Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1942-10-30 / 44. szám
•V ^?Az eljegyzési vacsora (Vértes Lajos, San.* *dor Iza, Litkey Irén, Ladomerszky Marigit, Ajtay Andor és Bulla Elma) 1 2. VÍGSZÍNHÁZ: „ESKÜVŐ“ Gratulálunk a Vígszínháznak, megint olyan előadást láttunk, hogy a legszebb békebeli színházi emlékek támadtak fel bennünk. Hiába, a Vígszínház más, több, mint minden pesti színház. Ha a függöny szétlebben, máris érezzük, hogy itt valahogy több és jobb következik, mint általában a pesti színpadokon. Szebb színpad, gondosabb előadás mindenesetre! Ami pedig legfrissebb produkciójukat, Bourdet »Esküvőjét illeti: ez zavartalan műélvezet, a nézőtér tiszta öröme! Az elismerés első szava ezúttal Hegedűs Tiboré legyen, a rendezőé akt, élettrede(a ToPlyája legjobb munkáját prezentálja a közönségnek! Olyan tempós, friss és élénk a játék, hogy a zsöllyében úgy éreztük magunkat, mintha egy vízesés szép természeti látványa zuhogna előttünk, pezsgő fodraival, a zuhanás friss és ifjú zenéjével... ...A darabban röviden arról van szó, hogy egy béna lány (Bulla) titokban szerelmes kellemes külsejű, ezüsthalántékú rokonába (Ajtay), s invalidus-gyanúval igyekszik minden nőt távoltartani tőle, hogy ha már az övé nem lehet , másé se legyen. Legkülönösebben Ajtay sógornőjére, az amerikai college-ből éppen hazatért Marianne-ra (Fényes Alice) féltékeny, mert a lány felszabadult friss fiatalságát és öntudatlan kacérságát veszélyesnek tartja ideáljára nézve. Tényleg, az imádott ezüsthalántéka akaratlanul elárulja, hogy mindig is Mariannet szerette, azt is ő intézte el annak idején, hogy elmenjen Amerikába, legyen távol hazulról, mert veszélyesnek tartotta, hogy idegei érdeklődnek a szép kis sógornő iránt. Adrienne, a béna lány erre akcióba lép és sok ravaszsággal és fifikával Mariannet, az amerikai »girl”-t egy fiatal fiú, egy tábornok fiának karjaiba vezeti. Marianne nem szereti a fiút, de mikor Adrienne-től megtudja, hogy Pierre („Ezüsthalánték«) szenved miatta, mert szerelmes belé a tudata alatt, feláldozza magát és igent mond a meghatóan szerelmes fiatal fiúnak, Henrynek (vitéz Benkő). (Kicsit zavaros, na, de tessék tovább figyelni. Illetve tessék megnézni az előadást!) Eljön az esküvő napja, előző este nagy »Polterabend” van a családnál, a két anyós az elkövetkezendő nagy családi esemény fülledt forróságában kéjelegve, a szép kis menyasszonyt felöltöztetik peigboir-jába, s mint ádáz lócsiszárok a vásáron valóságos lelki csámcsogással mustrálják a fehér selyem semmiségekbe burkolt menyasszonyt, mint valami yearlinget. Pierre, a titokban szerelmes »Ezüsthalánték” ezt a kínzó jelenetet végigszenvedi. De nem bírja, hogy a tekintetek és gondolatok befogdossák,végigtapogassák titkolt nagy szerelmét és a társaság kellős közepén felordít: »Elég volt! Nem bírom tovább!* Mikor mindenki lefeküdt Pierre , Marianne utóljára beszélgetnek egymással és Marianne megigéri Pierrenek, aki iránt mintha ő is szerelmet érezne, hogy férjhez megy ugyan Henryhez, denem fog közöttük történni semmi*. Tipikus esete a kis Móricnak. Ő tudniillik ezt így képzeli el. Mert az esküvő után Henry roppant szeretetreméltónak, vidámnak, kedvesnek angyalinak mutatkozik, Mariannet még féltékennyé is teszi és bizony az álházasságból — olyan valódi házasság lesz, hogy csak úgy ropog... Pierre a nászútról megérkező Mariannenak megüzenteti, hogy felmenti őt ígérete alól, mire Marianne egyszerűen, kijelenti: »Nem is tartottam meg az ígéretet .. .. Ezt a tartalmia,A meleg és síiorom lelki motívumokkal teljes színművet igazi író irta. Ezt nem mesterember kotyvasztotta, csirizes tégelyei, papirosdiszes és trükkös bazárötletek iparosműhelyében, hanem ez a mű az ihlet szentélyében született. El voltunk ragadtatva, a szép és okos darabtól, s a teljes szellemi és lelki