Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1970-09-16 / 37. szám
Nyolcmilliárd forintba kerül előzetes becslések szerint a számítástechnikai program megvalósítása. A Gazdasági Bizottság által jóváhagyott koncepció —, amely a számítástechnika alkalmazásának elterjesztésével és a magyar számítógépipar fejlesztésével foglalkozik — felhívja a figyelmet, hogy a számítástechnika fejlesztésének elengedhetetlen feltétele a megfelelő szellemi háttér biztosítása. Ennek hiányában a ráfordítások hatékonysága kétségessé válik. A program megvalósításának tehát döntő tényezője, hogy megfelelően képzett szakemberek rendelkezésre állnak-e. F© forma: a tanfolyam Kétségtelen, hogy amíg az intézményes oktatást sikerül olyan mértékben fejleszteni, hogy az igényeket kielégíthesse, addig alapvetően csak a tanfolyami képzés révén lehet biztosítani a számítógéppark alkalmazásához szükséges szakképzett munkaerőt. Az intézményes képzés fejlesztése után is jelentős marad a tanfolyami oktatás szerepe, hiszen a számítástechnika gyors fejlődése szükségessé teszi a változó igényekhez rugalmasan alkalmazkodó oktatási formák felhasználását a szakemberképzésben. Eddig a Központi Statisztikai Hivatal és a Pénzügyminisztérium által szervezett, valamint a különböző szervezési intézeteknél folyó tanfolyamokon mintegy 20 ezren szereztek ügyvitelgépesítési ismereteket. Az 1953 óta folyó képzés azonban főleg a lyukkártyagépszakemberek oktatását biztosította, s jelenleg mindössze 2200—2500 főre tehető a korszerű számítástechnikai ismeretekkel rendelkező szakemberek száma. A mintegy 90 számítógépből álló magyar számítógéppark esetében ez anynyit jelent, hogy egy gépre 26—30 szakember jut, amely jelentősen alatta van a gazdaságilag fejlett ipari országokban alkalmazott elektronikus számítógépek szakember-ellátottságának. (Nemzetközi összehasonlító adatokból kiderül, hogy egy kisméretű elektronikus számítógép hatékony munkájához 30—40, egy közepes méretűhöz 60—80, egy nagyobb méretűhöz 120—150 jól képzett szakemberre van szükség.) A hazai szakemberhiány lehetetlenné teszi a már meglevő géppark kapacitásának hatékony kihasználását. Erre vezethető vissza az is, hogy igen nagy a vándorlás és ez akadályozza a törzsgárdák kialakítását. Ugyanakkor számolni kell azzal is, hogy 1975-ig mintegy 360 új számítógép kezd munkához, s ez szükségessé teszi a tömeges szakemberképzés megszervezését. (1975-ben 15—16 ezer; 1980- ban 28—30 ezer; 1985-ben 40—45 ezer szakember dolgozik előzetes becslések szerint a számítástechnika területén.) A KSH elnöke 1969. október 1-ével megalakította a Számítástechnikai Oktatási Központot (SZÁMOK), amely a tanfolyami képzés bázisintézménye lesz. A SZÁMOK igazgatójától, Faragó Sándortól kapott tájékoztatás szerint a tanfolyami képzési tervek kidolgozásánál többek között mérlegelték az alkalmazásba veendő számítógépek specifikus szakemberigényét, az intézményes közép- és felsőfokú oktatás jelenlegi és távlati lehetőségeit, az ilyen jellegű képzés átfutási idejét, s az exportálandó gépekkel kapcsolatos képzési igényt is. Ennek alapján olyan döntés született, hogy a tanfolyami képzés háromirányú lesz. A számítástechnikai szakemberképzés mellett meg kell szervezni a számítástechnika alkalmazásában érdekelt gaz-A tanfolyami tervek kialakításánál számításba kell venni azt is, hogy a hazai számítógépipar exportlehetőségeit még nem sikerült pontosan felmérni, de valószínűnek tűnik, hogy az exportberendezésekhez kapcsolódó külföldi szakemberképzési igény egyes időszakokban és egyes szakmákban megközelíti a hazai tanfolyamokon résztvevők számát is. Az ilyen típusú tanfolyamok megszervezését megnehezíti, hogy idegen nyelveken előadó oktató személyzetet kell biztosítani. A TV fórumán A szakemberképzés mellett a tanfolyami oktatás másik fontos feladata a gazdasági vezetők és államigazgatási szakemberek