Felvidéki Ujság, 1941. október (4. évfolyam, 224-250. szám)

1941-10-13 / 234. szám

1941 Oktober 13 - 234. sí?na Felvidéki Újság s Antal István államtitkári A magyarság európai hivatása a változatlan szentistváni misszió Az igazságügyi államtitkár nemzeti missziónkról, a keresztény hitről és fajsze­­retetről­­ Madarász István megyéspüspök: Széchenyi vallásossá, jellemessé, műveltté, gazdaggá, naggyá akarja tenni népét Kassa magyarsága vasárnap áldozott a leghűbb és legnagyobb magyar emlékének Kassa, október 13. A kassai Széchenyi emlékbizottság vasár­nap a Nemzeti Színházban rendezte meg Széchenyi emlékünnepét. Kassa magyarsá­gának megemlékezése a leghűbb és legna­gyobb magyarról az utóbbi évek egyik leg­kiemelkedőbb társadalmi eseménye volt, amely visszhangra talált a társadalom min­den rétegében. A Nemzeti Színház zsúfolt Az ünnepség szónokai a Himnusz után, melyet a Kassai Zenekedvelők Koszorús Dal­egylete Simkó Gusztáv országos karigazgató vezénylésével énekelt, a színpadon foglaltak helyet. Nagy figyelem közepette elsőnek dr. Madarász István megyéspüspök állott szó­lásra, hogy megnyitó beszédét elmondja. — Ha a tárgyilagos történetírás szemüve­gén hátratekintünk az ezeréves magyar múltba, — mondotta — főleg három vezető géniusz alakja mered elénk: Szent Ist­ván, Hunyadi Mátyás, gróf Széchenyi István. Szent István keresztet tart a pogány magyar nép szeme elé s prófétai hangon ezt hirdeti. ..Csak e jelben győzhetsz, csak e jelben él­hetsz­. Rávezeti pogány, műveletlen, nomád népét a kereszténység, az európai művelő­dés s az erős szervezettséggel biztosított nemzeti szabadság útjára és előkészíti az ezeréves magyar történelmi jövőt. Hunyadi Mátyás kardot ránt a magyar szabadság védelmére, dicsőséget szerez a magyar név­nek, de ugyanakkor palotát emel a magyar kultúrának, mely gazdaságban, fényben, pompában vetekszik a legnagyobb európai népek kultúrájával. Tudósok és írók, költők és művészek, a budai és kassai gótika, egye­tem és Corvina könyvtár hirdetik a magyar nemzet kulturális nagyságát. — Gróf Széchenyi István a harmadik üs­tökös e triászban: folytatja, korszerűsíti azt a feladatot, amit Szent István és Hunyadi Mátyás tűzött maga elé. Vallásossá, jellemessé, műveltté, gaz­daggá, naggyá akarja tenni népét, maga­sabb polcra akarja emelni, mint amilye­nen eddig volt, s azt hirdeti, hogy Ma­gyarország nem volt, hanem lesz. — Miben áll Széchenyi István nagysága? Egy modern magyar író azt mondja: „Vá­lassz egy nagy eszmét, tedd rá életedet, s nagy lehetsz.“ Széchenyi választott egy nagy eszmét: Felébreszteni a magyar nemzetet tespedő álmából s a művelt európai nemze­tek színvonalára emelni. Erre rátette tehet­ségét, jellemét, vagyonát, egészségét, sőt, egész életét. Először erősen vallásos jellemmé akarja kovácsolni a szalmalángszerűen lelke­sedő, de könnyen lelohadó, restségre, turáni széthúzásra hajló, elalélt nemzetét. Jól tudja, hogy csak a vallás természetfölötti mélységeiből meríthető az a lelki erő s föl­döntúli magasságaiból száll le az az isteni kegyelem, mely munkakedvre derít, munka­bírásra ad lendületet és önmegtagadásra, ál­dozatkészségre és hősiességre képesít. — Erős a hite