Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-11-04 / 44. szám
Eljátszani Csehovot! MOSZKVAI TALÁLKOZÁS ANDREJ POPOVVAL TOPPÉN Tíz ESZTENDEJE ismerhtük meg Andrej Popovot, ő voltki Jago az »Otelló« Bondarcsuk-féle filmváltozatában. És ő játszotta néhány éve a »Minden az embereké marad« című Cserkaszov-film pópáját. Andrej Popov lesz Csehov első megjelenítője filmen! — Vagyis voltam! — igazít ki, cigarettára gyújtva, a Hadsereg Színházának főrendezői szobájában. Popov itt kezdte művészi pályafutását, 1939 óta tagja a színháznak, négy esztendeje pedig a művészeti vezetője, főrendezője lett. — Joszif Hejfic, a rendező — folytatja — még Jaltában forgat, ott készülnek az »Sz. városban« című film utolsó felvételei. Azokban már nem szerepelek. Én befejeztem a munkát. Nem volt könnyű! — Hogyan találkozott Csehoval? — Az íróval? Vagy a szereppel? — Vegyük sorra őket... — Jó. Csehoval én is az iskolában ismerkedtem meg, rövid elbeszéléseit olvastam először. Nagyon megszerettem. Izgalmasabb volt találkozásom vele a Művész Színházban! A »Cseresnyéskert«/ Akkor még játszott Kacsalop, ő alakította Gajevet. És még játszott Olga. Knyipper-Csehova, az író özvegye, csodálatos volt Ranyevszkaja földbirtokosnő szerepében. Vele később személyesen is megismerkedtem. — Mit szeret Csehovban leginkább? — Asztrov doktort... — Eljátszotta már? — Sajnos nem.. Jepihodov vagyok a »Cseresnyéskert-»-ben, színészi találkozásom Csehoval ez volt. Meg az, hogy játszottam a »Svéd gyufa« filmváltozatában. —Egy kis kitérő... Mondana valamit néhány kedves színpadi szerepéről? Andrej Popov kinéz az őszben borongó moszkvai délelőttire. Két kép függ szobájában: Alekszej Popové, a hajdani jeles színészé és színészpedagógusé, édesapjáé, meg Sztanyiszlavszkijé. — Szerettem Hlesztakovot, Petruchiót. És Gorkij »Jakov Bogomolov« című drámájának főszerepét. Ezt az alakot, aki a darab szerint mérnök, Csehovról és Sztanyiszlavszkijról mintázta az író. A dráma befejezetlen volt, mi fejeztük be, Gorkij iránti alázattal... Mostanában Lope de Vega »Táncmester«-ét és Dürrenmatt »Fizikusok« című darabjának Möbiusát játszom. Érdekes bemutatóra készülünk. Alekszej Konsztantyinovics Tolsztojnak, a múlt században élt költőnek és drámaírónak »Rettegett Iván cár halála« című drámájára. Kopognak, valaki néhány percre színpadra hívja Andrej Popovot. Egy ifjúsági darab próbái folynak. — Sosem jártam még Budapesten — mondja, amikor visszajön — pedig már régóta készülök. Csehovot, a filmszerepet, tehát »késleltettük« idáig. De máris rátérünk! — A felkérés meglepetésszerűen ért: eljátszani Csehovot! Megörültem a feladatnak, meg is ijedtem tőle. Először életre keltem az írót a filmen!.. Aztán megtudtam a felkérés előzményeit is. Sokan alacsony termetű, törékeny embernek képzelik Csehovot az 1900 táján készült fényképeiről. Csakhogy az író akkor már súlyos beteg volt. S a képek legtöbbször asztalnál ültve ábrázolják. Csehov valójában száznyolcvanhat centiméter magas volt. Tehát magas színészt kerestek Hejfic és munkatársai ... Aztán a minél teljesebb élethűség megteremtése érdekében »kriminológiai» módszerhez folyamodtak: egy közismert Csehov-portréról »levették« a szakállt, a bajuszt és a cvikkert. Ehhez a csupasz Csehov-archoz kerestek színészt. Így esett rám a megtisztelő választás. — Csehov nem főszereplője a filmnek, hiszen az »Sz. városban« tulajdonképpen a »Ionics« című Csehovnovella kibővített filmváltozata. A főszereplő: Sztarcev, ezt Anatolij Papanov alakítja. Történetében mindvégig fel-feltűnik Csehov alakja. Nehéz szerep volt, erről beszél Popov. Nem is a figura külsőségeit megteremteni, de: az igazi Csehovot! Aki korántsem volt olyan lágy, szomorú, amilyennek műveiből kiolvasni véli az olvasó. Kemény ember volt, bármilyen furcsán hangzik is ez a jelző vele kapcsolatban. — Elment volna egy lágy, melankolikus férfi a múlt század kilencvenes évei elején a távoli Szahalin szigetére?! — kérdezi Andrej Popov. — Ez volt a nehéz: a Csehovról élő, elképzelt képet és a valóságosat, az igazit összeötvözni. Volt a forgatásnak egy igen szép és érdekes epizódja. Melinovo mellett, egy faluban folytak éppen a felvételek, ott, ahol Csehov iskolát létesített és maga is tanított benne. Álltam az utcán, a forgatás szünetében, Csehov-maszkban, cvikkeresen. S egyszeresak odavezetnek egy nyolcvanöt éves parasztasszonyt. Rám néz, elsápad, összecsapja kezét: »Istenem! Anton Pavlovics, maga az?!« Az aszszony Csehov egyik életben levőtanítványa volt Persze, hamar kiderült, hogy filmfelvételről van szó. És az öreg néniben föltámadt a mesélőkedv, sok mindent mondott el Csehovról. »Milyen volt? Nagyon szigorú. ..« — emlékezett vissza a rég porladó »tanítóra«. Majd a megdöbbentő találkozástól lehiggadva jókedvűen tette hozzá: »Olyan ez a mi mostani évszázadunk, hogy minden megeshet. Még a holtak is megelevenedhetnek...« HOGY MOST, a forgatási epizódot idézve, Andrej Popov egy pillanatig merengően maga elé néz, mintha nem is a színészt látná a riporter, de: Csehovot. Szakáll, bajusz , és cvikker nélkül. Dalos László A Andrej Popov — bajusz, szakáll, cvikker nélkül és mint Csehov az »Sz. városban« című filmben