Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1970-07-01 / 26. szám
Rugalmasság, fejlett technika Az NSZK-hoz hasonló módon fejlődtek — F. R. Wittnebert-nek a Harvard Business Review ez év január— februári számában megjelent cikke szerint — az USA üzemei is. (Az amerikai szerző vállalatnagyságot vizsgált, tehát következtetései áttételesen vonatkoztathatók az üzemnagyságra.) A kisebb alaptőkéjű vállalatok — írja a szerző — 1950 és 1968 között nagyobb mértékben növelték nyereségüket, mint a nagyok. Az USA feldolgozóiparában a forgalom növekedési üteme korántsem nagyobb a nagyvállalatoknál, mint a kisebb egységeknél. A szerző a kisebb vállalatok nagyobb nyereségének alapját abban látja, hogy gyorsabban képesek követni a gyártmányok, a technológia, a nyersanyagok és féltermékek, a beszerzési források és szállítóeszközök változásait, mint a nagyok. A kisebb vállalat kisebb tehetetlenségénél fogva előnyben van, olcsóbban, kevesebb beruházás árán képes átállni. A kisebb és főként a közepes vállalatok nagyobb hatékonyságának egy további okát abban látja, hogy kiegyen FIGYELŐ, 1970. JÚLIUS 1. Gazdaságunk elmúlt évi és idei összképe, amelyet az 1969. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló pénzügyminiszteri beszámoló és az országgyűlés ezzel kapcsolatos vitája felvázolt, alapjában kedvező. Nemcsak a gazdasági növekedés folyamatosságát sikerült biztosítani, egyidejűleg a gazdálkodás hatékonysága is javult, ennek jegyében kisebb mértékben a termelési struktúra is módosult, s a nemzeti jövedelem gyorsabban nőtt, mint a társadalmi termék. Joggal állapíthatta meg a pénzügyminiszter expozéja, hogy az elmúlt év gazdasági eredményeiben a szocialista tervgazdálkodás és a gazdasági reform módszereinek érvényesülése tükröződik. A beszámoló és a vita azonban nemcsak gazdasági életünk kedvező tényeit és eredményeit tekintette át; szó esett gondjainkról, azokról a problémákról, feladatokról, amelyeket még nem oldottunk meg kielégítően. Az egyik ilyen problémakör a beruházási tevékenység, amely a népgazdaság egészének fejlődési ütemét, egyensúlyát és hatékonyságát döntően befolyásolja. Az elmúlt húsz esztendőben messzemenően eleget tettünk annak a követelménynek, hogy a gazdaság folyamatos fejlődését megfelelő volumenű beruházásokkal alapozzuk meg, a beruházások volumene évente hét százalékkal nőtt, tehát nagyobb mértékben, mint a nemzeti jövedelem. A beruházási tevékenység dinamikus növekedése, amely feltétlenül pozitív tény, a beruházási piacon időnként olyan feszültségeket idézett elő, amelyek atevékenység összhatását rontották. A reform bevezetésének esztendejében sikerült némiképpen mérsékelni a beruházások lendületét. Az elmúlt évben azonban ismét megélénkült a beruházási tevékenység, a vásárlóképes kereslet — részben a jó terméseredmények, a közös gazdaságok tervezettnél magasabb jövedelme következtében — több mint 10 százalékkal haladta meg az anyagi-műszaki kapacitás kínálatát. A beruházási piac egyensúlyzavarát fokozta az a tény, hogy a gépi beruházások amúgy sem magas aránya csökkent, s ilyen körülmények között az építési munkák magas kereslete, akarva-akaratlanul, hozzájárult a beruházási árszínvonal — elsősorban az építési munkák árszínvonalának — emelkedéséhez. Mindennek járulékos következményei is vannak: változatlanul hosszú a kivitelezési idő, és magas a befejezetlen beruházások állománya. A beruházási gondok orvoslása, a feszültségek feloldása egyre sürgetőbben követeli egyrészt az építőipari kínálat és kapacitás bővítését, másrészt a beruházási kereslet megfelelő szabályozását. Az előbbi, az építőanyag-ipar és a kivitelező-szerelőipar összehangolt fejlesztése időigényes