Figyelő, 1958. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1958-07-01 / 26. szám
A FOGLALKOZTATOTTSÁG MÉRTÉKE ÉS AZ ÉLETSZÍNVONAL* A foglalkoztatottság kérdése lényegesen másként vetődik fel a szocialista társadalomban, mint a kapitalizmusban. A tőkés rendszerben a foglalkoztatottsági probléma: krónikus betegség, amelyet legfeljebb csak csillapítani, de véglegesen gyógyítani nem lehet. A szocialista társadalomban a munkához való jog a népgazdaság fejlesztési irányának lényeges szempontja. Ennek ellenére a szocialista társadalomban is felmerülhetnek foglalkoztatottsági problémák, ezek azonban nem vezetnek munkanélküli tartalékhadsereg kialakulásához. A kapitalizmusban a munkanélküliség kifejlődése irányában ható tényezők állandóak és a munkaerőpiac stabilizálódásához vezető tényezők ideiglenes jellegűek. A szocialista tervgazdálkodásban esetleg felmerülő foglalkoztatottsági problémák azonban általában ideiglenes és részleges jellegűek. Nem a gazdaság természetéből, mozgástörvényeiből, hanem esetleg azok megsértéséből, gazdaságpolitikai hibából, vagy esetleg más — a cikk terjedelme miatt itt nem részletezhető — gazdaságon kívüli vakokból adódhatnak (pl demográfiai tényezők, vagy rendkívüli körülmények). Időszerű felvetni a foglalkoztatottság fogalmának, szükséges mértékének és az életszínvonallal való kapcsolatának kérdését, mivel sem a közgazdaságtanban, sem a gyakorlati gazdaságpolitikában nem eléggé tisztázott e fogalom csakúgy, mint a vele összefüggő problémák. Sőt, gyakran különböző, esetleg egymásnak ellentmondó — és megítélésem szerint helytelen — kimondott és kimondatlan nézetekkel és törekvésekkel is találkozhatunk. A foglalkoztatottság relatív fogalom, a munkaerő bővített újratermelésére és annak felhasználására utal. Lényegében azt fejezi ki, hogy egy adott társadalom milyen mértékben képes munkába állítani a rendelkezésre álló munkaképes népességet.** A foglalkoztatottsági színvonal problémáinak felvetése előtt előre kell bocsátanunk, hogy a munkaképes népességnek nem minden tagja folytathat kereső foglalkozást, hiszen a betegek, rokkantak és különböző testi, vagy szellemi fogyatékosságúak végeredményben csak életkoruk szerint munkaképesek. Csökkentik a munkába állíthatók számát azok is, akik a mukaképes kor elérése után is folytatják tanulmányaikat. (Középiskolai tanulók, főiskolai, egyetemi hallgatók.) Ugyancsak nem szükséges azoknak a háztartásbeli nőknek munkábaállítása, akiket a gazdasági szükségszerűség, vagy hivatástudatuk nem késztet valamely kereső munkakör betöltésére. A foglalkoztatottság fogalma tehát a ténylegesen dolgozók és a munkaalkalomra igényt tartó népesség arányát fejezi ki. A maximális foglalkoztatottság koncepciója közgazdasági , és különösen gazdaságpolitikai szempontból helyes hangsúlyozni, hogy a foglalkoztatottság színvonalának emelése nem öncélú folyamat, hanem az egész társadalom, s ezen keresztül az egyén jóléte biztosításának fontos eszköze. A társadalmi jólét alapja pedig a nemzeti jövedelem állandó növekedése, amelynek — lényegében — két forrása van: a dolgozók számának és a munka társadalmi termelékenységének emelkedése. (A munkaerő termelő és nemtermelő ágazatok közötti megoszlásának amúgy is bonyolult kérdésére e cikk keretében nem térünk ki.) A lakosság rendelkezésére álló egyéni jövedelmek mértéke is két tényezőtől függ: a foglalkoztatottság mértékétől és az egyes keresőre jutó átlagos jövedelem nagyságától. Ezeknek az összefüggéseknek az alapján megállapíthatjuk, hogy a foglalkoztatottság mértéke akkor tekinthető optimálisnak, ha a népgazdaság adottságainak figyelembevételével a nemzeti jövedelem és az egyéni jövedelmek maximális színvonalát biztosítja. Egy ország gazdasági helyzetének itt figyelembeveendő körülményei lényegében adott keretek között ható, és rövid időn belül nemigen változó tényezők. Ilyenek például: a természeti adottságok, a nemzetközi munkamegosztás helyzete, a beruházási lehetőségek és a — többek között ezek következtében történelmileg kialakult és nem könnyen megváltoztatható — népgazdasági struktúra. Az optimális foglalkoztatottság színvonalának megítélésénél azonban figyelembe kell venni a zavartalan életkörülmények biztosítását is. A többgyermekes családanyák munkába állása például, ha növelné is a család pénzjövedelmét, a család életmódjában esetleg olyan kedvezőtlen változásokkal járhatna, amelyek könnyen kétségessé