Istenben. „Mindenható Is­ten, töltsd be szivemet angyali tiszta sze­retettel Istenért, hazámért és embertár­saimért. Add tudtomra, hogy mit tegyek s miként kezdjem, hogy Neked egykor a rám nézőtere volt a bizonysága annak, hogy Széchenyi megismerésének vágya elevenen él Kassa magyarságának minden rétegében. Az ünnepélyen dr. Madarász István megyés­püspök Széchenyi nagyságát állította a hall­gatóság elé, dr. Antal István államtitkár pe­dig azt az utat mutatta meg, amelyen halad­va valóban Széchenyi nyomdokain járhat a magyarság. széki elnök, dr. Radványi Géza táblai ta­nácselnök, dr. Kurovszky László ügyészségi elnök, Kassa város képviseletében a tanács­nokok élén dr. Pohl Sándor polgármester, a vármegye részéről Beke Gyula vármegyei főjegyző jelent meg. Ott volt az ünnepélyen dr. Dányi József miniszteri tanácsos, pénz­ügyigazgató, dr. Stolpa Károly, a kereske­delmi főiskola igazgatója, Porubszky Gyula rendőrfőtanácsos, Vitéz Árpád volt ország­gyűlési képviselő, az egyházak, intézmények és különböző társadalmi szervezetek képvi­selői. A színpad is ünnepi díszt kapott erre az alkalomra. Hatalmas nemzeti szinü zászlók és nemzeti szinü drapériák középpontjában állott gróf Széchenyi Istvánnak a színpad hátterében elhelyezett életnagyságu arcképe. bízott tőkéről beszámolhassak. Segítsd si­kerre, ami jó. Tipord el csirájában, aminek rossz gyümölcse lehetne.“ „Mindenható bí­rája az embereknek s a megfoghatatlan nagy mindenségnek! Ki előtt,ámulattal és imádás­­sal borulok le s csak gyengeségemet és szo­rongó szívem dobbanását érzem; engedd­­megérlelnem magamban azt az erényt és tö­kéletességet, melyet az ember minden fo­gyatkozásai dacára itt e földön is elérhet.“ Ilyen fennkölt hittel, mély alázattal indul el nemzetnevelő útjára és elsősorban a négy nemzeti vétkünk, hiúság, szalmatűz lelkesedés, közrestség és irigység kiirtására hívja fel honfitársait. Valóban vallás-erkölcsi megalapozás nélkül sem jelent, sem kultúra, sem ipari-kereske­delmi haladás, sem boldogság nem lehetsé­ges. — Széchenyi István második nagy eszmé­je volt: a kiművelt emberfő, a szellemi kul­túra terjesztése a legszélesebb rétegekben. Szent István lerakta a közművelődés első alapját, Hunyadi Mátyás a legmagasabb fok­ra emelte, de csak nagyon szűk körben. Széchenyi a legszélesebb rétegekben akarja az általános műveltséget, mint ő mondja: ,,a közértelmesség“-et elterjeszteni. Ezek után dr. Antal István igazságügyi államtitkár állott­­ szólásra. . — Az a kor, az a történelmi háttér — mondotta Antal István —, amelyben a Leg­nagyobb Magyarra való emlékezés fáklyái most az ország minden sarkában felgyullad­nak, a történelem logikájának szinte miszti­kus ismétlődése folytán szembetűnően hason­latos ahhoz az időhöz és korhoz, amelyben 150 esztendővel ezelőtt az ő halhatatlan éle­tének tüze fellobbant. Európa csaknem ugyanolyan világnézeti, nemzetközi, társadalmi és hatalmi vál­ságban vívódik, mint Széchenyi korában s azok a kérdések, amelyekre a mai magyar nemzedéknek választ adni kell, szintén csak­nem ugyanazok, mint amelyek Széchenyi István nyugtalan, aggódó és tépelődő lelke előtt is felmerültek.