jóllakottság euphoriájában hagytuk el a színház szeretett nézőterét. Az előadásról és a színészek munkájáról írván, elsősorban FÉNYES ALICE-RÓL kell megemlékeznünk. A múlt szezon bemutatkozó bukdácsolásai után, ki kell jelentenünk róla, hogy most, egyszerűen nem ismertünk rá Ez egy új Fényes Alice, egy más Fényes Alice — egy remek Fényes Alice! Bocsánat, ezt hiába kukorékolta egy esztendőn keresztül a kolozsvári rajongókkal megerősített »Alice-kórus«, — erről neki magának kellett bennünket meggyőzni. Mintha csoda történt volna vele: ez egy más nő és egy más színésznő. Erős, öntudatos és tényleg tehetséges, úgy ahogy hirdették róla. Csak eddig nem láttuk. Most látjuk. Nekünk az első felvonásban tetszett leginkább, ott ahol Amerikából hazaérkezik: friss volt, temperamentumos, elragadó és magával-agadó. Mi sejtjük, hogy mi lehetett itt a baj. Alicekának egy teljes esztendőre volt szüksége, hogy megszokja az új környezetet, az új, más színházat, a nagyobb és teljesebb érvényesülési lehetőséget, más szóval szüksége volt erre az esztendőre, hogy kinyíljon! Gratulálunk a teljes gyógyuláshoz! Meltette Bulla Elmét illeti egyenrangú dicséret. A béna lány szerepében, gyöngyház színeiben tündökölve, nagyobbrészt ő is magára talált végre, különösen a harmadik felvonásban. Megmondjuk azt is, hogy miért. Ebben a harmadik felvonásban tudniillik Bulla, először amióta Pesten színházat játszik, végre csak egyszerű embervolt és nem volt erőszakosan színésznő is. Tíz év óta prédikáljuk, hogy hagyja azokat a kis beszédtechnikai trükköket, hatásszüneteket, szónyújtásokat, levegőutáni kapkodásokat, aláfestő és illusztráló fonetikai hatásbólmeneteket, amelyek lehetnek egy színészpedagógiai elv általánosságban esetleg jól is beváló törvényei, de benne mégis csak egy gépi szándékoltság áleredményeit idézték elő. Elma, hallgasson ide: a mai naptól kezdve az égvilágon semmi trükköt, semmi fifikát ne alkalmazzon, garantálom magának, hogy egy félév alatt el fogja foglalni méltó helyét a magyar színpadon. Értse meg lelkem, olyan ember nincs Pesten, (a világnak ebben a legnehezebb színházi városában) aki azt merné mondani, hogy Maga nem tehetséges. De igen, édes riadt galamb, tehetséges! De itt minden zsöllyelátogató ért a színházhoz, itt a fifikát, a trükköt rögtön észreveszik és elutasítják maguktól Nem kell nekik. És miért is kelljen ezt csinálni, amikor a természetes játék annyival jobb, annyival hatásosabb. Szavamat adom Magának, hogy remek színésznő lesz, — ha a kis félhangú és csináltan lihegő áldrámázásait abbahagyja... A férfiszínészek élén természetesen Ajtay úr halad, elegánsan, könnyedén és megvesztegető kedvességgel. Jótáll neki most már állandó maszkkal játszható standard szerepe, az őszülő, de még csillogó és potens szeladon. Remekül öltözködik színpadra, például nagyon jó vett az első felvonásban a burberry nadrághoz a khaki vászonkabát, a másodikbanviszont a burberry kabáthoz a khaki vászonnadrág. A második felvonás nagy jelenetében megindító volt. Mellette vitéz Benkő Gyula tette le a garast, ő játszotta Aliceka vőlegényét, majd férjét, elbájoló fiatalossággal, egy jólfésült foxterrier cipőgombszemű, csaholó vidámságával. De meg kell emlékeznünk a mostohaszerepű szép, okos és kedves Sándor Iza remek és már most is sokat ígérő vadmacskakarom meresztgetéséről, nem szeretek jósolni, de meglátjátok tisztelt okasók, ebből a kislányból »püspök“ lesz, — akárki meglássa... Orsolya Erzsi, Ladomerszky Margit és Litkey Irén is jók voltak kabinet szerepeikben és ezúttal különösen tetszett nekünk Vértes Lajos egy jellemzően alakított öreg tábornok szerepében. A díszletet Neogrády Miklós tervezte, Illés Endre pedig büszke lehet rá, hogy az előadáson nem érzett az, hogy a szöveget fordították. Azt hittük, hogy francia előadást hallgatunk .C? ___ /