Film Színház Muzsika, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-05 / 36. szám
18 Rossz ügyhöz méltó buzgalommal ragad újra fegyvert „Víg özvegy” -ügyiben a „Mére több káoszt az operett körül” mozgalom védelmében az Élet és Irodalom hasábjain L.—r. Minthogy a látszólag triviális probléma alapvető — mondhatnék elemi — kultúrpolitikai elvek ellentétét rejti maga mögött, kénytelenek vagyunk L.—r. érveire röviden válaszolni, s ezzel a „Víg özvegy”kérdést a mattunk részéről — reméljük — végérvényesen lezárni. ) L.—r. most is, előző megnyilatkozásaiban is, összekeveri a jó operettet a rossz operettek dömpingjével. Magunk is verekszünk az aránytalanság, a színvonaltalanság, a giccs-áradat ellen. Lehár muzsikáját — nem „tábornok-bátyját”, vagy a „monarchia legendás figuráját”, hanem a muzsikáját — szeretjük. I mén kitűnő operettmuzsikusnak tartjuk, jobban örülünk annak, ha az Operaház élvonalbeli művészei játsszák a „Víg özvegy”-et, mint egy vasmegyei öntevékeny kultúrcsoport, X. Y. fővárosi művész vendég-haknizásával. A monarchizmus szelleme ellen aligha lehet arisztokratizmussal verekedni. Márpedig 1..r. „elvei” a „Víg özvegy”-gyel, s általában az operettel kapcsolatban az elmúlt években divatos volt szűklátókörű arisztokratizmusra emlékeztetnek. Unalmasnak tartjuk azt az „elvet”, mely fércműnek és giccsnek nevezi Lehár, Kálmán operettjeit, ha budapesti előadásról van szó, de a magyar operett diadalúttjának könyveli el külföldi vendégjáték esetében. Mi örültünk a „Csárdáskirálynő” moszkvai és bukaresti sikerének: magyar zeneszerző, magyar művészek sikere volt. Johann Strauss családja és rajongói nevében köszönjük L.Dr. elismerő szavait. Egyetértünk! S igaz, hogy Lehár nem Strauss. Nem is Offenbach. Csak Lehár. De annak jó. Mindez szerintünk is ízlés és nézőpont kérdése. Abban viszont igaza van L.Dr.-nek, hogy ma nem a legfőbb példaképünk a negyvenes évek elejének kultúrpolitikája. Ezért is támogatjuk mi a jó operettek színvonalas előadását. A negyvenes évek elején ugyanis a neves magyar operettszerzők műveit a szélsőjobbról támadták, mint a „városi aszfalt penészvirágait”. (Egyébként, mondjuk, Shakespearet is játszották akkoriban. Most is játsszuk.) A „Walkür”-nek nincs köze a „Víg özvegyhez, a „Walkür’’-t valóban magunk hiányoltuk, de nem a „Víg özvegy” helyett. A „Walkür” ugyanis — nem tudjuk mennyiben jártas J..—r. a zene világában, — opera, zenedráma, a „Víg özvegy” operett. Ebből is kitűnik: a fogalmakat nem tisztázta tehát fogalmazványában L.—r., a „Még több káoszt az operett körül”-mozgalom buzgó védelmében. .. VjK- ' v______________________________________ BESZÉLGETÉS Kamarás GYULÁVAL MICIMACKÓ RENDEZŐJÉVEL ... „Köszöntünk kéz a kézben. (Részemről mondjunk mancsot.) Hogy teljesítsük részben kérésed és parancsod, mely minket felidézett, mint mackóvagy a mézet. Róbert Gida, meg én, egy lélek, két legény. Egymást nagyon szeretjük. És együtt s e végett ketten szeretünk téged.“ — Így köszönti az olvasót Milne pompás mesekönyvében Micimackó. Színpadra alkalmazta és műsorára tűzte Karinthy Frigyes fordításában és Karinthy Ferenc átdolgozásában a Petőfi Színház. — Azt kérdezi, hogy kinek az ötlete volt a mese színpadra alkalmazása? Simon Zsuzsáé! — mondja Kamarás Gyula, a darab rendezője. — A mi színházunk éveken át csak az ifjúságnak játszott. Aztán afeletti örömünkben, hogy végre „igazi“ színház lehettünk, mely ha úgy tetszik véres tragédiákat, társadalmi drámákat játszhatott, elfelejtkeztünk a legfiatalabb korosztályról. Simon Zsuzsa igazgató a „Micimae- /---------------------------------------------------------------------- Kamarás Gyula, a „Micimackó” rendezője