Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1970-07-01 / 26. szám

Rugalmasság, fejlett technika Az NSZK-hoz hasonló módon fej­lődtek — F. R. Wittnebert-nek a Har­­vard Business Review ez év január— februári számában megjelent cikke sze­rint — az USA üzemei is. (Az amerikai szerző vállalatnagyságot vizsgált, tehát következtetései áttételesen vonatkoztat­hatók az üzemnagyságra.) A kisebb alap­tőkéjű vállalatok — írja a szerző — 1950 és 1968 között nagyobb mértékben növel­ték nyereségüket, mint a nagyok. Az USA feldolgozóiparában a forgalom nö­vekedési üteme korántsem nagyobb a nagyvállalatoknál, mint a kisebb egysé­geknél. A szerző a kisebb vállalatok nagyobb nyereségének alapját abban látja, hogy gyorsabban képesek követni a gyártmá­nyok, a technológia, a nyersanyagok és féltermékek, a beszerzési források és szállítóeszközök változásait, mint a na­gyok. A kisebb vállalat kisebb tehetet­lenségénél fogva előnyben van, olcsób­ban, kevesebb beruházás árán képes át­állni. A kisebb és főként a közepes vál­lalatok nagyobb hatékonyságának egy további okát abban látja, hogy kiegyen­ FIGYELŐ, 1970. JÚLIUS 1. Gazdaságunk elmúlt évi és idei összképe, amelyet az 1969. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló pénzügyminiszteri be­számoló és az országgyűlés ezzel kapcsolatos vitája fel­vázolt, alapjában kedvező. Nemcsak a gazdasági növe­kedés folyamatosságát sikerült biztosítani, egyidejűleg a gazdálkodás hatékonysága is javult, ennek jegyében ki­sebb mértékben a termelési struktúra is módosult, s a nemzeti jövedelem gyorsabban nőtt, mint a társadalmi termék. Joggal állapíthatta meg a pénzügyminiszter ex­pozéja, hogy az elmúlt év gazdasági eredményeiben a szocialista tervgazdálkodás és a gazdasági reform mód­szereinek érvényesülése tükröződik. A beszámoló és a vita azonban nemcsak gazdasági éle­tünk kedvező tényeit és eredményeit tekintette át; szó esett gondjainkról, azokról a problémákról, feladatokról, amelyeket még nem oldottunk meg kielégítően. Az egyik ilyen problémakör a beruházási tevékenység, amely a népgazdaság egészének fejlődési ütemét, egyensúlyát és hatékonyságát döntően befolyásolja. Az elmúlt húsz esztendőben messzemenően eleget tet­tünk annak a követelménynek, hogy a gazdaság folya­matos fejlődését megfelelő volumenű beruházásokkal alapozzuk meg, a beruházások volumene évente hét százalékkal nőtt, tehát nagyobb mértékben, mint a nem­zeti jövedelem. A beruházási tevékenység dinamikus növekedése, amely feltétlenül pozitív tény, a beruházási piacon időnként olyan feszültségeket idézett elő, amelyek a­­tevékenység összhatását rontották. A reform beveze­tésének esztendejében­­ sikerült némiképpen mérsékelni a beruházások lendületét. Az elmúlt évben azonban is­mét megélénkült a beruházási tevékenység, a vásárló­­képes kereslet — részben a jó terméseredmények, a kö­zös gazdaságok tervezettnél magasabb jövedelme kö­vetkeztében — több mint 10 százalékkal haladta meg az anyagi-műszaki kapacitás kínálatát. A beruházási piac egyensúlyzavarát fokozta az a tény, hogy a gépi beru­házások amúgy sem magas aránya csökkent, s ilyen kö­rülmények között az építési munkák magas kereslete, akarva-akaratlanul, hozzájárult a beruházási árszínvo­nal — elsősorban az építési munkák árszínvonalának — emelkedéséhez. Mindennek járulékos következményei is vannak: változatlanul hosszú a kivitelezési idő, és magas a befejezetlen beruházások állománya. A beruházási gondok orvoslása, a feszültségek felol­dása egyre sürgetőbben követeli egyrészt az építőipari kínálat és kapacitás bővítését, másrészt a beruházási kereslet megfelelő szabályozását. Az előbbi, az építő­anyag-ipar és a kivitelező-szerelőipar összehangolt fej­lesztése időigényes folyamat, ennek