Figyelő, 2005. április-június (49. évfolyam, 14-26. szám)

2005-06-30 / 26. szám

PLUSZ Játék a betűkkel * Vannak betűk, amelyeknek mintha árnyékuk lenne, mintha többet jelentenének önmaguknál. Ilyen például a V, a győzelem jele, vagy ép­pen az X és az Y, az ismeret­len megtestesítői az egyenle­tekben. Két betű viszont vala­kinek a monogramja is lehet, és ha egy szívet kanyarítanak köré, mondjuk egy bérház ka­pualjában, az már több len­ne mint titok. Az X és az Y a Coldplay koordináta rend­szerében 2005-öt jelenti, ami­kor is szerintük eljött az idő a valóság mágikus erejű újra­elosztásának, a legnagyobb titkok feltárásának és örök­ké való elfedésének. Annyira enigmatikus ez a lemez, hogy ha valaki a valóságra utaló gondolatokat találna benne, az biztos, hogy egy másik va­lóságra vonatkozna. Annyi bizonyos: a borító legószerű motívuma a Baudot-féle teleg­­ráfkód megjelenítése. A Coldplay, mint azt Önök is tudják, a kortárs pop egyik kulcszenekara, jelen állás szerint a csapat olyan „nagy­hatalmi” pozícióra tör, mint amilyet a U2 birtokol, egy­­egy Coldplay-lemez megje­lenése évekre eldöntheti a rock and roll fejlődési irányát. Gondoljunk csak a zenekar A Rush Of Blood To The Head című, 11 millió példányban elkelt albumára, amelynek 2002-es megjelenése után tu­catnyi klón­zenekar (Keane, Snow Patrol, Athlete, Feeder, Thirteen Sense stb.) ért el mil­liós eladásokat. A Rush Of Blood... az új évezred brit rockjának zenét­jét jelentette, ahonnan nem látszódott, hogy ennek az ér­zelmes zongorajátékra épülő muzsikának lehetne folytatá­sa is, de Chris Martin zeneka­rának mégis sikerült felülmúl­nia korábbi teljesítményét, és egy fényesen dekoratívabb, rockosabb lemezt hoztak lét­re. Az X & Y céltudatosabb és választékosabb munka, mint a korábbi Coldplay-mestermű. A zenekar megtalálta a kiutat az érzelmes és repetitív hang­zásból, merészebben nyúlt a U2-t idéző gitársoundhoz, il­letve az elektronikához. A 13 dalból álló füzér legbizto­sabb pontjai a slágergyanús kompozíciók, így a Square One, a What If, a White Shadows, vagy éppen az el­ső kislemezdal, a Speed of Sound. Mert ez a talányosnak mondható lemez konceptuális aládúcolások nélkül is műkö­dik. A talány csak ráadás. • Coldplay: X & Y » EMI 63 perc 13 szám Poptőzsdei árfolyam: ***** ZENESZÓBA POÓS ZOLTÁN POPTŐZSDE: * top-kulturális csőd; ** Bizonytalan kimenetelű, zűrös ügylet; *** Kockázatmentes, kis hozammal járó vállalkozás; **** Jónak mondható, biztos döntés; ***** Legmagasabb hozamú kulturális befektetés Nyári bor Különféle ürügyekkel meg­rendezett eszem-iszomok és borfieszták évadja a nyár. A jövő szombaton Neszmélyen, a Hilltop Borászatnál lesz egy súlyosabb, egész napos heje­hujázás, ahol tucatnyi optimata borász jön össze az ország legkülönfélébb bor­vidékeiről (Szőllősi Mihály, Figula Mihály, Vincze Béla, Bozóky István, Vaszari László, György­kovács Imre, Molnár Tibor és Sásdi István, Takler Ferenc, Kovács Tibor, Jekl Béla). Észnél kell lenni, ha az ember meg akarja úszni szára­zon, nem fog sikerülni, talán nem is ez a cél. Lesz bográ­csozás, grillezés, mediterrán gasztronómiai fesztivál, gye­rekprogramok, sárkányerege­­tés, íjászat, lovaglás, az obli­gát Besenyei Péter. Van továb­bá egy príma úszómedence, melyben este szerintem töme­gével fognak fuldokolni a má­moros és teleevett népek. És persze bemutatja bo­rait a vendéglátó házigazda Kamocsay Ákos, a Hilltop fő­borásza is. Az ő szép, harmo­nikus nyári borával próbálunk kedvet csinálni a borünnep­hez. Ez a Sauvignon blanc 2004 a pin­cészet neszmélyi, a Duna fölé maga­sodó ültetvényei­ről származik. Itt is adottak a borászati feng shui szempont­jából ideális ke­retfeltételek: hegy és víz, a tradíció (Neszmély a közép­korban és a XIX. század végén abszo­lút prémium borvi­déknek számított) és kiváló terroir. A nedves-hűvöskés klíma kedvez az il­latos-savas fehé­reknek, a legszebb sauvignon blanc-ok itt nőnek ki a tájból. Érdekes, hogy itt a BORPULT TOMPA IMRE víz nem a hegy déli lejtőjénél hullámzik, hanem északon: a Duna vagy harminc kilométer hosszan belátható a Meleges­­hegyről, túlnan a tót pampák, jó kis látvány. Borunk világos zöldessár­ga színű, illata intenzív, klas­­­szikus sauvignon blanc-illat (a fajta, a hűtött erjesztés és a fajélesztő szinergiája által kialakított bodzás-csalános­­gyümölcsös illat). Kellemes savak és kerekség, csontszá­raz, tiszta ízkép. Az egész ke­rek, elegáns, többet ad, mint egy könnyű reduktív buké­­bor. Nagyszerű nyári bor, mely jó szívvel ajánlható esti borozásokra a gangon, a lu­gasban, a teraszon, vagy sa­látákhoz, fehér húsú halhoz­­madárhoz, és alighanem ez a világ legjobb spárgabora. • Neszmélyi Sauvignon blanc 2004, Hilltop 30 FIGYELŐ 2005. június 30-július 6.

Next