­­ — Az egyik kérdés az, mi a magyarság európai hivatása azon a helyen, ahova tör­ténelmi sorsa állította, a másik pedig az: váljon a magyar nép nemzetfenntartó és államvezető tulajdonságai, erkölcsi, társa­dalmi, politikai és hatalmi értékállománya alkalmassá teszi-e e hivatás betöltésére? Az első kérdésre Széchenyi határozott igennel válaszolt és nekünk ugyanezzel kell vála­szolnunk. — Európai hivatásunk a változatlan szent­Ezért ifjúkorától kezdve szüntelen ké­pezi önmagát. Nyelveket tanul, szakkönyve­ket tanulmányoz, sokat­ utazik idehaza és külföldön, és állandóan olvas, ezért lelkese­dik a Magyar Tudományos Akadémiáért és páratlan álozatkészséggel járul hozzá annak megalapításához. Csak a szelemi kultúra el­sajátítása után lehet sikerrel bevezetni egy nemzet életébe a civilizációt, azaz a kultúra eredményeinek anyagi téren való felhaszná­lását. Mit ér a technika, villamosság, rádió, motor minden vívmánya, mit ér a Lánchíd, kaszinó, gőzhajózás, lóverseny, folyószabá­lyozás stb., szellemi és erkölcsi felkészültség nékül? Az értelmi s erkölcsi megalapozás nélkül fejlesztett és felhasznált technika az emberiségnek inkább átka, mint áldása. Szé­chenyi a kulturális közművelődés sürgetése után kezdte meg nagyszabású és sokoldalú közgazdasági tevékenységét és mozgalmait a műszaki alkotások érdekében. Először mű­veltté, erkölcsössé s csak azután gazdaggá akarta tenni népét. Széchenyi nagyságának harmadik fok­mérője volt az igazi, tevékeny, áldo­zatkész hazaszeretet, így sóhajtozik: „Szegény kis hazám! Hűsé­gesen szeretlek, dacára futóhomokodnak és felfuvalkodott lakóidnak. Mindenekelőtt áll előttem: a hűség a fajtánkhoz.“ „A haza bol­dogságán munkálkodjunk s orvosoljuk sebeit ezen áldott édesanyának, mely minket annyi jóban részeltet és oly szabadsággal dicsőit, meynek megőrzésért más nemzetek utolsó csepp vérüket is készek volnának kiadni.“ — Széchenyi ezért a hazáért dolgozik, verejtékezik, fárad és szenved. Ezért a ha­záért önzetlenül küzd a harctéren s a poli­tika porondján, bátran viselvén el a sebeket, melyeket e kettős küzdelemben nyert. Nem dicsőségért, nem nagyravágyó ál­mokért, nem kitüntetésekért, hanem ma­gáért a hazáért, népének boldogabb jö­vőjéért áldozza fel vagyonát, tekinté­lyét, idejét, egészségét és életét. — Nagy ember volt, a nagyok közt is ki­magasló. Schaepmann, a holland katolikusok lánglelkű vezére, azt mondja: „Azok a nagy emberek, akiknek bátorságuk van oly ügy­nek szentelni életüket, melyet többre becsül­nek önönmaguknál, akik élethivatásukat egy nagy eszme, egy megtámadhatatlan szent elv megvalósításába helyezik.“ Ilyen volt Széchenyi: életét áldozta fel hazájának fel­emeléséért. A nagyvonalú, klasszikus keretű beszéd végén viharos éljenzés zúgott fel. Utána Marossy Lajos szavalta el drámai erővel Arany János:­ Széchenyi emlékezete című költeményét. Ezután a Kassai Koszorús Lyra Dalkör tagjai sorakoztak fel és Stefan­­csik Tibor karnagy vezénylésével Eötvös— Beleznay: Búcsú­ját énekelték el. Istváni misszió: a magyar birodalom összes anyagi és erkölcsi javainak birtokában biz­tosítani a népek békéjét és együttműködését itt a Kárpátok medencéjében, Európa e kri­tikus pontján, kiegyenlíteni az itt ütköző népi