Figyelő, 1982. július-december (26. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-01 / 26. szám
Egységes érdekeltséget Csak az olyan érdekeltségi rendszernek lehet kellő hatása, amely egységes elvi koncepcióra épül, s azt a gyakorlatban érvényesíti a jövedelempolitikától kezdve a szabályozórendszeren, a vállalati bérpolitikán keresztül a belső érdekeltségi rendszerig. A jövedelmekkel kapcsolatos alapvető ellentmondások forrása az, hogy egyszerre kell az elosztó és ösztönző funkciót érvényesíteni. Jövedelemelosztási gyakorlatunkban a juttatási rendszer egyedül nem képes megoldani az elosztó funkciót, így az a munkajövedelmekben is szükségszerűen megjelenik. A jövőben feltétlen szükséges a munkajövedelmeknél az ösztönző funkció erősítése, az elosztó funkció viszont (a vásárlóerő, a kereseti arányok védelmével, a differenciálódás korlátozásával) erőteljesen tompítja az ösztönzési lehetőségeket. A két funkció „arányát” nemcsak a szociális feladatok szabályozzák, hanem a hatékonysági követelmények is. Elosztó és ösztönző funkció A feszültségek oldásának irányába hatna az, ha a jövedelem elemei (juttatások és munkajövedelmek, ezen belül a fix és mozgó részek) között a funkciók érvényesítésében egyértelműbb és hatékonyabb „munkamegosztás” jönne létre. Ha egy adott jövedelemhányad (a juttatás és a fix rész) határozottabban szolgálná az elosztó funkciót, akkor ezzel szabadabb érvényesülést engedhet a másik jövedelemhányadban (a mozgó részben, részesedésben) az ösztönző funkció megvalósulásának. Ez nem egyszerűen a munkajövedelem formai kettéosztása. Ha az elosztó funkciót a munkajövedelem egészében kell érvényesíteni, akkor a munkajövedelem egésze nivellálódik. Viszont, ha van egy olyan kereseti hányad, amely lényegében a szociális követelményeket elégíti ki, akkor a nivellálás alapvetően csak erre vonatkozik, tehát nagyobb lehet a másik rész differenciáltsága. Ha az elosztó funkció érvényesülését egy viszonylag autonóm jövedelemforma biztosítja, elkülönülhet egy olyan jövedelemhányad, amellyel szemben már tisztán lehet érvényesíteni a társadalmi hatékonyságot kifejező munka szerintielosztást. A jövedelemeloszlásban az elmúlt időszakban a szükségesnél erősebb volt az életszínvonal-politikai, a szociálpolitikai, az etikai normák jövedelempolitikai hatása. A jövedelempolitika pedig ebből kiindulva befolyásolta a gazdaságirányítást és a gazdasági szabályozást. Inkább nivelláló hatás érvényesült, s ezzel a jövedelempolitika a hatékonyság növelésében nem tudta eredményesen segíteni a gazdaságpolitikát. A jövedelempolitikának kifejezésre kell juttatnia a társadalmi gondoskodást, ga- - rantálnia kell a megélhetést, de nem lehet elnéző a társadalmi hatékonysággal alá nem támasztott jövedelemigényekkel szemben. Meg kell teremtenie a feltételeket arra, hogy a szociálpolitikai célok ne keveredjenek a munka szerinti elosztással. Másrészt erőteljesebb differenciálódást kell érvényesítenie, a teljesítmény megfelelő színvonalának elérésére gazdasági kényszert kell alkalmaznia, szabályozási feszültséggócoknak felszámolása, amelyek korlátozzák a nyereség hatékonyságmérő képességének kiteljesedését. A gyakorlati szabályozást tekintve, a munka szerinti elosztásban, a jövedelempolitikában megfogalmazott elvek mozgásmechanizmusát megteremthetjük azzal, hogy különválasztunk egy garantált alapbért, amelynek feladata alapvetően az elosztó funkció érvényesítése. Ennek nagyságát statikusan a tarifarendszer bértételei, dinamikájában egy központilag meghatározott, a népgazdaság teherbíró képességea mindenki számára biztosítható nominálbér-növekedés lehetősége) által vezérelt minimális növekedési ütem szabályozza. Ez egyúttal a tarifarendszer működtetésének lehetőségét is javítja. Elegendő egy szűkebb sáv meghatározása is, így csökkenthető