Film Színház Muzsika, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-22 / 25. szám
A már film műsorában: A főszerepben: Louis de Funes Oszkár Egyetlen merő fintor ez az ember. Kicsiny és groteszk, kész karikatúrája az olyan figuráknak, akik szellemi jelentéktelenségüket örökös izgágasággal és feltűnnivágyással leplezik, akik magukat mindenkinél okosabbnak képzelik, s akik - bár minden mozdulatuk balul üt ki — a verhetetlen (és „átverhetetlen") hős képében tetszelegnek. Ugye szánandók és mulatságosak? De ugyanakkor ki fejti meg: miért? — kicsit imponálóak is. Talán ebben a karakterbeli összetettségben rejlik a népszerű francia komikus, Louis de Funes hosszantartó népszerűségének titka. Ha a természet célja az volt, hogy az emberiség elemi vidámságigényének szolgálatára hozza létre de Funes különleges tehetségét - pompásan sikerült a teremtés. A kisemberi szerepkörbe úgy beleélte magát de Funes, hogy jó másfél évtizeden át, bár rengeteg filmben játszott kisebbnagyobb epizódszerepeket, mindig a sztárok sugárzásának árnyékában húzódott meg, senki sem fedezte fel a robbanó erejű képességet, eredetiséget, temperamentumot, a közönség millióit vonzó hatalmas üzleti lehetőséget ebben a furcsa karikaturisztikus elrajzoltságban, amelyet de Funes egyénisége képvisel. Sokáig gyűjtögethette magában a köznapi és a küzdelmes kispolgári élet ismeretanyagát, az apró emberi megfigyeléseket, míg egy napon a szerencse vagy talán a törvényszerű elrendelés kegyelméből ő lett a sztár, ő homályosította el mások sugárzását. A magyar nyári moziszezon, de a téli sem maradhat évek óta Louis de Funes nélkül. A mi mozijaink nézőserege is kedvencei közé sorolja őt Szükséges-e egyáltalán felidézni filmjeit? Mégis hadd tegyük meg, de csak a legfontosabbakat: „Horgász a pácban”, „A szép amerikai”, „Megmentettem az életemet”, A Papa-mama filmek, A „Saint-Tropez-i csendőr" (és folytatása), a Fantomas-sorozat, „Robbantsunk bankot”, „A főnök inkognitóban”. Új filmje a Claude Magnier vígjátéka (most játssza nálunk a Kis Színpad) alapján készült: az „Oszkár”, hajlandó feleségül venni. Az ékszert tartalmazó bőrönd azonban (egy ravasz szerződés segítségével) most már a milliomos tulajdonát képezi . Bernadette, a szobalány (Dominique Page) felmond, mert férjhez megy. Amikor elhagyja a milliomos házát, véletlenül az övéhez hasonló ékszeres bőröndöt viszi el. Ebből bonyodalmas bőröndcsere kerekedik, mely végigkíséri a történetet . Az elkeseredett Martin visszatér Barnier házába és segítségét kéri eltűnt igazi menyasszonya megkerítésére. Közben a bőrönd újra Martinhoz kerül, de döbbenten tapasztalják, hogy az, (ki tudja hányadszor) ismét gazdát cserélt . A teljesen összetört atya végül még ■ azt is megtudja, hogy leánya időközben eltűnt sofőrjétől gyermeket vár. Hogy a botrányt elkerülje, ostoba, de nagyon erős masszőrjét (Mario David) kényszeríti arra, hogy leányát feleségül vegye . Még sok bőröndcserére kerül sor, míg végül - számtalan vidám kaland után - mindenki megtalálja igazi párját . Barnier úrral (Louis de Funes), a ■ dúsgazdag gyárossal közli Christian Martin (Claude Rich) nevű alkalmazottja, meglopta őt 45 millió frankkal, hogy leendő feleségének igényeihez mért életszínvonalat tudjon teremteni . Ám kiderül, hogy Martin jegyese Bar■ mer úr leánya (Agathe Natanson). Martin felajánlja majdani apósának azt a bőrönd ékszert, melyet a tőle lopott pénzen vett, ha leányát hajlandó hozzáadni . A szembesítéskor megtudjuk, hogy ■ Martin egy másik leánynak udvarolt, Barnier úr leányát nem ismeri és nem is