kiképzése a korszerű elektromos számítógépek vezetésben való alkalmazására. A megfelelő oktatási formák kialakításához szükség van a Számítástechnikai Oktatási Központ, az Országos Vezetőképző Központ, a minisztériumok vezető továbbképző intézményeinek, az egyetemeknek szoros együttműködésére. A tervek között szerepel a számítógépek alkalmazásával kapcsolatban álló felsőfokú végzettségű (közgazdász, mérnök, orvos, pedagógus) szakemberek számítástechnikai képzése is. Az előzetes felmérések szerint 1975-ig évente mintegy 1000—1500, a későbbiek során pedig hasági, közigazgatási és más vezetők általános képzését, s a már számítástechnikai ismeretekkel rendelkezők számára is speciális és továbbképző tanfolyamokat kell szervezni. A szakemberképzés keretében az elektronikus számítógépek alkalmazása során kialakult jól elhatárolható munkaköröknek megfelelően folyik a szakemberek képzése: — rendszervezők (rendszerelemző, -tervező, folyamatszervező); — programozó (programfejlesztők és alkalmazók); — üzemeltető műszakiak; — kiszolgáló személyzet (kezelők, adatrögzítők). A tanfolyami szakemberképzésre háruló feladatokat az alábbi, előzetes becslésekre alapozott adatok alapján összeállított táblázat szemlélteti: évente mintegy 2000 vezető beosztású, illetve felsőfokú végzettségű szakember tanfolyami képzését kell biztosítani. A SZÁMOK feladata lesz, hogy a saját tanfolyamok megszervezése mellett módszertani eljárásokkal segítse a más intézmények által szervezett tanfolyami képzést, s közreműködjön az egységes tanfolyami vizsga- és követelményrendszer kidolgozásában. A SZÁMOK-nak fontos tennivalója lenne még, hogy más eszközök — így például a TV-ben sugárzott tanfolyamok — segítségével is támogassa a számítástechnika tömeges alkalmazásához szükséges feltételek megteremtését. Például a Német Demokratikus Köztársaságban már 1968 óta folyik elektronikus adatfeldolgozási ismeretek oktatása a televízión keresztül. Az érdeklődésre jellemző, hogy a TV-programhoz kapcsolódó nyomtatott tananyagra, amelyet folyamatosan, füzetek formájában adnak ki, 500 ezren fizettek elő. A KSH Ügyvitelgépesítési Felügyelőség oktatási osztályának kezdeményezésére már másfél évvel ezelőtt nálunk is folytak megbeszélések TV-tanfolyam megindításáról, de különböző okokból a megvalósításra mégsem került sor. Pedig jó lenne ezt a képzési formát mielőbb bevezetni, hiszen a számítástechnikai eszközök tömeges alkalmazásához nem csupán a szakemberek, és gazdasági, államigazgatási vezetők oktatásáról, hanem nagyszámú közép- és alsószintű vezető és az adminisztratív munkakörben dolgozók tízezreinek képzéséről is gondoskodni kell. Oktatási know-how A Számítástechnikai Oktatási Központ, amely a megszűnt Országos Ügyvitelgépesítési Felügyelet Oktatási Osztályából alakult, gyors ütemben fejleszteni igyekszik tevékenységét. Az idén a budapesti központ mellett öt vidéki városban: Győrött, Pécsen, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben is megkezdődik a tanfolyamok szervezése, s az új oktatási évben mintegy 4000 hallgatóra számítanak. Az intézet fenntartásának költségeit mintegy kétharmad részben a befizetett tandíjakból fedezik. A tapasztalatok szerint a beiratkozó hallgatók mindössze 40 százalékának a tandíjait fizeti a foglalkoztató vállalat. Helyes lenne, ha vállalatok nagyobb segítséget nyújtanának dolgozóiknak a tanfolyamok elvégzéséhez, hiszen az éves tandíj nem egy tanfolyamtípus esetében megközelíti az 1000 forintot. Különösen azért jelent ez problémát, mert éppen az alacsonyabb fizetésűek aránya magasabb az egyénileg tanulók között. Az intézet munkatársainak száma 1970 végéig előreláthatólag százra növekszik, s ennek a létszámnak fele oktató munkát is végez. Az oktatásba ezenkívül több száz külső szakember is bekapcsolódik. Külön szerkesztőrészleg foglalkozik a tananyagok és más kiadványok előkészítésével. A