Figyelő, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-02 / 1. szám
2 FORUM a FÓRUM is FÓRUM a FÓRUM a FÓRUM a FÓRUM Taurus-tömlők norvégiai olajvezetékekhez Visszatérve a magyar—norvég gazdasági kapcsolatokról szóló cikkükre (FIGYELŐ, 1985/42. sz.), megemlítem, hogy a Taurus hosszú ideje szállít különböző nagynyomású tömlőket Norvégiába, amelyeket főleg az olajkutatási tevékenységben használnak fel. Pl. építés alatt áll az USA nevű kutatófúrásokat végző platform, amelyre az összes nagynyomású, nagyméretű tömlőt a Taurus szállította. A jövőben az olajtermelés területén is nagyobb lehetőségek nyílnak meg, a Taurus rövidesen megkezdi a 200 méter hosszú tömlőik gyártását, és ezekből nagy hosszúságú olaj- és gázszállító vezetékek is építhetők. A nagy hosszúságú vezetékek építésének azonban csak részfeladata a nagy hosszúságú hajlékony vezetékek legyártása. Ezeket a vezetékeket adott helyre kell tervezni, és el kell végezni a beszerelésüket is. Norvégiában vannak olyan cégek, amelyek a szükséges engineering és szerelési-fektetési tevékenységet el tudják végezni. Ugyanakkor a nagy hosszúságú, hajlékony vezetékek gyártása Norvégiában nincs megoldva, és nem is tervezik a gyártás megszervezését. A Magyarországon megvalósított nagy hosszúságú tömlőgyártás és a Norvégiában rendelkezésre álló offshore tervezési tudás, vala-mint szerelési gyakorlat jól kiegészíti egymást. Az eddig lefolytatott tárgyalások alapján pl. a Seanor Engineering A. S. és a SubSea Offshore Ltd. érdeklődik az együttműködés iránt. Ezzel az együttműködéssel lehetőséget látunk arra, hogy a Gullfaks és Oseberg mezőkhöz komplett vezetékrendszereket szállítsunk. A vázolt elképzeléseknek azért van realitásuk, mert törekvés tapasztalható arra, hogy az olajtermelési tevékenységet norvég kézbe vegyék. Eddig ugyanis főleg angol és amerikai cégek termeltek ki olajat. A norvég cégeknek csak kis részük van ebben a tevékenységben, bár ez a részvétel is jelentős jövedelmet biztosít a norvég államnak. Ismeretes, hogy valamennyi, norvég vizeken működő termelőberendezésről a csővezetékek a környező országokba szállítják az olajat és gázt, közvetlenül Norvégiában jelenleg egyetlen vezeték sem végződik. A jövőben változtatni kívánnak ezen a helyzeten, és így szerencsés időpontban jelentkeztünk elképzeléseinkkel a norvég piacon. Koltai Péterné főosztályvezető Taurus Gumiipari Vállalat Egy füstölgés nyomán A FIGYELŐ 1985/41. számában megjelent „Nemcsak” című cikkre az alábbi választ adjuk: A Margitszigeten közlekedő 26-os jelzésű autóbusz forgalmi csoportvezetőjével ismertettük a levegőszennyezéssel kapcsolatos bejelentést, s egyben felhívtuk a figyelmet arra, hogy a vonalra beosztott járművezetők vezetési stílusát ellenőrizze. Az üzemegység vezetése a levegőszennyezés kiküszöbölésére intézkedett. Rendszeres ellenőrzési feladatok között szerepel a füstmérés, illetve a szükséges jelzések megtételére a mérés soron kívüli elvégzésére. A tett intézkedésekkel az üzemegység biztosítja a levegőszennyezés megakadályozását. Kiss József BKV Sajtó- és Propaganda és Nemzetközi Szolgálat vezető Kontakta-hibák Teljesen egyet lehet érteni azzal az állásponttal, mely szerint a szanálási jegyzőkönyvek „nem éppen sikertörténetek” (FIGYELŐ, 1985/49. száma). Különösen nem olyan időszakban, amikor egy ország várja feszült figyelemmel a lehetségesnél is lassúbb araszolást a reform kétségtelenül nem tükörsima útján. De kétségbeesnünk nincs okunk. Miért? A szanálást olyan „csodacégeik” is kiállták, mint a Rolls- Royce, a Chrysler, a Volkswagen és legutóbb az AEG és még sokan mások. A Kontakta-ügy kapcsán ideje levonni azt az immár két évszázados tapasztalatot, hogy az árutermelő társadalomban — egy szinten felül — szükségképpen van verseny, s ha már van, a mezőny nem állhat csak nyerőkből. Amikor a veszteségért felelősök után kutatunk, a régi kínai közmondással találkozunk, mely szerint: „A sikernek megvannak a boldog szülei, a sikertelenség apátlan-anyátlan árva.” Tanulság: amíg nem lesznek látványos bukások, vélhetően nem fog növekedni a feltűnően kevéss és