Figyelő, 1990. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-06 / 36. szám
A BHG UTOLSÓ REMÉNYE CSERBENHAGYÁS? A távközlési programban való részvétel a jelek szerint vízválasztó lehet néhány magyar cég életében. Köztük van a BHG is. Kritikus pénzügyi helyzetének jobbra fordulása múlik azon, mekkora szeletet tud kihasítani a digitális telefonközpontok szállításából. Hol van versenyelőnyben a gyár a többiekkel szemben — kérdeztük Mikics Lászlótól, a BHG vezérigazgatójától. ► Abban, hogy már négy éve megvásárolta egy korszerű rendszer, a ADS licencét a Northern Telecom kanadai cég osztrák partnerétől, az Austria Telecomtól. Azóta elvégezte a rendszer bevizsgálását, és adaptálta a magyar hálózathoz. A gyártásra annyira felkészült, hogy már jövőre szállítani tud akár 100 ezer vonalnyi digitális telefonközpontot. Ezt szerintem egyetlen versenytársunk sem tudja megtenni, hiába áll mögöttük a Siemens, a SEL vagy a Samsung. Egyszerűen nem tartanak ott az előkészületekben. Csakhogy a BHG éppen ezek miatt az előkészületek miatt került kritikus helyzetbe. Milliárdot költött a beruházásra, gyártóberendezéseket vett, úgy kockáztatott, hogy nem látta biztosan a piacot. Én ezt egészen másképpen látom. Amikor 1986-ban az akkor még hatósági jogkört is gyakorló Postával megkötöttük a keretszerződést az Austria Telecommal, szerintem ez a lépés maga a rendszerválasztás volt. Nem csak az ADS licencét vettük meg a hozzá tartozó knowhow-val, hanem a Posta 10 központot is rendelt 100 ezer vonallal az Austria Telecomtól. Éppen azért, hogy referenciája, üzemeltetési tapasztalatai legyenek. Ezek jók, mégsem kaptunk egy rendelést sem eddig. A Posta akkori lépését szerintem csak úgy lehet értelmezni, hogy a távközlésfejlesztési programban ezt a rendszert kívánja alkalmazni. Ezért nem lehet olyan helyzetbe hozni a BHG-t, hogy miután az akkori döntés értelmében felkészült egy feladatra, most megrendelések híján tönkremenjen. Tehát Ön szerint már determinált a távközlésfejlesztés lehetséges műszaki útja? Azaz letették a voksot az ADS-rendszer mellett? Annak idején nem csak az Austria Telecom jött szóba, de végül csak ez a cég vállalta, hogy az akkor még COCOM tiltás alatt lévő digitális telefonközpontokra — a két évvel későbbre várt könnyítésekben bízva — áruszállítási és licencszerződést kössön. Azaz fejlesztéseit végül is egy kockázatos üzletre alapozta, persze ezt érvényesítette az akkori árban is. Azóta azonban már lement az áraival is, a legutóbbi szállításokra már szolid ajánlatot tett. Nem látom be egyébként, hogy miért kellene lemondani egy 100 ezer vonalas referenciáról, amely már mindenki megelégedésére üzemel. Úgy kellene ezt a lépést kezelni, mintha már a főközpontoknál alkalmazandó rendszer ki lenne választva és a vidéki központok rendszerválasztására kellene versenyt kiírni. A fejlett hírközléssel rendelkező országokban is két digitális rendszer él egymás mellett. A BHG-nek egyébként van műszaki megoldása az ADS-nek a hagyományos ARM Crossbar központhoz való csatlakoztatására is. Miért függ a BHG annyira a hazai piactól, ha műszakilag ennyire fölkészült, akkor nyugatra vagy keletre nem tudna szállítani? Ráadásul a KGST-országok egy részében a Crossbar központokat a BHG szerelte föl. Az ADS ugyan egy elterjedt rendszer, 40 millió vonal van belőle a világon, de minden ország sajátos hálózatához kell adaptálni. Most nem tudunk a vállunkra venni újabb többszáz milliós adaptálási költséget, miközben nincs biztos piaci hátterünk itthon. Ha ez meglenne, termelődne annyi nyereség is, amiből szolid fejlesztésre is jut, s akkor lehetne gondolkodni további piacokban. Ami a kelet-európai országokat illeti, az NDK hagyományos piac volt, de az újraegyesítés gondolata óta már a Siemens és a SEL vív konkurenciaharcot egymással ezen a piacon az általuk képviselt EWSD és System 12 rendszerrel. Másik jelentősebb piacunkon, Csehszlovákiában szintén mostanában dől el, hogy melyik rendszert választják! Nagy nyugati cégek ott is vegyes vállalatokat hoznak létre belföldi gyártókkal, hogy előnyre tegyenek szert. Ezért az NDK-ban és Csehszlovákiában is már csak a korábbi rendszer bővítőjeként jön szóba a BHG. P. E. A távbeszélő-szolgálat nyereségének alakulása (millió forint, 1990. évi adatok 1989. évi árakon) Megnevezés 1985. 