folyamat, ennek feszültségeket feloldó hatása csak évek múltán jelentkezik. A kereslet megfelelő szabályozása azonban rövid távon is enyhítheti a beruházási gondokat. Bíztató példának okáért, hogy különböző intézkedések eredményeként az idei év első négy hónapjában erőteljesen növekedett a gépek, szállítóeszközök és a különféle beruházási javak behozatala, s hogy a hazai gépipar rendelésállománya is növekvő gépkeresletről tanúskodik. A fejlesztési eszközök vállalatok közötti áramlásának ösztönzése nemcsak a gazdaságosabb beruházások megvalósítását segítheti, hanem közvetett módon a keresletet is befolyásolja: egyrészt koncentrálja a decentralizált fejlesztési eszközöket, másrészt olyan beruházásokat tesz lehetővé, amelyeket a nagyobb gazdaságosság, következésképpen a nagyobb géphányad jellemez. Másirányú tapasztalatainkból következik, hogy az új tervidőszak szabályozó rendszerében is — elsősorban a vállalatoknak nyújtandó támogatásokban —s célszerű érvényesíteni azokat a követelményeket, amelyek a fejlesztési eszközök képzése révén egyrészt a beruházási keresletet szabályozzák, másrészt a termelési struktúra gyorsabb változását ösztönzik. Csakis ily módon, a kínálat fokozatos bővítésével, a kereslet pontosabb, gazdaságfejlesztési céljainkkal szorosabb összhangban levő szabályozásával közelíthetjük meg azt a célt, hogy a beruházási tevékenység ne csak volumenének növekedésével, hanem javuló gazdaságosságával, a gyors kivitelezéssel is a társadalmi termelés hatékonyságát, a gazdasági növekedés növekvő dinamikáját alapozza meg. io ro.p NAGYSÁG ÉS HATÉKONYSÁG Az üzemgazdaságtannak régi problémája az üzemnagyság és a gazdasági hatékonyság összefüggése. A gépiparban, ahol közismerten igen szoros munkakapcsolatokra van szükség az együttműködő vállalatok és üzemek között, úgy vetődik fel a kérdés: milyen megoszlás célszerű a különböző nagyságú üzemek között. E. Staley és R. Morse amerikai írók a kis- és középüzemek helyzetét tárgyaló könyvükben számos — fejlett iparral rendelkező — kis, közepes és nagy ország adataival bizonyítják, hogy 16—99 fős, kifejezetten kisüzemnek számító egységek foglalkoztatják az ipari dolgozók negyedét-felét. A szerzők szerint ez az arány nagyjából stabil: az általuk részletesen vizsgált két országban, az USA-ban és Japánban néhány százalékos ingadozástól eltekintve évtizedek alatt sem változott. Kisdizsmek reneszánsza A szerzőpár adatai az 1940—60-as évekből származnak, de a kis- és középüzemek gazdasági jelentőségére és életképességére vonatkozó megállapításaik időállónak bizonyultak. Ezt igazolják az NSZK iparáról szóló újabb statisztikai adatok is. Eszerint a legkisebb forgalomnövekedés 7 év alatt az 1000 főnél többet foglalkoztató nagyüzemekben volt (a 32 százalékos növekmény mélyen az átlagos 44 százalék alatt maradt), az üzemek és a foglalkoztatottak száma egyaránt csökkent 6, illetve 7 százalékkal. A táblázat szerint a leggyorsabban a 10—49 fős üzemek fejlődtek, számuk is, a foglalkoztatottak száma is, forgalmuk is a legerősebben nőtt Az utóbbi 61 százalékkal, míg az átlagos forgalomnövekedés 44 százalék volt Az átlagosnál gyorsabb ütemben fejlődtek az 50—500 főt foglalkoztató üzemek is. A fogyasztásicikk-gyártó iparban egyértelmű összefügés mutatkozik az üzemnagyság és az eredmény között — a kisebb üzemek javára. Növekedési indexek az NSZK fogyasztásicikkgyártó iparában 1960—1967 (1960 — 100) lítődtek az esélyek a tőke, know-how és más információi beszerzésében. Sok értékes szakembert vonz a lehetőség, hogy kilépve a nagyvállalatoknál uralkodó személytelenségből és névtelenségből, közepes vállalatoknál helyezkedjenek el olyan állásokban, amelyekben személyes felelősséget