erőket, összeegyeztetni az elütő érde­keket, harmonizálni a különböző faji kultú­rákat és szellemiséget. A történelem azt bi­zonyítja, hogy ezt a hivatást megvalósítani csakis a szentistváni gondolat keresztülvite­lével lehet, ha és amennyiben ezt a szent­istváni elgondolást a maga valódi értelmé­ben fogjuk fel. A szentistváni koncepció ugyanis egy egységes és oszthatatlan magyar álla­mtlQé áttiolyál­ó és államvezető magyar nép a maga autonóm erőinek alkotmányos eszközei­vel, a saját akarata szerint kormányoz. A magyarság ebben a hazában nem csupán többségi nép, hanem az államhatalom és a nemzeti szuverenitás jogarát égi és földi tör­vények alapján kezében tartó erkölcsi egy­ség és nemzeti közösség, amely e kormá­nyozó és igazságosztó jogar tartásához való jogát megszerezte azzal, hogy ezt a hazát ezer évvel ezelőtt karddal elfoglalta, ezer éven át karddal,­ igazsággal, kultúrával és politikai okossággal megtartotta s.az itt élő, s az ide később bejövő népek exisztenciáját, jogait, fejlődését, kultúráját­­­ ugyancsak a magyar kard védelme alatt — az igazságos­ság és a méltányosság szellemében biztosí­totta. — E megállapításnak, — magyar test­véreim, — napjainkban különös jelentősége van, hiszen dicső honvédségünk az ország nagy és győzelmes szövetségeseink oldalán a végtelen orosz síkságokon ma is a ma­gyar vér áldozatos hullajtásával pecsé­teli meg a szentistváni történelmi mis­­­sziót, amely európai, de egyben nemzeti misszió is: európai, mert új, igazságos, szilárd és biztonságos európai elrendeződést akar s nemzeti, mert ez uj európai elrendeződés keretében egy jogai csorbítatlan birtokában lévő erős, szabad és független Magyarorszá­got. Ezt a gondolatot Széchenyi egyik írá­sában így fejezte ki: „a magyarnak, hogy valami legyen Európában, egyedül magyar­nak kell lennie: ez dicső és nemes öröksége.** — Széchenyi második kérdésére, hogy alkalmas-e a nemzet eme missziójának be­töltésére, szintén azt kell válaszolnunk, amit ő: igen, ha megreformálja önmagát. Megreformálja önmagát főként lelkileg és erkölcsileg, megreformálja magát tár­­sadalomvezetői eszméiben, nemzetneve­lési elveiben és módszereiben s e lelki reformoknak megfelelően mindazokban a nemzeti, társadalmi és gazdasági in­tézményeiben, amelyek mai életfunk­cióit kialakítják és irányítják. E reform lényegét Szécheny az egyik írásá­ban a „központba egyesítés“ gondolatában jelölte meg, amelyen ö a széthúzó, parti­kuláris erőknek egységes és átfogó nemzeti célokban és e célokat hatályosan szolgálni tudó egységes és átfogó nemzeti erőkifejtés­ben való összefogását értette. —« A mai államférfiak közül az fogja leginkább megközelíteni a Széchenyi adta mélységeket és magasságokat, aki a magyar szellemiséget erőteljesebben tudja megtölteni a közösség iránti áldo­zatok és az egymás iránti szolidaritás kötelességével s ezzel elősegíti azoknak a szociális elválasztó vonalaknak a meg­szüntetését, amelyek útját keresztezik egy mindent átfogó és legyűrő nagy ma­gyar összefogásnak. Az a magyar államférfiú, akinek lesz ereje és bátorsága leküzdeni az előítéletek, érde­kek, elfogultság és önzés teremtette akadá­lyokat és a naptalan olda­­ln lévő tömegek