hatékonyan (nemzetközi mércére gondolok!) dolgozó vállalatok száma. A reálfolyamat lényegéből adódik, miszerint: ahol fény van, ott árnyéknak is kell lennie. Különben nem látunk semmit. Van egy-két felemlítésre méltó körülmény, melyet főleg a közeljövőben nagyobb számban megalakuló ipari vállalati irányító szervek figyelmébe ajánlhatunk. Mindenekelőtt a pénz, a vállalati szférában: tőke. A vállalati pénzt be kell fektetni, hogy a hozamával megvalósuljon a bővített szociaista újratermelés. Ha nem így van, hosszabb távon csak tengődés és tönkremenés jöhet — még a szocializmusban is. Az állam csak a jóktól veheti el munkájuk eredményeit. Már tudjuk, hogy ez a fejlődés, legnagyobb, önmaga ellen ható tényezője. A másik, hogy a fizetőképességnek (likviditás) nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani, mint azt a technokraták általában vélik. Ha a vállalatnak nincsen pénze vagy éppen sorban áll, az első reakció, pénzt, hitelt (idegen pénzt) kell szerezni. Igen ám, de még a szocialista állam sem ad (hat) korlátlanul és főleg kamat nélkül hitelt. E gondolatsor végén azt találjuk, hogy nem elég termelésben gondolkodni, biztosítani kell a pénzügyi folyamatosságot is. Az utóbbi évtizedekben ezt jelentősen elhanyagoltuk és semmi sem lett a reform egyik alaptételéből, miszerint a fejlesztésnek komplexnek kell lennie. A legjobbakat kivéve a forgóalapra még ma is kevés figyelmet fordítunk és főleg — gyakran az alaptevékenység hozamát meghaladó kamatú — hitelekkel fedezzük hiányát. A szanálások kapcsán látjuk világosan azt, hogy a gazdálkodásban valami egészen rendkívülit valósítottunk meg: a tartalék nélkül való működést, legtöbbször vegetálást. Ez is a reform egyik megsértése volt, hiszen a tartalék, mint a kockázatot is viselő vállalkozó jellegű vállalat legfőbb segítője, az átmenetek nehézségeinek feloldója, immár majd két évtizeden át a költségvetésbe vándorolt. Talán nem tévedés azt gondolni, hogy ez az egyik jelentős tényező abban az általánosan élő gyakorlatban, hogy minden szabad forrást, tartalékot azonnal el kell költeni. A szanálások kapcsán jelentős állami támogatásokat kell adni, mivel az importverseny hiánya, a szervezeti struktúrából származó monopolhelyzet rányomja bélyegét a gazdasági viszonyokra. Igaz, nálunk az egy főre jutó csődök száma nulla és a szanálásban is igen jó a helyezésünk. Kár, hogy én- Alulfizetett oktatók Az egyetemek és főiskolák, más költségvetési intézményekhez hasonlóan, nehéz anyagi helyzetben vannak. Ez igaz a szűkös beruházási lehetőségekre, a folyó fenntartás egyre nehezülő feltételeire, és egyre élesebben az oktatók alulfizetettségére, amint erről a FIGYELŐ 1985/44. száma is beszámolt. Beruházási szempontból nem elhanyagolható előrelépést jelent, ha a VII. ötéves terv ma ismert tervezetét jóváhagyják és az abban szereplő fejlesztések megvalósulnak (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Janus Pannonius Tudományegyetem rekonstrukciók, pedagógusképző intézmények fejlesztései, kollégiumépítések stb.). Az üzemelési feltételek már ma is kritikusak. Az intézmények nem képesek a költséginflációt gazdálkodással ellensúlyozni az elvárt mértékben. A felsőoktatásban oktatók főfoglalkozású alapbérének alacsony szintje egyrészt kialakította a kontraszelekció reális veszélyét. Másrészt azzal jár, hogy az oktatók kénytelenek az alaptevékenységük színvonalát veszélyeztető mértékben a külön jövedelemszerzésre berendezkedni. A Művelődési Minisztérium megérti, hogy a tárcának is viselnie kell az ország nehéz gazdasági körülményeiből adódó következményeket. Ugyanakkor rendszeresen jelezzük a megfelelő fórumokon, hogy a felsőoktatásban sok tekintetben kritikussá vált a helyzet. Az egyre romló feltételek súlyosan veszélyeztetik jövőbeli érdekeinket. Tekintve, hogy a Művelődési Minisztérium intézményei költségvetési intézmények, a tárca alapvető lehetőségei, a kiinduló feltételek az országos szintű döntéseiktől függnek. A költségvetés által biztosított lehetőséggel ugyanakkor lehet és kell is jobban gazdálkodni. Ezért a minisztérium jelentős figyelmet és