Figyelő 2. (1877)
Váry Gellért: Hazai irodalmunk classikai elemei
HAZAI IRODALMUNK CLASSIKAI ELEMEI. Az egy közös családból származó emberiség már vajmi régen külön nyelvű ruházatú és szokású törzsekre szakadt. Az egyes tagoknak folytonos szaporodása mindig újabbnál újabb kivándorlásokra, tovább terjeszkedésre és egymástól való messzebb esésre szolgált alkalmuk Egyik félt a hideg, a másikat a meleg égaljra kalauzolta végzete. A különféle légmérséklet, az egymástól elütő táplálék, a különféle körülmények hosszabb idő lefolyása után végre más és más szint, kinézést, hajlamot, és más effélét hoztak létre az emberen, mi idővel mindig erősebb vonásokban kifejlődve indoka lett azon ellenséges érzületnek, melylyel az egyik törzsbelinek szokása a másik iránt viseltetni. A mi egyiknek legszentebb vala, a másiknak nevetséges lett; a mi ez előtt legüdvösebbnek látszott, amarra kárhozatot hozott. De bármennyire elősegítették is az egymástól való különválást mind az ilyen jelenségek, az összekötő belső kapocs, az egymással való érintkezés az emberiség közt sohasem szakadt meg egészen. Mindig találkoztak oly emberek, kik akár magasabb célból, akár önérdekből bármily nagy távolságban élő feleiket is felkeresték, azokkal összeköttetésbe léptek, anyagi holmiaikat egymással kicserélték s ez által a közös jóléletet és haladást előmozdították. E kölcsönös érintkezésnek eredménye az, hogy a mi természetnél fogva egyik éghajlatnak a terméke, abban a másiknak lakói is részesülhetnek; ennek vívmánya, hogy mostanában már nincs ország, melynek eredeti terményei bőségesebbekké ne váltak volna más országok ősterményeinek meghonosítása által. Csak a magunk hazája, Magyarország is mily sok ily elemet hordoz kebelében. A „gemelsen“ erdő, melyet Béla király névtelen jegyzője említ Pusztaszer vidékén, legfölebb is vad alma, vad körte, mogyoró, galagonya s más egyéb efféle fákból állhatott: legrégibb