vállalhatnak. Ennek a humán tényezőnek a szerző nagy jelentőséget tulajdonít — a középüzemek javára. Egyidejűleg a nagyvállalatok az állami és a közellátási igények kielégítése céljából adott szubvenciók és az állami beavatkozás folytán egyre inkább függőségbe kerülnek az állammal szemben. Következtetéseiben Wittnebert olyan messzire megy, hogy kimondja: ha a nagyvállalatok nem lesznek képesek önálló döntésre jogosult kisebb egységekké tagolódni,amelyek összefonódása Ebből megállapítható, hogy a magyar gépiparban a 10—500 főt foglalkoztató kategóriák aránya jóval alacsonyabb, az 1000 főnél többetfoglalkoztató ipartele- pek aránya viszont jóval magasabb, mint a tőkésországokban. OMFB-tanulmány Daeves megállapításait egy 1967-ben megjelent OMFB-tanulmány és egy erre alapuló Ajánlás is felhasználja. (Az észszerű szakosítás és koncentrálás kritériumai a gépiparban.) Az Ajánlás, állást foglalva a kisebb üzemek létjogosultsága mellett, megállapítja: „A homogén szükségletek mellett kisebb mennyiségben speciális szükségletek jelentkeznek a jellegzetesen tömeggyártó ágazatokban is (speciális gépjárművek, különleges minőségű fogyasztási cikkek). Ezeket rendszerint kisebb vállalatok elégítik ki. A speciális alkatrészeket és szerelvényeket általában maguk gyártják, az egyetemes jellegűeket, sőt teljes törzsegységeket pedig tömeggyártó nagyvállalatoktól szerzik be. ... A kisebb vállalatok szakosodnak a termelés egyes olyan szakaszaira, amelyek korábban a nagyvállalatok termelőfolyamatának rétét alkották. Jobb felkészültségük, magasabb szaktudásuk folytán racionálisabban gyártanak, mint a nagyvállalat, s ezzel ésszerűvé teszik a termelőfolyamat differenciálását. A kisebb vállalatok létjogosultságát az biztosítja, hogy egyes különleges homogén termékcsoportokat a viszonylag legtermészetesen megmaradna),még gazdasági létjogosultságuk is kérdésesssé válhat. Az eredményes vállalkozás fő típusa pedig a nagyvállalat helyett egyre inkább a közepes vállalkozás lesz. A kérdéskomplexus egy másik neves kutatója Kari Daeves (Természetes üzemnagyság meghatározása a gaussi eloszlástörvényből). Daeves szerint a gazdasági élet sok jelensége, köztük az üzemekben foglalkoztatottak létszáma a normális eloszlás törvényét követi. Előfordul persze, hogy a normális elosztást megzavarják, de az ilyen állapot nem lehet tartós, mert automatikusan mozgásba hozza a természetes helyzet viszszaállítása irányában ható erőket. E rövid szakirodalmi áttekintés után vizsgáljuk most meg az egyes országok gépipari üzemeire vonatkozó konkrét adatokat, nagyobb (de az univerzális termékeknél kisebb) tömegszerűséggel gyártanak. A termelési feladatok kisebb tömegszerűsége rendszerint kisebb technikai felszereltséget, de viszonylag nagyobb szellemi specializáltságot kíván és ez a kisebb üzemek működésének kedvez. A kisebb üzemek tehát főleg két területen életképesek: 1. speciális termékekre vonatkozó igények kielégítése és 2. speciális technológiára való szakosodás esetén, a nem túl tőkeigényes ágazatokban. Ezeken a területeken többféle előnyük van a nagyüzemekkel szemben: nagyobb rugalmasság, s ennek következtében kisebb vállalkozási kockázat; az állandó költségek viszonylag alacsony szintje; alacsony igazgatásiés kereskedelmi költségek mellett a kapacitás jobb kihasználása, a speciális szükségletek gyorsabb kielégítése. ... A piaci kereslet mennyiségével és differenciálódásával összhangban a fejlett tőkésországokban kialakult a különböző nagyságú gépipari üzemek között — az adott viszonyok mellett — a legracionálisabb tevékenység-megosztás Ezzel a kis- és középméretű gépipari üzemek szerves részévé válnak a fejlett országok gépiparának.” Ezek, az 