energiát fordít arra, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközöket nagyobb mértékben a szükségletek szerint ossza el az intézményekben, pedig lehetséges és szükséges legyen a kapott eszközökkel való hatékony gazdálkodásnak sem a gazdaságra, sem az életszínvonalra semmiféle pozitív hatása nincs. Marosi János ny. vezérigazgató-helyettes Szeged Fontosnak tartjuk, hogy növekedjék az intézmények önállósága és felelőssége a gazdálkodás területén. Az intézményi önállóság növelése gazdálkodási és jövedelmi kérdésekben nemcsak kényszerszülte tendencia, hanem hoszszú távon is helyes elv, ami egyben gazdaságirányítási rendszerünk egészének változásaival is egybevág. Ma és a jövőben is szükség lesz arra, hogy a felsőoktatás maga is közreműködjön a fejlesztés feltételeinek megteremtésében. Az intézmények, illetve egyes oktatók önálló jövedelemszerzési vállalkozásai azonban megfelelő jogszabályi feltételeiket kívánnak, amelyek megalkotását a Művelődési Minisztérium sürgeti. Olyan szabályozásra van szükség, ahol harmonizálnak egymással az oktatói, az intézményi és az országos érdekeik és mindez a felsőoktatás színvonalának javítását szolgálja. Az intézményi és egyéni oktatói vállalkozásoknak szoros összhangban kell lenniük az oktatás és a kutatás szükségleteivel. Egyrészt ennek gyakorlati-információs bázisát kell, hogy növeljék, másrészt a megteremtett anyagi feltételeket is — meghatározott arányban — az oktatás-kutatás feltételeinek javítására kell fordítani. A Művelődési Minisztérium jó együttműködésre törekszik a képzésben érdekelt más minisztériumokkal. Ez az együttműködés megítélésünk szerint jó a ciikikrven érintett Külkereskedelmi Minisztérium esetében is. A két minisztérium jogszabályok által meghatározott munkamegosztás szerint látja el feladatait a Külkereskedelmi Főiskola tevékenységét illetően. Nincs jelenleg akadálya annak, hogy a Külkereskedelmi Minisztérium — mint a cikk is jelzi — sokoldalú segítséget adjon a képzés színvonalának emelése, az anyagi feltételek javítása érdekében. Török Imre főosztályvezető Művelődési Minisztérium A bíróság álláspontja „A lakás . . . kis hibával, eladó” című cikkel (FIGYELŐ, 1985 48. sz.) kapcsolatban közlöm, hogy a lakásokra vonatkozó kötelező jótállás bevezetését a Legfelsőbb Bíróság a lakásszavatossági perek tapasztalatainak 1982. évben Maradjon a tanácsoknál A FIGYELŐ 1985.46. számában a Tanácsok és a környezetvédelem c. ciikk felvetette azt a kérdést, hogy vajon a tanácsi apparátus képes-e megbirkózni a levegőtisztaság-védelem ellenőrzésének feladataival. A levegőtisztaság-védelemmel kapcsolatban új jogszabály készítése van folyamatban. Ennek előkészítése során többen nyilvánítottak véleményt: vállalatok, a HNF az MTESZ az OKHT felügyelőségei, valamint a megyei tanácsok. Megállapítható, hogy jelenleg sehol nincsen olyan szervezet, amelyik az újabb feladatokat képes lenne ellátni. A feladatok ellátásának feltételeit — bárhol szervezzék is azokat — meg kell teremteni. A tanácsok már eddig is végezek környezetvédelmi feladatokat. Ismeretes, hogy a megyei tanácsok szervezete keretében környezetvédelmi titkárok működnek, akik — többek között — a terület környezetvédelmi feladatainak összehangolásával, koordinálásával foglalkoznak. A környezetvédelmi feladatok ellátását nem szabad tovább megosztani, mert ez csökkentené a munka hatékonyságát, nehezítené az állampolgárok eligazodási lehetőségeit. Megjegyzem, a környezetvédelmi feladatok ellátása már nem is eléggé megosztott. A legutóbbi környezetvédelemmel is foglalkozó fővárosi, megyei tanácselnöki értekezleten is olyan vélemény alakult ki, hogy levegőtisztaság-védelmi feladatokat a tanácsi szervezetben kell elhelyezni, egyidejűleg megteremtve a szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Dr. Szabó Károly főosztályvezető Minisztertanács Tanácsi Hivatala A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. készített és az illetékes gazdaságirányító szerveknek megküldött összefoglaló elemzésében javasolta. Dr. Kálmán György Legfelsőbb Bíróság Kollégiumvezető-helyettes 1986. JANUÁR 2