Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1970-09-23 / 38. szám
A vásárlók birodalmához A cím természetesen képletes és a boltokra, üzletekre, áruházakra, éttermekre, szállodákra utal, arra a birodalomra, alvóra a fogyasztó naponta belép, ám nem mindig távozik onnan elégedetten. Holott már hosszú évek óta rendszeresen 7—11 százalékkal növekszik az áruforgalom, javul az áruellátás is. Viszont egyre inkább az életszínvonal részeit képezik a vásárlási körülmények is. Mi tagadás, gyakori bosszankodás forrása, hogy az üzletek zsúfoltak, a kiszolgálás lassú. Különösen Budapesten és a nagyobb városokban. Erre utal az is, hogy az ország 3200 helységéből a kereskedelmi forgalom 50 százaléka 20 városban bonyolódik le, s nem igen lehet arra számítani, hogy ez megváltozzék, hiszen a településszerkezet sem alakul át lényegesen Az üzlethálózatot azonban a követelményeknek megfelelően — persze a lehetőségek határain belül — fejleszteni kell. Annál is inkább, mert a mai "szűk keretek holnap még szőkébbekké válnak, hiszen 1971—1975 között a kiskereskedelmi áruforgalom a számítások szerint 38 —40 százalékkal emelkedik. Itt mindjárt megjegyezhetjük, hogy a terv realitásának feltétele, hogy rövidüljön az áru útja, a fogyasztási cikkeket a kiskereskedelmi vállalatok közvetlenül a termelőtől igyekezzenek beszerezni. Az elképzelések alapján a következő öt esztendőben az iparcikk-fogyasztás növekszik majd a legdinamikusabban: 1975-re a családok 80 százaléka rendelkezik majd televízióval, mosógéppel és hűtőszekrénnyel. Jelentős mértékben növekszik a számítások szerint az élelmiszerfogyasztás is. Új módszerek, új formák Felesleges hangsúlyozni, hogy a jelzett forgalomnövekedés elképzelhetetlen az üzlethálózat fejlesztése nélkül. Az egyszerű vásárló aligha gondolná, hogy nem csupán új üzletek létesítéséről van szó, a kérdés sokkal összetettebb. Tovább kell fejleszteni például a hatékony kiszolgálási módszerekkel — például önkiszolgáló formában — működő üzletek hálózatát, növelni kell a célszerű berendezési és felszerelési tárgyakat. Gondoskodni kell arról, hogy az ipar és a nagykereskedelem a fogyasztók keresletének és a bolti munkaszervezési követelményeknek megfelelően végezze az áruszállítást. Bizony nem ártana az eddiginél nagyobb szerepet biztosítani a forgalom lebonyolításában az üzlethelyiséget nem igénylő kereskedelmi formáknak. (Csomagküldő, bizományosi kereskedelem, ügynöki hálózat, elárusító automaták stb.) De összefügg a növekvő forgalom olyan kérdésekkel is, mint az anyag- és árumozgatás gépesítése, a hűtőkapacitás bővítése, fejlesztése, a korszerű ügyviteli gépek szélesebb körben történő alkalmazása. Szakemberek szerint a IV. ötéves terv időszakában a várható bolti kiskereskedelmi forgalom-emelkedés mintegy 50 százalékát az említett intenzív kereskedelemfejlesztési módszerek széles körű alkalmazásával le lehet bonyolítani, míg a fennmaradó hányadot új kiskereskedelmi egységek ésszerűen koncentrált telepítésével és üzembe helyezésével indokolt megoldani. Ebből a szempontból is érdekesek a Belkereskedelmi Minisztérium hálózatfejlesztési célkitűzései a IV. ötéves terv időszakára. Hol épüljön új üzlet? Az ugyanis, hogy hol és milyen üzlet épüljön, tulajdonképpen nem is olyan egyszerű kérdés. Ha például csak a vásárlási szokásokból indulnánk ki, a fővárosban csak a körutakon lenne szabad új üzletet építeni, holott erre itt már aligha van lehetőség. Új körutakat sem lehet elővarázsolni. Nyilván a közlekedés is „rendezi” a vevőforgalmat: az, hogy az új földalatti merre jár, befolyásolja a kereskedelmi forgalmat is. Vagy itt van az új lakótelepek kérdése. Logikusnak látszott az is, hogy ezeken a helyeken komplex kereskedelmi hálózat kialakítására törekedjenek, tehát létesítsenek különféle szaküzleteket is, hogy a lakóknak ne kelljen az iparcikkekért a városközpontba fáradniuk. Ám ezek az üzletek nem váltak be, kínálatuk, forgalmuk elmaradt a belvárosi üzleteké mögött, az új negyedekben lakók jó része változatlanul a belterületi üzletekben vásárol. Az igények és a tapasztalatok alapján tehát át kellett értékelni a fejlesztési koncepciókat, a legkorszerűbb változatokat fogadva el. Eszerint az üzlethálózat fejlesztésénél arra törekszenek, hogy a vevők mindennapos fogyasztási cikkeiket a lakóhelyükön, vagy lakóhelyük közelében vásárolhassák meg. Ezért a tervek elkészítésekor azt tartják szem előtt, hogy a napi fogyasztási cikkeket értékesíthető üzletházak, szaküzletek és vegyesboltok hálószerűen átfogják a településcsoportokat és mind a városokban, mind a falvakban egyre jobb árukínálatot nyújtsanak. Magától értetődően azonban — a helyi adottságoktól függően — célszerű a napi cikk