Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 2. szám
Az új esztendő fordulóján a vezető tőkés országokat tömörítő gazdasági szervezet, az OECD közzétette gazdaságpolitikai prognózisát (Perspectives Économiques). A tanulmány egyrészt az 1970-es esztendő alapvető gazdasági mérlegével foglalkozik, másrészt néhány fontos területen határozott prognózist közöl az 1971- es évre, félévenkénti felosztásban. A tendenciák szempontjából rendkívül érdekes az 1969-es és 1970-es évre vonatkozó öszehasonlító adatok közlése. Ezek az állandó árakon számított össztermelés növekedési rátáitadják meg. Jellegzetes, hogy a prognózis az OECD körzetet két, egymástól függetlenül kezelt részre bontja: Észak-Amerikára és a körzet egyéb országaira. Ennek magyarázata az, hogy Észak-Amerikában (USA és Kanada) 1970 folyamán stagnálás volt tapasztalható, míg a többi OECD országban — ha lassuló ütemben is, de tovább tartott a konjunktúra. Az OECD-statisztikák ezt a következőképpen tükrözik: Észak-Amerikában 1969-ben az említett bázison számolva 3 százalék volt a termelésemelkedés. 1970 első félévébenévi átlagra átszámítva 1,3 százalékos csökkenés következett be, s ezt a második félévben mutatott, mindössze 0,75 százalékos növekedés sem volt képes kiegyensúlyozni. Ezzel szemben a körzet egyéb országaiban az 1969-es év 7,3 százalékos termelésnövekedése után 1970 első felében 6,4, a második félévben 5,5 százalékos évi ütemnek megfelelő termelésemelkedés mutatkozott. A konjunktúra kiegyenlítődése E két tendencia összevetéséből adódóan az egész OECD-körzet termelése 1969- ben 4,9, 1970 első felében (ismét csak évi rátára vetítve) 2,2, a második félévben 3 százalékos ütemben emelkedett. Figyelembe véve, hogy ezek az adatok Japánnak az átlagosnál jóval magasabb, mintegy 9—10 százalékos termelésnövekedési ütemét is magukban foglalják, az észak-amerikai stagnálás mellett az egyéb OECD-országokban is a konjunktúra határozott lanyhulása figyelhető meg. Az OECD megítélése szerint e két fő terület gazdasági fejlődéséből adódóan ellentétes irányú feszültségek mutatkoznak. A szervezet jelentése megállapítja, hogy Észak-Amerikában a bruttó társadalmi össztermék 4,5 százalékkal a becsült termelési potenciál alatt maradt, számos más OECD-országban viszont a kereslet a termelésnövekedés ellenére is túltengett és feszültséget okozott. Ami a termelés illeti az 1971-re vonatkozó prognózisok alapvető vonása, hogy az OECD két fő területe közötti éles konjunkturális különbségek kiegyenlítődését jósolják. Az OECD szakértői nyilvánvalóan arra számítanak, hogy a Nixon-kormány az amerikai elnökválasztások előtti esztendőkben áttér a termelés erőteljesebb stimulálásának politikájára , még a rendkívül magas inflációs ráta növekedése árán is. Ebből a feltételezésből kiindulva a prognózis azt jósolja, hogy az OECD észak-amerikai térségében (évi ütemre vetítve) 1971 első felében 4,75 százalékos, a második félévben pedig 5,25 százalékos iramban nő a termelés. A jelentés kifejezetten leszögezi: „Észak-Amerikában véget ér a konjunkturális szünet, és számolni kell azzal, hogy 1971 folyamán a növekedési ráta emelkedése egyes területeken kapacitáshiányhoz is vezethet.” A többi OECD-országban hasonló alapon számolva 1971 első felében 5,5 százalékos évi ráta szerint növekszik majd a termelés, a második félévben pedig némileg felgyorsul és eléri az évi 6 százalékos növekedésnek megfelelő ütemnagyságot. Ezekhez a számokhoz a jelentés a következő kommentárt fűzi: „A többi OECD-országokban