1990. 1990/1985. tény várható százalék Bevétel 8580 17 033 198,5 Költség 4785 11 343 237,1 Nyereség 3795 5 690 149,9 Az egy főállomásra vonatkozó adatok (forint/főállomás, 1990. évi adatok 1990. évi árakon) Megnevezés 1985. 1990. 1990/1985. tény várható százalék Bevétel 11 613 17 798 153,3 Költség 6 477 11 853 183,0 Nyereség 5137 5 946 115,7 MINIMÁLIS PROGRAM MIBŐL JÖN ÖSSZE A 84 MILLIÁRD? Siklós Csaba miniszter a közelmúltban meghirdette a távközlésfejlesztés rövid távú, hároméves programját. Ezek szerint a 84 milliárdos program révén 520 ezer új telefonfővonalat létesítenek. Miből jön össze ez a 84 milliárd? Mint tudjuk, ez a beruházási igény 1989-es áron értendő, s a korábbiakhoz képest visszafogott programnak tekinthető. A programot némileg részben a Világbank szakértőinek véleménye alapján mérsékelték. Több hazai szakember szerint egy ilyen nagyságrendű fejlesztés biztosan megvalósítható —inkább egy minimális programnak tekinthető —, de a források összetételében még jelentős a bizonytalanság. A program 1991-ben 26 milliárd, utána 31 milliárd, majd 1992-ben 27 milliárd forintos fejlesztést irányoz elő. Közvetlen állami támogatás híján a Távközlési Vállalat döntően saját forrásra támaszkodik, amelyet tarifaemeléssel, nyereségadó-kedvezménnyel és preferenciális amortizációelszámolással kíván többek között megalapozni. Nehézség abból fakad, hogy míg korábban a külföldi tőke jelentős bevonásával számoltak, erre a mai privatizációs légkörben némiben lehet számítani a jövő év végéig. Ezért — eltérő kalkulációk szerint — az induló évre még 8—12 milliárd forint hiányzik. Ami biztos, az a 150 millió dolláros világbanki és a 100 millió dolláros európai beruházási banki hitel. Információink szerint ezen belül a világbanki hitel az időszak elején tetemesebb összeget képviselne, majd folyamatosan csökkenne, a másik hitelnél ez éppen fordítva lenne. E két forrásból az első évben 6,8 milliárd forintnyi devizahitellel kalkulálnak, 1992-ben 4,8 milliárd, 1993-ban 3,7 milliárddal. Az egyéb külföldi hitelfelvételi lehetőségek közül 1991-ben egy 200 millió márkás kötvény kibocsátását tervezi az NSZK-ban a Távközlési Vállalat. 1990. SZEPTEMBER 6. TÁVKÖZLÉS TARIFAEMELÉSRE KÉSZÜLVE A távközlésben az új digitális technikai rendszerek fejlesztése abszolút összegekben lényegesen nagyobbra rúg a korábbiaknál. Kire terheljük a technikai áttérés költségeit, a vállalati szerepvállaláson és a pénzintézeteken kívül? Kizárólag a távközlési hálózat új előfizetőire vagy azokra a régi előfizetőkre is, akiknek egyébként megfelelne a mai ellátás színvonala. Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon az előfizetési és beszélgetési díjak alacsonyak, míg a beruházási hozzájárulás magas.(A távközlési szolgáltatások díja 1985 és 1989 között az ipari árindexszel együtt nőtt, jócskán elmaradt tehát a fogyasztói árindextől.) A tervezett fejlesztési program egyik változatában igen jelentős tétel lenne a hálózatra újonnan bekapcsolódók beruházási hozzájárulása. Eszerint a mai vállalati tarifa szerint mindenki 80—90 ezer forint ellenében juthatna a digitális hálózathoz csatlakozó fővonalhoz. Egyes számítások szerint a Magyar Távközlési Vállalat (MTV) így a következő évben összesen 18 milliárd forintnyi beruházási hozzájáruláshoz jutna. Az MTV érdekeltsége ebben a rendszerben többek között az, hogy ma a belépési díjak után nem adózik. Kétségtelen, hogy ekkora árért leginkább a nagyfogyasztók tudnának fővonalat vásárolni, de kétséges, hogy a távközlési szolgáltatások