Figyelő, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-12-03 / 49. szám
4 1970: a népszámlálás éve Dr. Szabady Egonnak, a KSH elnökhelyettesének nyilatkozata Magyarországon az 1969. december 31. és 1970. évi január hó 1. napja közti éjféli állapot alapulvételével általános népszámlálást kell tartani, amellyel egyidejűleg össze kell írni a lakásokat és intézeti háztartásokat — kórház, munkásszállás, diákotthon —, a lakóházakat, az intézeti és egyéb lakott épületeket. A népszámlálás, valamint az azzal kapcsolatos adatgyűjtés a tanácsok végrehajtó bizottságainak feladata: a szakmai irányítást, az adatok feldolgozását és közzétételét a Központi Statisztikai Hivatal végzi. Az iménti néhány mondat (természetesen nem szó szerint) a Népköztársaság Elnöki Tanácsának ez évi 18. sz. törvényerejű rendeletéből való. A népszámlálás előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos kérdéseinkre dr. Szabady Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, a népszámlálás vezetője, válaszolt. A népszámlálás rendszerint nagyaríányú szervezési munkát, gondos előkészítést követel. Mit tett eddig a KISS és melyek lesznek a felmérés új vonásai? A hivatalos statisztikai szolgálat először 1870-ben, tehát éppen száz éve hajtotta végre az első hivatalos magyarországi népszámlálást. Ha az osztrák közigazgatás által szervezett összeírásokat isfigyelembe veszszük, akkor az 1970-es sorrendben az a tizennegyedik népszámlálás lesz az ország területén. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a második világháborút követően általában évtizedenként szervezi az úgynevezett világ-népszámlálásokat. Az ENSZ Gazdasági, Szociális Tanácsa 1967- ben határozatot hozott , s ez összhangban van a KGST Statisztikai Állandó Bizottságának javaslataival is —, amelyben a világ-népszámlálás időpontjául 1970-et ajánlották, így a magyarországi népszámlálással egyidőben, illetve a következő évben rendkívül sok helyen, a többi között a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban is sor kerül a lakosság számbavételére. Az előkészületi munkálatok 1967 -ben kezdődtek, s ezek egyik legdöntőbb mozzanata az 1968. január 1-i mikrocenzus, próbanépszámlálás volt, amelynek során 200 ezer lakos adatait gyűjtötték össze. A próbanépszámlálás legfontosabb célja az volt, hogy a gyakorlatban kipróbáljanak a szakemberek néhány olyan új kérdéscsoportot, módszert, amelyet az 1970-es népszámlálás idején alkalmazni ■'■akarnak. Az egyik módszertani változás, hogy — az 1960. évivel szemben — most nem lajstromos (tehát az egy háztartásban élőkre együtt vonatkozó), hanem személyi kérdőívek lesznek, részben a megnőtt program, részben az elektronikus gépi adatfeldolgozás miatt. Tisztázni kellett több fogalmat is, mint például a gazdaságilag aktív keresőkét (ennek alsó határa az 1969-ben ledolgozott 90 nap), s ezen belül is megkülönböztetjük a nem rendszeresen dolgozókat — (90—180 nap). Felmérjük a mezőgazdaságban végzett munka teljes volumenét is. Rendkívül fontos, hogy az összeírásból egyetlen személy, lakás, épület se maradjon ki. Az 1960-as népszámlálás óta sok változás történt, tanácsokat, községeket vontak össze, illetve községek és városok alakultak, sőt teljesen új települések épültek. A változásokra jellemző, hogy például az előzetes adatok szerint a külterületeken jelenleg 300 ezer emberrel kevesebb él, mint a legutóbbi népszámlálás időpontjában. Hogyan történik majd a népszámlálás? _ A népszámlálás legkisebb, de rendkívül fontos egysége a számlálókörzet. Az építészek, a városfejlesztést irányítók kérésére minden városban, s csaknem 80 városiasodó községben a városfejlesztési körzeteket, a népszámlálási alkörzeteket (ezekhez általában 10—20 számláló körzet tartozik) a beépítettség jellegzetességei alapján alakították ki. Ennek lényege, hogy egy csoportba kerülnek például az új, modern negyedek, illetve a szanálásra ítélt területek, a műemlék negyedek, a kertesházakkal beépített részek hogy csak néhány példát említsünk. Ez pedig azt jelenti, hogy a népszámlálás után a tanácsok, a tervezők rendelkezésére állnak majd az egyes, legfontosabb és legjellegzetesebb városrészek demográfiai adatai, a lakásviszonyokkal összefüggésben. Tehát, ha egy területet szanálásra jelölnek ki, pontosan tudják a lakások felszereltségét, állapotát, korát, az ott lakók számát, családi helyzetét. A népszámlálás lebonyolításában, az adatgyűjtésben — figyelembe véve a tanácsokat és a KSH apparátusát is — 60 ezer ember vesz részt A népszámlálás során azt kell megállapítani, hogy az „eszmei időpontban”, tehát 1970. nulla órakor hányan éltek