gyorsan növekvő feladatok ellenére nem halad megfelelő ütemben az eredményes oktatói munkához szükséges technikai feltételek megteremtése. Mindeddig nem rendelkeztek saját számítógéppel, csupán a műszerészképzésben alkalmaztak a gyakorlati oktatáshoz kiselejtezett berendezéseket. A következő évben már lehetővé válik egy EMG 810 típusú kis számítógép, s a későbbiek során egy közepes méretű számítógép beszerzése. Az OMFB pénzügyi támogatásával csaknem 500 ezer dollárért a Control DATA Corporation-tól oktatási knowhow-ot vásároltak, amely részletes tematikai, didaktikai leírásokat, tananyagokat, oktatási segédleteket, dia- és mozgófilmeket tartalmaz. Az eladó cég a tananyagok korszerűsítésének eredményeit hét éven keresztül a SZÁMOK rendelkezésére bocsátja és 45 oktató kiképzését is vállalta. Ahhoz azonban, hogy az új oktatási módszereket mielőbb hatékonyan alkalmazhassák, korszerű épületre és elhelyezési viszonyokra van szükség. Szőke András X 621 a gépekhez szakember kell Évente kiképzendő átlagos szakemberlétszám (fő) _______Munkakör __________________1971—75__________________1971—81_________________1981—81________ Rendszerszervezők 1200—1400 1500— 2 000 2 500— 3 000 Programozók 2000—2500 3000— 3 500 3 500— 4 000 Műszaki szakemberek 800—1000 1000— 1 500 1 500— 2 000 Kiszolgáló _______személyzet_____________________1000—1500_______________2500— 3 000_____________3 500— 5 000 összesen 5000—6000 8000—10 000 11 000—14 000 SEGÍTŐKÉSZ TUDOMÁNY (Folytatás az 1. oldalról) perces szünet képes csökkenteni a fáradtságot és a teljesítmények visszaesését. A munkások gyáron belüli elhelyezésénél pedig célszerű figyelembe venni az életkori sajátosságokat (kamaszkor, öregedés). A magyar édesiparban végzett elégedettség-vizsgálatok megállapították, hogy a munkakörülményeknek egyaránt rendkívül fontos szerepe van a munkások és a vezetők elégedettségében. A Pamutnyomóipari Vállalat mérőgép-munkahelyein — ahol a feladat a méteráru hibáinak jelölése — sokan panaszkodtak a világításra, a gép túlzott gyorsaságára, a rossz látószögre (a gép kezelőkarjainak rossz elhelyezése miatt a munka csak állva végezhető), s arra, hogy a nehezen és könnyen vizsgálható anyagokat a dolgozók ötletszerűen kapják. Végül pedig a munkásnőknek úgy tűnt, hogya mennyiséget jobban díjazzák, mint a minőséget, s számukra kiismerhetetlen a minőségi prémium logikája. Még egy egyébként jónak tartott munkahelyen is sok probléma van tehát, amelyek jó része minden különösebb beruházás nélkül megoldható. A dr. Molnár Imre vezette kutatócsoport 22 javaslatot tett a gyár vezetőségének, ebből tizenhatot elfogadtak. Tüneti kezelés? A munkapszichológusok fontos kutatási területe az alkalmasságvizsgálat és az ergonómiai elveknek megfelelő szakképzés kialakításának segítése. Sajnos, ma a munkaerő elhelyezésére és képzésére egyaránt főleg „tüneti kezelést” várnak az ergonómiai szakemberektől, pedig a kutatások eredményeit itt is mindinkább a vezetés részévé kellene tenni, hogy tudományosan megalapozottabbá váljék a munkaerőgazdálkodás. Az alkalmasságvizsgálatnak — sok helyen munkaerőhiány lévén — nem csupán, az a célja, hogy válogasson a jelentkezők közül (hiszen többségüket úgyis fel kell venni), hanem az, hogy javasolja: kit milyen munkakörbe célszerű irányítani a vállalaton belül. A megalapozott munkaerő-gazdálkodáshoz az is fontos lenne, hogy már ma rendelkezésre álljanak olyan szakképzési koncepciók, amelyek figyelembe veszik a jövő termelési folyamatainak igényét. Nálunk ebből sok minden hiányzik (például a szabályozás-elmélet alapismeretei, amelyet egyebek között a Szovjetunióban és az USA-ban már a középiskolákban oktatnak.) A munkahely és a munkafolyamat tudományos szervezése emellett azt is megkövetelné, hogy a műszaki tervezők és a közgazdászok ne csak esetenként, hanem már az új termék, technológia, beruházás megtervezésekor