minél gyorsabb igénybevételének és kiterjedésének ez a legjobb útja-e. Arról nem is beszélve, hogy a belépési terhek növelése változatlanul hagyná a korábbi privilegizált rétegeket. Minisztériumi szakemberek úgy vélik, lehetséges más finanszírozási rendszer is. Lefedőhálózat esetén, figyelembe véve a távbeszélő szolgáltatások nyereségességét, reális feltételezés, hogy 5 év alatt a beruházási költségek háromszorosa is megtérül, így viszont nem indokolt a horribilis belépési összeg megkövetelése. Megfelelő tarifapolitikával el lehet érni, hogy a képződő nyereségből fedezhessék kisebb forgalmú helyeken a hálózatfejlesztést. A magasabb belépési díjak helyett inkább egy nagyobb, 2—3 ezer forintot is elérő előfizetési díjat kellene bevezetni, amely azonban „lebeszélhető” lenne. Ez biztosítaná, hogy kezdetben a nagyobb fogyasztók kapcsolódnának a hálózatra, sőt ösztönözné a fogyasztást, melynek a lefedő stratégia esetén már nincs kapacitáskorlátja, így nem kell azzal sem számolni, hogy a nagy belépési díj korlátozza a potenciális fogyasztók belépését. Ez a rendszer elvileg lehetővé tenné, hogy a korábbi fogyasztók is nagyobb teherviselőkké váljanak, azaz részt kapjanak a további fejlesztésekből. A digitális hálózatra áttérő fogyasztók helyére belépő, az alacsonyabb szintű (de azért a korábbinál jobb) szolgáltatással megelégedők csatlakozásának is lehetne az előfeltétele egy , a korábbinál magasabb előfizetési díj. (A szociális és politikai feszültségek miatt azonban alig elképzelhető, hogy a fekete telefonnal rendelkezők számára konfliktusmentesen rendezhető az előfizetési díjak emelése.) Ehhez kapcsolódó, esetleg kiegészítő lehetőség a beszélgetési díjak emelése. Ha azonban erre hárul a finanszírozási szükséglet előteremtése, akkor talán túlságosan is megemelné a díjakat, ami szintén csökkentheti a forgalmat. Tarifaemelésre azonban mindenképpen szükség van, az idén bejelentett 11—12 százalékos drágítást már megsemmisítette az infláció. A végleges mértéket befolyásolja az is, hogy megkapja-e a Távközlési Vállalat a kívánt nyereségadó-kedvezményt három évre, ami évente 5,1 milliárd forint megtakarítás a számára. Ha a költségvetés nem tud eltekinteni ettől a bevételtől, tarifaemeléssel kárpótolja majd magát a vállalat. Ennek nyomán az inflációt leszámítva 50 százalékos, azt is belekalkulálva 70 százalékos drágításra kellene számítani jövőre. Ez az emelés a beszélgetések és az előfizetés díjára is vonatkozik. A RÁDIÓTELEFONVITA APROPÓJÁN A bulvársajtó nyitotta egyetlen csapáson haladt a Hungária Telecom Kft.-nek analóg rendszerű rádiótelefon létesítésére adott — jó okkal kritizált — koncessziójának vitája. Eközben kevésbé működött a kritikai érzék a rádiótelefon-piac másik szereplőjével szemben. Igaz, a Magyar Rádiótelefon Kft. nem kapott olyan koncessziós jogokat, mint versenytársa. Az elmúlt év végén, miután lehetővé tették a Magyar Távközlési Vállalat számára 49 százalék erejéig külföldi tőke bevonását, rá néhány nappal — mint a Kopint-Datorg egyik tanulmánya felhívja erre a figyelmet — bejelentették az MTV és az US West üzemeltetői vegyes vállalatának megalakítását, ,/z erről folytatott tárgyalásokról korábban nem jelent meg közlemény és e döntést nem előzte meg nyilvános versenytárgyalás” — olvasható az említett tanulmányban. A múlt év végére ígért postai vagyonértékelés adatainak nyilvánosságra hozatala nélkül történt mindez. De némi magyarázatra szorul ez az általános sietség rádiótelefon ügyben, ha a Telecom Austria Ltd. (TAL) által a magyar távközlésfejlesztésről tavaly készített tanulmányára gondolunk. Eszerint a mobil rádiótelefon-hálózat kiépítése ne kezdődjön meg analóg cellás rendszerben, hanem csak akkor, ha már a digitális cellás rendszer elérhető lesz. Az analóg rendszer kiépítését jelentő döntéseket mégis akkor hozták meg, amikor már reális közelségbe került a korlátozó COCOM-előírások eltörlése... 31