az átfedés az egyes kategóriák között. Az időszakos rendezés során nem feszít az ösztönzés igényéből adódó nagyobb emelés kényszere; magára a rendezésre is ritkábban van szükség akkor, ha nem a bérszínvonal, hanem csak az alapbérek növekedési ütemét kell követni. Külön kell választanunk egy súlyát tekintve a mai mozgó kereseti hányadnál jóval nagyobb , dinamikusan mozgó kereseti hányadot, „részesedést”, amely alapvetően az ösztönző funkciót tölti be. Rögtön alá kell húzni, hogy ez a részesedés önmagában nem oldja meg az ösztönzés problémáját. A vállalatot érdekeltté teszi a gazdálkodás eredményességében, de az egyéni ösztönzéshez csak keretet biztosít. Előtérben a teljesítmény A jelenlegi jövedelem- és keresetszabályozás túl sok féket és kiegyenlítő mechanizmust alkalmaz. A részesedési alapot gyakorlatilag szűken és mereven beszabályozott alsó-felső korlátok közé szorítja, a jövedelmezőséget nem kíséri kellően az alapképzés növelésének lehetősége. Ezzel párhuzamosan viszont az eszköz-bér arány jelentős differenciáló szerepet tölt be. Lényegében ugyanez vonatkozik a bérszabályozásra is. Azonos jövedelemtöbblet nyereségigénye, illetve adóterhe egyre nő, amivel párhuzamosan az eredmény — vállalati és irányítási okokra egyaránt visszavezethető — értékvesztése tapasztalható, így a fogyasztás korlátozása, a centralizáció adott pillanatban szükségessé válik, de csak taktikai, felületi kezelést biztosít; a kockázatvállalás, struktúraátalakítás, hatékonyságnövelés érdekeltségi feltételeit nem teremti meg. * A korszerűsítés első számú, kiinduló feltétele ezért azoknak a szervezeti és Csökkenteni a báziselv hatását A kereseti szerkezet átalakítása, a részesedés súlyának növelése során a jelenlegi garantált bérek egyszeri, azonnali csökkentése megoldhatatlan, mert nagy feszültséggel járna. Áthidaló megoldást jelenthet egy olyan rendszer, amelyben egy kicsiny mértékű központi bérfejlesztést dinamikusabban növekvő részesedés egészíthet ki. A jelenlegi bérszabályozás hatókörébe tartozó béreknek csak egy minimális, központilag meghatározott ütemű növekedését engedjük meg, a tervezett (lehetséges) jövedelemnövekedés nagyobb részét — a részesedési alap mai fékeinek jelentős oldásával, a jövedelmezőséghez kapcsolt erőteljes differenciálásával — eredménytől függő részesedésként áramoltatjuk ki. (Ez azt is jelenti, hogy elválik egymástól az elosztó funkció szerinti alapbér, amelynek „puha" és az ösztönző funkciót érvényesítő részesedés, amelynek „kemény” forrást kell biztosítani.) Így fokozatosan csökken a báziselv alapján garantált bér, és nő az eredménytől függő részesedés súlya, anélkül, hogy a béreket abszolút mértékben csökkentenénk. Három-öt éves időtávon így a részesedés súlya a vállalati szintű átlagkeretekben 15—20 százalékra emelkedhet. Ez a szabályozás azután már megfelelő alapot teremt egy bérreformhoz, vagy például egy bruttó jövedelem típusú, dinamikusabb érdekeltséget teremtő szabályozás távlati alkalmazásához. Az alapbértömeg (a központi mértékkel növelve) garantálható ebben a szabályozási típusban is, ha a bruttó jövedelem adott évi nagysága azt nem fedezné, akkor esetleg megelőlegezhető, tartalékból fedezhető, vagy meghitelezhető, mint ahogy ezek a megoldások ma is léteznek. Az összkereset állandóságát vagy növekedését viszont csak az eredmény függvényében biztosítja, így érdekeltségi szempontból pozitív gazdasági kényszert fogalmaz meg a vállalati munka társadalmi hatékonyságának növelésére. A jövedelmet csak a „megélhetési szintig” garantálja, viszont lehetővé teszi a kiugró gazdasági eredmény megfelelő nagyságú és színvonalú jövedelmekkel való elsimerését, és így annak ösztönzését. A belső érdekeltségi rendszerek elvi és gyakorlati továbbfejlesztésével elérhető az, hogy a belső elosztás is hasonló elveket kövessen. A vállalat kollektív teljesítménye alapján rendelkezésre álló jövedelemtömeget a vállalati eredményhez való hozzájárulás arányaiban kell felosztani, lebontani az egységek, majd hasonló elvet követve — az egység eredményéhez való hozzájárulás arányában — a kisebb egységek felé. Dr. László Gyula Eladók piacából a vevők piaca A „fémmunkás” Vállalat az építőipari létesítmények fém vagy fémmel kombinált szerkezeteit gyártja, és helyszínen szereli. A vállalat tehát érzékeny az építési piac rezdüléseire. 