó cégnél Kassán, Fő u. 63, vásároljon Continental írógépek raktára. Kérjen ajánlatot és prospektust!! I A belügyminiszter szemleútja Kassán Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ünnepélyes külsőségek között nyitotta meg az egészségügyi kiállítást Szombaton délelőtt megszemlélte a rendőrséget, a város szociális és közegészségügyi intézményeit Kassa, február 11. Vitéz Keresztes-Fischer belügyminiszter szombaton Kassára érkezett, hogy a tárcája körébe tartozó intézményeket megszemlélje, a város vezetőivel tanácskozzék az intézmények állami támogatásáról és hogy megnyissa az Országos Közegészségügyi Intézet vándorkiállítását, amelynek első állomása a felszabadult Kassa városa. Szombaton reggel érkezett a belügyminiszter személyi titkára, Benczúr Ümössy Gábor kíséretében. Még pénteken este érkeztek Kassára Johan Béla dr. belügyi államtitkár, Tomcsik József dr. egyetemi tanár, az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója és Lőrincz Ferenc dr. szegedi egyetemi tanár, a kiállítás tervezője, valamint Gáli András dr. közegészségügyi főfelügyelő, Petrápyi Győzi dr. közegészségügyi felügyelő. A kassai pályaudvaron úgy a belügyminisztert, mint államtitkárát a város és vármegye vezetői fogadták. A megjelentek sorában ott volt Patay Sámuel és Borbíró Ferenc dr. főispán, Tost László polgármester, Szent-Imrey Pál alispán, Pajor Miklós dr. országgyűlési képviselő, Röthler István dr. tiszti főorvos, Porubszky Gyula rendőrtanácsos, a kassai államrendőrség vezetője. Megjelentek Kassa város tanácsnokai és a különböző intézmények vezetői is. A belügyminiszterrel együtt érkeztek Kassára Téglássy András felsőházi tag, Vitéz Árpád, vitéz Szalay László, Bárczay János dr. országgyűlési képviselők is. Az állami kórházban A pályaudvari fogadtatás után a belügyminiszter és a vendégek a Schalkházba mentek. Utána a kora délelőtti órákban kezdte meg körútját a városban vitéz Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter Johan Béla dr. államtitkárral és a velük érkező belügyminisztériumi főtisztviselőkkel. A minisztert és a vendégeket a város és a vármegye vezetői kísérték el körútjukra. Csatlakozott hozzájuk Pausz Béláné, a „Magyar a magyarért“ mozgalom kassai elnöknője is. A szemleút első állomása a szociális ház volt. Ezzel az intézménnyel kapcsolatban ugyanis az a terv merült fel, hogy az intézet kibővítésével itt teremtik meg a Zöldkereszt egészségvédelmi akció védőnőképző tanfolyamát. Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter személyesen kívánt meggyőződni arról, hogy ez az intézmény mennyiben alkalmas arra, hogy ezt a nagyfontosságú és a jövendő közegészségügyének szolgálatát ellátó intézményt itt szervezzék meg. A szociális házból a miniszter és a vendégek a kassai állami kórházba mentek át, ahol Nemessányi László dr. főorvos, megbízott igazgató üdvözölte a minisztert az orvosi kar élén. A belügyminiszter és kísérete itt is részletesen tájékozódott az átmeneti helyzetről, melyet mindenképen meg fognak javítani. Bejárták a különböző osztályokat, felkeresték a betegszobákat és a belügyminiszternek Nemessányi László dr. főorvos adta meg a szükséges felvilágosításokat. A helyzetről részletesen informálták a minisztert Borbiró Ferenc dr. főispán és Tost László polgármester is. A kórháznak több értékes műszerét vitték magukkal a csehek, amiknek pótlása múlhatatlanul szükséges. A szemleút következő állomása az Akasztóhegy alja volt, ahol a város ez idő szerint foglalkoztatja a munkanélkülieket. Itt nagyobb arányú földmunka folyik, melyet a városrendezési tervek tettek szükségessé. Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternek a helyszínen Czinár Ede mérnök, a város műszaki osztályának vezetője számolt be arról, hogy milyen rendszert követ Kassa városa a munkanélküliek foglalkoztatásánál. Ezután a belügyminiszter kíséretével együtt az államrendőrség épületébe ment, ahol őket Baksay vidéki rendőrfőkapitány és Porubszky Gyula rendőrtanácsos, az államrendőrség vezetője fogadta. Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc szinte szobáról szobára végigjárta a rendőrség épületének belsejét. Elbeszélgetett a szolgálatban levő rendőrtisztekkel, felkereste a legénységi szobákat majd pedig az egykori hírhedt cseh kínzókamarákat szemlélte meg. A Sing-Sing fegyház börtöncelláira emlékeztetnek ezek a szűk kamrák, melyeknek falai tanúi voltak a sok-sok kínvallatásnak. Erről a szomorú helyről ment át a miniszter az Országos Közegészségügyi Intézet vándorkiállításának megnyitására. Megnyitják a közegészségügyi kiállítást A tanonciskola helyiségeit teljesen megtöltötte a közegészségügyi kiállítás megnyitására összegyűlt közönség. Itt voltak Borbiró Ferenc dr. és Patay Sámuel főispánok, vitéz Szombathelyi Ferenc tábornok, hadtestparancsnok, Csárszky József püspök, Tost László polgármester, Szent-Imrey Pál alispán, Pajor Miklós dr., Vitéz Árpád, vitéz Szalay László, Bárczay János dr. országgyűlési képviselők, a honvéd-orvoskar s a város társadalmának számos vezető tagja. A város közönsége nevében Tost László polgármester üdvözölte vitéz Keresztes- Fischer Ferenc belügyminisztert és a vendégeket. Kifejezést adott örömének, hogy az első közegészségügyi vándorkiállítást Kassán rendezik meg-s ezzel is bizonyságát adja a kormány annak, hogy máris foglalkozik a felvidéki közegészségügyi szolgálat megjavításával. Ezután Tomcsik József dr. egyetemi tanár, az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója ismertette a kiállítást, foglalkozott annak jelentőségével. Rámutatott arra, hogy nekünk nincs anyagi lehetőségünk arra, hogy költséges egészségvédelmi kiállításokat rendezzünk, nekünk arra kell törekedni, hogy az anyagot akár rázós szekéren is eljuttathassuk a legkisebb faluba is. Végül felkérte a belügyminisztert a kiállítás megnyitására. caPITol Flmszínház — Telefonszám 3402 Előadások kezdete: 7*8, 7*7, 19. vasárnap 7*S.koris A magyar filmgyártás ünnepe! Jókai Mór halhatatlan remeke: Fekete gyémántok Jávor, Szeleczky, Törzs, Rózsahegyi, Csortos Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc beszéde Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ezután a következő beszédet mondotta: — Igazán nagy örömömre szolgál, hogy ezt a kicsiny, de tanulságok és érdekes kiállítást először Kassa városának mutathatjuk be. Tettem ezt azért és jöttem e kiállítás megnyitására azért, mert ezzel is kihangsúlyozni akartam azt, hogy milyen nagy súlyt helyezek arra, hogy Kassa városában a közegészségügyi szolgálat mintaszerűen rendeztessék be. Mintaszerűen akarom berendezni ennek a városnak és az egész nagy vidékének a közegészségügyét, nemcsak azért, mert a kormányzatnak a szociális és egészségügyi munka előrevitele ma az egyik legfontosabb feladata, de azért is, hogy ennek a közegészségügyi és szociális munkának a fokozott kifejlesztésével is hozzájárulhassunk a visszacsatolt területek szívének megnyeréséhez, hogy bebizonyíthassuk, hogy amikor visszatértek az édes anyaországhoz, nem rossz, de jó cserét csináltak. Ez a kiállítás itt a falu népe számára való és azt a célt szolgálja, hogy a falu népében a közegészséügy iránti érdeklődést és fogékonyságot kifejlessze. Tomcsics professzor volt szíves elmondani, hogy a mi szegény viszonyaink között nem tudunk parádés dolgokat csinálni, de így is ez a kiállítás minden bizonnyal alkalmas a kitűzött cél megvalósítására. Nagyon köszönöm a magam részéről is Kassa város közületeinek és társadalmának magatartását, amivel ezt a kiállítást fölkarolta és bizonyságát látom annak, hogy az itteni közület és társadalom megértést tanúsít a mi nagy szociális és egészségügyi célkitűzéseink iránt. Enélkül közegészségügyi és szociális feladatot megoldani nem lehet Nagyon kérem, méltóztassanak ezt az érdeklődést a jövőben is fenntartani. A magam részéről is őszinte köszönetet akarok mondani hivatali elődömnek, leveldi Kozma Miklósnak áldozatkészségéért, amivel lehetővé tette e munka elkészítését és Tomcsics professzor barátomnak is, kinek munkája e kiállítás létesítése. Ezek után a kiállítást megnyitottnak nyilvánítom. A miniszter szavait lelkes éljenzés fogadta. Utána a miniszter és a vendégek végigjárták a kiállítást. Tomcsics József dr. ismertette részletesen a kiállítás anyagát a belügyminiszter előtt. A KASSAI RENDŐRLEGÉNYSÉG DÍSZSZEMLÉJE Délután fél 1 óra tájban a belügyminiszter és a kísérete a Felvidéki Magyar Párt. ka»*