feszültségeket felol­dó hatása csak évek múltán jelentkezik. A kereslet meg­felelő szabályozása azonban rövid távon is enyhítheti a beruházási gondokat. Bíztató példának okáért, hogy kü­lönböző intézkedések eredményeként az idei év első négy hónapjában erőteljesen növekedett a gépek, szál­lítóeszközök és a különféle beruházási javak behozatala, s hogy a hazai gépipar rendelésállománya is növekvő gépkeresletről tanúskodik. A fejlesztési eszközök válla­latok közötti áramlásának ösztönzése nemcsak a gaz­daságosabb beruházások megvalósítását segítheti, ha­nem közvetett módon a keresletet is befolyásolja: egy­részt koncentrálja a decentralizált fejlesztési eszközöket, másrészt olyan beruházásokat tesz lehetővé, amelyeket a nagyobb gazdaságosság, következésképpen a nagyobb géphányad jellemez. Másirányú tapasztalatainkból következik, hogy az új tervidőszak szabályozó rendszerében is — elsősorban a vállalatoknak nyújtandó támogatásokban —­s célszerű érvényesíteni azokat a követelményeket, amelyek a fej­lesztési eszközök képzése révén egyrészt a beruházási keresletet szabályozzák, másrészt a termelési struktúra gyorsabb változását ösztönzik. Csakis ily módon, a kí­nálat fokozatos bővítésével, a kereslet pontosabb, gaz­daságfejlesztési céljainkkal szorosabb összhangban levő szabályozásával közelíthetjük meg azt a célt, hogy a be­ruházási tevékenység ne csak volumenének növekedésé­vel, hanem javuló gazdaságosságával, a gyors kivitele­zéssel is a társadalmi termelés hatékonyságát, a gazda­sági növekedés növekvő dinamikáját alapozza meg. io ro.p NAGYSÁG ÉS HATÉKONYSÁG Az üzemgazdaságtannak régi problé­mája az üzemnagyság és a gazdasági ha­tékonyság összefüggése. A gépiparban, ahol közismerten igen szoros munkakap­csolatokra van szükség az együttműködő vállalatok és üzemek között, úgy vető­dik fel a kérdés: milyen megoszlás cél­szerű a különböző nagyságú üzemek kö­zött. E. Staley és R. Morse amerikai írók a kis- és középüzemek helyzetét tárgyaló könyvükben számos — fejlett iparral rendelkező — kis, közepes és nagy or­szág adataival bizonyítják, hogy 16—99 fős, kifejezetten kisüzemnek számító egységek foglalkoztatják az ipari dolgo­zók negy­ed­ét-felét. A szerzők szerint ez az arány nagyjá­ból stabil: az általuk részletesen vizs­gált két országban, az USA-ban és Ja­pánban néhány százalékos ingadozás­tól eltekintve évtizedek alatt sem vál­tozott. Kisdizsmek reneszánsza A szerzőpár adatai az 1940—60-as évekből származnak, de a kis- és közép­üzemek gazdasági jelentőségére és élet­­képességére vonatkozó megállapításaik időállónak bizonyultak. Ezt igazolják az NSZK iparáról szóló újabb statisztikai adatok is. Eszerint a legkisebb forgalomnöveke­dés 7 év alatt az 1000 főnél többet fog­lalkoztató nagyüzemekben volt (a 32 százalékos növekmény mélyen az átla­gos 44 százalék alatt maradt), az üze­mek és a foglalkoztatottak száma egy­aránt csökkent 6, illetve 7 százalékkal. A táblázat szerint a leggyorsabban a 10—49 fős üzemek fejlődtek, számuk is, a foglalkoztatottak száma is, forgalmuk is a legerősebben nőtt­ Az utóbbi 61 szá­zalékkal, míg az átlagos forgalomnöve­kedés 44 százalék volt Az átlagosnál gyorsabb ütemben fejlődtek az 50—500 főt foglalkoztató üzemek is. A fogyasztásicikk-gyártó iparban egy­értelmű összefügés mutatkozik az üzem­nagyság és az eredmény között — a ki­sebb üzemek javára. Növekedési indexek az NSZK fogyasztásicikk­­gyártó iparában 1960—1967 (1960 — 100) lítődtek az esélyek a tőke, know-how és más információi­ beszerzésében. Sok ér­tékes szakembert vonz a lehetőség, hogy kilépve a nagyvállalatoknál uralkodó személytelenségből és névtelenségből, közepes vállalatoknál helyezkedjenek el olyan állásokban, amelyekben személyes felelősséget vállalhatnak. Ennek