az expanzió ütemének 1970 második felében tanúsított enyhe lanyhulása 1971 első hónapjában még tovább tarthat, a második félévben azonban a termelés újabb fokozására és a kapacitások gyakorlatilag teljes kihasználására kerül sor.” Sokatmondó hallgatás Mindent összevéve 1971-ben (elsősorban az Észak-Amerikában jósolt konjunkturális fordulat miatt) az OECD- országok össztermelése az előrejelzés szerint 5,5 százalékkal növekszik. Ezen belül a szervezet prognózisa országok szerint is jelzi a várható tendenciákat. Az Egyesült Államok és Kanada mellett a gyorsuló konjuntúrára számító országok közé sorolja Japánt, Franciaországot és Olaszországot, míg a konjunktúra lassulásával nemcsak az immár tartósan stagnáló Nagy-Britanniában, hanem az NSZK-ban és a Benelux-országokban is számol. Az OECD-jelentés legfeltűnőbb vonása az, hogy az előrejelzésből az átalakulásra vonatkozó prognózis teljesen hiányzik! A jelentés azt természetesen nem kerülhette el, hogy számot ne adjon az inflációs irányzatok növekedéséről az OECD-körzetben. Eszerint Észak-Amerikában az áremelkedési ráta az 1969-es 4,7 százalékról 1970-ben 5,1 százalékra nőtt, míg a körzet egyéb országaiban 4,6 százalékról 6 százalékra. Az OECD tagállamainak összességét tekintve az infláció üteme az 1969-es 4,7 százalékról 5,5 százalékra nőtt (a jelentés ezzel kapcsolatban megjegyzi,, hogy az infláció ütemének növekedése 1970 második félévében némileg enyhébb volt, mint az első hat hónapban). Az 1970-es tények leszögezését azonban az eddigi szokásoktól eltérően ezúttal nem követi árprognózis. Ennek valós , gazdaságpolitikai oka nyilvánvalóan az, hogy a konjunktúra stimulálásával kapcsolatos pénzügyi intézkedések óhatatlanul az infláció gyorsulásához vezetnek majd, s az OECD titkársága bizonyos gazdaságpolitikai nyomás alatt állott a prognózis elkészítésekor. A reális inflációs ráta kiszámítása ugyanis nyilván kedvezőtlen pszichológiai-gazdasági kihatásokat eredményezett volna. Érdemes megemlíteni, hogy a rendkívül konzervatív Neue Zürcher Zeitung pénzügyi rovatának az OECD-prognózishoz fűzött kommentárja is megemlíti: „Ha hallgatni lehet a rossz nyelvekre, akkor a várható átalakulással kapcsolatos hallgatás mögött egyes kormányok rendkívül határozott követelését lehet felfedezni. Különösen erőteljes volt a brit kormány ilyen értelmű nyomása.” Külkereskedelmi expanzió Az OECD-jelentés egy következő fejezete a körzet külkereskedelmének fejlődésével is foglalkozik. Mindenekelőtt megállapítja, hogy dollárban és foyó piaci árakon számolva az OECD-körzet külkereskedelmi forgalma a legutóbbi három esztendőben nem kevesebb, mint 50 százalékkal nőtt. Tekintettel az inflatorikus fejlődésre, a jelentés külön kezeli az OECD-körzet exportjának értékben, és volumen-fejlődését. Értékben számolva a körzet exportja 1969-ben 15,8 százalékkal, 1970 első felében évi 13 százaléknak megfelelő ütemben, a második félévben pedig évi 11 százaléknak megfelelő ütemben nőtt. A megfelelő volumenszámok: 1969-re 11,6; 1970 első felére 10,5; 1970 második felére 7 százalék. A jelentés ebből azt a következtetést vonja le, hogy az OECD-körzet külkereskedelmi expanziója lassul. Ezt különösen a volumen-növekedés ütemének csökkenése mutatja, miután az inflatorikus fejlődés miatt az export értékére vonatkozó adatok a tényleges lassulást némileg leplezik. Ami a prognózist illeti, 1971-ben a kereslet nyomásának csökkenése miatt a külkereskedelmi expanzió további lassulásával kell számolni. Az OECD-körzet