élethez, boldogsághoz való jogának igazsá­gos biztosításával elérni azt, hogy ebben az országban minél több magyar gyermek szü­lessék, hogy ezáltal a magyar faji erők tel­jes intenzitásukban bontakozhassanak ismét széles ez országban. Száz évvel ez­el­előtt Széchenyi ismerte fel elsőnek azt a biológiai törvényszerűséget, hogy a nemze­tek sorsa nemcsak a véres csatatereken dől el, de talán sokkal inkább a bölcsek birodal­mában s ezért irta, ezért hirdette, ezért kö­vetelte, hogy a magyar nemzeti eszmény hordozója ne egyedül a hétszázezer nemes ember legyen, de helyezzük a magyar nem­zetállam épületét a 9 millió magyar jobbágy vállára is, — ki — mint irta: mily­en, mely jó katona, minden terhelt türelmes viselője s amelynek nagy része a magyarság utolsó záloga, reménye és fenntartója. — A Széchenyi István kijelölte nem­zeti missziót teljesiteni csak azzal a két erénnyel, annak a két erénynek a gya­korlati, politika mozgatórugójául való beállításával lehet, amely Széchenyi egyéniségének kimagasló vonása volt, mélységes keresztény hittel és izzó faj­szeretettel, amely két nemes indulat Széchenyi lelkében csodálatos szintézisben egyesült. Ma sincs más kivezető út a nemzet számára s ha ebben az irányban haladunk, hűséges sáfárjai leszünk a Legnagyobb Magyar szellemi örökségének. Az államtitkár beszéde alatt­ ismételten lelkes taps és viharos éljenzés zúgott fel a hallgatóság soraiban jeléül annak, hogy az elmondottak komoly visszhangra találtak. A beszéd végén a közönség hosszasan ünne­pelte az ünnepély kiváló szónokát. Vitéz Ujváry Lajos bejelenti a Széchenyi-testvériség mozgalmat Az ünnepély műsorát hosszabb szünet szakí­totta meg. Szünet után vitéz Uijváry Lajos tankerületi főigazgató, a kassai Szé­chenyi emlékbizottság ügyvezető elnöke lé­pett a közönség elé és a következőkben ismertette a Széchenyi-testvériség mozgal­mat: — Széchenyi tanítása valósággal nemzeti bibliánk: sajátosan a miénk s mégis egye­temes érvényű, mert egyetemesen emberi és mélységesen keresztény. Végső lényegé­ben olyan egyszerű, hogy szinte egyetlen mondatba belefér, egész teljességében olyan tüzetes és sokoldalú, hogy az élet minden kérdésében pontosan eligazít. Száz eszten­deje miénk ez a kiáss, mégsem ismerjük. Az ünnepély résztvevői A színház nézőterét teljesen megtöltő hall- ügyészhelyettes, Forgách Tivadar törvény­hatóság soraiban jelen volt Kassa egyházi, katonai, polgári társadalmának minden szá­mottevő vezetője. Báró Schell Péter főispán páholyában foglalt helyet dr. Antal István államtitkár, továbbá gróf Matuschka Péter német konzul. A szomszédos páholyban dr. Madarász István kassai megyéspüspök és kísérete várta az ünnepség megkezdését. Álgya Pap Zoltán vkszt. ezredes, vezérkari főnök kíséretében hadtest parancsnoka, érkezett meg a kassai vitéz csíkszentsimoni Lakatos Géza vezérőrnagy. A politikai életet Tost László, dr. Pajor Miklós, Kadlecz Antal és Vitéz Attila országgyűlési képviselők képviselték. Az igazságügyi hatóságok részé­ről Zachár István Ítélőtáblai elnök, Gazdy Béla kir. főügyész, dr. Altdorfer István fő­ Madarász István megyéspüspök Széchenyi magyarságáról Antal István államtitkár ünnepi beszéde

Next