1979-ig az építési piacon a túlkereslet volt a jellemző. Az eladók piaca a vállalat szempontjából természetesen kedvező körülményeket biztosított. A „fémmunkás” értékesítése 1976-tól 1978-ig évenként mintegy 10-12 százalékkal bővült. Az 1979-ben elért 467 millió forint vállalati eredmény az 1976. évinek több mint a kétszerese volt. A vállalat jövedelmezősége (eszköz- és bérarányos nyereség) az 1976. évi 18,8-ról 1979-ben 33,7 százalékra emelkedett. Növekvő keretekre számítva... A vállalat távlati fejlesztési elképzeléseiben a piac bővülésére számított. Ezt a tervet jórészt központi elhatározásokra építette, hiszen a kormány már korábban jóváhagyta a könnyűszerkezetes központi fejlesztési programot. A tartós építési kereslet, a központi elképzelések, valamint a gazdasági szabályozók stabilitására építve, 1976-ban a „fémmunkás” több évig tartó beruházási programba kezdett. A fejlesztések célja az ipari épületeknél, lakóépületeknél és kommunális épületeknél felhasználható acél alapanyagú „Dorog B” nyílászáró szerkezetek, valamint a FILLOD licenc alapján honosított cellás rendszerű közösségi épületet gyártó és szerelő kapacitásának kiépítése volt. A beruházások finanszírozásába a vállalat viszonylag alacsony saját és minimális ingyenes forrás biztosítása mellett számottevő visszterhes külső forrásokat vont be. A mintegy 900 millió forint értékű beruházás sikeres befejeztével azonban a vállalat, megváltozott külső feltételek között találta magát. Alapvetően más pénzügyi lehetőségek közepette kell szembenéznie az 588 millió forint beruházási és támogatási, valamint a 160 millió forint forgóalap megelőlegezési hitel visszafizetésével. 1980. január 1-től a közgazdasági szabályozó eszközök több elemét módosították és a beruházásokat erőteljesen visszafogták. A vállalat gyártmányainak piacán úgyszólván egyik napról a másikra a vevők helyzete erősödött. Az új ár- és jövedelemszabályozóknak a „fémmunkás”-nál tapasztalt hatását tömören érzékelteti: 1979-ben 33,7 százalék volt az eszköz- és bérarányos nyereség, 1980-ban ez 7,4 százalék, 1981-ben pedig 5, 8 százalék. Összességében az átárazások az 1979. évi árbevételt 10 százalékkal, a nyereséget pedig 80 százalékkal csökkentették. A valóságban ez a „fogyókúra” még ennél is több, erőteljesebb volt. Az említett beruházáshoz nyújtott közvetett állami támogatást (hitellel megelőlegezett nyereségadó-kedvezményt) ugyanis a bruttó nyereség százalékában határozták meg. A nyereség csökkenése így a fejlesztési alapba helyezhető adókedvezmény mértékét is „magával rántotta”. A vállalat a megváltozott feltételek ellenére 1980-ben növelte nyereségét. Sőt, a belföldi keresletkiesést 1981-ben a nem rubel export bővítésével ellensúlyozta. A bérfejlesztés mértéke 1980-ben 6,3 százalék volt. A fizetési kötelezettségek azonban mindkét évben szükségessé tették, hogy a „fémmunkás” hozzányúljon tartalékalapjához. Közbeszóltak a szabályozók A vállalat VI. ötéves tervében éves átlagban az értékesítés 3 százalékos, s a nyereségtömeg 20 százalékok bővülésével számol. A nyereségnövelés feszített ütemét az esedékes hitel-visszafizetések diktálják. A képződő forrás azonban így is kevés. A magas jövedelmezőség elérése mellett is a vállalat egészen 1984-ig kénytelen lesz tartalékalapját bevonni a