a hu­mán tényezőnek a szerző nagy jelentő­séget tulajdonít — a középüzemek ja­vára. Egyidejűleg a nagyvállalatok az állami és a közellátási igények kielégí­tése céljából adott szubvenciók és az állami beavatkozás folytán egyre inkább függőségbe kerülnek az állammal szem­ben. Következtetéseiben Wittnebert olyan messzire megy, hogy kimondja: ha a nagyvállalatok nem lesznek képesek ön­álló döntésre jogosult kisebb egységek­ké tagolódni,­­amelyek összefonódása Ebből megállapítható, hogy a magyar gépiparban a 10—500 főt foglalkoztató kategóriák aránya jóval alacsonyabb, az 1000 főnél többet­­foglalkoztató ipartele-­ pek aránya viszont jóval magasabb, mint a tőkésországokban. OMFB-tanulmány Daeves megállapításait egy 1967-ben megjelent OMFB-tanulmány és egy erre alapuló Ajánlás is felhasználja. (Az ész­szerű szakosítás és koncentrálás krité­riumai a gépiparban.) Az Ajánlás, állást foglalva a kisebb üzemek létjogosult­sága mellett, megállapítja: „A homogén szükségletek mellett ki­sebb mennyiségben speciális szükségle­tek jelentkeznek a jellegzetesen tömeg­gyártó ágazatokban is (speciális gépjár­művek, különleges minőségű fogyasztási cikkek). Ezeket rendszerint kisebb vál­lalatok­ elégítik ki. A speciális alkatré­szeket és szerelvényeket általában ma­guk gyártják, az egyetemes jellegűeket, sőt teljes törzsegységeket pedig tömeg­gyártó nagyvállalatoktól szerzik be. ... A kisebb vállalatok szakosodnak a termelés egyes olyan szakaszaira, ame­lyek korábban a nagyvállalatok termelő­folyamatának rétét alkották. Jobb fel­­készültségük, magasabb szaktudásuk folytán racionálisabban gyártanak, mint a nagyvállalat, s ezzel ésszerűvé teszik a termelőfolyamat differenciálását. A kisebb vállalatok létjogosultságát az biztosítja, hogy egyes különleges homo­gén termékcsoportokat a viszonylag leg­természetesen megmaradna),­­még gazda­sági létjogosultságuk is kérdésesssé vál­hat. Az eredményes vállalkozás fő típusa pedig a nagyvállalat helyett egyre in­kább a közepes vállalkozás lesz. A kérdéskomplexus egy másik neves kutatója Kari Daeves (Természetes üzem­nagyság meghatározása a gaussi elosz­lástörvényből). Daeves szerint a gazda­sági élet sok jelensége, köztük az üze­mekben foglalkoztatottak létszáma a normális eloszlás törvényét követi. Elő­fordul persze, hogy a normális elosztást megzavarják, de az ilyen állapot nem lehet tartós, mert automatikusan moz­gásba hozza a természetes helyzet visz­­szaállítása irányában ható erőket. E rövid szakirodalmi áttekintés után vizsgáljuk most meg az egyes országok gépipari üzemeire vonatkozó konkrét adatokat, nagyobb (de az univerzális termékeknél kisebb) tömegszerűséggel gyártanak. A termelési feladatok kisebb tömegszerű­sége rendszerint kisebb technikai fel­szereltséget, de viszonylag nagyobb szel­lemi specializáltságot kíván és ez a ki­sebb üzemek működésének kedvez. A kisebb üzemek tehát főleg két terü­leten életképesek: 1. speciális termékekre vonatkozó igé­nyek kielégítése és 2. speciális technológiára való szako­sodás esetén, a nem túl tőkeigényes ágazatokban. Ezeken a területeken többféle előnyük van a nagyüzemekkel szemben: na­gyobb rugalmasság, s ennek következté­ben kisebb vállalkozási kockázat; az ál­landó költségek viszonylag alacsony szintje; alacsony igazgatási­­és kereske­delmi költségek mellett a kapacitás jobb kihasználása, a speciális szükségletek gyorsabb kielégítése. ... A piaci kereslet mennyiségével és differenciálódásával összhangban a fej­lett tőkésországokban kialakult a külön­böző nagyságú gépipari üzemek között — az adott viszonyok mellett — a leg­racionálisabb tevékenység-megosztás Ezzel a kis- és középméretű gépipari üzemek szerves részévé válnak a fejlett országok gépiparának.” Ezek, az 1967-ben leírt