Magyarország területén. S mivel az összeírást január 2. és 14-e között bonyolítják le, minden, az eszmei időponton túli változást figyelmen kívül kell hagyni. Az utolsó népszámlálás óta az ország társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyaiban nagy változások történtek, s nőtt a vállalatok, intézmények információ-igénye is. Hogyan tükröződik ez a népszámlálás programjában, kérdéseiben? Különösen most, az új gazdaságirányítás rendjében rendkívül fontos, hogy a tudomány, a központi és területi tervezés, a különböző szintű intézmények a korábbiaknál lényegesen gazdagabb, részletesebb, az összefüggéseket sokrétűbben ismertető adatok, jelentések birtokába kerüljenek. A kérdéscsoportok összeállítását több éves egyeztetés előzte meg. Figyelembe vettük a KGSTés ENSZ ajánlásait, a legújabb módszereket, s ezek, valamint a korábbi népszámlálások tapasztalatai alapján elkészült az úgynevezett kívánságlista, amelyen szerepel valamennyi állami, társadalmi, X 3020 igazgatási, szervezési és tudományos intézmény által javasolt kérdés. Ezt természetesen szűkíteni kellett, hiszen a népszámlálás lebonyolításának ideje, az adatfeldolgozási lehetőségek is korlátozottak. Több fórum, így a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia demográfiai bizottsága is megvitatta a tervezetet.. A program kialakítása során, tanulmányozva valamennyi eddig alkalmazott statisztikai módszert, az a döntés született, hogy úgynevezett kétlépcsős módszerrel bonyolódjék le a népszámlálás. Ennek lényege, hogy a lakosság 75 százalékáról egyszerűbb adatfelvétel készül, 25 százalékáról pedig részletesebb, tehát az ország lakóinak többsége csak az alapkérdésekre válaszol. Egyszerűsíti a lebonyolítást, hogy egy-egy számlálóbiztos vagy az egyik, vagy a másik öszszeírást végzi. A 25 százalékos reprezentatív összeírás — amelyre főként a távlati tervezés számára van szükség — elegendő arra, hogy sok részletes elemzést az ország egész lakosságára vonatkoztatva el tudjuk végezni. A népszámlálás személyi programjában az alkérdésekkel együtt összesen 37, a reprezentatív összeírásban pedig 83 kérdés szerepel. Új vonás, hogy elemzik: a megkérdezett születési helye és jelenlegi lakhelye azonos-e, mikor költözött az összeírás helyére,ahol élt 1960-ban, a népszámlálás időpontjában. Ezeknek az adatoknak a birtokában részletesen elemezhető majd a belső vándorlás. A népszámlálás képet ad a lakosság iskolázottságárólis. A felsőfokú képzésnél most már a következő tagozódás érvényesül: egyetem, főiskola, valamint — új elemként — a felsőfokú technikum és felsőfokú szakiskola. A korábbi iskolai végzettséget az új besorolás szerint veszik figyelembe. Az iskolai végzettségre vonatkozó kérdésekre részletes választ kell adni. A népszámlálás választ ad az ország lakóinak szakmai képzettségére is, tehát arra, hogy egy-egy szakmában hány képzett emberrel rendelkezünk, ezek milyen módon — szakmunkásképzésben, szakközépiskolában, tanfolyamon stb. — szerezték meg a képzettségüket. Ezek az adatok nagy mértékben segítik majd a szakmunkásképzés vezetőinek tevékenységét, hiszen a részletes adatok birtokában pontosan meghatározható, hogy egyes területeken mit kell tenni a szakmunkásutánpótlás biztosítása érdekében. Az ország lakás- és épületállományáról az 1960. évinél sokkal részletesebb adatfelvétel készül: valamennyi épületet összeírnak, még az ideiglenes jellegűeket és a nem lakás céljára építetteket is, ha laknak benne. Feltüntetik a kérdőíveken az épület magasságát, szintszámát, építési módját, falrendszerét (tehát, hogy téglából, panelből, vagy öntött technológiával épült), alapozási módját és az összes lakást, illetve a lakás céljára használt helyiségek számát. Kimutatás készül a lakás céljára használt üzlethelyiségekről, feltüntetik, hogy állami vagy személyi tulajdonban van a lakás, ha személyi tulajdonú, akkor a tulajdonos, vagy családtagja, illetve idegen lakja-e. Kimutatás készül az épületekről kor szerinti megoszlásban is. Vizsgálják, hogy egyegy lakásban hányan élnek, van-e alvagy árgybérlő. Ezúttal először felmérik a lakások alapterületét és a korábbiaknál részletesebben elemzik a felszereltséget, tehát hogy milyen (táv-, központi, kályha)fűtés van, milyen a közműellátás, van-e beépített bútor. Nemcsak a szobákat, hanem a félszobákat és a mellékhelyiségeket is számításba veszik. ★ A népszámlálás „menetrendje” szerint az összeírást nagyrészt 1970. január 12-ig be kell fejezni. Az ország lakóinak számáról (nemek és megyék szerinti bontásban) a KSH februárban gyorsjelentést tesz közzé, ezt 1970. júniusában követi az első — 1 