nyereségági alap kiegészítésébe. Ez gondot okoz. Egyrészt azért, mert a nyereségből képzett és kiegészített F alap teljes egészében adósságtörlesztésre megy. Ez lehetetlenné teszi, hogy a vállalat saját elhatározású fejlesztésekre gondoljon. Az értékcsökkenés visszatartható 60 százalékos hányada még az állaeszközvagyon dinamikus szintentartását sem garantálja. Másrészt, az F alapra koncentrált nyereségfelosztás miatt szűkül az új alap. A vállalat ugyan túljutott már azon a „sokkon”, hogy 1980. évi nyereségéből már nem telt év végi részesedés fizetésére. A jövőben azonban kétségtelenül nagy gondokat okoz a bérfejlesztés. Az is kérdés, hogy a tartalékalap elegendő lesz-e a „fémmunkás” pénzügyi nehézségeinek áthidalására. Erre jelenleg még senki sem válaszolhat „igen”-nel. Ugyanis már 1981-ben — a tervezett nyereségtől való elmaradás miatt — a vállalat az előirányzottnál nagyobb tartalékalap igénybevételére kényszerült... Versenyben maradni Mit tesz ilyen helyzetben a vállalat? Úgy tűnik, minden rosszban van valami jó. A vállalat költségérzékenysége megnőtt, létkérdéssé vált a hatékonyság növelése. Először is sor került a vállalati belső mechanizmus korszerűsítésére. Alapos előkészítő munka után 1981. január 1-től — a „fémmunkás” dorogi gyárának leválásával egyidőben — létszámcsökkenéssel párosuló szervezeti változtatásokra került sor. Ennek nyomán egyesült két, korábban önálló gyár, s megszűnt a fővállalkozási szervezet. A termékszerkezetváltás napirenden tartása érdekében új, önálló egység alakult, amely mindenekelőtt a fejlesztési és tervezési tevékenységre koncentrált. A változtatás érintette a vállalati központ szervezeti és irányítási funkcióját is. A stratégia meghatározása és végrehajtásának szabályozása döntően a vállalati központ feladata. A taktika kidolgozása azonban a gyárakra hárul. Az 1981-ben bevezetett belső érdekeltségi rendszer a kollektívák érdekazonosságát és a hatékonyság növelését tűzte ki célul. Az önálló gyárak immár a valóságos piaci körülményeknek kitett gazdasági egységek. Munkájuk és jövedelmük között egyértelmű, szoros a kapcsolat. A gyárak gazdálkodásának jövedelmezőségére — még a belső kooperációnál alkalmazott elszámoló árak képzésénél is — minden tompítás nélkül a tényleges árviszonyok hatnak. A vállalati szinten jelentkező költségek (például: kamat) is arányosan a gyárakat terhelik. Az új érdekeltségi rendszer további eleme, hogy a gyárak eredménye és jövedelme (bérfejlesztése) között, a vállalatra érvényes relatív bértömeg-szabályozási konstrukcióhoz hasonló szoros kapcsolat épült ki. A vállalati kereskedelmi politikát a kapacitások kihasználása vezérli. Fő elv: a megrendelői igények minél szélesebb körű kielégítése. Ez a rekonstrukciós munkába való intenzívebb kapcsolódást is feltételezi. A piac megdolgozása új terméktípusok kifejlesztésével és bevezetésével is fokozható. A „fémmunkás”-nál jelenleg olyan, sikerre számítható termékek várnak gyártásra, mint például a FÉM—TIP építési rendszer melegégövi típusa, a FILLOD építési rendszer bővített változata, valamint a SOPRON függönyfal hőhídmentes megoldással. Előkészítési szakaszban van a HILLO raktárállvány gyártása. A vállalatnál mindenki érzi: a bűvös körből csak az eddigieknél jobb termelésszervezéssel és aktívabb piaci munkával lehet kikerülni. A vázolt helyzetben természetesen, a múlt örökségeivel terhelten, a legjobb úton haladó vállalat sem tud máról holnapra látványos, jóval a „léc feletti” eredményeket felmutatni. Most az a fontos, hogy a költségcsökkentési és hatékonyságjavítási feladatokat a vállalat teljesítse. A vállalati VI. ötéves tervben a tőkés export bővítése központi helyen szerepel. A megfelelő jövedelmezőség feltétele azonban a dinamikus költségcsökkentés. Leimszider Zsuzsanna— dr. Váradi Tibor 1982. JÚLIUS 14