megállapítá­sok azért figyelemre méltóak, mert Ma­gyarországon az elmúlt 10—20 évben szinte egyeduralkodó álláspont volt, hogy minél nagyobbak az üzemek, annál kedvezőbbek a feltételek a gazdasági ha­tékonyság növelésére. Következéskép­pen, iparpolitikánk egyik vezérfonala a nagyüzemek fejlesztése és a kis- és kö­zépüzemek elsorvasztása, a nagyobbak­ba való beolvasztása volt. E politika hátrányos következményei hamarosan megmutatkoztak, elsősorban gépiparunk viszonylagos rugalmatlanságában, továb­bá abban is, hogy kooperációs kapcsola­tai általában szűkebbek, korlátozottab­bak, mint más, hasonló potenciálú orszá­gokban. A kis és közepes bedolgozó üzemek hiánya (és emellett a nemzetközi koope­ráció korlátozottsága) végeredményben arra kényszerítette gépipari vállalatain­kat, hogy olyan cikkeket is maguk gyárt­sanak és fejlesszenek, amelyekben, fel­­készültségük hiányos. Ezeket szükség­képpen alacsony termelékenységgel gyártják, ami rontja átlagos termelé­kenységüket és az egyik legszűkebb erő­forrás, a szellemi potenciál pazarlásához vezet. Ezért örömmel üdvözölhetjük a kormány Gazdasági Bizottságának ápri­lis végén hozott határozatát a kis- és középüzemek fejlesztéséről. Új helyzet A határozat utasítja a gazdasági tár­cák és az országos hatáskörű szervek vezetőit: tárják fel a kisebb üzemek fej­lesztésének és korszerűsítésének lehető­ségeit és módozatait. Az ágazati fejlesz­tési koncepciókban juttassanak a gaz­daságosan működni képes keő- és közép­üzemeknek jelentőségüknek megfelelő szerepet. Intézkedik a GB-határozat a szüksé­ges fejlesztés finanszírozásáról is: elő­írja e célra elkülönített hitelkeret léte­sítését, esetenként pedig más hitelprefe­renciák nyújtását is. A kisebb fogyasz­­táscikk-gyártó üzemek a tanácsi fejlesz­tési alapból is támogathatók. A kisebb üzemek technikai felszereltségének ja­vítására technikai üzemeken nem elma­radott pinceműhelyeket, hanem szako­sított, korszerűen felszerelt üzemeket kell érteni) előírja, hogy az illetékes kül­kereskedelmi vállalatok fokozott piacku­tatással segítsék a kisüzemeket korszerű szocialista importgépek beszerzésében. A felsorolt intézkedésektől elsősorban a gépiparban várhatók eredmények. A kis- és középüzemek termelésének fej­lesztése nem utolsósorban azért fontos, mert így a kisebb üzemek tehermentesí­tik a nagyobbakat a számukra nem racionális tevékenységektől, bővülhet és hatékonyabbá válhat a gépipar belső kooperációja. Ennek kedvező hatása bi­zonyára megmutatkozik majd a nagyvál­lalatok eredményesebb munkájában és abban is, hogy az egészségesebb szer­kezet kialakulása nyomán egész gép­iparunk rugalmasabbá vélik. Dr. Róth András Növekedési indexek az NSZK iparában 1960—1967 (1960 — 100) ttzemnagy- tize- Foglal- For­gás a fog- mek , kozta- ga­laikoztatot- szá- tottak lom­tak száma- ma száma ban mérve 1— 5 m 111 158 10— 49 111 111 161 50— 99 106­­ 105­­ 153 109­ 099 105 105 155 200—499 101 102 151­­500—999 9­ 98 147 1000-nél több 94 93 132 összesen 109 99 144 Üzemnagy- Üze- Foglal- For­ság a fog- m­ek kozta- ga­lalkoztatot- szá- tottak lom­tak száma- nva száma ban mérve 1— 9 116 115 178 10— 49 117 115 159 50— 99 107 107 157 100—199 106 105 162 200—499 96 96 146 500—999 84 83 135 1000-nél több 78 77 118 összesen 113 97 146 Magyarország 2,9 3,8 NDK 4,6 3,7 Belgium 15,6 9,7 Japán 24,3 12,8 NSZK 5,5 6,3 Olaszország 12,5 11,5 Egyesült Királyság 12,83 1) A KSH kigyűjtése 2) 100-nál kevesebb 15,4 , 14,3 64,4 100,0 17,5 13,0 61,2 100,0 26,2 13,8 34,7 100,9 25,6 9,1 28,2 100,0 27.7­­ 13,1 47,4 100,0 24,5 8,6 33,1 100,9 22,9 14,2 54,1 100,9 A foglalkozta­tottak számának megoszlása nagyságcsoportonkénti (százalék) Az ipartelepenkénti létszám 10—50 50—100 101—500 501—1000 1001 és több összesen 3

Next