Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-01 / 5. szám
Leni néni a Madách Kamaraszínház premierje ÖTVENÖT ÉV MÚLT EL a Leni néni magyar bemutatója óta. Ez a vígjáték most is vár, keret, ürügy arra, hogy egy igen tehetséges és leleményes fiatal rendező meg egy komédiázni sokféleképpen tudó együttes a színház ősi örömében részesíthesse publikumát. A nagy ziccer, a színész — aki szereplő, akit el lehet játszani, akinek eljátszása külön komédiázáslehetőség egy komédiában, aki szelíd fondorlatokkal, álruhák, sőt, szobortalapzatok segítségével mégiscsak egymásnak juttatja az igaz szerelmeseket —, a komédiás ebben a vígjátékban is jelen van. És van még: zordul mozduló atya, aki ha valami nehezen fölfoghatóval találkozik, „Ja, a háború!” felkiáltással tér napirendre fölötte. Van egy szegény, de gyámoltalan szerelmes ifjú. Van egy gazdag, de mulya ifjú, állítólag ő is szerelmes, ugyanabba a leányba. Akinek csupán bájos arcocskája van, semmi több. Nénjének is. Van még egy spanyol múzeumigazgató és áhított Juanitája, el is hangzik gyakran, hogy „carramba”. Meg egy múzeumi őr, akinek a karja ... No, tessék ebből előadást produkálni! Majd elfelejtettük megemlíteni, hogy a címszereplő Léni néni, színésznő volt, elhunyt, milliókat hagyott maga után s egy festményt, amely róla készült, a „Cid” Ximénájaként ábrázolja, és — múzeumi emberek szerint — „Velasqueznek lesz tulajdonítva”, ezért a képért folyik a hajsza az igaz szerelem s a hitvány önérdek tábora között. EZT A HAJSZÁT tette meg Kerényi Imre rendezése a Léni néni fő mozgatójává — a némafilmek modorában. Ezt a stílusvilágot követik Ligeti Mária miniatűr koreográfiái. Ehhez adott hátteret Mialkovszky Erzsébet három díszlete, amely újracsiholja a századforduló szecesszióját, megfricskázza, eljátszogat vele s néhány szalagjával kissé el is andalodik. Nagyon helyesen, mert ez is kell ide! A jelmezeket is ő tervezte, főként a két atya két merőben más világot sűrítő ruhái tetszettek. (Mialkovszky Erzsébet már a Lila akácban szerepelt kettős tervezőként, nagy sikerrel. A siker dicséri új kettős munkáját is.) Kerényi Imre „némafilm-koncepciójában” persze nincs „stílusegység”. S ez a jó! Túllőtt volna a célon, ha minden egyes szereplőt azonosan játszat némafilm-modorban. Ahogy a mozizongorista mezben „föllépő” Aldobolyi Nagy György zeneszerző más és más modorban komponálta meg a Heltai-verseket, ahogy egy-egy figura más és más kísérőmuzsikát kapott a zeneirodalom kincstárából, Liszt Szerelmi álmokjától egészen a... sorolhatnánk, meddig: úgy találja meg mindegyik szereplő a maga gesztus- és mimika-világát. Egészen sajátságosakat talál Garas Dezső, akinek szemöldöke, füle, fújtató mellkasa, sőt még az orra is játszik. Ez a minden stílusú humorral gazdagon megáldott színész egyszerre emlékeztet több tucatnyi némafilm zord figurájára, és ad valami hamisítatlan és összetéveszthetetlen garasit. Szilvássy Annamária és Cs. Németh Lajos fiatal szerelmespárja azzal válik szeretetreméltóvá, hogy az öngúny hangjaival gazdagítja a — bizony — mostohácskán megírt szerepeket. Demján Editnek kevés a szövege, kevés a játéklehetősége, de amikor jelen van, egy moliére-i nőalakot látunk Moliérehez méltó kamara-alakítással. Úri István figuráján is a nagy francia komédiaíró szellemútját érezzük. Békés Itala és Basilides Zoltán egy bécsi operett buffó- és szubrett-világát karikírozzák kitűnően. Gyenge Árpád, Andresz Vilmos, Garics János, Máthé István, Putnik Bálint játszik egy-egy kisebb szerepet, néha kettőt. A DARAB MOTORJA: — Pécsi Sándor. Ez a kiváló színész rövid egymásutánban, az Éjjeli menedékhely kukájának újrateremtésével s most ezzel a Rivarol nevű színészfigurával szerez teljes örömet a közönségnek. A világ két végén hogy’ lehet valaki ennyire járatos?! Hajdani nagy színházi és filmsikere, Szigligeti klasszikus magyar ripacsa után — mennyi Charme-mal, mennyi emberséggel, mennyi sodró lendülettel! — játszik egy „kedélyes apaszínészt, jelenleg szerződés nélkül”, egy gascogne-i Szelleműt, akinek legutóbb alighanem Castel Jaloux volt a direktora ... Dalos László „Rivatos vagyok, kedélyes apaszínész, jelenleg szerződés nélkül.. (Pécsi Sándor, bal szélen Demján Edit) A formális terjedelmű lexikonokban hasztalan keressük I’ Henri Kérőüt és Albert Barré urat, a Léni néni két szerzőjét; talán egy nagyobb enciklopédia lapjain meglelhetek. Vagy ott sem. Esetleg a valladolidi múzeum két szarkofágjába bújtak s mulatnak a kései utókoron, hogy nem találják őket. Heltai Jenő mindenesetre rájuk akadt. Pontosabban a darabjukra, vígjátékocskájukra, elkeresztelte Léni néninek — az eredeti mű nyilván nem ezt a címet viseli -, felhőtlen kék eget festett fölé, elragadóan pesti bájú verseket adott az alakok szájába, s a darab — amelynek létét még kétségbe vonni is lehet - így jön mégis tündéri színház. „Most, hogy meghalt Léni néni...” — énekli az első felvonás fináléját Uri István, Szilvássy Annamária, Garas Dezső, Piros Ildikó, Cs. Németh Lajos, Demján Edit, Pécsi Sándor. A zongoránál: Aldobolyi Nagy György (Féner felv.) .