1967-ben leírt megállapítások azért figyelemre méltóak, mert Magyarországon az elmúlt 10—20 évben szinte egyeduralkodó álláspont volt, hogy minél nagyobbak az üzemek, annál kedvezőbbek a feltételek a gazdasági hatékonyság növelésére. Következésképpen, iparpolitikánk egyik vezérfonala a nagyüzemek fejlesztése és a kis- és középüzemek elsorvasztása, a nagyobbakba való beolvasztása volt. E politika hátrányos következményei hamarosan megmutatkoztak, elsősorban gépiparunk viszonylagos rugalmatlanságában, továbbá abban is, hogy kooperációs kapcsolatai általában szűkebbek, korlátozottabbak, mint más, hasonló potenciálú országokban. A kis és közepes bedolgozó üzemek hiánya (és emellett a nemzetközi kooperáció korlátozottsága) végeredményben arra kényszerítette gépipari vállalatainkat, hogy olyan cikkeket is maguk gyártsanak és fejlesszenek, amelyekben, felkészültségük hiányos. Ezeket szükségképpen alacsony termelékenységgel gyártják, ami rontja átlagos termelékenységüket és az egyik legszűkebb erőforrás, a szellemi potenciál pazarlásához vezet. Ezért örömmel üdvözölhetjük a kormány Gazdasági Bizottságának április végén hozott határozatát a kis- és középüzemek fejlesztéséről. Új helyzet A határozat utasítja a gazdasági tárcák és az országos hatáskörű szervek vezetőit: tárják fel a kisebb üzemek fejlesztésének és korszerűsítésének lehetőségeit és módozatait. Az ágazati fejlesztési koncepciókban juttassanak a gazdaságosan működni képes keő- és középüzemeknek jelentőségüknek megfelelő szerepet. Intézkedik a GB-határozat a szükséges fejlesztés finanszírozásáról is: előírja e célra elkülönített hitelkeret létesítését, esetenként pedig más hitelpreferenciák nyújtását is. A kisebb fogyasztáscikk-gyártó üzemek a tanácsi fejlesztési alapból is támogathatók. A kisebb üzemek technikai felszereltségének javítására technikai üzemeken nem elmaradott pinceműhelyeket, hanem szakosított, korszerűen felszerelt üzemeket kell érteni) előírja, hogy az illetékes külkereskedelmi vállalatok fokozott piackutatással segítsék a kisüzemeket korszerű szocialista importgépek beszerzésében. A felsorolt intézkedésektől elsősorban a gépiparban várhatók eredmények. A kis- és középüzemek termelésének fejlesztése nem utolsósorban azért fontos, mert így a kisebb üzemek tehermentesítik a nagyobbakat a számukra nem racionális tevékenységektől, bővülhet és hatékonyabbá válhat a gépipar belső kooperációja. Ennek kedvező hatása bizonyára megmutatkozik majd a nagyvállalatok eredményesebb munkájában és abban is, hogy az egészségesebb szerkezet kialakulása nyomán egész gépiparunk rugalmasabbá vélik. Dr. Róth András Növekedési indexek az NSZK iparában 1960—1967 (1960 — 100) ttzemnagy- tize- Foglal- Forgás a fog- mek , kozta- galaikoztatot- szá- tottak lomtak száma- ma száma ban mérve 1— 5 m 111 158 10— 49 111 111 161 50— 99 106 105 153 109 099 105 105 155 200—499 101 102 151500—999 9 98 147 1000-nél több 94 93 132 összesen 109 99 144 Üzemnagy- Üze- Foglal- Forság a fog- mek kozta- galalkoztatot- szá- tottak lomtak száma- nva száma ban mérve 1— 9 116 115 178 10— 49 117 115 159 50— 99 107 107 157 100—199 106 105 162 200—499 96 96 146 500—999 84 83 135 1000-nél több 78 77 118 összesen 113 97 146 Magyarország 2,9 3,8 NDK 4,6 3,7 Belgium 15,6 9,7 Japán 24,3 12,8 NSZK 5,5 6,3 Olaszország 12,5 11,5 Egyesült Királyság 12,83 1) A KSH kigyűjtése 2) 100-nál kevesebb 15,4 , 14,3 64,4 100,0 17,5 13,0 61,2 100,0 26,2 13,8 34,7 100,9 25,6 9,1 28,2 100,0 27.7 13,1 47,4 100,0 24,5 8,6 33,1 100,9 22,9 14,2 54,1 100,9 A foglalkoztatottak számának megoszlása nagyságcsoportonkénti (százalék) Az ipartelepenkénti létszám 10—50 50—100 101—500 501—1000 1001 és több összesen 3