százalékos mintavétel alapján készült — részletesebb tanulmány. A megyei és az országos kiadványok — minden eddiginél részletesebb adatokkal — 1971. és 1972. között jelennek meg. i. G. KEDDTŐL idestova egy esztendeje írtunk a Komárom megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatáról, amely a" tanszer- és tankönyvellátás hiányosságait derítette fel. Az utóbbinál különösen kirívó példa is akadt: A Tankönyvkiadó Vállalat az igények beérkezte után közölte, hogy azokat 20—50 százalékkal csökkenti; a hiányt pótolják az iskolák használt tankönyvekből. A javasolt új módszer túlságosan jól sikerült: a leszállított, csökkentett példányszámú könyvek jelentős része — mintegy 30 ezer példány — megmaradt, s ezt az iskolák visszaküldték a megyei könyvesboltoknak. E „jól sikerült” módszert csak a szülők kísérték némi rosszallással: miért kellett a használt és higiéniai szempontból alaposan kifogásolható könyveket megvenniük, amikor utóbb az iskolák az új példányokat — mint feleslegeseket — visszaküldték? A NEB vizsgálatának megállapításait megküldte a helyi és országos szerveknek, intézkedést kérve a viszszásságok megszüntetésére. A válaszok ígéretesek voltak, így esztendőre rá utóvizsgálatot tartottak: mi történt a tavalyi vizsgálat nyomán? Az utóvizsgálatot idén szeptember és október hónapokban folytatták hatvan általános, és tizenöt középiskolánál, mintegy 2500 tanuló bevonásával. A kitöltött kérdőívek adatai tanulságosak: akad köztük pozitív, de nem hiányoznak a negatív elemek sem. A vizsgálat nemrég közzétett megállapításai szerint a hibák többségét az általános iskoláknál csaknem maradéktalanul kijavították. Ez volna tehát a pozitívum. Korántsem ilyen bízik jó a helyzet a középiskoláknál, ahol a tankönyvellátásnak még bőven vannak fehér foltjai. A vizsgálat eredményeit ismertető ankéton például kiderült, hogy a megkérdezett 875 középiskolás közül a szükséges tankönyvet 484 idejében beszerezhette, 391 diák azonban az utóvizsgálat befejezéséig sem tudta beszerezni. Különösen kínos a negyedik osztályosok helyzete, hiszen már az érettségi küszöbén állnak, s még mindig hiányzik néhány szükséges tankönyvük. A középiskolásoknál összesen hetvenhárom féle tankönyv nem volt kapható, ami ugyancsak tekintélyes szám. Tavaly még helytállónak tűnt a Tankönyvkiadó indokolása: a szakközépiskola új típusa most van kialakulóban, ezért akadozik atankönyvellátás. Idén már nehezebb erre hivatkozni, mivel a megyei, járási, városi művelődési osztályok, iskolák pontos felmérés alapján, időben terjesztették elő igényüket. A Bourbonokat jellemző történelmi mondáson most ketten osztozkodnak. A Tankönyvkiadó Vállalat nem tanult. A NEB viszont nem felejtett, dy Külön-külön is elég gondot okoz a termelő vállalatoknak a minőség és a határidő, hátha még egymással összefüggésben jelentkezik e két kategória. A határidők pontos betartása nem ritkán a minőség rovására megy, a minőségi munka időigénye viszont veszélyeztetheti a határidőt. Kérdés: mi a fontossági sorrend?Nyilvánvaló, hogy a minőség és a határidő betartása egyaránt fontos, feltéve, hogy nem formális határidőtartásról van szó. Ha ugyanis a vállalatok a minőség árán vállalják a határidős kiszállítást, önmagukat csapják be, a minőségi kifogások rendezése mindenképpen csak a szállítási határidőn túl lehetséges. Ezt a gondolatot summázza a Textilélet cikkének tömör címe: „Kiszállítás — mindenáron?”. Konkrét példaként a Goldberger Textilnyomógyárat említi, ahol az elmúlt negyedévekben nem sikerült a minőségét javítani, csökkent az első osztályú áruk részaránya, emelkedett a reklamációk száma. Az okokat vizsgálva kiderül, hogy nemcsak az alapanyag minőségével van baj, közrejátszanak szervezési hibák is, amelyek nyomán visszatérnek a hó- és negyedévégi hajrák, túlórázások. A rendszeresen ismétlődő technológiai hibák forrásának feltárását követően elvkor egy teljes hónapig is eltart a hibaforrás megszüntetése. Kisebb lett a szövödék felelőssége is: egy éve megszüntették azt a gyakorlatot, hogy a szövödék a roszszul minősített és utólagosan leértékelt nyersáruk után kötbért fizessenek. Még egy példa: rossz tisztítás miatt egy hónapon belül 200 ezer méter árut kellett utólagosan megtisztítani, s ez három napi munkatöbblethez vezetett. Hasonló okok következtében egy tőkés piacra készült rendelésből a harmadik negyedévben négy tétel pótnyomására került sor. Kétségtelen, hogy a határidő be nem tartásának is van ára. Kérdés azonban, érdemes-e pontos határidőre szállítani a rosszat? A kérdés persze szónoki, a válasz nyilvánvaló. SŐT KEDDIG FIGYELŐ, 1969. DECEMBER 6.