kikérjék az ergonómiai szakemberek véleményét: vajon a tervezett új gép, vagy létesítmény megfelel-e az ember működéstörvényeinek, s hogyan lehet előre biztosítani a jó munkakedvet és munkahelyi légkört. (Ide tartozik a gépek, munkatermek színének megválasztása, a gépeken levő információs berendezések, kapcsolókarok optimális és balesetmentes elhelyezése, a gépeknek az ember szempontjából minél célszerűbb elrendezése, az ember biológiai ritmusának megfelelő munkarend stb.) Főként a munkaszociológusok feladata, hogy elemezzék, milyen tényezők ösztönzik az embert a különféle munkák elvégzésére és munkájuk javítására, milyen tényezőkön múlik a jó munkahelyi légkör és milyen a jó (felső és középszintű) vezető. A Kőbányai Textilműveknél végzett vizsgálat például kimutatta, hogy a középvezetők (művezetők) közül sokan nem ismerik beosztottjaik elvárásait, dolgozóik önállóságát és szakmai ismereteit alábecsülik, saját vezetési képességeik és szakmai ismereteik szintje viszont az esetek többségében a dolgozók szerint nem volt megfelelő. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az értékelésnél a munkások legalább anynyira, vagy jobban elvárták az erkölcsi (szociális) elismerést, mint az anyagit, a vezetők jó része mégis — nem ritkán kényelemszeretetből — az anyagi megbecsülést állította előtérbe és a problémákért a munka nem kellő anyagi elismerésére hárította a felelősséget. Ha a középszintű vezető nem felel meg az elvárásoknak, óhatatlanul új, „informális” vezetőt választ a csoport, ami konfliktusok tömegét hozza magával. (Ezen pedig nem változtat az, ha a felső vezetés a be nem vált középvezetőt „megjavulásra ítéli”, mint ahogyan erre már volt példa.) Nagyon fontos az is, hogy a dolgozók tájékozottak legyenek saját munkájuknak a vállalat szervezetében elfoglalt helyéről, szerepéről. A vizsgálatok elvégzését — az írásos adatfelvétel mellett — sokféle szellemes műszer és berendezés segíti (ezt a konferencia ideje alatt műszer-kiállítás szemléltette), s bevonult a kutatásokba a filmtechnika is, amely képkockánként elemzi a dolgozók mozgásának irányát, sebességét, harmóniáját. Már a tervezéskor A konferencia első — és általános — tanulsága tehát az, hogy már a tervezés szakaszába be kell építeni az emberi tényező tervezését (nem célszerű például automata üzemet építeni ott, ahol a dolgozók zöme kétlaki, vagy a mezőgazdaságból éppen megvált munkás.) Ezzel függ össze, hogy az ergonómiai szakemberek — ma még nem megoldott — képzése mellett több gondot kellene fordítani a műszaki és közgazdász szakemberek ergonómiai képzésére, hiszen az ergonómiai kutatások alkalmazása az ő feladatuk. Az előadók zöme pszichológus volt, ami jelzi azt, hogy Magyarországon kevés az üzemi szociológus (ilyen képzés ma még nincs is), és még kevesebb a munkafiziológus (ez jórészt az üzemi orvosok feladata lehetne, de anyagi és erkölcsi elismerésük olyan kicsi, hogy nagyon kevesen vállalkoznak közülük preventív munkaélettani kutatásra). Az ergonómia tehát még ma is keresi helyét (sokkal inkább, mint a több európai szocialista országban). Ennek oka az is, hogy nincs tudományos „iskola” és olyan központi intézet, amely nemcsak az alkalmazott, hanem az alapkutatásokat is finanszírozná és koordinálná. A tapasztalatok szerint minden új tudomány először társadalmi intézmények útján tör utat magának. Az MTESZ — mint ezt dr. Harsányi István is hangsúlyozta zárszavában — amellett, hogy feladatának tartja az ergonómusok összefogását, képzését, most megpróbál utat keresni az illetékes állami szervekhez (iparágak, szakszervezetek, OMFB), hogy támogatást szerezzen e fontos, és az intenzív fejlődés szempontjából nagy jelentőségű tudományág számára. A három év múlva megrendezendő III. Ergonómiai Konferencia — remélhetőleg — már ennek eredményeiről is beszámolhat. Sóvári Gizella FIGYELŐ, 1970. SZEPTEMBER 16. 5