külkereskedelme a prognózis szerint volumenben számolva 1971-ben 8 százalékkal növekszik majd. Ez 2 százalékos csökkenést jelent az 1970-es szinthez viszonyítva. Értékben számolva az előző két év 16 százalékos növekedési rátájával szemben 10—11 százalék lehet 1971- ben a növekedés üteme. A prognózis a fizetési mérleghelyzetről is ad összefoglaló, vázlatos képet. Megállapítja, hogy a devizaárfolyamok változásai következtében 1971-ben is javultak, az egyensúly irányába tolódtak el a fizetési pozíciók. Az USA és Franciaország fizetési mérlegének 1969-es passzívuma csökkent, a brit mérleg változatlan maradt, míg az NSZK és Olaszország feleslegei csökkentek. Az OECD szerint a fizetési mérlegek egyensúlya irányába mutató mozgás 1971-ben is tovább fog tartani, — ie — 15 ,55 'S' OECD-jóslat 1971-re Az USA autóipara Az Egyesült Államok autógyártó ipara 1970- ben 8,2 millió járművet állított elő.Az 1969. évi termelési eredmény 10 millió jármű volt. Az 1970. évi termelési adatok 1962 óta, a legalacsonyabb szintet képviselik. A General Motors 2,9 millió járművet állított elő. A Ford Művek által előállított járművek száma 2 millió volt. A Chrysler Corporation termelési adata 1,2 millió jármű velt. Görög kereskedelmi flotta A görög nyilvántartásban szereplő hajók száma 1970-ben 22,1 százalékkal emelkedett, jelentette be Joannisz Holevasz kereskedelmi tengerészeti miniszter. A nyilvántartásban 2,315, összesen 13,5 millió bruttó regisztertonnás hajó szerepel, 215 hajóval (2,258,658 tonna) több mint egy évvel ezelőtt, mondotta a miniszter. A görög hajótulajdonosok birtokában körülbelül 30 millió tonna űrtartalmú hajó van, ezek nagy része azonban idegen zászlók alatt járja a tengereket. Áremelkedések Angliában Nagy-Britanniában mindennapi jelenséggé vált az áremelkedés és a font sterling folyamatos elértéktelenedése. Az angol központi statisztikai hivatal adatai szerint 1965-től 1970-ig terjedő időszakban 25 százalékkal csökkent a font sterling vásárlói értéke. A brit gyáriparosok szövetsége elismeri, hogy ha az árak továbbra is ugyanolyan szógyorsasággal nőnek, mint most, 1975-re a font vásárló értéke egy harmaddal esi Angliában éve százalékos átlag emelkedés tapadó. Az árdráguló kintetében reko: bizonyult az 1970 tendő, amikor mint 10 000 emelték a külön főleg élelmis cikkek árát. Gyógyszer- Három hónap svájci központi tok fúziója után Sült a CIBA GEIGY gyógyszr cég két angliai vállalata, a CIB. tech Kingdom és a GEIGY Kingdom) Limit A fúziót kövi 12 000 személyt hoztató angliai becslések 1971-ben 100 mi sterling értéke forgalmat bonyo JAL-progr A Japan Air repülőtársaság nosságra hozta távú programjánek megvalósító tében 1973-tól CkQb) Változások a jogos Jugoszlávia bankrendszerében 1915 után, az állami ellenőrzés, majd az államosítás után, több banktípus alakult ki, részben ágazati, részben területi elvek alapján. 1952—54 között valamennyi bankot — a Jugoszláv Nemzeti Bankon kívül — megszüntették, és ebbe az egyetlen szervezetbe vonták össze a bankműveleteket. 