tehetik a pénzjövedelem növekedésének jelentőségét és eredményét. A foglalkoztatottság optimális mértékének biztosítása, mint célkitűzés, nem a foglalkoztatottak számának maximális növelését jelenti. Ha a foglalkoztatottak számának maximális növelését tűzzük ki célul, könnyen elszakadhatunk a közgazdasági realitások talajától, mert nem vesszük figyelembe a népgazdaság jelenlegi és a jövőben kialakítható struktúráját, a foglalkoztatottság történelmileg kialakult szerkezetét, és az egyéb gazdaságossági szempontokat. A foglalkoztatottak száma maximális növelésének koncepciója félreismeri a gazdasági törvények jellegét és lényegében a voluntarista irányzatok új, — bizonyos demagógiával társult — vetülete. A foglalkoztatottak számának a realitástól elszakadt, mindenáron való maximális növelése esetén nem növekedhet a társadalmi jólét. Ebben az esetben • Vitacikk. •• Munkaképes népesség alatt - a tervezési és statisztikai gyakorlatban — a munkaképes korú népességet (15-60 éves férfiak és 15-55 éves nők), valamint az ennél idősebb aktív keresőket értjük, ugyanis a munkahelyek számát csak úgy tudnánk növelni, ha megrekesztenénk a munka termelékenységének növekedését és a társadalom szempontjából felesleges munkahelyeket létesítenénk. A foglalkoztatottak számának maximális növelésére való törekvés nem járna együtt a rendelkezésre álló anyagi javak és szolgáltatások olyan méretű növekedésével, mely a reálkeresetek növekedését is lehetővé tenné, eltorzulna a fogyasztás és felhalmozás közötti arány. A nemzeti jövedelem felhalmozásra fordított részének csökkenése pedig megfoszthatja a népgazdaságot a társadalom szempontjából szükséges és rentábilis — tehát a gazdaságosságot és az abból fakadó jólétet biztosító — új munkalehetőségek megteremtésétől. Csak a realitások talaján lehet a kérdést megvizsgálni A keresők száma, a rendelkezésre álló, a munka szerinti juttatás keretében elosztható anyagi javak és szolgáltatások mennyisége, valamint a reálbér nagysága között szoros közgazdasági és matematikai öszszefüggés van. Ezt az összefüggést a legcélszerűbben függvény formájában fejezhetjük ki. Ha a reálbér nagyságát X-el, a foglalkoztatottak számát Y-nal jelöljük és egy bizonyos, bázisnak tekintett időpontban, mind a rendelkezésre álló anyagi javak és szolgáltatások menynyiségét, mind pedig a foglalkoztatottak számát és a reálbér nagyságát 1-nek tekintjük; — a rendelkezésre álló anyagi javak és szolgáltatások mennyiségének változatlan színvonala feltételezésével — a foglalkoztatottság és a reálbér közötti összefüggést az alábbi függvény ábrázolja: Ha a rendelkezésre álló anyagi javak és szolgáltatások mennyisége adott, akkor a foglalkoztatottság csak a reálbér, a reálbér pedig csak a foglalkoztatottság rovására nőhet — a fenti ábrán jelzett mértékben. A népgazdaság fejlődésére azonban nem az anyagi javak és szolgáltatások mennyiségének stagnálása, hanem ezek szakadatlan, — de az adott gazdasági helyzettől függő mértékű — növekedése jellemző. Függvényben ábrázolva — az előbbi görbe mellé fel kell rajzolnunk az anyagi javak és szolgáltatások megnövekedett mennyiségét kifejező görbét is. Amenynyiben e növekedés mértéke, úgy függvényünkben az előbbi görbét is fel kell venni, amely a növekedés feltételei között fennálló összefüggéseket fejezi ki. Ha tehát a foglalkoztatottak számát a rendelkezésre álló anyagi javak és szolgáltatások növekedésénél nagyobb mértékben emelnénk, a reálbérnek az ábrán jelzett mértékű csökkenése következne be. Ha viszont a reálbért emelnénk a rendelkezésre álló anyagi javak növekedésénél nagyobb arányban, akkor a foglalkoztatottság jelzett mértékű csökkenése történne. A fenti ábrából látható, hogy abban az esetben, ha bármely tényező csupán a rendelkezésre álló anyagi javak arányában nő, sem a reálbér, sem a foglalkoztatottság színvonalának csökkenése nem következik be. A függvényben e két határesetet, ahol az egyik tényező stagnál, a másik pedig M mértékben növekszik, a Pi és Pa pontok jelzik. Világos tehát, hogy a foglalkoztatottság optimális szintje görbénk Pi és Pa pontjai közötti szakaszán található. E szakasz tartalmazza mindazokat a lehetőségeket, amelyek mind a reálbér színvonalának, mind pedig a foglalkoztatottak számának egyidejű növekedését biztosítják. A pontos meghatározáshoz azonban az öszszes gazdasági és népesedési körülmények ismerete szükséges, sőt, előfordulhat olyan redkívüli