Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1966-11-04 / 44. szám

Eljátszani Csehovot! MOSZKVAI TALÁLKOZÁS ANDREJ POPOVVAL TOPPÉN Tíz ESZTENDEJE ismer­­h­­tük meg Andrej Popovot, ő volt­­ki Jago az »Otelló« Bondarcs­uk-féle filmváltozatában. És ő játszotta né­hány éve a »Minden az embereké ma­rad« című Cserkaszov-film pópáját. Andrej Popov lesz Csehov első meg­jelenítője filmen! — Vagyis voltam! — igazít ki, ci­garettára gyújtva, a Hadsereg Szín­házának főrendezői szobájában. Popov itt kezdte művészi pályafutását, 1939 óta tagja a színháznak, négy eszten­deje pedig a művészeti vezetője, fő­rendezője lett. — Joszif Hejfic, a rendező — foly­tatja — még Jaltában forgat, ott ké­szülnek az »Sz. városban« című film utolsó felvételei. Azokban már nem szerepelek. Én befejeztem a munkát. Nem volt könnyű! — Hogyan találkozott Csehoval? — Az íróval? Vagy a szereppel? — Vegyük sorra őket... — Jó. Csehoval én is az iskolában ismerkedtem meg, rövid elbeszéléseit olvastam először. Nagyon megszeret­tem. Izgalmasabb volt találkozásom vele a Művész Színházban! A »Cseres­nyéskert«/ Akkor még játszott Kacsa­lop, ő alakította Gajevet. És még ját­szott Olga. Knyipper-Csehova, az író özvegye, csodálatos volt Ranyevszkaja földbirtokosnő szerepében. Vele ké­sőbb személyesen is megismerked­tem. — Mit szeret Csehovban leginkább? — Asztrov doktort... — Eljátszotta már? — Sajnos nem.. Jepihodov vagyok a »Cseresnyéskert-»-ben, színészi talál­kozásom Csehoval ez volt. Meg az, hogy játszottam a »Svéd gyufa« film­változatában. —­­Egy kis kitérő... Mondana va­lamit néhány kedves színpadi szerepé­ről? Andrej Popov kinéz az őszben bo­rongó moszkvai délelőttire. Két kép függ szobájában: Alekszej Popové, a hajdani jeles színészé és színészpeda­gógusé, édesapjáé, meg Sztanyisz­­lavszkijé. — Szerettem Hlesztakovot, Pet­­ruchiót. És Gorkij »Jakov Bogomolov« című drámájának főszerepét. Ezt az alakot, aki a darab szerint mérnök, Csehovról és Sztanyiszlavszkijról mintázta az író. A dráma befejezet­len volt, mi fejeztük be, Gorkij irán­ti alázattal... Mostanában Lope de Vega »Táncmester«-ét és Dürrenmatt »Fizikusok« című darabjának Möbiu­­sát játszom. Érdekes bemutatóra ké­szülünk. Alekszej Konsztantyinovics Tolsztojnak, a múlt században élt köl­tőnek és drámaírónak »Rettegett Iván cár halála« című drámájára. K­opognak, valaki néhány percre színpadra hívja Andrej Popovot. Egy ifjúsági darab pró­bái folynak. — Sosem jártam még Budapesten — mondja, amikor visszajön — pe­dig már régóta készülök. Csehovot, a filmszerepet, tehát »kés­leltettük« idáig. De máris rátérünk! — A felkérés meglepetésszerűen ért: eljátszani Csehovot! Megörültem a feladatnak, meg is ijedtem tőle. Először életre keltem­ az írót a filmen!.. Aztán megtudtam a felkérés előzmé­nyeit is. Sokan alacsony termetű, tö­rékeny embernek képzelik Csehovot az 1900 táján készült fényképeiről. Csakhogy az író akkor már súlyos be­teg volt. S a képek legtöbbször asz­talnál ültve ábrázolják. Csehov való­jában száznyolcvanhat centiméter ma­gas volt. Tehát magas színészt keres­tek Hejfic és munkatársai ... Aztán a minél teljesebb élethűség megterem­tése érdekében »kriminológiai» mód­szerhez folyamodtak: egy közismert Csehov-portréról »levették« a szakállt, a bajuszt és a cvikkert. Ehhez a csu­pasz Csehov-archoz kerestek színészt. Így esett rám a megtisztelő választás. — Csehov nem főszereplője a film­nek, hiszen az »Sz. városban« tulaj­donképpen a »Ionics« című Csehov­­novella kibővített filmváltozata. A fő­szereplő: Sztarcev, ezt Anatolij Papa­­nov alakítja. Történetében mindvégig fel-feltűnik Csehov alakja. Nehéz szerep volt, erről beszél Po­pov. Nem is a figura külsőségeit meg­teremteni, de: az igazi Csehovot! Aki korántsem volt olyan lágy, szomorú, amilyennek műveiből kiolvasni véli az olvasó. Kemény ember volt, bár­milyen furcsán hangzik is ez a jelző vele kapcsol­atban. — Elment volna egy lágy, melanko­likus férfi a múlt század kilencvenes évei elején a távoli Szahalin szigeté­re?! — kérdezi Andrej Popov. — Ez volt a nehéz: a Csehovról élő, elkép­zelt képet és a valóságosat, az igazit összeötvözni. Volt a forgatásnak egy igen szép és érdekes epizódja. Melin­o­­vo mellett, egy faluban folytak éppen a felvételek, ott, ahol Csehov iskolát létesített és maga is tanított benne. Álltam az utcán, a forgatás szüneté­ben, Csehov-maszkban, cvikkeresen. S egyszeresak odavezetnek egy nyolc­vanöt éves parasztasszonyt. Rám néz, elsápad, összecsapja kezét: »Istenem! Anton Pavlovics, maga az?!« Az asz­­szony Csehov egyik életben levő­­ta­nítványa volt Persze, hamar kide­rült, hogy­­ filmfelvételről van szó. És az öreg néniben föltámadt a me­sélőkedv, sok mindent mondott el Cse­hovról. »Milyen volt? Nagyon szigo­rú. ..« — emlékezett vissza a rég por­ladó »tanítóra«. Majd a megdöbbentő találkozástól lehiggadva jókedvűen tette hozzá: »Olyan ez a mi mostani évszázadunk, hogy minden megeshet. Még a holtak is megelevenedhetnek...« HOGY MOST, a forgatási epizó­dot idézve, Andrej Popov egy pil­lanatig merengően maga elé néz, mintha nem is a színészt látná a ri­porter, de: Csehovot. Szakáll, bajusz , és cvikker nélkül. Dalos László A Andrej Popov — bajusz, szakáll, cvikker nélkül és mint Csehov az »Sz. városban«­ című filmben

Next