kereskedelemben is a jelenleginél nagyobb körzeteket kiszolgáló, komplexebb árukínálatot nyújtó, gazdaságosabban üzemeltethető, nagy alapterületű üzletházakat, ABC-áruházakat építeni, hiszen a jövő árusítási formája mindenképpen az ilyenfajta üzlet. A vásárlók ugyanis a nagy alapterületű, széles választékot tartó üzleteket még akkor is szívesen felkeresik, ha viszonylag nagyobb távolságot kell megtenniük. Áruház vagy szaküzlet? A fejlesztés egy másik gondja, mi a célszerűbb: a szaküzletek hálózatát, vagy a nagyobb tömegek kiszolgálására job(Folytatás a 2. oldalon) XIV. ÉVFOLYAM 38. SZÁM 1970. SZEPTEMBER 23. ÁRA: 2 FORINT Területfejlesztés az új tervidőszakban (4. oldal) 0 Termelékenység több oldalról (3. oldal) 0 Növekvő export javuló belföldi ellátás (6. oldal) 0 Lipcsei kirakatok (7. oldal) 0 Közös Piac és Afrika (17. oldal) 0 Agrárgazdasági világkonferencia (19. oldal) X S$új A külkereskedelmi szabályozók továbbfejlesztése A külkereskedelmi tevékenység szabályozása a népgazdaságban megkülönböztetett jelentőséggel bír. A külkereskedelem közvetíti hozzánk a külső piacok igényeit, a más országokban végbement gazdasági-műszaki fejlődést; leméri a hazai termékek korszerűségét és minősségi színvonalát; befolyásolja a termelés és fogyasztás szerkezetét; ösztönöz a hatékonyság növelésére; hatással van a belföldi árakra és a hazai termelők jövedelmezőségére. A kapcsolat természetesen nem egyoldalú; a belső piacon lejátszódó gazdasági folyamatok vissza is hatnak a külgazdasági kapcsolatokra. Ezért a vállalatok bekapcsolódását a nemzetközi munkamegosztásba nem egyedül a közvetlen külkereskedelmi szabályozók alakítják, hanem ezek és a vállalati döntéseket befolyásoló általános szabályozók (belső árak, jövedelemszabályozás, hitelpolitika) által kialakított gazdasági környezet együttesen. A külkereskedelmi tevékenység szabályozásakor okvetlenül elérhezni kell tehát a szabályozók kölcsönhatásait. Biztosítani kell ugyanis, hogy a külkereskedelmi tevékenység szervesen beilleszkedjék a népgazdaság tervszerűen irányított fejlődésének összfolyamatába; — az import és export lebonyolításában messzemenően érvényesítsük az állam kereskedelempolitikai érdekeit. A gazdaságirányítási rendszer hatása a külkereskedelemre, az eddig eltelt viszonylag rövid idő alatt is, alapvetően kedvezőnek bizonyult. Ez annál inkább figyelemre méltó, mert az új gazdaságirányítási rendszer a külkereskedelmi szabályozókkal szembeni követelményként induláskor elsősorban a zavartalan átmenet biztosítását állította. A reform elelkészítése idején sokan attól tartottak, hogy az átállás veszélyeztetheti a szocialista exportra vállalt államközi kötelezettségek teljesítését, a tőkés importban pedig túlzott, a fizetési mérleg egyensúlyát veszélyeztető növekedést válthat ki. Ezek a félelmek nem igazolódtak, a reform kezdeti időszakának mások voltak a problémái, nevezetesen a tőkés export és a szocialista import növekedése lassúbb volt a kívánatosnál. Emiatt 1968. végén sor is került a szabályozók némi módosítására, azzal a céllal, hogy a vállalatok érdekeltebbek legyenek a külső piaci lehetőségek jobb kihasználásában. Ezek a módosítások találkozva az 1969— 1970. évi kedvező tőkés piaci konjunktúrával, illetve 1970-ben szocialista partnereink szállítókészségének növekedésével, a külkereskedelmi forgalom minden eddiginél dinamikusabb bővülését eredményezték. A növekvő ipari termelés realizálását 1969-ben alapvetően a gyorsan bővülő külső piaci értékesítés tette lehetővé. Az exportkereslet 1970-ben is serkentően hatott a termelésre. A termelési és beruházási kedv erősödése, a termelő és lakossági fogyasztás szükségleteinek differenciálódása — a korábbi importkötöttségek csaknem teljes feloldásával párhuzamosan — az import ugrásszerű növekedéséhez vezetett, elsősorban a dollár elszámolású viszonylatokban. Ezzel az ütemmel azonban az export 1970-ben rendkívüli dinamikája ellenére sem tudott lépést tartani. Még kevésbé várható, hogy a konjunktúra lanyhulása, vagy éppen dekonjunktúra esetén tartósan fedezni tudja a növekvő importigényeket, ha csak nem sikerül viszonylag gyorsan eredményt elérni az exportszerkezet átalakításában, a hatékonyság növelésében. Az 1969—1970. évek e tekintetben is hoztak bíztató eredményeket: javult a kivitel gazdaságossága mindkét viszonylatban; évekig tartó stagnálás után gyors fejlődésnek indult a gépipar dollárviszonylatú exportja; széles körben eredményesen halad a gyártmányszerkezet vállalatokon belüli gazdaságosabbá tétele. A kivitel dinamikájának fő hordozója azonban még mindig a rendkívül konjunktúra-érzékeny alapanyagipar és a mezőgazdaság; az exportszempontból igen fontos (Folytatás a 3. oldalon)