körülmény is, amikor e pontokon kívül eső helyzetben adódik egy meghatározott időszakban a népgazdaság számára optimális foglalkoztatottsági megoldás. A munka társadalmi termelékenysége, a keresők száma és a nemzeti jövedelem közötti összefüggés — matematikailag és közgazdaságilag — a fentiekkel azonos. A foglalkoztatottság kérdését tehát nem lehet egyoldalúan a bővített újratermelés folyamatából kiragadva, a gazdasági élet realitásaitól elszakítva vizsgálni. A foglalkoztatottság — bár alapvető problémája a gazdaságpolitikának és a népgazdaság tervezésének — szerepe nem elsődleges jellegű. A foglalkoztatottság színvonalának meghatározásánál és vizsgálatánál meszszemenően figyelembe kell venni a tömegek életszínvonala, a társadalmi termelés és termelékenység, valamint a felhalmozás és fogyasztás közötti összefüggéseket. Bizonyos időszakokban azonban a foglalkoztatottság kérdésének megoldása elsődleges probléma is lehet. (Pl. hazánkban a felszabadulást követő évek egyik fő feladata a munkanélküliség felszámolása, a munkához való jog és lehetőség biztosítása volt. Hogyan alakítható ki az optimális színvonal? A foglalkoztatottsági probléma eddigi tárgyalása is bizonyítja, hogy a foglalkoztatottság és az életszínvonal alakulása között rendkívül szoros kapcsolat van. Ez a kapcsolat azonban nem egyoldalú, hanem hatás- visszahatás jellegű és nem teljesen egyértelmű. Az életszínvonal fogalma bővebb, mint döntő és általában ismeretes mutatói (mint például reálbér, reáljövedelem egy főre jutó fogyasztás, stb). Az életszínvonal végeredményben a társadalom és az egyes — a társadalmi munkamegosztás folyamatában különböző szerepet betöltő — társadalmi csoportok és egyének életmódját kialakító létfeltételek összessége. Egyfelől a foglalkoztatottság mértéke jelentős hatást gyakorol a jövedelmek nagyságára. Ezen túlmenően azonban önmagában is befolyásolja az életkörülményeket. A létbizonyosság, a holnapi napba vetett bizalom, az egyénnek az a tudata, hogy a társadalom igényt tart munkájára, fontos eleme az életmód kialakítására ható létfeltételeknek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a foglalkoztatottság rétegződésében végbement változások, a különböző népgazdasági ágakban foglalkoztatott munkaerők arányában bekövetkezett változások is kihatással vannak az életszínvonal alakulására. Pl. az ipari dolgozók létszámának emelkedése jelentős tömegeknek tette lehetővé a kulturális felemelkedést. Másfelől az életviszonyok, a kialakult életszínvonal befolyásolja a foglalkoztatottság mértékét. Anélkül, hogy a részletes kifejtésbe belebonyolódnánk, bátran állíthatjuk, hogy a nők és a munkaképes kornál idősebb népesség tömeges munkába állása, főképp az 1950—1952-es években, Magyarországon — a munkaerőszükséglet jelentős növekedésén felül — a reálbérek átmeneti csökkenésének volt a következménye. Ehhez még hozzájárult az a helytelen és merev szemlélet, amely majdnem egyértelműen elítélte a munkaviszonyban nem levő asszonyokat. Ennek következtében pl. olyan nők is munkába álltak, akiknek semmiféle szakképzettségük nem volt, sőt, esetleg anyagilag sem kényszerültek arra, hogy munkát vállaljanak. A fentiekkel ellentétes irányba hat a jövedelmek növekedése, a fiatalok továbbtanulási lehetőségeinek a fokozódása, mivel a továbbtanulók számának növekedése csökkenti a munkahelyek iránti igényt. Az életszínvonalnak a foglalkoztatottság mértékére gyakorolt hatása azonban más oldalról is megmutatkozik: a magas életszínvonal és a magas kereseti lehetőségek is ösztönözhetnek a foglalkoztatottság növekedésére. Pl. a háztarási gépek könnyebb beszerezhetősége és a vendéglátóipari hálózat fejlődése növelheti a foglalkoztatottság iránti igényt, mivel ezáltal a háztartási munka jelentősen csökken. Ugyanakkor számos háztartásbeli nőt késztethet munkavállalásra, hogy ezekhez a termékekhez és szolgáltatásokhoz hozzájussanak. Igaz ugyan, hogy csak vázlatosan vetettük fel a foglalkoztatottság, valamint a gazdaságpolitika egyéb tényezői közötti összefüggéseket — azonban már ez is azt mutatja, hogy csak rendkívül körültekintően, a társadalmi-gazdasági körülmények sokoldalú elemzése révén alakíthatjuk ki a foglalkoztatottságnak azt a színvonalát, amely egyaránt javára válik az egyénnek és a társadalomnak. Frigyes Ervin Y=----l— X FOGLALKOZTATOTTAK száma görbe mellett egy Y = -iY _ *+M X 'FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA 3