1954-ben kezdték szervezni a kommunális bankokat, majd 1955—59 között a Külkereskedelmi Bankot, a Beruházási Bankot és a Mezőgazdasági Bankot, amelyek ma is jelentős helyet foglalnak el a jugoszláv bankrendszerben. A döntő lépés a maihoz hasonló rendszer kialakításában az 1968. évi banktörvény volt, amely a Nemzeti Bankot a „bankok bankjává” tette, s ezzel egy olyan struktúrát alakított ki, amely lényegében a fejlett tőkés országok bankrendszeréhez hasonló. A Nemzeti Bank szerepe A Jugoszláv Nemzeti Bank autonóm intézmény, amely közvetlenül a Szövetségi Szkupstinának (az országgyűlésnek), illetve a Szövetségi Végrehajtó Tanácsnak (a minisztertanácsnak) van alárendelve. Jugoszláviában az 1965. évi reform bevezetése óta a nálunk használatos értelemben terv nem készül. A Szövetségi Szkupstina elfogadja ugyan a gazdaságpolitika alapelveit, ezek az alapelvek azonban egyáltalán nem konkrétak. Éppen ezért a népgazdaság arányos fejlesztése nagy súllyal nehezedik a bankrendszerre, amelytől elvárják, hogy olyan hitelpolitikát valósítson meg, amely megfelelő irányba tereli a vállalatok gazdálkodását. A jugoszláv bankszakemberek közül sokan úgy látják, hogy a reform túl nagy terheket rótt a bankokra, szinte feltételezte, hogy a bank a maga befolyásoló eszközeivel az egyébként hiányos gazdasági szabályozást teljes mértékben pótolja. A Jugoszláv Nemzeti Bank a tőkés országok jegybankjaihoz hasonlóan, elsősorban pénzkibocsátó bank. Mint ilyen, rendelkezik a jegybank sajátos eszköztárával, és köteles gondoskodni a valuta stabilitásáról. Pénzügyi és hitelpolitiká- jának kialakításával befolyásolja a többi bank tevékenységét és hitelezésének kiterjesztését. Őrködik a nemzetközi fizetések teljesítése felett, devizatartalékokat halmoz fel. A jegybankon kívüli, úgynevezett ügyviteli bankoknak elvben háromféle típusa létezik a jugoszláv rendszerben. Ezek: a beruházási bankok, a kereskedelmi bankok és a takarékpénztárak. A valóságban az ügyviteli bankok ,pz egyáltalán nem ilyen tiszta, és — adelkezésükre álló eszközök valumi függően — valamennyien (de legtöbbségükben) foglalkoznak hossz rövid lejáratú hitelnyújtással és jági betétgyűjtéssel, illetve hitalnyal egyaránt. A meglehetősen nagyszámú ügybank (összesen mintegy 80 létezi néhány évvel ezelőtt számuk meghaladta a 100-at) nem képes arra, egy központi gazdaságpolitikai megvalósítója legyen. Bár területi k kötése egyáltalán nincs korlátozva lehetővé tenné a területek közöttiséges tőkeáramlást, mégis sokszoros helyi érdekek uszályába kerül, lezési tevékenységében nem min gazdaságosság kritériumait és aggodó szervek érdekeit helyezi el Annak megakadályozására, hogy aleti bankok hitelexpanziójukban túl szire menjenek, a jegybank időnk adminisztratív hitelkorlátozásig megy, bár a szabályozásnak ezt a ját mechanizmusuktól idegennek tik. A befolyásolás mód? Milyen eszközökkel szabályoz s bánit? A Nemzeti Bank képes leaolni az ügyviteli bankok hitelexlját; korlátozza vagy ösztönzi az erre az utóbbira a közelmúltban n* került sor). A jegybank előírja a bankoknak a tartalékrátalot amelyet kötelesek a Nemzeti Bank helyezni; ennek változtatásával jlenül befolyásolja az üzleti iránk nyújtható hitelek volumenét. Az aránya 30 százalék körül mozog, e szer változott az elmúlt években. Az utóbbi időben a jegybank tag viszontleszámítolás útján ngú lehet a többi banknak, és a jedi láb változtatásával szintén képes gyakorolni ezek hitelezési tevékére. A viszontleszámítolás maximál tékét a látra szóló betétek meg hat százalékban rögzítik. Természetes, az eszközök csak közvetettek, esnyiségi befolyásolásra képesek. A központi bank nem tud beleszólt, az üzleti bank kiknek és milyen jágossági követelmények elvárása nyújt hitelt. Végső soron, ha a túlságosan felduzzasztják a hitelennyiséget, a jegybank adminisztratátozhatja a hitelállományt, de ezt szert csak végső esetben tartják vedhetőnek. A jegybank az üzletek részére meghatározza a vb arányt is. Végül devizavásárlással FIC8